Megnyíltak a kapuk, karnyújtásnyira a Milan Európától

2017. április 21. - godom

Nemigen lehetett volna annál jobb nem nyertes forgatókönyvet kitalálni a kínai korszak első meccsére, mint egy utolsó másodperces góllal egyenlíteni a városi derbin. Amellett, hogy ez az új vezetőséget és a játékosokat is nagyon komolyan kellett, hogy irányba állítsa, még a legfőbb riválist is a végletekig taglózhatta le. Egy ilyen töltés, mint amit Zapata gólja jelentett, még arra is alkalmas lehet, hogy az új vezetés hangoztatott terveinek megvalósítását is gördülékenyebbé tegye. Visszakapta a Milan a Juve ellen elvesztett egy pontot, és akkor még nem is sejthettük, hogy a lehető legjobb módon történt ez meg. Ugyanis az a helyzet állt így elő a 33. fordulóra, hogy a Rossoneri – csak a Fiorentina hathatós segítségével ugyan – elég komolyan le is rázhatja magáról a városi riválist. De, most már az a szituáció van, amikor nem nekünk kell az Interre figyelni, hanem nekik ránk, mi pedig foglalkozhatunk a saját dolgunkkal, amit ha csak minimálisan, a közeljövőre kihegyezve, a következő két forduló tekintetében megteszünk, az alapjaiban szabhatja majd át a tabella azon szakaszát, ahol a Milan tartózkodik.

Most az Empoli, majd egy hétre rá a Crotone következik, és a két csapat tabellán elfoglalt helye alapján, most aligha kell majd totálisan védekezésre beilleszkedett, szokásos kiscsapatok elleni szenvedős meccsekre számítania a Milannak, ugyanis az egy pont az egyiküknek sem igazán jó, a Crotone csapatának biztos nem. Most hétvégén az Empoli ellen, győzelmével, jó eséllyel csak távolságot tartani tud a Milan, a Lazio-Palermo és Atalanta-Bologna meccsek fényében meglepő lenne, ha sikerülni szűkíteni a távolságon, de ez a győzelem elengedhetetlen ahhoz, hogy a következő fordulóban a nyakára léphessünk a világosabb és sötétebb kék csapatnak egyaránt. Ugyanis, amikor majd a Milan a dél-olasz vendégszeretetet élvezi jövő hét végén, akkor Atalanta-Juventus, Roma-Lazio és egyébként még Inter-Napoli is lesz, ennél nagyobb esélyt pedig nem is kívánhat az ember. Mostani ellenfelünk legutóbbi, Fiorentina elleni, idegenbeli, hosszabbításban kiharcolt, meglepő győzelmével nagy lépést tett a bennmaradás felé, de teljesen még nem nyugodhatnak meg.

intermilanorom.jpg

Arra mondjuk, aligha számíthatnak, hogy ezt a lilák elleni sikert egy héttel később még megfejelik akár csak egy San Siroban elkövetett pontszerzéssel is, és igen, tudjuk, hogy az ördög nem alszik, de akkor az azt jelenti, hogy a Milan is ébren lesz. Őszintén meglepődnék, hogy ha a Rossonerinek a Serie A legrosszabbul támadó csapata otthon bármilyen nehézséget jelentene, egy ilyen derbi után pedig kiváltképp. Számszerűsítve, az Empoli 32 forduló alatt 20!!! azaz húsz!!! gólt volt képes összekalapálni a bajnokságban, ez pedig így, még az egészen rettenetes jelzőtől is elég távol áll. Tudom, hogy csodákra képes szeretett csapatunk, az ilyen kötelező jellegű meccseken, elég csak a Pescara elleni csörtére emlékezni, de ki merem jelenteni, hogy ez a meccs olyannyira lesz tükörsima, amennyire csak lehet. Simán el tudom képzelni, hogy ez lesz az a találkozó, amikor a Milan látványosan képes lesz átlépni az árnyékát, ahogy ezt valahol a Palermo ellen is tette, és a derbi utolsó másodperceiben történtek, valamint az új vezetés jelenléte okozta bizonyítási vágy, úgymond megfelelési kényszer még egy fokozattal előrébb repíti a játékosok többnyire amúgy is megfelelő koncentrációs és akarati szintjét.

Vannak, akik azt akarják bizonyítani, hogy van helyük a Milanban a jövőben is, vannak, akik tudják, hogy rezeg a léc és egy vállalható ajánlat reményében próbálnak magukból kihozni még többet. Nagyjából mindenki sejtheti már az öltözőben, hogy komoly változás küszöbén állhat a játékoskeret és sok esély már nincs arra, hogy megmutassa bárki, aki pályára lép, hogy mit is ér valójában. Ez a szezon közben megtörténő tulajdonosváltás még egy komolyabbat csavarhat a Milan kiszámíthatatlansági szintjén, igaz, véleményem szerint ennek a lehető legpozitívabb irányba kellene megtörténnie és nagyon remélem, hogy úgy is fog. A legutóbbi 4 hazai bajnokiját megnyerő, azon 10 gólt szerző és csak kettőt kapó, jó formában lévő Milan számára nem lehet akadály ebben a helyzetben legyőzni az Empolit és ezzel megragadni a lehetőséget, amit saját maga és a körülmények teremtettek számára. Nekünk is és a csapatnak is a focira kell koncentrálnia, a mi lesz majd szezon után kérdést még egyelőre mindenkinek ignorálni kellene.

Főleg annak tudatában, hogy az olasz sajtó így a hétvége előtt már arról pletykál, hogy a csapat új vezetősége közel sem annyit szándékozik idén nyáron a csapatra fordítani, mint azt hetek-hónapok óta halljuk, mivel a kínai brigád először inkább az infrastruktúra fejlesztésére, valamint a költségvetés rendezésére fordítana először nagyobb összeget, jelentsen ez bármit is. Bevallom ez az egyetlen olyan hírfoszlány, amit a tulajváltás óta így komolyabban elkaptam, ezt is csupán azért, mert így a cikk írása közben csak szétnéztem már, hogy ne írjak kirívó marhaságokat. Látom a napok óta egyre inkább gyarapodó névlistát, a pletykák megnövekedett mértékét, de lapozok is tovább, nem vonom bele magam, nincs is most ennek még számomra az ideje. Jelen helyzetben én ott tartok, hogy örülök, hogy végre pont került a tulajváltás kérdésére, kellett a változás, végre meg is történt és talán el is tudunk indulni felfelé a következő években. Nagyon idegen még számomra ez a jelenlegi szituáció, nagyon nehéz megszokni, az új arcokat, a neveket és még most sem lehetünk biztosak benne, hogy olyan jövőt kapunk, amilyet mi szurkolók és a Milan történelme is megérdemel, de azt illik érezni, hogy annyira nem kilátástalan már a helyzet, mint Berlusconi utolsó éveiben.

milanempoli.png

Ebben a maradék másfél hónapban én sokkal inkább szeretnék azzal foglalkozni, hogy ez a nyilván nem túl jó, nem annyira szerethető, hektikus, de javarészt a végletekig küzdő, többnyire magát meg nem adó, mintsem megalkuvó Milan és ezért valahol igazán szimpatikus társaság végig tudja-e úgy vinni a szezont, hogy az egy előzetesen nem várt jó eredménnyel záruljon számára. Kihozva belőle masszívan a maximumot, vagy még annál is többet, mert egy negyedik hely, ami most nagyon nincs távol, az már bőven a túlteljesítés hátárán túl van. Ehhez az első megoldandó feladat a vasárnap délután 15 órakor kezdődő Empoli-Milan lesz, melyet a DS3 14:55-ös kezdéssel élőben közvetít. Online pedig ITT és ITT keresgélhettek.

A bejegyzés trackback címe:

http://curvasudungheria.blog.hu/api/trackback/id/tr8612443519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.