Curva Sud Ungheria

Bűn külföldi csapatnak szurkolni?

2017. március 28. - Szori

Sinkovics Gábor 2010-ben írt egy cikket, amely mély nyomokat hagyott bennem. Nem túl gyakran esik meg az ilyesmi – maradjunk annyiban,  hogy nem ő a kedvenc újságíróm. Ez a cikk, vagy inkább blogbejegyzés sem azért maradt számomra emlékezetes, mert annyira tetszett. Egy olyan…

Tovább

Tovább tapad az élmezőnyre a Milan

Csak a végeredmény alapján tűnhet szorosnak a Milan-Genoa mérkőzés, valójában nem veszélyeztette a Milan győzelmét igazából semmi. Mati Fernandez remek találatával már az első félidőben a Rossonerié volt az előny, ezt sikerült megtartani a mérkőzés végéig, így tovább tapad a csapat a közvetlen…

Tovább

Hazai pályán fogadja a megfogyatkozott Milan a Genoát

Talán meglepőnek tűnhet a két csapat közötti kapcsolat irányát ismerve, de a Genoa ellen egyáltalán nem megy a Milannak, az utóbbi hat meccsből négyet elveszített a Rossoneri és csupán kétszer sikerült legyőzni őket. Legutóbb 3-0-ra verték a Milant - ez Montella legsúlyosabb veresége a csapat élén -…

Tovább

Negyedjére csap össze a szezonban a Milan és a Juventus

Nem túlzás kijelenteni, hogy a leglehetetlenebbnek tűnő küldetés következik a Rossoneri számára péntek este, amikor is Torinóba látogat a címvédő és az idei kiírásban otthon hibátlan zebrákhoz. A Juve Arénában eddig 14-ből 14-et nyerő, ezeken összesen 7 (utolsó 5 hazai meccsén 1) gólt kapó…

Tovább

Úgy tűnt, Bacca mindent kihagy, de azért a meccset eldöntötte

A Milan hazai pályán 3-1-re nyert a Chievo ellen és az előző fordulók helyenként vitatható, de mindenképpen a nézhetetlenséget súroló játéka után kellően meggyőzően. A találkozón Bacca akár négy-öt gólt is kényelmesen rúghatott volna, végül megállt kettőnél, de ez most pont elegendő volt a…

Tovább

A Berlusconi-korszak utolsó meccse után következik még három

Aztán lehet, hogy még több, szóval csak a szokásos lemez

A mostani posztnak arról kellene szólnia, hogy a klub eladásának körülményeit taglaljuk hosszasan, esetleg néhány bátor tippet is megeresztünk a nyári mercatóra vonatkozóan. Ehhez képest ott tartunk, ahol eddig: valamikor lehet, hogy lesz valami (most épp március 31-én), de lehet, hogy nem és minden…

Tovább
süti beállítások módosítása