Valószínűleg már mindenki tudja - legalábbis a Milan szurkolók között -, hogy Carlo Ancelottit menesztette a Bayern München, így az olasz edző szabadon igazolható lett. A pletykák persze azonnal beindultak, már most felröppent az a hír, hogy a Milan felvette a kapcsolatot vele. Ha ennyire nem is előrehaladott a dolog, az biztos, hogy Fassobelliék legalább egy telefont intéznek majd CA felé. És ha tippelnünk kellene, erre elég hamar sor fog kerülni.

Ancelotti kirúgása előtt terveztem egy bejegyzést arról, miért maradt Vincenzo Montella a Milan vezetőedzője, és ezek fényében miért volt jó döntés megtartani őt (mert szerintem az volt).

Kezdetnek ott van a csapat szezon végi helyzete. Még a szurkolók körében is volt némi kétely a kínaiakkal kapcsolatban, azt sem lehetett biztosan tudni, mennyi lesz az elköltött pénz, már ha egyáltalán kap valamennyit Fassone és Mirabelli. Tekintettel a Milan múltbéli hasonló hangzatos ígéreteire, nem valószínű, hogy a sztáredzőket különösebben megmozgatta volna az új projekt. A történtek fényében már más a helyzet, de ki gondolta volna ezt májusban?

Másfelől pedig nem is igazán volt elérhető sztáredző. Ebben a szezonban főleg olyan edzők voltak piacon, akikért nem feltétlenül rúgná ki az aktuális edzőjét egy sztárcsapat státuszra törő klub. Talán Spalletti volt a legnagyobb név, és az Inter le is csapott rá, de érdemes azt is látni, hogy elsősorban Contéban vagy Simeonéban gondolkodtak volna. Mondhatnánk úgy is, voltak ígéretes jelöltek, de egyik sem mutatott annyit, hogy lépjenek is érte.

Montella első éve sem volt igazából szörnyű, Bonaventura sérüléséig egészen vállalható eredményeket hoztak. Idén ráadásul sokkal jobb és mélyebb kerettel vághatott neki a szezonnak, már ilyen szempontból is előrelépésre lehetett számítani.

A helyzet Ancelotti kirúgásával megváltozott

Az előrelépésnek egyelőre nincs jele, a csapat játékára ugyanazok a betegségek jellemzők, mint az előző idényben. A támadójáték esetleges, a védekezésben sok az egyéni hiba, és a Montella védjegyének számító labdabirtoklás is csak a kifejezetten gyenge ellenfelek ellen szokott összejönni. Eddig mindenképpen csalódás az ő teljesítménye, még akkor is, ha egyértelműen nincs könnyű helyzetben, gyakorlatilag egy nyár alatt kellett egy teljesen új csapatot összeraknia.

Ahogyan már korábban is írtuk, ha a vezetőség azt gondolja, veszélybe kerül a klub anyagi helyzetére jelentős hatással bíró BL-indulás, akkor lépni fognak. Eddig hat forduló telt el, ebből négyszer alsóházi csapat ellen játszott a Rossoneri, kétszer pedig a középmezőny elejére (esetleg még feljebb) várt klubbal. Mindkettő vége vereség lett. A java pedig csak ezután jön, egy hónapon belül a Roma, az Inter és a Juventus ellen is pályára lép a Milan.

Egészen tegnapig azt gondoltam, ha hoz egy jobb sorozatot ezen csapatok ellen, az megszilárdítaná az állását. És ez még így is lehet, de már egyáltalán nem biztos, hogy egy hétvégi győzelemmel időt nyer magának, a vereség ugyanakkor valóban a kirúgás szélére sodorhatná.

Van ugyanis egy lényeges változás: a Milan vezetősége most olyan edzőt tudna leültetni, akitől a nemzetközi porondon és hazai környezetben is teljesítményjavulás várható. És ne felejtsük el: mindkét oldalról be lehetne jutni a BL-be. Ha itthon nem megy, akkor mindenképp meg kell nyerni az Európa-ligát, és azt aligha kell ecsetelni, melyik edzővel van erre nagyobb esély.

Vagyis a Bayern döntésének köszönhetően Montella ideje a bizonyításra drámaian lecsökkent.

Van még egy tényező, ami a változásra ösztönözheti a vezetőséget: ha valamikor, most lenne értelme az edzőváltásnak. Nem véletlenül döntöttek így a Bayernnél sem, a bajnokságban valószínűleg nem az edzőn múlik a győzelmük, a BL-ben pedig könnyedén meglehet a továbbjutás. Nekik most tavaszra kell felépíteni a játékukat, és a jelek szerint nem bíztak Ancelottiban (vélhetően a játékosok véleményére hallgatva).

A Milan szempontjából picit más a helyzet, de most még nincs nagy hátrányban a csapat (egy pontra a negyedik hely), vagyis ha Fassobelliék nem bíznak az edzőben, most kell lépniük. A Roma elleni rangadót követően például jön egy válogatott szünet is, lenne tehát pár hét a csapat(át)építésre.

Jönne-e Ancelotti?

Utoljára 2015-ben merült fel komolyabban a neve, akkor a távozó Inzaghi helyére kerestek Gallianiék edzőt. Végül hivatalosan térdműtétje miatt nem vállalta, (korábban Van Basten is egy műtét miatt utasította vissza a csapat felkérését) és mivel nem életmentő műtétről volt szó egyik esetben sem, nem túlzás azt állítani, hogy inkább a csapattal, mintsem a munkával volt gondjuk. Most azonban sokkal vonzóbb a Milan kispadja.

Nyáron a vezetőség elkölthetett több mint 200 millió eurót, és jelenleg olyan állomány áll a rendelkezésre, amivel már a bajnokság legerősebb klubjaival is fel lehet venni a versenyt. Ha egyelőre a bajnoki cím nem is lehet reális, az első négy elérhető, ahogyan az EL is. Hosszabb távon pedig az is valószínű, hogy további igazolásokra is tesznek félre pénzt. Nem túlzunk ha azt mondjuk: most sokkal vonzóbb célpont a Milan kispadja, és akár Ancelotti is érdeklődhet a visszatérés iránt.

Talán most fáradtságra sem lehet panaszkodni, a Bayern előtt és a Real között volt egy éve pihenésre. Az sem lenne tőle példátlan, hogy szezon közben vegyen át egy csapatot. Korábban ezt a PSG-nél, előtte pedig a Milannál is elvállalta a beugrós szerepet. A franciákat ráadásul már kétszeres BL-győztes edzőként. Megfelelő ajánlat esetén tehát valószínűleg elfogadná a vezetőség felkérését.

Egy dolog jöhet még közbe: amennyiben van olyan kínai csapat, amelyik bármilyen pénzt hajlandó kifizetni neki. Egyelőre azonban még csak 58 éves, edzőként bőven lehet még jövője, és manapság is a legjobbak közé sorolják Európában, így talán kissé korai lenne a kínai kalandba belefogni.

A Milan sztáredzőinek nem jött be a visszatérés

A Berlusconi-éra három legnagyobb edzője közül kettő a legnagyobb sikereit követően egyszer még visszatért a csapathoz.

Arrigo Sacchi 1987 és 1991 között a korszak legnagyobb csapatát rakta össze, egyúttal megalapozta a későbbi sikereket is. Az olasz válogatott kispadja után 1996 decemberében visszatért a csapathoz, de nem volt benne sok öröm. 24 meccs alatt átlagban 1,17 pontot gyűjtött, hét győzelem és hét döntetlen mellett tíz vereség volt a csapat mérlege, illetve egy nem túl kiemelkedő 11. hely a bajnokságban.

Utódja - ahogyan korábban is - Capello lett, de ekkor ő sem hozta a várt színvonalat, tizedik helyre hozta be a Milant, és az Olasz Kupa döntőjében is kikapott a Laziótól, és egy szezon után őt is kirúgták. Capello esetében külön érdekes, hogy Sacchival ellentétben, neki a későbbi csapatainál is voltak kiemelkedő eredményei, bajnok lett a Romával, a Real Madriddal és a Juventusszal is, igaz a Calciopoli miatt utóbbit elvették tőle.

Ancelotti egyértelműen ott van a Berlusconi-éra három legjobb edzője között, így ő lehetne a harmadik, aki bevállalja a visszatérést. Sacchinak és Capellónak egyértelműen nem sikerült a várakozásoknak megfelelően az újraegyesülés, emiatt érdemes egyelőre óvatos optimizmussal érdemes kezelni a kérdést. 

De a tippünk az, hogy hamarosan úgyis kiderül, tud-e még valamit Ancelotti adni a Milannak.