Curva Sud Ungheria


Nyerhet-e legfontosabb játékosa nélkül a Milan - Milan-Atalanta előzetes

2015. november 07. - dani027

 November már a sorsolást követően komoly hónapnak tűnt két rangadóval és két erős középcsapattal. Úgy pedig pláne az, ha a nyerhetőbb mérkőzések előtt is izgulni kell a csapat összeállítása miatt. Jelenleg ugyanis ez a helyzet. Bonaventura és Bertolacci biztos,…

Tovább

Beszélgetés a Milan-Chievo után, középpontban Donnarumma - Podcast

Mi más is lehetett volna a podcastünk középpontjában, mint a hét eseményei közül az egyértelműen legjelentősebb? Donnarumma mindösszesen 16 évesen került a Milan kezdőcsapatába, ráadásul egy olyan poszton, ahol Diego López személyében már eddig is volt klasszisa a Milannak.…

Tovább

5 rekord, amit idén még megdöntene Mihajlovics - Milan-Chievo "előzetes"

Mihajlovics Donnarumma* sikeres debütálását követően vérszemet kapott és úgy döntött agresszív fiatalításba kezd. A jövőben tervei szerint nemcsak a Primaverából, vagy az U17-ből kerülhetnek fel fiatal játékosok, de a további korosztályokat is megvizsgálja, néhányan már a…

Tovább

Ez még mindig kilátástalan - Milan-Sassuolo 2-1

A viszonylag korai gólnak és az emberelőnynek köszönhetően a Milan megszerezte a szezonbéli 4. győzelmét, ezzel pedig újra a bajnokság legjobb 10 csapata közé került. A győzelmet leszámítva nem sok örömre lehetett oka a tévénéző netes sztrím előtt görnyedő szurkolóknak, a…

Tovább

Mihajlovics próbálja menteni a menthetőt - Milan Sassuolo előzetes

Ha egy edző munkáját a sajtóban kell megerősíteni, az azt jelenti, hogy rezeg a léc a segge alatt. Berlusconi és Galliani már kijelentette, hogy kitartanak Szinisa mellett, szóval jó eséllyel valóban mostanában fog eldőlni a szerb sorsa. Nézzük mik fogják befolyásolni a meccs…

Tovább

A formációváltásban rejlik a megoldás? - Torino-Milan előzetes

Mindösszesen 7 forduló kellett ahhoz, hogy az eredetileg favorizált formációt gyorsan valami más váltsa fel. A válogatott szünet alatt lehetett gyakorolni az alternatívákat és úgy néz ki ismét valamilyen szélsőket is alkalmazó formáció kerül előtérbe. Meglepetés?A Milannál…

Tovább

Erősségek, gyengeségek - Milan-Napoli előzetes

A Genoa elleni kellemetlen vereség után lényegesen rosszabb helyzetből várhatja a Milan a szezon 3. rangadóját, ahol ezúttal a Napoli lesz az ellenfél. Az a csapat, amelyik eddig szintén botladozott, de amelyiket a keret minősége alapján mindenképpen a Milan elé lehet sorolni, és…

Tovább

Ki a Milan legjobb edzője? A válasz olyan meglepő, hogy tuti nem találod ki!!444!!!!

Nemrégiben a Gazzetta* szépen összefoglalta, hogy Inzaghi mennyiben jobb, mint Mihajlovics. Számításuk szerint az első 6 fordulóban Inzaghi több pontot szerzett, amiből következésképpen állítható, hogy Inzaghi nyújtotta a jobb teljesítményt. Megirigyelve a lap módszertani…

Tovább

Genoa-Milan 1-0 - Curvasudungheria podcast #1

A találkozó után leporoltuk egy régi projektünket és podcastben foglaltuk össze a találkozón látottakat.Beszélgettünk többek között:-a védőink teljesítményéről-Bertolacci helyzetéről-Mihajlovics taktikázásáról-és röviden érintettük a Napoli elleni mérkőzést is.

Tovább
süti beállítások módosítása