Sziasztok, MILAN vagyok, elkezdtünk focizni! Rögtön az elején szögezzük le: Aki nem látta és velem ellentétben szokott és képes felvételről meccset nézni, az tegye meg. Nem, nem beszélünk még FenoMilanról, de ez a tegnapi nagyon rendben volt, mert egy nagyon kevés hibával, pontosan, agilisan, bátran, szervezetten, őszintén játszó brigádot fog látni – igen ezek lennénk mi – amely igazi nagy csapatként játszott, amelyik tökéletes közeli első félidő után, takaréklángon, a cseréktől sem felhígulva, totális kontroll alatt tartotta a Palermót és a meccset.

Tette mindezt egy egészen parádés 90 percet letoló Abate és egy újra nagyon jól működő Kucka-Montolivo páros mellett, egy olyan Baccával, akiről most látszott igazán, mikor egy ilyen szervezett, tudatos csapat van mögötte, hogy mekkora életveszély is ő ellenfelére, ha megfelelően működik a csapatmunka és a támogatás szintje is érezhetően az elfogadható szinten van.

Sajnos bejött a jóslatunk, az előttünk tanyázó kvintett, így vagy úgy, de begyűjtötte a 3 pontot, viszont eddig ez a félév csont nélkül átlibben a figyelemre méltó teljesítmény felirattal ellátott lécen, ami már önmagában is örömre ad okot. És ez könnyen fokozódhat is, mert két hazai bőven nyerhető meccs következik és – na, ezt lesz furcsa leírni, no meg olvasni – ha a Milan CSAK KÖZEL úgy játszik, mint teszi azt eddig a szezon második felében, akkor sem lehet kérdéses a csaták végkimenetele.

Ezt a jelenlegi állapotot nehezen lehetne pillanatnyi fellángolásnak hívni, kezd beérni a csapat, és ami még fontosabb, kezd beérni Mihajlovic munkája, mindez ezen a most következő két hazai meccsen végleg be is bizonyosodhat, attól függetlenül, hogy mi lesz utána a nápolyi kirándulás eredménye. Be is kell bizonyítsa a csapat, hogy így van, mert ne feledjük, jövő hét végén a Fiorentina-Inter a forduló zárómeccse.