Csak a végeredmény alapján tűnhet szorosnak a Milan-Genoa mérkőzés, valójában nem veszélyeztette a Milan győzelmét igazából semmi. Mati Fernandez remek találatával már az első félidőben a Rossonerié volt az előny, ezt sikerült megtartani a mérkőzés végéig, így tovább tapad a csapat a közvetlen élmezőnyre - az Európa Ligától már csak két pont választja el Baccáékat.
Kénytelenek vagyunk megkövetni Mati Fernandezt, ugyanis a kezdő kihirdetése után fogadásokat kezdtünk kötni, ezúttal meddig bírja Montella egyik kedvence. A sérülések és eltiltások miatt váratlanul elővett chilei végül a mérkőzés egyik legjobbja volt, a góljától függetlenül is remek teljesítményt nyújtott. Veszélyes lövések, remek meglátások, magabiztos passzjáték - nem kérdés, hogy egészségesen nagy haszna lenne a játékából a csapatnak, akár csak ha csereként is küldik be. Megkockáztatom, hogy ő a Milan legtechnikásabb játékosa, ha erőnléte is lenne, kirobbanthatatlan lenne a kezdőből.
Korai cserét így is láthattunk, csak épp nem Mati mutatta be, hanem Bertolacci, aki kőkemény két perc után sérült meg, és jutott a csere sorsára. Ezzel az olasz középpályás már a szezonban második alkalommal játszotta ezt el - korábban a Torino ellen csereként beállva konkrétan egyetlen sprint után dőlt ki a sorból hosszabb időre. Nem mintha rosszul járt volna a Milan a sérülésével, a csereként beálló Locatelli fantasztikusan játszott, remélhetőleg ő is túl van a mélyponton és a szezon hajrájában a szebbik arcát mutatja majd. A meccs előtt lázas volt, alighanem ez is szerepet játszott abban, hogy a kispadon kezdett, de ez egyáltalán nem érződött a játékán. Magasságát és fizikumát kihasználva sorban nyerte a párharcokat - összesen ötig jutott - de a tőle megszokott erényeket is csillogtatta. Volt veszélyes lövése, kiválóan segítette a labdakihozatalokat és magabiztosan passzolt (87%). Utóbbiban az is segíthette, hogy a Genoa nem igazán próbálta nyomás alá helyezni, de ha volt is ilyen törekvés, az egyáltalán nem érződött.
A két középpályáson kívül a védők teljesítményét lehet kiemelni - elsősorban kivételesen Zapatát és DS-t, mivel Paletta csak a szokásos, tőle idén megszokott magabiztossággal játszott, ők ketten viszont a saját átlagukon felül teljesítettek. Zapata nemcsak áthatolhatatlan volt a szombat esti meccsen, de remekül átvette Romagnoli szervező szerepeit is, néhány hosszú indítása egészen káprázatos volt (itt megint le kell szögezni, Paletta egyáltalán nem maradt el mögötte, sőt). Ez a teljesítmény jócskán Serie A szint - ha huzamosabb ideig tudná tartani, akár a kezdőben is helyet szerezhet magának. Látva ugyanis a szélső védők teljesítményét, nem lenne ördögtől való gondolat kipróbálni a háromvédős rendszert - a "hamis" változatát már tesztelte Montella, nem is teljesen eredménytelenül. És itt jön a képbe De Sciglio, aki ha nem is kiemelkedően, de magabiztosan és megbízhatóan teljesített, amiben nagy szerepe lehet annak is, hogy az eredeti posztján szerepelt. Ugyan voltak balhátvédként is remek találkozói - mondjuk nem manapság -, de összességében nem sok érv van amellett, hogy kihúzzák balra, legalábbis az ő teljesítményére nézve nincs pozitív hatása. A Genoa elleni játékára leginkább az okos jelzőt tudnám használni, rendszerint mindig azt a megoldást választotta, ami az adott helyzetben a legegyszerűbbnek tűnt, és ez pontosan elég volt ahhoz, hogy jobb teljesítményt nyújtson, mint a szezon nagy részében látott jobbhátvédeink.
Az okos játék a Milanra általában is jellemző volt. Messze nem volt ez egy kiemelkedő mérkőzés, inkább az érződött, mindenki tudja a dolgát, akkor sincs pánik, ha a Genoa épp huzamosabb ideig támad - mondjuk nem is volt sok ilyen. Fura, de nekem a tévében nézve sem tűnt úgy, hogy ezen a mérkőzésen pontokat veszíthet a Milan - ezzel persze nem biztos, hogy mindenki így volt. De összehasonlítva más találkozókkal, számomra egyértelmű, hogy ez még a kevésbé idegőrlő kategóriába tartozik. Persze jó lett volna legalább még egy gólt beverni, de megint a Star Wars rohamosztagosok hatékonyságával lőttek a srácok, azaz kurva sokat, de rettentő pontatlanul.
Nagy pozitívum, hogy ebben a fordulóban úgy nyert a Milan, hogy közben az Inter és a Lazio is döntetlen játszott, vagyis egy lépéssel közelebb az európai porondhoz a Milan. Komoly esélyről nyilván még most sem beszélhetünk - játékállományban alighanem mindkét csapat előttünk jár - de legalább van miért küzdeni, és ez még sokat segíthet, ha esetleg a motiváció kereséséről lenne szó.
Jövő héten a Milanra a biztosan kieső Pescara vár (matematikailag még maradhatnak, de a játékukat és a lemaradásukat látva, erre nem adnánk sok esélyt), vagyis újabb kötelező három pontot kell begyűjtenie Montella csapatának. Ezzel a magabiztossággal meg is lesz.
