Curva Sud Ungheria

Hazai pályán fogadja a megfogyatkozott Milan a Genoát

2017. március 17. - dani027

Talán meglepőnek tűnhet a két csapat közötti kapcsolat irányát ismerve, de a Genoa ellen egyáltalán nem megy a Milannak, az utóbbi hat meccsből négyet elveszített a Rossoneri és csupán kétszer sikerült legyőzni őket. Legutóbb 3-0-ra verték a Milant - ez Montella legsúlyosabb veresége a csapat élén - vagyis lenne miért visszavágni, de ezt rengeteg hiányzó fogja nehezíteni.

A Juventus elleni vereség nemcsak a körülmények miatt volt rettenetesen fájó, de azért is, mert a Milan három játékost veszített el a következő bajnokira. Sosa az utolsó percekben kiállíttatta magát, Romagnoli összeszedett egy sárgát, Bacca pedig a bírói ítéleteket finoman és elegánsan megkérdőjelező magatartása miatt egy meccses eltiltást kapott. Ehhez jönnek még hozzá az alapból is sérült játékosok, így Suso, Montolivo és Bonaventura. Vagyis ezt mérlegelve nem kevesebb, mint hat öt alapember nem lesz ott a kezdőben a Genoa ellen.

Közülük egyértelműen Sosa fog legjobban hiányozni a közelmúltbéli formák alapján, az argentin elképesztően fontos és hasznos tagja lett a csapatnak az utóbbi pár hétben. Hozzá kell tennünk azonban azt is, hogy ő a szezon nagy részében inkább csere volt, a Kuco-Locatelli-Pasalic trió mindegyik tagja több időt töltött a pályán - és Bertolacci is csak pár perccel marad el mögötte - így az pozitívum, hogy van tapasztalata bőven a Milannak a Sosa nélküli játékra is. Bacca pótlása miatt már kevésbé aggódunk - Lapadula eddig remekül megoldotta a beugró szerepkört - leginkább akkor lehet a kolumbiai hiányából baj, ha változtatni kell, létszámban ugyanis a támadósor nagyjából elfogyott. Két szélen például biztos, hogy Deulofeu és Ocampos kapnak majd helyet. 

Már csak az alternatíva hiánya miatt is jó lenne elkerülni, hogy az ellenfél kerüljön előnybe, vagy épp a múltkori összecsapáshoz hasonlóan, több mint fél órán keresztül emberhátrányban legyen a csapat. Akkor Ninkovic már a 11. percben megszerezte a Genoának a vezetést, ezzel megalapozva a csapat győzelmét. Mondhatnánk úgy is, hogy akkor jóformán minden hibát sikerült elkövetni, amivel csapat megnehezítheti a saját dolgát.

Azóta azonban történt néhány dolog a klub életében, leváltották például Ivan Juric vezetőedzőt, helyére a korábban Hellas Veronát élvonalba juttató Mandorlini vette át. Nincsenek különösebben nagy formában, az utolsó 12 meccsükből egyet nyertek meg - az Empoli ellen győztek 2-0-ra. Az érdektelen statisztikák rajongóinak sok szeretettel küldenénk, hogy átlagban nyolc lövésenként kapnak gólt, pontrúgások után pedig ők a leggyengébb csapat: csak két gólt szereztek rögzített szituációkból. Arra is figyelni kell, hogy következő ellenfelünk a második félidőben általában jobb teljesítményt nyújt, a góljaik kétharmadát a szünet után szerezték.

Az edzőváltás óta a Genoa a szinte védjeggyé váló 3-4-3-as felállást lecserélte 3-5-2-re. A védelemben Munoz és Izzo mellett rendszerint Burdisso szerepel, ő eltiltás miatt nem léphet pályára, valószínűleg Orban kerülhet be helyette a kezdőbe. A középpályán Hiljemark és Laxalt jelenthetik a veszélyt, míg a fizikális játékért vélhetően Cataldi, Lazovic és Ntcham felelnek majd. A támadóknál Simeone és Pinilla játékára kell figyelni. Az argentin tehetség immáron hat meccse gólképtelen, de így is ő a házi gólkirály 10 találattal, és a kaput is ő találta el legtöbbször, szám szerint 21-szer. Pinilla egyelőre nem találta meg Genoában a góllövő cipőjét, de például tavaly áprilisban az Atalanta színeiben a Milan ellen betalált, elég jól ismerjük ahhoz, hogy ne írjuk le előre.

A Milan szempontjából újabb rendkívül fontos bajnoki következik - bár innentől kezdve igazából ezt mindegyikről elmondhatjuk - egy vereséggel ugyanis két meccsnyi távolságon kívülre kerülhet az Európa-ligát érő ötödik hely. A közvetlen riválisok közül egyedül az Inter Torino elleni pontvesztése lehet reális, a többi csapatnál már nagyobb meglepetés kellene ehhez. Vagyis a három ponton kívül minden eredmény csalódás lesz a Genoa ellen.

A mérkőzést 20:25-től a Digi 1 közvetíti, streameket innen találatok. 

A bejegyzés trackback címe:

https://curvasudungheria.blog.hu/api/trackback/id/tr8512335673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása