Curva Sud Ungheria


A Milan könnyed gálameccsel Európában

2017. augusztus 19. - dani027

Montella csapata az előszezon minimális elvárását teljesítette: ott lesz az AC Milan az Európa-liga főtábláján. A Rossoneri hazai pályán nem bízta véletlenre a Shkëndija elleni mérkőzést, a duplázó André Silva és Riccardo Montolivo (!) vezetésével 6-0-ra kiütötte a macedón/albán (kit érdekel?)…

Tovább

Visszatért a Milan Európába

A mérkőzést megelőzően nem véletlenül írtunk arról, miért nem feltétlenül ragaszkodnak a csapatok a hatodik helyhez és az Európa-liga selejtezőhöz. Ehhez képest a Milan úgy játszott a Bologna ellen, mintha az előző pár mérkőzés egyáltalán nem történt volna meg, és mindvégig ebben a koncentrált,…

Tovább

Ha a Milanon múlik, összejöhet a Bologna negyedik idegenbeli győzelme

A Milannak elég lenne két győzelem, és ott lenne az EL-ben. Csak épp senki nem akarja a hatodik helyet.

Ahhoz kisebb csoda kellene, hogy ne a Juventus legyen a bajnok 2017-ben is Olaszországban, ehhez csupán egyetlen győzelemre van szükségük a Crotone vagy a Bologna ellen. Mögöttük már forróbb a helyzet, a Roma és a Napoli fej-fej mellett küzd az igencsak értékes második helyért. Ez arról dönt, hogy…

Tovább

Csak sikerült elérni, hogy fájó legyen a vereség

Merthogy ez a Roma nagyon is verhető lett volna.

Szögezzük le: a Milan és a Roma között lehet reálisan egy gólos különbség, különösen ha a fővárosi csapat hazai pályán játszik. Mégis, a mostani találkozó után maradt bennem hiányérzet. Ha úgy lépnek pályára El Shaarawyék, hogy esélye sincs a Milannak és akár több gólos különbséggel nyernek,…

Tovább

Az esélyek nem a Milan mellett szólnak, de ez eddig sem számított

Többször is utaltunk már rá, nehéz lenne Montella csapatának a lényegét megragadni, megfejteni a sikeresség okait. Egy dolog biztos: valamit eltalált az év során a korábbi Fiorentina-mester és ez a valami egyelőre elegendőnek látszódik ahhoz, hogy legalább a Milannál gyengébb csapatok ellen kijöjjön…

Tovább

Montella taktikai érzéke a Milan igazi erőssége - taktikai elemzés

Montella nyár elején nem volt könnyű helyzetben. A karrierje a jelek szerint mélypontra került, a Sampdoriánál nagyon közel került a kirúgáshoz. Pályafutását annál a Milannál folytatta, ahol az edzőknek nem volt könnyű élete a közelmúltban, pár év alatt már hatodik edzőként foglalta el a kispadot. A…

Tovább

Soha nem látott középpályával rohamozhat a Milan

A válogatottak mérkőzéseinek fenntartott szünet után folytatódnak a Serie A küzdelmei, a Milan a harmadik fordulóban az Udinese együttesét látja vendégül a San Siroban. Talán nem túlzás azt állítani, hogy továbbra sem övezi akkora érdeklődés a találkozót, mint általában egy bajnokit, nagyobb…

Tovább

A Berlusconi-korszak legszebb pillanatai

Úgy néz ki, egy korszak véget ért, Berlusconi eladta az AC Milant kínai befektetőknek. Az utóbbi években nagyon sokat kritizáltuk a korábbi olasz miniszterelnököt, viszont vitathatatlan érdemei vannak abban, hogy Milánó egyetlen igazi csapata a világ egyik legsikeresebb klubja lett. Összeszedtük a…

Tovább

A letámadás az alapja mindennek - elemzés a Milan taktikájáról

Mihajlovics minden túlzás nélkül egy romhalmazt vett át Inzaghitól 2015 nyarán. A csapatnak sem jól kigondolt játéka, sem megfelelő játékosállománya nem volt, a kettő együtt pedig 10. helyet ért a bajnokságban. A Mercato alatt sikerült megfelelően erősíteni csapatot ahhoz, hogy komolyabb célokért…

Tovább

Kupadöntőben a Milan!

Mihajlovics nem szórakozott és majdnem a legerősebb csapatát küldte pályára. Ennek megfelelően a Milan simán, 5-0-ra verte kupaellenfelét, az egyébként szimpatikusan játszó Alessandriát. Az olasz harmadosztályú csapatot csak dicsérni tudjuk, az esélytelenség ellenére bátran belementek a nyílt fociba…

Tovább
süti beállítások módosítása