Az év első felvezető posztjában már utaltam rá, hogy igyekeztem távol tartani magam mindenféle tulajdonosváltással kapcsolatos írástól. Aki követte tavaly a Milannal kapcsolatos híreket ezen aligha ütközik meg, hiszen megállapodás már akkor is volt egy befektetővel, csak épp a pénz nem érkezett meg soha. A kínai konzorcium viszont nemrég húzott egy merészet és átutalta az ígért 100 millió második felét, ami már adhat bizakodásra okot.

Az optimizmusom továbbra is óvatos, hiszen még mindig tartoznak legalább 650 millió euróval, és a 350 milliós átigazolásokra költött pénzből sem sokat látott a csapat. A számok terén egyébként az olasz sajtónak sikerült már elbizonytalanítania, ugyanis írtak már arról is, hogy a 100 millió már a csapat egy részéért kifizetett pénz, mások meg épp arról írnak előszeretettel, hogy ez az igazolásokra fordítható összeg, aminek 15 millióját már nyáron el is vertük például Sosára. Akárhogy is nézzük, körülbelül 10%-a érkezett meg annak az összegnek, amit a klubba invesztálnának a kínaiak, vagyis még mindig az út elején járunk, de a folyamat elkezdődött. Nemcsak anyagi oldalon, de szervezeti szinten is.

Az igazgató már új, de ki lesz a sportigazgató?

Örömteli hír, hogy arról egyre többet lehet olvasni, kik alkothatják az új vezetőséget. A korábbi Interes Marco Fassone már vezérigazgatóként dolgozik is a csapatnál, őt bízták meg azzal, hogy a megfelelő embereket válassza maga mellé. Sportigazgatóként (Galliani helyére) a Milan TV szerint öt név van versenyben, Ricardo Bigon, Daniele Pradé, Walter Sabatini, Carlo Osti és Andrea Berta.

Bigonról azt érdemes tudni, hogy közel hat évig volt a Napoli sportigazgatója (2009 és 2015 között), ami elég jól sikerült korszak volt a csapat életében, konkrétan nagyjából ekkor kezdett jelentősen fejlődni, amiben nagy szerepe volt Cavani megszerzésének. Azóta volt a Hellas Verona sportigazgatója, ahonnan tavaly év végén távozott, idéntől pedig már a Bolognát igazgatja.

Pradé a Roma sportigazgatójaként vált híressé, a posztot 2004 és 2011 között töltötte be. Ez sem volt éppenséggel rossz időszak a csapatnak, ő nevezte ki Spallettit edzőnek, és annak ellenére sikeresnek nevezhető ez a történet, hogy a bajnoki cím soha nem jött össze, ellenben háromszor is a második helyen zártak. Két olasz kupa és egy szuperkupa azért összejött. 2011-ben távozott a Romától, helyét Sabatini vette át, majd az elmúlt négy évet a Fiorentinánál töltötte, ahol sikerült rendre olyan játékosállományt összerakni kevés pénzből is, ami az élmezőny közvetlen közelében tudott végezni.

Walter Sabatinit vélhetően még kevésbé kell bemutatni. Már 1986-ban sportigazgató volt (ekkor a Perugiánál), innen a Triestina majd az Arezzo következett. Utána jött a Lazio, Palermo (többek között ő szerezte meg Pastorét) és végül a Roma bízta meg a csapat újjáépítésével. Érdemes megnézni kiket sikerült leigazolnia a farkasoknál, a lista meglehetősen impozáns, pláne ha még sikerült is volna egyben tartani a társaságot és nem adják el az értékes játékosok nagy részét.

Carlo Osti a legkisebb név a listáról, karrierje során eddig olyan csapatoknál fordult meg hosszabb ideig, mint az Atalanta, Lecce és Sampdoria. Jelenleg is a genovai klubnál dolgozik, talán benne lenne a legkevésbé fantázia.

Andrea Berta jelenleg az Atlético Madrid sportigazgatója, ez pedig alighanem önmagában elegendő ajánlólevél. Az olasz szakemberről remek véleménnyel van a szakma, az Atléti felemelkedésében jelentős szerepet vállalt, számos nagy üzletben vállalt szerepet. Róla találtam egy 2014-es hírt is, ami alapján Barbara Berlusconi is őt szemelte ki anno Galliani helyett a csapat vezetőségébe. Persze sok tényező mellett az is csökkenti az érkezésének esélyét, hogy korábban Mourinho is nagy erőkkel üldözte a kiváló szakembert.

Ha valóban a felsorolt sportigazgatók közül kerül ki a Milan új sportigazgatója, nem fogunk rosszul járni (ez nyilván legkevésbé Ostira igaz, aki eddig nagyobb csapatnál nem dolgozott). Többségük azonban bizonyított már annyit, hogy elvárható legyen tőlük egy jó átigazolási politika, különösen, hogy nem egy közülük középcsapatok felemelkedéséből is kivette már a részét, ami feltétlenül előnynek számít a mostani helyzetben.

A legendák

Az építkezés fázisának eddigi legszimpatikusabb húzása, hogy néhány korábbi legendát szeretnének a vezetőségbe ültetni, ahogyan annak egyébként egy ideje már meg is kellett volna történnie, pláne a legnagyobbakkal. Ezzel egyébként mindenki jól járhat. A kínai befektetők valószínűleg tudatában vannak annak, hogy nem feltétlenül nyerték el a rajongók bizalmát, enélkül viszont elég nehéz lesz újra a stadionba csalogatni őket, hacsak katari módra nem fizetnek le pár bérszurkolót. Lássuk be ez azért elég kellemetlen lenne, no meg egy Milan szintű klubnál szükségtelen. A bizalom kialakítására, - sőt akár helyreállítására, hiszen a szurkolók és a vezetőség között mostanában nem volt sok bizalomra okot adó történés - remek ötlet néhány jól ismert arc visszacsábítása a csapathoz. Eddig leginkább Maldiniről, Albertiniről és Costacurtáról volt szó.

Egy másik korábbi kedvenc, Gattuso is úgy véli, hogy nélkülük nehéz lenne új Milant építeni. A jelenleg Pisában edzősködő legenda ugyan annak lehetőségét kizárta, hogy mostanában láthatjuk őt a Milan színeiben - tekintve, hogy jelenleg az edzői karrierjére koncentrál, ez annyira nem meglepő - de szerinte a jól működő szervezeti felépítés nélkül nem létezhet egyetlen nagycsapat sem. Úgy fogalmazott, hogy Maldini, Costacurta, Albertini egyaránt olyan nevek, akikre szüksége van a csapatnak, képesek olyan új impulzusokat, gondolatokat hozni, amik segíthetik a csapat fejlődését.

"Először is szükség van egy csomó pénzre az építkezéshez, hogy versenyképes legyen a csapat, de ezzel egyidőben a tökéletes gépezet is kell a szervezeti szinten, épp olyan, amilyen az én időmben is volt. Az utóbbi pár évben ez bizony hiányzott."

A legnagyobb kérdés természetesen nem az, hogy szükség van-e Maldiniékre, hanem milyen pozíciót szánnának a legendáknak. Erről viszonylag kevés konkrétumot tudni, de az egy opció, hogy egy korábbi Milan legenda segítené a sportigazgató munkáját.

Legnagyobb rutinja sportvezetőként Albertininek van, aki a Parmánál és az olasz szövetségnél is volt sportigazgató - sőt utóbbinál az elnöki székre is pályázott - közben meg a Football Manager nevű játék kutatója is egyben, amit egyébként nem érdemes lebecsülni, mert a játék meglehetősen jó százalékban találja el a jövő nagy sztárjait, állítólag még a csapatok is figyelembe veszik az elképesztő adatbázisát.

Costacurta eddig rövid ideig volt edző, utána viszont nem dolgozott profi szinten - csak a médiában. Maldini pedig Miamiban épít csapatot és ki is jelentette, hogy egyelőre lezárta karrierjének azt a részét, ami a Milanhoz köti, és nem fog visszatérni.

Amíg egy részről kétségtelenül pozitív lépés, hogy néhány korábbi kedvenc öltönyben, íróasztal mögül is segítheti a csapatot, túlzásokba sem kell esni. Abban teljesen igaza van Gattusónak, hogy a jól felépített és megszervezett gépezetként működő vezetés hiányzott az elmúlt időszakban, de az sem biztos, hogy ezt pont a korábbi legendák fogják visszahozni. Gondoljunk bele: hasonló mentalitással működik a magyar foci is, ahol az edzőképzésben jelentős előnnyel indulnak a korábbi válogatott labdarúgók, pedig igazából nem feltétlenül jobb alapanyagok. Ugyanez a Milan legendákkal kapcsolatban is igaz. Azért mert valaki dolgozott egy olyan csapatnál, ahol akkoriban csúcsgépezetként működött a vezetőség, még nem jelenti azt, hogy van adottsága felépíteni egy másik jól működő gépezetet. Ezért nagyon alaposan meg kell fontolni kiket érdemes alkalmazni és milyen szerepet tudnak betölteni.

Az edző

Vincenzo Montella két évre írt alá a Milanhoz, ezt a szerződését pedig alighanem ki is fogja tölteni. Az idei év egyfajta átmeneti szezon lehet, ahol maximum annyi lesz a cél, hogy az EL meglegyen - tavalyhoz képest nem lett gyengébb a csapat, így erre az esély meglehet - ennél többet egyszerűen a mostani kerettől nem várhatunk el.

Remélhetőleg egy év múlva ilyenkor már arról kell írni, hogy a cél egyértelműen a BL-főtábla - emlékeztetőül: akkor már a negyedik hely is elegendő lesz ehhez - és az a szezon már sokkal többet árul el abból, mit várhatunk hosszútávon a trénertől. 

Alapvetően tehetséges edzőnek tartom Montellát, akiből akár nagy eredmények is elvárhatóak, és a mentalitása is illik egy nagyobb csapathoz. Kifejezetten a domináns, támadófutballt preferálja és a nemzetközi szinten elért egyre biztatóbb eredményei azt sugallják, hogy a fejlődésre is képes. 

A szerződése azonban arra is lehetőséget teremt, hogy belátható időn belül, különösebb anyagi megterhelés nélkül váltson edzőt a Milan, ha esetleg mégsem hozná a tőle elvárt szintet. 

A téli igazolások

Ha minden jól megy, akkor 2017 már úgy kezdődik, hogy 100%-ban megtörtént a klub eladása, a menedzsmentben pedig már többségben vannak az új tulajdonos emberei. Éppen ezért télen már elméletben lehetőség lehet az új korszak megkezdésére a játékosállomány frissítésével is. 

Ezzel az időszakkal a legnagyobb bajom az, hogy építkezésre általában nem igazán alkalmas. Év közben a csapatok még kevésbé szeretnek lemondani a legjobb játékosaikról, így lényegesen kevesebb igazán minőségi labdarúgót lehet megszerezni, őket is jelentősen túlárazva. Ebből kifolyólag nem tartanám szerencsésnek ha a komolyabb költekezés már télen megkezdődne. Két esetben tudom elképzelni, hogy megérné. Egyik ha a Milan annyira jól szerepel ősszel, hogy reális esély van a 3. helyre - ez akár anyagilag is megtérülhetne ha összejön a BL -, másik eset pedig ha nagyon rosszul szerepel a Milan és még a kiesés is szóba kerülhet, mely értelemszerűen óriási blamázs lenne az új rezsimnek. Egyikre sem látok jelentős esélyt, így mindenképpen a nyári, megfontolt, tervezett költést preferálnám, még ha ez biztosan azt jelenti, hogy jövőre sem látjuk az elit sorozatban a Milant.