Curva Sud Ungheria

Elkezdődik minden idők talán legkevésbé érdekes szezonja

2016. augusztus 21. - dani027

Ha az lenne a cél, hogy marketingkampányt építsek a Milan következő szezonjának népszerűsítésére, aligha a fentebbi szlogennel tenném. Mivel azonban ilyen szándékaim nincsenek, bátran ki merem jelenteni, hogy tényleg minden idők egyik legérdektelenebb szezonja következik a Milan szempontjából. Erről olvashattok a továbbiakban részletesen.

A Milan nyáron úgy váltott tulajdonost, hogy tulajdonképpen nem is, hiszen még legalább decemberig várni kell arra, hogy a Milan ténylegesen kínai kézbe kerüljön. Jelenleg csupán egy munkaszerződést írtak alá, ami előírja például, hogy mikor és mennyit fognak utalni a csapatért. Ha minden igaz, ez végül 750 millió euró lesz és még az adósságot is állják, no és nem utolsósorban három év alatt 350 millióval tolják meg a Mercatót.

Megvan az oka annak, hogy blogbejegyzésben nem tettünk erről külön említést. Leginkább az, hogy ebben a helyzetben már tavaly is voltunk - igaz akkor közel 100 millióból erősítették a csapatot -, de időközben kiderült, hogy Mr. Beekicsunáj vagy kicsoda bizony fallosz nélkül próbált modellekkel hálni (remélem ez kellően PC volt, eredetileg itt a fasz nélkül baszni szerepelt volna), ami annyit tesz, hogy a licitálásnál nagyon kemény csávó volt, csak épp a kialkudott összeg nem állt a rendelkezésére. Ráadásul kiderült, hogy egy tőkével alig rendelkező tagnak senki sem akar kölcsönadni 400 millió eurót. Hát, ki érti ezt?

Az a konzorcium persze, amelyik végül a munkaszerződést aláírta aligha rendelkezik ilyen gondokkal, bizonyos vélemények szerint a csapat megvásárlása egészen a kínai államig nyúlik vissza. Ezen lehet fanyalogni, de nem érdemes, a befektetés összege azt sugallja, hogy itt bizony komolyan gondolják a csapat újjáépítését. Ennek nyilván megvan a maga oka - pl.: a futball népszerűsítése Kínában -, de ez olyasmi amit sikerült Berlusconi esetében is megemészteni, holott a politikai pályafutásában a csapat nagyon fontos szerepet játszott a Milan.

A lényeg azonban az, hogy a jelek szerint az ázsiai befektetők nem kapkodják el a dolgot, amíg le nem zárul a tulajdonosváltás teljesen, addig ők nem lépnek. Ezen alapvetően nem csodálkozhatunk, nekik alighanem mindegy, hogy jövőre vagy két év múlva szerepel BL-ben a csapat. A szurkoló persze azért szurkoló, hogy ennél türelmetlenebb legyen, de ha ez az év is kell ahhoz, hogy újra a legjobbak között emlegessék (legalább Olaszországban) a Milant, akkor mindenképpen megéri kivárni ezt a szezont.

Ezért viszont az érdeklődés is elég csekély, hiszen ezen a nyáron egyetlen igazán nézőcsalogató játékost sem sikerült megvásárolni (bár Gómez és Lapadula is lehet ügyes gyerek, ők nem ilyenek), a többiek meg max. futottak még kategória, a 31 éves, minden komoly csapatban megbukott Sosa megszerzésén pedig csak nevetni lehet, ezzel ugyanis duplán sikerült tökön lőni a csapatot. Egyfelől elverték a nyárra kialkudott 15 millió nagy részét, másfelől nem eu-s játékost már nem tudunk vásárolni, ami még azért jól jöhetett volna.

Valahol az edző személye is az átmenetiséget sugallja, Montella ugyanis nem kapott hosszútávú szerződést. Ha sikerül átlag felett teljesítenie ezzel a csapattal - ami nem kizárt, akkor ezt meghosszabbíthatja természetesen. Bár az is lehet, hogy az edzőválasztásban mutatott balfaszkodások után már nem mernek ennél nagyobb szerződést (2 év) az edzők elé tolni.

A címben tett állítást számokkal is lehet igazolni, ugyanis úgy néz ki, a Berlusconi korszak leggyengébb jegyeladását sikerült produkálni. Már a tavalyi 20 ezer bérletesre is húztuk a szánkat - döbbenetesen kevés - idén viszont ezt is sikerült megfelezni. (Még döbbenetesen kevesebb.) Ebben benne van az is, hogy mennyire megfáradt a kapcsolat Berlusconi és a Milan között.

No, de elméletileg ez egy meccsfelvezető poszt lenne, essen hát szó a nyitó találkozóról is. A Milanra a Torino vár, az a Torino, amelyik jelenleg Sinisa Mihajlovicot alkalmazza a kispadon. A szerb edzőben lehetnek bizony keserű emlékek a Milannal kapcsolatban a távozása ugyanis - hosszútávon bármennyire is szükséges volt - a bajnokság azon szakaszában teljesen értelmetlennek tűnt, különösen Brocchi jelenlegi edzői kvalitásait figyelembe véve. Mindazonáltal kifejezetten gyenge kezdőnek számít, az első bajnokiain rendre pontokat veszített eddigi karrierje során. Ellenben Montella a Fiorentinánál jól szokta indítani a szezont. Erre alapozva szűkös Milan győzelmet tippelnék.

Ennél többet nem is tudok mondani a meccsről, ugyanis egyik csapat jellegzetességei sem derültek még ki. Annyit érdemes lehet megjegyezni, hogy Mihajlovic megnyerte első tétmeccsét 4-1-re, méghozzá az olasz kupában a Pro Vercelli ellen. A Montella féle Milanból pedig csak összefoglalókat láttam jobbára, azokon gyenge volt a csapat, de nem gyengébb, mint eddig, az meg itt épp elég lehet.

A Gazzetta egyébként személyes kedvencem, Palettát várja a védelem tengelyébe Romagnoli párjaként, ezen kívül érdemes lehet megjegyezni a 4-3-3-as formációt, a kezdőbe rakott Bertolaccit, a középpályára visszavont Bonaventurát és a Suso-Niang szélvész széleket. Utóbbi kettőtől sokat várok, mert Montella kifejezetten jó érzékkel használja a gyors szélsőit - még Ljajic is futallistának tűnt alatta - így lesz lehetőségük bizonyítani, hogy helyük van a csapatban.

Ha valamiért mégis össze kellene foglalni, hogy miért lehet érdemes a 2016/17-es szezon során is figyelni a Milan meccseit épp az lenne, hogy a remélhetőleg utolsó töltelékekkel telített szezon kiből hozza ki a maximumot, és ki akarja bizonyítani, hogy neki bizony egy jobb Milanban is helye van. 

A mérkőzést tv is közvetíti, godom barátom összefoglalta mi minden várható: 

"tűzijáték petárda, görög tűz, 3 néző, főműsoridő, Digi1 UltraSuperMaxiHD 17:40-től, magyarul lesz a meccs előtt egy 20 perces felzárkóztató tanfolyam, hogy tudjuk majd értelmezni milyen sporteseményt is láthatunk majd"

De egyébként ha valakit ilyesmi nem érdekelne, és inkább nézné orosz és arab testvéreink közvetítését, streameket INNEN vadászhat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://curvasudungheria.blog.hu/api/trackback/id/tr4710987390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása