Amíg a sztárcsapatok többsége szenved a válogatott szünetekkel, addig a Milannál sokszor fordult elő, hogy épp ebből az időszakból sikerült erőt meríteni. Több tényezőből is: először is, a Milan annyira képtelen volt konzisztens játékra, hogy az extra hét mindenképpen jól jött a felkészülésre, elsősorban, hogy legalább fejben összeálljon kicsit a csapat. Másodszor: mivel viszonylag kevés volt a csapatban a válogatottba behívott játékos (közülük páran még csak alapemberek sem voltak), arra is lehetőség volt, hogy a csapatjátékon javítsanak valamicskét. Most viszont épp egy jó szériát futott a Milan, az utóbbi négy mérkőzésen három győzelem és egy döntetlen a csapat mérlege, ráadásul három meccsen gólt sem kapott Montella csapata. A Sassuolo-meccs azért bebizonyította, hogy hátul nagyon nincs rendben a csapat, de a heroikus fordítás, és különösen Locatelli ígéretes játéka (már a Fiorentina ellen sem volt rossz) komoly önbizalmat adhatott a játékosoknak. Remélhetőleg a válogatott szünet nem töri meg a csapat lendületét.
A válogatott mérkőzések alatt a csapatok jelentős része azon is izgulhat, vajon mennyi játékos tér vissza használható állapotban, egészségesen. Kezdjük a sort Baccával, aki másfél meccset játszott Kolumbia színeiben, majd a fél világot is átutazta, így túlzottan fáradtnak tartották, hogy a kezdőbe kerüljön, helyette Lapadula kaphat lehetőséget. Másik említésre méltó hír Montolivo sérülése volt. A Milan csapatkapitánya térdszalag sérülés miatt legalább fél évig nem léphet pályára. Ő a spanyolok elleni meccsen szenvedte el a súlyos sérülést, ahol fél órányi játék után kellett elhagynia a pályát.
Baccával az a helyzet, hogy a válogatott meccsek után általában érződött rajta a fáradtság, látványosan nehezebben mozog, mint egyébként. Azonban hiába volt a padon megfelelő alternatíva (Luiz Adriano például), sokszor döntöttek úgy a Milan edzők, hogy a legjobb játékos nélkül nem futhat ki a Milan a pályára, ebben az is szerepet játszhatott, hogy sokszor épp egy rangadóra esett a bajnokság visszatérése, így valahol logikus, hogy a fáradt, de jobb képességű csatárt favorizálta Mihajlovics. Mivel a minta kicsi, így pusztán érdekességből néztem utána mit alkotott a válogatott meccsek után Bacca. Tavaly négy ilyen meccset számoltam, ebből háromszor nem szerzett gólt (igaz ezeket az Inter és a Juventus ellen játszotta a csapat), egyszer viszont megzörgette az ellenfél hálóját, ekkor csereként lépett pályára. Mihajlovics a három alkalomból tehát kétszer merte meglépni a játékos pihentetését, míg Brocchi egyszer sem.
A tavalyi Montolivo nagy veszteség lenne a Milannak. Mérkőzésenként közel hat labdaszerzése volt, ebből csak a megelőző szerelések terén 3,7 fűződött a nevéhez, amivel a Serie A 5. legjobb játékosa volt ebben a tekintetben, a középpályások között viszont az Atalantás Marten de Roonnal holtversenyben a legjobb. Ez a védekezésben mutatott teljesítmény elegendő volt ahhoz, hogy kompenzálja a támadásban mutatott passzivitását. Idén ez annyiban változott, hogy a mostani szezonban 3,6 labdaszerzést produkál, ebből 2 a megelőző szereléseké, amivel a lista 65. helyére szorult vissza. (Szerelésekben a WhoScored a 102. helyre rangsorolja). Igazságtalanság lenne csak ez alapján kijelenteni, hogy gyengébb a teljesítménye, Montella láthatóan jóval több támadó feladatot bíz a játékosra, mint Mihajlovics. A passzjátéka például látványosan feljavult (4%-os emelkedés a tavalyi idényhez képest) és a kulcspasszainak száma több, mint kétszerese a tavalyinak (0,6 helyett 1,4). A játéka tavaly bizonyos elemekben (labdaszerzés) elit szintet képviselt a bajnokságban, így gyakorlatilag pótolhatatlan volt a Milannak. A mostani szerepkörében azonban semmilyen területen nem számít annak (kulcspasszokan 49., passzpontosságban 60. a teljes bajnokságot figyelembe véve), vagyis a pótlása nem reménytelen feladat. Akár Sosa, akár Locatelli lesz ez a játékos, mind a kettejüknek szintet kell lépni az eddig nyújtott teljesítményhez képest. Előbbinek elsősorban a védekezése lehet problémák forrása, utóbbinál gyakorlatilag minden.
A Chievo ellen mindkét területen fontos lesz a jó teljesítmény, ugyanis a repülő szamarak rendkívül jól kontráznak az idei szezonban, ugyanakkor a szokásos kiscsapatos mentalitásukkal, a védekezésüket is képesek megszervezni. Idén megviccelték már az Intert, a Sassuolót és a Laziót is (előbbi kettőt le is győzték!), de a Fiorentina-Napoli kettős sem tömte ki őket. Ami tanulság: kell az első félidőben szerzett gól, és akkor aligha kell nagy rohamokra számítani, ellenben ha kinyílik a csapat (ahogyan azt az Inter is tette), akkor Birsáék ellentámadásaiban benne van a veszély. A védelmüket elsősorban hosszú passzokkal lehet szétszedni, ami épp Montolivo specialitása, de Sosa és Locatelli játékában is benne van a hosszú passzokra való törekvés.
A Milant is megjárt Valter Birsa idén bombaformában van, a csapata kilenc góljából ötben közreműködött, kétszer gólszerzőként, háromszor a gólpasszt adta. Kiemelhető még a WhoScored által igen magasra értékelt (7,57-es átlag, ilyen a Milannak sincs) Lucas Castro, aki támadásban és védekezésben is alapembere a csapatnak.
A Chievo ellen kifejezetten jó mérleggel rendelkezik a Milan, így nem is kívánhatnánk kellemesebb ellenfelet a folytatáshoz. Immáron hét mérkőzése képtelenek bevenni a Milan kapuját, ezt megelőzően is csak egy 5-1-re elveszített mérkőzésen tudtak szépíteni. Ahhoz, hogy Chievo győzelemre bukkanjak Milan meccsen, egészen 2005-ig kellett visszamennem, de ez nem hivatalos statisztika, könnyen elképzelhető, hogy valami elkerülte a figyelmem. A Milan-Chievo meccsekre általában az jellemző, hogy vagy nyer a Milan, vagy gólnélküli döntetlenre húzzák ki a meccset a sárga mezesek. Most is ez a két opció tűnik a legreálisabbnak, de aggódni nem kell, a Milan toronymagas esélyese az összecsapásnak.
Várható kezdőcsapatok:
A meccset a Digi 1 közvetíti élőben, a streamekre pedig INNEN vadászhattok.
