Ez év februárjának utolsó vasárnapja, egyben a Berlusconi féle Milan végső nagy kalandja. A 31 év, a 29 trófea, a számtalan nagy meccs, a Milan uralma, ezután már tényleg a történelemnek lesz egy kitörölhetetlen, hatalmas darabja, és ez most teljesen háttérbe is szorítja, hogy egyébként a Sassuolo, a Milant fogadja! Bármennyire is vártuk hosszú ideje, és ahogy telt az idő egyre és egyre többen ezt a pillanatot, a napot, amikor új esélyt kap a Milan az újjászületésre, nem hiszem, hogy van bárki, akinek ne szorulna most össze a gyomra, aki nem érezné azt a bizonyos gombócot most a torkában, aki ha igazán belegondol abba, hogy mit is hagy valójában maga mögött minden Milan szurkoló és maga a klub is, ne a könnyeivel küszködne. Ezek mellett ez az aprócska bajnoki, mintha nem is lenne érdekes, mintha egy láthatatlan kis vacak lenne csak a hétvége egén, és tényleg az is, mert most valahogy nem érdekel, hogy hány pontot is lehet ezért jóváiratni a tabellán, ahogy az se, hogy közben Napoli-Atalanta és Inter-Roma is lesz a terítéken. A most megszerezhető 3 pont hangyányit sem izgat, az annál inkább, hogy a Milan szépen, győzelemmel búcsúzzon, tegyenek ki mindent, amit csak tudnak a pályára, mert ez a nap, ez meccs, tényleg más, mint a többi – mondjuk ki nyugodtan, hogy egy megismételhetetlen pillanat!

Természetesen tisztában vagyunk vele mi is, ahogy ti is, hogy az utóbbi több mint egy évben mennyi csúszás, halasztás, hantázás, felsülés volt és ezeken mennyit nevettünk kínunkban vagy csak jókedvünkben, hányszor voltunk emiatt idegesek vagy csalódottak. Ezek alapján azért nem nehéz már azt mondani, hogy várjuk ki a végét, ki tudja, mi jön még közbe és még sorolhatnánk, megalapozott pesszimizmusunkat előtérbe helyezve, de én most óva intenék mindenkit attól, hogy ilyen gondolatokkal felvértezve kapcsoljon oda vasárnap délután a Milan meccsére, mert nagyon bánni fogja utólag, hogy nem élte meg ezt a meccset úgy, ahogy azt meg kellett volna tennie, legyen bármi is annak a vége! Ha úgy alakulna, hogy némi további bürokratikus manőverek miatt mégsem ez lenne a búcsú pillanata még akkor is sokkal jobban jár minden Milan szurkoló szíve, mintha ez lett volna az és nem foglalkozott volna vele kellőképpen! „Minden dolog, aminek kezdete van, véget is ér!” – és Silvio Berlusconi megismételhetetlen kalandjának, minden jel arra mutat, hogy most, itt van a vége!

2012. május 13-a örökre beleégett mindenki szívébe, Inzaghi utolsó gólját látva talán nem volt Rossonero, akinek ne potyogtak volna a könnyei – én most is küzdök vele, hogy rágondoltam és le kellett írjam – az a meccs, mint ma már tudjuk komoly előjele volt annak, aminek a következő napokban szemtanúi leszünk. És bármennyire várjuk, óhajtjuk a változást már jó hosszú ideje, nagyon sokan lesznek, akiknek ez a meccs is annyira fog fájni, mint az utolsó legendák búcsúja, és ez még akkor is bőven igaz, ha tisztában van vele mindenki, hogy ez az egyetlen kiút! Úgy érzem ez az a momentum, amikor el kell engedni legalább egy kis időre, hogy mi is történt valójában az utóbbi szűk 5 évben, hogy mennyi megpróbáltatást és szenvedést kellett kiállni ez alatt a hosszú idő alatt és egyben, teljes egészében szemlélni az egészet, mert bár nagyon meghatározó és nagyon közeli ez az utolsó etap, összességében még ezzel együtt is egy csodálatos és egyedülálló dolognak a zárása ez csupán.

Szóval, ez most nagyrészt egy ilyen különös beharangozó, ami ránézésre nem is egy olasz bajnokit szeretne felvezetni, sokkal inkább egy eseményt és többek között emiatt is, valahogy nem érzem, hogy a meccs kapcsán olyan nagyon szükséges lenne a szokásos módon megnyilvánulni. Totál nem érdekel jelen pillanatban, hogy miként fog felállni a Milan, hogy ki lesz hátul, elől vagy középen, hogy ki fáradt, ki nem, az meg aztán pláne nem – minden tiszteletem mellett – hogy a Sassuoloval mi van! De mivel ez az egész nem rólam szól, hanem rólatok, egy kicsit mégis úgy érzem, hogy ki kell kanyarodni erre a vágányra is, közben viszont reménykedem, hogy sokkal inkább az első három bekezdés fog megmaradni mindenkiben, aki olvassa, mintsem az, ami utána íródott. Kezdjük azzal, hogy a hírek és a látottak szerint De Sciglio és Calabria is felépült sérüléséből és már ezen a mérkőzésen Montella rendelkezésére állhatnak, valamint Montolivo elkezdte az egyéni edzéseket Milanelloban. Utóbbi visszatérésére még azért jócskán várni kell, de az első lépéseken már túl van. Baccat Kínából bombázzák ajánlatokkal, hatalmas fizetésekkel és ezzel együtt a Milant egy valószínűleg több mint 30 milliós ajánlattal. Most úgy tűnik, hogy a kolumbiai leginkább a válogatott és a következő világbajnokság miatt nem szeretne ennyire látómezőn kívülre kerülni, de azért illik figyelni, ugyanis Kínában február 28-án zár csak be a téli átigazolási ablak. Én személy szerint nem hiszem, hogy ez az a pillanat, amikor a Milan csak egy picit is elgondolkodna Bacca elengedésén, de láttunk már itt furcsa dolgokat, arrafelé meg vígan van az a pénz, hogy erre rá is segítsen.

A Sassuolo nevét hallva – jó hülyén hangzik, de akkor is – sokunk összerezzen kínjában, igazi mumusunk lett a kiscsapat az utóbbi években, amikor Berardi nevét is meglátjuk a kezdőcsapatukban, akkor ez az érzés még inkább fokozódik, és ha hozzávesszük, hogy idegenben leszünk, az is tesz erre az állapotra még egy lapáttal. De, hogy ez ne legyen elég, a várható kezdőjüket szemlélve 3 nem olyan rég volt Milan játékossal is találkozhatunk, akiknek alapból szokásuk a Milan ellen jól játszani, az meg már csak hab a tortán, hogy az egyik közülük Matri – másik kettő Aquilani és Acerbi! A Milan részéről én biztosra veszem, hogy a Suso-Bacca-Deulofeu trió kezd elől és a Kucka-Sosa duó biztosan tagja lesz a középpályánknak, hátul mondjuk csak Paletta, Donnarumma és – bár ne kellene leírnom (DeS nyugodtan mehetne a helyére) – Abate kapitány részvételére vennék mérget.

Számunkra, a tabella szempontjából jelenleg minden meccs egy utolsó szalmaszál látványát vizionálja és bármit is mond Montella olyan nekünk nincsen már ebben a szezonban, hogy nem fontos meccs – még nincs, de még lehet, azt azért tegyük hozzá – de nem is hiszem, hogy így gondolná, csak tudnám, hogy akkor minek mondja a nagy nyilvánosság előtt, merthogy ezzel nem vesz le terhet a csapatról az biztos. Az előttünk lévők közül négyen is rangadóznak, a már említett Napoli-Atatlanta és Inter-Roma meccsek bőven alkalmasak lesznek arra, hogy egy győzelem esetén vastagítsunk egy kicsit azon a bizonyos szalmaszálon és hétfő reggelre egy leheletnyit reményteljesebb legyen a tabella. A Lazio számára sajnos sanszos, hogy nem ígérkezik majd nagy falatnak otthon az Udinese, főleg, hogy tudják jól, akár kettőt is előzhetnek a hétvégén. A mi meccsünk többek között pont ezzel az imént említett Lazio-Udinese csörtével egy időben, vasárnap délután 15 órától kezdődik és a DS1 14:55-től élőben közvetíti. Aki pedig online mozog, azoknak ITT és ITT lesz számtalan lehetősége kattintgatni.

Zárszónak még engedjetek meg egy utolsó személyes véleményt soros meccsünkkel kapcsolatban: Amennyiben tényleg ez lesz Berlusconi Milanjának utolsó mérkőzése és ennek ismeretében az a csapat, amelyik vasárnap pályára lép nem lesz képes megnyerni a – egy mumus ide, mumus oda, nyerhető – találkozót, akkor nem is érdemli meg, hogy idén Európáért harcoljon! Nem azért kell 3 pontot szerezni, hogy megköszönjük Berlusconinak, kapjunk most azért 3 pontot, mert megköszöntük Berlusconinak!

Köszönjük Silvio Berlusconi, köszönöm Silvio Berlusconi! Mindent, tényleg mindent, mert nélküled kevésbé lett volna boldog az életünk, az életem!