Curva Sud Ungheria

Miért lett ilyen gyenge az őszi szezonunk?

2018. január 02. - Szori

A címben lévő kérdésre kerestem a választ, és bár pontosan nem sikerült megfejtenem, 5 pontban összeszedtem, szerintem miért estünk pofára az ősszel.

news-editoriale-verona-milan-17-18.jpg

1. A csapatépítéshez és az eredményekhez idő kell

Közhely, de igaz.Kimondottan sikeresnek gondoltuk a nyári átigazolási szezont, ennek ellenére úgy néz ki, hogy még ott sem tartunk, ahol tavaly. Gyakorlatilag teljesen lecseréltük a kezdőt, köztük rengeteg fiatal játékost próbál(t)unk beépíteni, ez pedig nem megy egyik napról a másikra, még akkor sem, ha olyan tapasztalt játékosokat is hozunk, mint Bonucci vagy Biglia.

news-interna-report-milan-craiova-squadra.jpg

2. Rövid a keret a kettős terheléshez.

Lehet mondani, hogy jajj, ez csak az EL, viszont a heti két meccsünk így is megvan (ajánlom a témában ezt az interjút Dárdaival az Indexen). És ha jobban belegondolunk, több posztra nincs meg a kellő mennyiségű emberünk. A (szerencsére már elvetett) 3 védős rendszerhez 6 középső védőre lett volna szükség, a gyakorlatban pedig 4 van nekünk belőle, mert Paletta és Gómez már csak papíron a keret tagja. Ugyanez elmondható a szélsőkről, ahova összesen 3 játékosunk van (Suso, Bonaventura és Borini), ráadásul Jack a pályán töltött idejének háromnegyedét középen játszotta. Középen is hiányzik (a leginkább minőségi) csere, Kessié láthatóan nagyon elfáradt az ősz végére, mert nincs alternatívája. De ezt már nyáron is elmondtam, hogy Kucka és Sosa nyugodtan elfértek volna a keretben.

news-uel-scouting-1-giornata.jpg

3. Edzőkérdés

Nyáron védhető és támogatható álláspont volt az, hogy Montellával kezdjük meg a szezont. Viszont a klubvezetés túl későn reagált a rossz eredményekre, már korábban lehetett látni, hogy Montella nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel. Gattuso kinevezése sem tűnik a legjobb megoldásnak, de nagyon remélem, hogy rám cáfol Rino.

news-itw-montella-22_10.jpg

4. Csatárkérdés

A nyár egyik legnagyobb slágere az volt, hogy ki lesz a Milan sztárigazolása a csatárposztra. Ez azután sem csillapodott, miután André Silva nem kevés pénzért megérkezett. Kicsit érthetetlen, hogy miért hoztuk rá a nyakára Kalinicet. Baccával vagy Lapadulával biztosan nem járnánk hátrébb, vagy az árából egy szélsőt is hozhattunk volna. A portugál mindenféleképpen több bizalmat érdemelne. Az pedig még inkább pikánssá teszi a csatárkérdést, hogy a legjobb teljesítményt az utánpótlásból érkező Cutrone hozza.

51r4355.jpg

5. A vezetőség rossz kommunikációja

Vagyis ami inkább nincs, vagy ha van, későn érkezik. Legyen szó a Donnarumma-szappanoperáról, vagy az edzőkérdésről, a vezetőség felől sosem érkezik időben egy karizmatikus, világos üzenet. Sőt, az sem tiszta számomra, hogy milyen célokkal vágtunk neki a szezonnak, és mit várnak el most Gattusoéktól. Úgy gondolom, hogy – az eredményektől függetlenül – az átigazolások terén összességében jó munkát végeztek eddig. Ez a csapat egy jó mag lehet a jövőbeli tervekhez, persze még csiszolgatni kell rendesen. Viszont a "Fassobelli" kettős kívülről nem vezetőnek, hanem jó végrehajtónak tűnik, nem ártana feléjük egy erős kezű irányító.

news-interna-editoriale-verona-milan-17-18-fassone.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://curvasudungheria.blog.hu/api/trackback/id/tr3113540685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása