Curva Sud Ungheria

Elnézést kérek... másképp nem ment! (Képek nélkül, értetlenül, idegesen, de tiszta szívből)

Mindezektől függetlenül: FORZA MILAN, amíg élek, de most egy darabig már nem remélek...

2017. április 24. - godom

Haloványan másnapos ábrázattal és bújtatott, de fáradt lelkesedéssel ültem le vasárnap délután a Milan soron következő bajnokija elé, minden kétséget kizárólag azt várva, hogy a standard meccselésünket félretéve, valahol az egyértelműségbe fordulva megnyerjük meccsünket! Ehhez képest egy mérhetetlenül értetlen, csalódott és földhöz csattant arccal kellett végül megéljem azt, hogy legalább egy dologban igazam volt, ez a Milan mindig, kivétel nélkül képes arra, hogy meglepetést okozzon. Hülyét csináltak magukból, hülyét csináltak a szurkolókból, de – ha megengeditek nekem ezt a kegyet – akkor leginkább belőlem csináltak egy faragott lónakafaszát. Az még hagyján, hogy a beharangban sima meccsként illettem a találkozót (valahol az is volt, simán kikaptunk), az is elhanyagolható, hogy önmagában a Zapata gólt, mint meccset nyerő tényezőt említettem ezzel a párharccal kapcsolatban, ahogy elképzelhetetlennek tartottam, hogy a Fiorentina után rögtön, még egyszer összerakja magát az Empoli – pont 2-1-re nyertek megint csak, hogy tökre eltévelyedjek ebben is! Totálisan pofán lett baszva az egész beharangom, a személyem, de én vagyok a hülye, hogy leírtam, amit leírtam!

Azt sem tudom, komolyan mondom, hogy mi a bűbánatos faszomért írom ezt a remélhetőleg csak pár bekezdést, egyértelmű, hogy senkit nem fog érdekelni, nagyon sokan még csak rá se fognak kattintani, és teszik ezt majd joggal, mert mi a büdös picsának idegesítené magát fel bárki is még egyszer azon, amit tegnap délután megint megtörtént. Itt jelzem előre, hogy én sem leszek hajlandó még egyszer visszaolvasni, nem fogom benyomni a helyesírást szabályozó futtatást mikor soraim végére értem, egész egyszerűen azért, mert engem sem érdekel, hogy mit írtam, pedig konkrétan, szorosan a meccsről nem is nagyon fogok. Tegnap délután erősen vissza kellett fognom magam, hogy ne kezdjek el egy betűt se írni a látottakkal kapcsolatban, ma is nagyon sok mindenen át kellett már menjek ahhoz, hogy gép elé üljek és kötelező jelleggel – mert ehhez most tényleg semmi kedvem – kreáljak valamit. Reggel úgy bökdöstek, hogy kelljek már, mert ki kell kísérnem drága keresztanyámat a buszhoz, egy bőröndcipelős negyed órát eltékozolva, majd még azt a rohadt postát is jól megnéztem, három év után belülről is, adóbevallásom feladása ürügyén csak, hogy ne kelljen még ennek nekikezdeni.

Ezek után legkedvesebb barátomat – aki Juve szurkoló – is megleptem még munkahelyén, hogy tudjon gratulálni tegnapi újabb fájdalmas, kínos meglepetés okozó Milanomnak, ha már egy laza deákigazolványtól esett el szeretett csapatunk ténykedése nyomán. Első kérdése volt már tegnap délután is, hogy nekem kell-e megemlékeznem erről a rettenetről majd a meccs után, mert ha igen, akkor ő nagyon szívesen elmondja a véleményét pár sor erejéig. Erről a tervről letettünk egyelőre, pedig érdemes lenne meghallgatni őt, hogy mit is gondol ő igazán a Milanról, az olasz fociról, rólunk szurkolóiról, és nem csak erre, az Empoli elleni meccsre kiélezve, hanem úgy összességében. Juve drukkerként, de a barátomként – sokan meglepődnének és nem negatív irányba. (Lehet, hogy egyszer még fogjátok olvasni, de nem most!). Most engem kell olvasni, már ha egyáltalán eljuttok ezekig a sorokig, mert picit sem lepne meg, ha nem így lenne.

Ez a tegnapi Milan, ez a tegnapi produkció tőlem, „egyszóval” a menjetekabüdösfaszomba tipikus esete. Az Inter elleni meccs okozta állapotból, a tulajváltás szövődményeként kialakult bizonyítási vágytól, az előzéstől, a „jó” helyezéstől felvértezve, hogy a büdös kurva hétszentségibe lehetett egy hét alatt abba a zónába kerülni, ahogy a csapat kezelte ezt a meccset? Montella is elmehet az anyjába, mert azt leépíteni, amit a 97. okozott a minap, erre a meccsre nem lehetett egy egyszerű feladat, de a keret is bekaphatja az összes rózsaszálat a lábaim közül, hogy önmaguktól nem tudtak meccs közben beleállni az ellenfél arcába, csak akkor, amikor már a teljesen mindegy, de minimum a bajvannemkicsi állapotba kerültünk! Bekaphatják az össze földi faszt, hogy nem tudták meglovagolni – kezelni se, ezek szerint – azt a helyzetet, ami összeharcoltak maguknak, és egy mozdulattal újra semmissé tették mindazt, ami a kezükbe hullott. Elnézést ezért, de menjenek a kurva anyjukba ezért, nekem ez nem esett jól, nekem ez nem volt mindegy, szarok én bele a tulajváltásba, a nyárba, a mi lesz majd ugyanba, mindenbe, kapják be a faszomat azért, hogy ezt a meccset nem nyerték meg!

milanfamily.jpg

És merem mondani ezt így azért, mert kizárt dolog, hogy rá lehet fogni: talán dobni akarjuk Európát! Nagyon nézhet is ki így akár, de higgyétek el nekem, ez kizárt! Akkor nem így megyünk a végén, akkora feszültség, zizegés akkor nincsen, ekkora színház nem létezik. Egyszerűen elbasztuk, elbaszta Montella, elbaszta mindenki, azt hittük simán meglesz, azt hittük ujjgyakorlat, Inter után, Palermo után egyszerű, hát a faszt bekapni, na azt volt egyszerű, mert azt hiszik, hogy a mez feljogosítja őket arra, hogy így gondolkodjanak, hogy ne tegyenek meg mindent, holott pont ez az a Milan keret, akinek az kellene bizonygatni, hogy nyilván soha nem fog tudni felérni elődjei szintjére, de el akarja hitetni, hogy megpróbálják. Na ez nem látszott, és akkor még finoman fogalmaztam. Miért kell nekünk meccsen belül, annak is a végére, vagy minimum nem kellemes helyzetben fokozatot lépni, miért kell várnunk arra, hogy már mindegy legyen? Ha van/volt Montellának olyan terve, taktikája, hogy majd ha az ellen fárad, akkor váltunk – ezért vannak a kései cserék, a meccs végi pontszerzések, győzelmek – akkor is látni kellett volna, hogy ezt a meccset az első 20 percben ketté kellett volna harapni, ahogy egyébként a Lazio is tette.

Vince sokkal inkább képes volt ezt a Milant valahogy meghatározni, mint ahogy talán erre a keret képes lett volna, a játék számtalan szegmenségben tudott pozitívan építeni ezen az állományon, de ezen a meccsen végleg bebizonyosodott, hogy motiválni, meccsek között felhozni, csata előtt tüzet csiholni, na azt nem tud. Nem a kihagyott büntető, nem a kapufa, nem a gyermeteg módon elpuskázott lehetőségek, ami miatt ezt a meccset nem nyerte meg a Milan – nem véletlen, hogy nem azt írtam nem vesztette el, mert ugyanezt, ugyanígy írtam volna akkor is, ha X a vége – hanem azért, amiért menjenek tényleg a picsába. Az ’öntsek azért tiszta vizet a pohárba’ elvet követve illik megjegyeznem, hogy némi pálinka és sör kellett ahhoz, hogy egyáltalán nekikezdjek ma ehhez az egészhez, de higgyétek el, ez csak szépíteni tudott a dolgon, sokkal durvább és szókimondóbb lettem volna, ha ezt e nélkül ejtem meg és minden tiszteletem mellett köszönöm meg mindenkinek, aki eljutott ide, a végéig – mert egy ilyen meccs után, amit megelőzően jogos bizakodás és várakozás kellett, hogy megelőzzön – ki a faszt érdekelne tényleg, hogy ki és mit is ír róla. Szomorú, csalódást keltő, szívet ziláló esemény volt MEGINT ez a bajnoki, és tényleg, mert nem bírom elégszer mondani: KAPJÁTOK BE BASSZA MEG, KAPJÁTOK BE! Mert ez nem máson múlt, csak rajtatok, mi a kicsinek is örülnénk, az egyszerűnek, a „kötelezőnek”, de ez… Ez srácok, ez viccnek már rég rossz, ezt kár magyarázni, felesleges nyilatkozni!

A bejegyzés trackback címe:

https://curvasudungheria.blog.hu/api/trackback/id/tr312450189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása