Curva Sud Ungheria

Muntari visszavágott, Locatelli pedig kíméletlenül kihasználta

2016. október 25. - dani027

Ahogyan azt godom már a felvezető cikkben is jósolta, a Milan hosszú idő után tényleg méltó ellenfele tudott lenni a Juventusnak. Montella taktikája láthatóan tényleg elkezdett működni, végre olyan csapat futott ki a pályára, ami ha nem is nagycsapatokra jellemző taktikával, de az első percektől kezdve pontosan tudta mit akar játszani és (nagyjából) sikerült is megvalósítani, amit elterveztek. Ehhez némi szerencse (vagy rossz bírói ítélet), tiszta szívvel küzdő játékosok és remek teljesítménnyel előrukkoló tinik is kellettek. 

A mérkőzést követően elolvastam jópár véleményt Juventusos oldalakról. A meg nem adott góljuk mellett - erről majd részletesebben később lesz szó - a legtöbben azt emelték ki, hogy a Milan-szurkolók úgy ünnepelnek, mintha legalábbis a Bajnokok Ligáját nyerték volna meg. Az ő szemszögükből ez akár nevetségesnek is tűnhet, valójában viszont teljesen természetes ez a reakció. A Milan szurkolók olyan csapatnak szoríthattak hosszú-hosszú éveken át, ami bármelyik ellenfél ellen esélyesként léphetett pályára, olyan futballhoz szoktak, amiről azóta is ódákat lehet zengeni. Ehhez képest a 2012 utáni Milan nagyon nem erről szólt. Sokkal inkább a megosztottság, a gyenge és elképzelés nélküli, teljesen kiegyensúlyozatlan játék. A napját nem tudom megmondani, mikor volt utoljára olyan, hogy egymás után több mérkőzésen át - ellenfél erősségétől függetlenül - képes volt jól teljesíteni a Milan. A nagy edzőkeringő közepette Mihajlovicsnak volt egy több-kevésbé elfogadható időszaka (a győzelmek itt sem jöttek rendszeresen), illetve Seedorfnak akadt még egy győztes szériája. Ennyi jutott mostanában a "sikerekből". A hangulaton az sem javított sokat, hogy ez az irány semmiféle jövőképpel nem szolgált, a fiatal sztároknak gondolt játékosok teljesítménye is finoman szólva ingadozott. Ebbe a közegbe érkezett meg egy lehetséges (de azért még mindig rengeteg kérdőjellel érkező) befektető, illetve egy olyan Montella-féle Milan, amihez már csak a fiatalok miatt is igen erősen lehet kötődni. Ez a csapat szombat este a rekordbajnokot, a címvédőt, a zsinórban ötödik bajnoki címére készülő óriást győzte le 2012 novembere után először. A győzelem után érzett öröm annak súlyához képest természetesen eltúlzott volt, de kétségtelenül megvan a sikerben a visszatérés motívuma. Az érzelmeket csak felerősítette, hogy a győzelemben két ízig-vérig Milanos tini is kulcsszerepet játszott, a sorsdöntő momentumokban legalábbis ők voltak a főszereplők.

Ezen a ponton kell agyondicsérni Montellát, aki nem szarta össze magát és ahelyett, hogy felforgatta volna a Chievo ellen többnyire működő taktikát, a kezdőjében hagyta Locatellit. Nézzünk szembe a tényekkel: a 18 éves középpályás a mérkőzés első felében rettenetesen futballozott. Az Allegri által előszeretettel alkalmazott letámadással semmit nem tudott kezdeni, legalább egy lépéssel járt a mezőny mögött és csak a szerencsének köszönhető, hogy a hibáira nem csapott le egyik Juventus támadó sem. Montella tökössége itt jön a képbe. Valószínűleg eleve tisztában volt azzal, hogy Locatelli játéka kevés lesz a Juventus ellen, és van a keretében olyan futballista, aki nála jobb teljesítményre is képes. Abban a tekintetben tehát nem történt csoda, hogy a várható hibákat elkövette. Montella azonban azt is észrevette, hogy a kezdeti sokk után sokkal jobban játszott, és ahogyan csökkent a nyomás, úgy mozgott egyre magabiztosabban. Valószínűleg senki nem szólhatna egyetlen rossz szót sem ha legkésőbb szünetben lehozza - ekkor még 60% alatt volt a passzolási hatékonysága - de kitartott a döntés mellett és a második félidőre tényleg lenyugodott annyira a fiatal játékos, hogy értékelhető legyen a teljesítménye. A passzai pontosabbak lettek, nyomás alatt is jobban teljesített, olykor pedig a kockázatosabb megoldásokra is vállalkozott. Bónuszként pedig ott van a gólja, évek múlva úgyis mindenki csak erre fog emlékezni. Meggyőződésem, hogy amennyiben Locatelli klasszissá érik, ennek a mérkőzésnek óriási szerepe lesz benne. Megtanulta hogyan kezelje a rangadóval járó feszültséget, hogyan futballozzon egy ilyen iramú mérkőzésen és végül a világ legjobb kapusának (mert ki a faszom az a Neuer?) vert egy irgalmatlanul nagy gólt, amivel az év egyik legfontosabb rangadóját megnyerte a csapatnak. Mondhatnánk úgy is, ha ez nem segít neki a fejlődésben, akkor semmi.

A mérkőzés megnyerésében nagy szerepet játszott Pjanic góljának annulálása, ami elég nagy valószínűséggel teljesen szabályos találat volt. Utólag több fórumot is végigolvastam, ezeken felmerült az a lehetőség, hogy esetleg közvetett szabadrúgást ítélt a játékvezető - erre azonban semmilyen konkrét jelet nem találtam - ráadásul ha ez a helyzet, akkor Rizzoli nem adja meg elsőre a találatot. A gólt azért vették el, mert valaki középen lesen állt (Benatia) és valószínűleg úgy látták, hogy Bonucci is belógott. Az egy pillanatig sem kérdéses, hogy utóbbi zavarta mozgásával Donnarummát (véleményem szerint szabályosan, azaz a leshatár mögül indulva). Ezzel kapcsolatban néhány szurkolónak sikerült leporolni a jó öreg vitát, hogy most akkor tulajdonképpen kinek is fújnak a bírók. A Juve-szurkolók szerint a Milannak. A Milan szurkolók szerint a Juvénak. Ősi vita ez, aminek se eleje, se vége. Részemről leginkább ignorálom a kérdést, vagy röhögök az egészen. (Igen, erről szólt az a Facebook poszt is, ahol a bírók vásárlásával poénkodtam. Lehet valakinek erős volt, leginkább arra reagált a kijelentés, hogy abban a pillanatban már 100% volt: "a bírók már megint a Milannak fújnak" jellegű vélemény megjelenik majd odaát). Az egész vitát egyetlen döntéssel meg lehetne szüntetni - úgy hívják videóbíró - ami Muntari ominózus gólját és Pjanic mostani találatát is érvényesíthette volna. Remélhetőleg nem kell már tovább várni a végleges bevezetésére.

Egyébként én annak a teóriának vagyok híve, hogy ez valójában Muntari bosszúja volt, aki állítólag tényleg a helyszínen volt. Na, ez már nem lehet véletlen. :))))

A meccsre visszakanyarodva, egyetértek azzal, hogy az a gól megpecsételte volna a Milan sorsát. A Juventus az egyik legjobban védekező csapat a világon, ez abban az esetben csak erősödik, ha nem kell támadásokat vezetniük. Van rá némi esély, hogy egy Locatelliéhez hasonló bomba utat talál Buffon kapujába, de valószínűleg a mélyen őrzött védelmi vonalakat feljebb tolta volna a csapat, ezzel jelentős területet nyitva a Juventus kontrái előtt. A Milan győzelmének egyetlen forgatókönyve volt: meg kellett szerezni a vezetést és utána kibekkelni a továbbiakat.

Erre egyébként nem volt nagy szükség, mert jött ugyan a Juve, nem mutattak olyan erőt, ami miatt feltétlenül aggódni kellett volna. Hiába jutottak el többször is Donnarumma kapuja elé, ott látványosan megállt a tudomány (mintha a Milan lettek volna, csak lényegesen jobb játékosokkal), a belső védők pedig szorgalmasan semlegesítették a középre ívelt labdákat. Paletta és Romagnoli is makulátlanul látta el a feladatát, és a kettejük által bemutatott négy-négy felszabadítás még csak nem is számít különösebben kiemelkedőnek. A helyzet az, hogy nem játszott nagy nyomás alatt a Milan, épp annyira jött a Juventus, amennyit még ki lehetett bekkelni. A végén így is nagyon kellett Donnarumma földöntúli bravúrja. Mondani sem kell, hogy lélektanilag mennyire fontos volt az a védés: ha a 95. percben egyenlít a Juve, azt követően, hogy már-már elhitték a győzelmet, akár véglegesen is lerombolhatta volna a Montella által felépített csapatszellemet és hitet. Így azonban vélhetően csak megerősítette azt.

Ez most amolyan hibrid poszt lesz, ugyanis kedden már újra pályára lép a Milan, méghozzá a Genoa ellen idegenben, így pár szóban azt is vázolnánk. Bár a szokottnál fáradtabbak lesznek játékosaink, a mostani lendülettel elképzelhetetlennek tartom, hogy ne legyen meg a győzelem. A Milan régóta nem látott formában futballozik, a Genoa ellenben a kezdeti lendületet követően sorban veszíti a pontokat, legutóbb épp a Sampdoria elleni városi derbin kaptak ki. Válságról még szó sincs, továbbra is rettentően kellemetlen mérkőzésre számíthatunk. A Genoa erősségei közé elsősorban a rögzített helyzetek levédekezése, az előny megtartása és a párharcok megnyerése tartozik, de idén több mérkőzésen is sikerült hátrányból visszajönni. A küzdőszellemmel nem lesz tehát gond, néha talán túlzottan is agresszívak - idén már öt piros lapot is gyűjtöttek, amivel természetesen vezetik a rangsort a Serie A-ban. A játékosaik közül Pavoletti mellett érdemes lesz Rigonira és Simeonéra (igen, annak a Simeonénak a fiára) odafigyelni, elsősorban tőlük számíthatunk veszélyes megmozdulásokra. De náluk csak jobb futballistákkal találkoztunk Torinóban, nemde?) :) 

Ami a Milant illeti, Montella két helyen tervez cserét. Abate helyett valószínűleg a "világ legalulértékeltebb időhúzó cseréje" Poli kap szerepet jobbhátvédként, Suso helyére pedig Hondát vizionálják.

A mérkőzés 20:45-kor kezdődik, a DigiSport 1 élőben közvetíti. Streameket ITT keressetek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://curvasudungheria.blog.hu/api/trackback/id/tr6611836223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asdfrew 2016.10.25. 21:56:48

Az első félidő szerintem katasztrofális volt. Rég néztem Milan meccset, erre most valamiért rávettem magam. Szóval az elsőben gyengék voltunk, támadást nem tudtunk építeni, védekezésünket a szerencse is segítette néha. Az is igaz, hogy nem néztem folyamatosan a játékot, de amit láttam belőle az lehangoló volt. Aztán a második félidőre minden megváltozott, sokkal magabiztosabbak lettünk, voltak jó támadásaink és akkor már csak a meccsel foglalkoztam. Remélem ezzel lezárul az elmúlt 4 év szűk időszaka. MILAN! MILAN!
süti beállítások módosítása