Curva Sud Ungheria

Az Inter elleni meccsel új korszak kezdődik a Milannál

2017. április 14. - dani027

Egészen lehetetlen időpontban, szombat 12:30-kor lép pályára a Milan az Inter ellen "idegenben". A találkozónak a bajnokság végkimenetelére is nagy jelentősége lehet, és miután Pioliék kerültek lépéshátrányba, ezért nekik valamivel fontosabb lenne a három pont az EL-helyek szempontjából. Ez persze azt is jelenti, hogy a Milan leszakíthatja a városi riválist a helyekért folyó harcban. És mégsem ez a hét legfontosabb eseménye.

Nyilván mindenki tudja, hogy a héten - egészen pontosan csütörtökön - végre lezárult a Milan eladása. Az új tulajdonos Yonghong Li, egy kínai üzletember, aki Fassone elmondása alapján több, mint egymilliárd eurót mozgatott meg a csapat megvásárlásáért. Bizonyos szempontból így történelmi lesz a derbi: egy 31 éves, és összességében fényes korszak zárul le a csapat életében.

Mert akármilyen csúnya is lett a vége, Berlusconi mégiscsak a klub történetének legeredményesebb tulajdonosa, akinek az eredményeit alighanem bármely csapat elfogadná. 31 év alatt 29 kupa, ebből 8 bajnokság és 5 Bajnokok Ligája és három olyan korszak, ahol a Milan a világ legerősebb csapatának számított. Az új tulajdonosoknak ezzel az örökséggel is meg kell majd küzdenie.

Bizonyos szempontból még szerencsésebb is, hogy így alakult a váltás, mert ez az örökség - legyen bármekkora is - jelen helyzetben kevésbé nyomasztó, látva a csapat aktuális állapotát. Néhány kötelező kör mellett - legendák visszacsábítása, szerződéshosszabbítások stb. - úgy építhetik fel a Milant ahogyan akarják. Eldönthetik, hogy akarnak-e új stadiont, hogy rövid, vagy hosszú távon szeretnének az elitbe kerülni. Egyedül az tűnik biztosnak, hogy ez a végcél: aki ennyi pénzt áldoz egy csapatra, nem a bajnokság hetedik helyét várja és aligha a Genoa aktuális "klasszisában" látja a jövőt.

Fassone a pénteki, maratoni sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az első cél, a Bajnokok Ligája indulás lesz. Idén erre már nincs sok esély - a hátrány 10 pont, és nagy összeomlás kellene a Napolitól, hogy ezt ledolgozhassuk, nem utolsósorban pedig olyan bravúr a Milantól, amit ma egyáltalán nem látni a csapatban. Jövőre viszont valamivel könnyebb lesz a dolog, ugyanis az UEFA döntése nyomán már négy olasz csapat lehet a főtáblán. Látva a keret mai állapotát, nem is lenne feltétlenül rossz, ha két komolyabb átigazolási szezonnal készítenék fel a Milant az elitsorozatra. A bejutáshoz ennyi már elég is lehetne akár.

Az Inter elleni mérkőzés egyelőre az Európa-ligáról fog dönteni, vagyis az aktuális kérdés az, hogy kell-e a második számú sorozat. Azt ugye láttuk már, hogy nagy előny lehet a többi csapattal szemben, ha heti egy meccs vár a társaságra kettő helyett, és miután vélhetően szeptemberben sem a Milan lesz a legjobb olasz csapat - ha keret alapján a Napoli-Roma szintjére sikerül eljutni, már nem lehet nagy panaszunk - a Rossonerinek is nagy előny volna a kisebb terhelés. Másik oldalon viszont ott van az, hogy az EL biztosít egy extra lehetőséget a BL-re, és azt gondolom, egyetlen jól sikerült átigazolási szezon elég lehet arra, hogy egy csapat esélyes legyen a sorozatban. És bármennyire is hitványnak tűnik az EL a BL-hez képest, az új érának mégis erős kezdése lehetne, hogy aztán az Európai Szuperkupában újabb jelenése legyen a csapatnak.

Ezek alapján könnyedén kitalálható, hogy melyik oldalon állok - amennyire tudom a tulajdonoshoz hasonlóan.

Kérdés sem férhet hozzá, hogy az Inter jobb játékosállománnyal rendelkezik, az őszi botladozások miatt mégsem tartanak előrébb a Milannál. A derbire ráadásul úgy fordultak rá, hogy két váratlan vereséget szenvedtek el. Pioli épp a Milan ellen debütált a padon - utolsó percekben kiharcolt döntetlennel - majd egyértelműen felfelé indult el a csapat. 19 meccsen 12 győzelmet, 2 döntetlent és 5 vereséget értek el, de volt hétmeccses győzelmi sorozatuk is. Különösen figyelemreméltó, hogy a két döntetlent a Milan és a hazai pályán remek Torino ellen játszották, az első három vereség pedig a Napoli, Juve és Roma ellen született. Ami bőven vállalható. Aztán viszont hazai pályán, előnyről kaptak ki a Sampdoria ellen, majd múlt héten még nagyobb meglepetésre, a Crotone bizonyult jobbnak náluk.

Úgy tűnik, épp a legrosszabb pillanatban kerültek a törvényszerű gödörbe - meglepő lett volna, ha végig bírják ezt a tempót - mivel most épp egy nehezebb időszak vár a csapatra. Sorrendben: Milan, Fiorentina és Napoli. Ebből ugyan kettő hazai pályán lesz, de ha megcsappant a csapat önbizalma, ha gondok vannak a formával, akkor itt fontos pontokat bukhatnak el.

És itt jutunk el a lényegig: vajon a Milanból mit hoz ki a tulajdonosváltás? A csapat körüli feszültségek olykor a pályán is érződtek - ami nem csoda, ha az öltözőbe is befészkelte magát olykor - most viszont valamivel tisztább a kép. Ha pedig tényleg elkezd a Milan végre a nagycsapatokhoz hasonlóan igazolni, akkor kevés lehetősége van a mostani játékosoknak a bizonyításra. És talán ez hozhat olyan extra motivációt, ami egy rangadót is eldönthet.

Ami a kezdőt illeti, sok meglepetésre nem kell számítani. Nálam két dolog tartozik ide az előzetes hírek alapján: a Gazzetta szerint a védelem tengelyében ismét Zapata kezdhet - ezek szerint Paletta formájával nem elégedett Montella, ami azért furcsa - és valószínűleg Calabria megkapja a bizalmat a jobb oldalon. Ezzel egyébként nincs is gond, jól játszott az utolsó meccseken, de komolyabb csapatok ellen gyakran kijött már a hiányossága hátul. Egyébként meg szokás szerint a középpálya lehet kérdés - Pasalic most hiányzik - vagyis Mati Fernandez és Locatelli versengenek a Sosa és a Kucka melletti helyekért. Egyelőre Mati az esélyesebb, de nem sokkal.

A találkozót 12:10-től a Digi 1 közvetíti, streameket pedig innen szerezhettek.

A bejegyzés trackback címe:

https://curvasudungheria.blog.hu/api/trackback/id/tr3512426955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása