Curva Sud Ungheria

#IstandwithGattuso

2018. december 26. - Szori

Nem tudok Gattusora haragudni.

Sőt, a játékosokra sem.

nintchdbpict000381277920-e1518449444791.jpg

Tovább

Még a végén kiderül, hogy Gattuso a támadófoci híve

Ugyan csak két mérkőzés telt el a szezonból, de néhány dolgot már megállapíthatunk Gattuso 2018-as Milanjáról. Például azt, hogy itt nem feltétlenül a védekező focié lesz a főszerep. Vagy azt, hogy ebből akár valami látványos is kisülhet. De azt feltétlenül, hogy van a csapatnak karaktere, és ellenféltől függetlenül a saját focijára törekszik majd.

Tovább

Követeljük, hogy Alexandre Pato térjen vissza a Milanba!

Nyomozásunk egy furcsának tűnő, de mindenre elszánt szubkultúra után.

Nem ez volt az első nyár, amely során aktívan tanulmányozni lehetett egy érdekes szubkultúra, az Alexandre Pato mielőbbi visszatérését szorgalmazó Milan-szurkolók működését. Erről a csoportosulásról azt érdemes tudni, hogy elsősorban a világháló magyar nyelvű részén lehet találkozni velük - bár kénytelen vagyok elismerni, személyes kutatásaim elég szűk körre terjedtek csupán ki, ennélfogva reprezentatívnak nem tekinthetőek -, és az a megszállott hit köti össze őket, hogy az egykori milánói közönségkedvenc kurva jó lenne. Már amennyiben valaki venné a fáradtságot és leigazolná végre.

Tovább

A Serie A erősorrendje

Kíváncsiságból összehasonlítottam a 6 legerősebb keretet (Juventus, Inter, Napoli, Roma, Lazio és persze Milan) posztonként, és 1-10-ig értékeltem őket, ebből pedig átlagot vontam. Ha már elkészült, akkor úgy gondoltam itt a helye, megosztom veletek a táblázatot, illetve írok pár sort róla.

csapatok.png

Itt lehet böngészni olvashatóbb formában

Tovább

Erre mondják azt, hogy tökéletes igazolások

Szürreális pletykának tűnt az elején, aztán valahogy mégis komoly lett, csütörtökön meg hivatalossá vált. Leonardo Bonucci visszatér a Juventushoz (pápá!), Mattia Caldara és Gonzalo Higuaín pedig a Milanban kezdi a következő idényt. Ennél nehéz lett volna jobb forgatókönyvet írni, különösen egy ennyire kaotikus kezdés után.

Tovább

Évi négy millió egy játékosért, aki csak fejelni tud? Még viccnek is rossz!

Szóval az van, hogy Marouane Fellaini biztosan távozik a Manchester Unitedtől, akik ugyan adtak volna neki új szerződést (wtf?), csakhogy a belga - állítólag - jobb ajánlatokat is kapott (újabb wtf!). A kérők között ott van a Milan is, ez indokolja, hogy ez a két lábon járó beszélő fa - I'm Groot! - részletesebb téma legyen a blogon.

Tovább

Van mire alapozni

A csapatunk nincs túl jó formában, az utolsó 10 bajnoki mérkőzésből csak 3-at nyertünk meg. Egyes helyeken már edzőkérdésről is lehet olvasni, de szerencsére a vezetőség nem így gondolkozik. És miért teszik jól? Mert Gattuso érkezése óta kialakult valami, amire lehet építeni. A visszaesésnek is megvan a maga oka, amely nem is olyan váratlan.

2ecee49d7a8502ccc72609498d809590.jpg

Tovább

Egy régen várt este – Milan-Inter 1-0

Rég nem volt poszt a blogon, ennek egyrészt oka, hogy kevesebb időnk volt rá, de leginkább az, hogy nem tudtunk miről írni. A szokásos beharangozókba érdektelen közhelyekre futotta volna, az értékelőkhöz meg ne volt türelmünk. Tegnap est viszont olyat láttunk, amire régóta vártunk. Egy harcias, helyenként jól játszó Milant, amely megérdemelten verte meg a szezont jól kezdő, de az év végére elfáradó fiókcsapatát. Bővebb elemzésre most sem vállalkoznék, viszont pár dolgot ki szeretnék emelni.

26167844_10155057434101937_3537619489679246329_n.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása