Évértékelés 2015 - 2. rész: Vezetők, edzők
Évértékelés 2015 - 1. rész: Milyen évünk volt?
Ahogy tavaly, úgy idén is 5 posztban összegezzük az évet. Ismerd meg tagjaink véleményét!
Idén az utolsó, a Frosinone ellen az első
Este 6-kor a Serie A történetében először Frosinone-Milan mérkőzést rendeznek. A fogadóirodák szerint mi vagyunk az esélyesek (Unibet: 5,4 - 3,7 - 1,7), és a papírforma szerint is így van elvileg, mivel az újonc és egyben kiesőjelölt otthonába érkezik a dobogóról álmodozó "nagycsapat". Viszont itt nem a régi fényében tündöklő Milanról, hanem a korábbi önmagához nem is hasonlító klubról beszélünk, amely az előző két fordulóban pont a hasonló kiscsapatokat nem tudta legyőzni.
Nincs okunk panaszra! - Milan-Verona 1-1
A találkozón tomboló 80 ezer néző kíséretében lépett pályára a Milan a világklasszis Montolivo felvezetésével. A makulátlan jellemű kapitány arcán a meghatódottság nyomai látszódtak ahogyan a fanatikus rajongók óriási 18-as zászlókat lengettek a tiszteletére. Elszánt arcok mindenhol, aki látja a meccset már tudja: ezek a srácok felkészültek a Hellas Verona legyőzésére.
Meghatódott.
Berlusconi már elégedetlen, de van-e rá oka? - Milan-Hellas Verona előzetes
Meglehetősen friss hír, hogy Berlusconi már hangot adott elégedetlenségének a játék minőségével kapcsolatban és kiosztotta szokásos tanácsait. Az olaszok szerint Mihajlovics erre némi indulattal reagálva rámutatott, hogy az edző határozza meg a csapat játékát és nem más. Vajon jogosan kéri számon a látványosabb játékot Berlusconi és egyáltalán van-e oka a panaszra? Megnézzük.
Önmagában a gyenge ellenfél nem elég - Carpi-Milan 0-0
A Carpi pontosan annyit csinált, ami várható egy olasz kiscsapattól. Védekezett hősiesen és imádkozott, hogy megússza kapott gól nélkül. Ezen az estén minden számításuk bejött, a Milan kellőképpen töketlen játékot mutatott, ami egybevágott az elképzelésükkel. A meglepően sima 0-0 után értékeljünk.
Nincs mese, ma nyerni kell
A mai egy kötelező győzelem, ha jövőre Európában is meg akarjuk mutatni magunkat. Most felzárkózhatunk az élmezőnyhöz, az ellenfél pedig a liga talán leggyengébb csapata.
Ha egyszer a Niang-show beindul...-Milan-Sampdoria 4-1
Niang karrierjéből a szerencse mindig hiányzott. Néha a kapufák, máskor rossz edzői döntések eredményeként, de soha nem volt igazán minden adott ahhoz, hogy hosszútávon is jó teljesítményt nyújtson a Milanban. A Sampdoria ellen alighanem először kapott lehetőséget az eredeti posztján és igen masszív teljesítménnyel jelezte, hogy semmiképpen sem kell leírni őt. Értékeljünk.
A francia fiatalember mindenképpen kiérdemelte, hogy a tegnap esti találkozót követően ő legyen a figyelmünk középpontjában. Szemmel láthatóan élvezte a kötetlen szerepkört, amíg erőnlétileg bírta, addig magasan a mezőny legjobbja volt, sarkazásaival gyakorlatilag bolondot csinált a Sampdoria védelméből. Itt meg is állnék egy rövid ideig, ugyanis szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy minden mérkőzésen ilyen hatékonysággal vegye elő a sarkazásait egy játékos és valószínűleg máskülönben inkább neveznénk könnyelműnek, egyenesen flegmának a srác megoldásait, a szombat esti viszont karrierjének legjobbja volt és egyszerűen minden működött. A Milan 4 góljából háromban aktív szereplő volt és az előkészítésekből is kivette a részét. Bonaventura találatánál ő adta a gólpasszt, a tizenegyesnél ő tette tovább sarokkal (mert mi mással?) a labdát, a harmadiknál pedig a szemfüles labdaszerzése kellett a ziccerhez. Nem túlzás állítani, hogy Niang végre felnőtt a feladathoz és azt a teljesítményt nyújtotta, amit évek óta várunk tőle. Nézzük mik kellettek ehhez.
1. Csatárként kapott szerepet
Bár acélosnak sem a Montpellierben sem a Genoában hozott statisztikáit nem lehet nevezni, az teljesen egyértelmű volt ezekben a csapatokban is, hogy a helye középen van. Bár a gyorsasága alapján nem lenne butaság szélre kitenni, 1-2 megoldástól eltekintve nem ez az igazi posztja. Ráadásul a Milanban többnyire jobb oldalon szerepelt, ami még inkább semlegesítette a játékát. A bal lába ugyanis nem rossz, de azért mégis idegen egy jobb lábas játékostól ha a gyengébbik oldaláról kell befelé cseleznie. A beadásai ugyanis soha nem voltak igazán jók, bár a kemény, lapos, kellemetlen keresztbe lőtt labdái egyáltalán nem veszélytelenek, gyakorlatilag ezt láttuk a gólnál is. Bal oldalon egy fokkal már otthonosabban érzi magát, legalább elindulhat a kapu irányába, jóval direktebb a játéka, de még így is nagyon messze kerül az ellenfél kapujától. Középen viszont mindegyik kvalitása jól érvényesülhet. A sebessége, a bámulatos fizikuma, amiről viszonylag kevés szó esik és a mobilitása, mivel középen sem az a tipikus bólyacenter, aki várja a labdát a tizenhatoson belül. Játékának szerves része, hogy kihúzódik a szélekre, de nagyon nem mindegy, hogy ezt kényszerből teszi masszív taktikai (értsd: védekezési) feladatokkal, vagy kötetlenül. Ezúttal utóbbi állt a rendelkezésére. A hőtérképből is látszódik, hogy Niang gyakorlatilag az ellenfél tizenhatosan előtt mindenhol feltűnt, ezzel folyamatosan zavarva a védőket.
2. A csapat átlagon felüli teljesítménye
A 4-4-2 és az, hogy a találkozó első percétől kezdve felvállalta a Milan a támadásokat eleve remek táptalaj volt a francia kibontakozására. Kiemelendő a két belső középpályás, különösen Kucka, aki alig több, mint egy félidő alatt szerzett 6 labdát, dolgozott ki 2 gólhelyzetet és mutatott fel 2 sikeres cselt is. Montolivo újfent sokat melózott, összesen 9 labdát szerzett, 13 hosszú passzából pedig 10 pontos volt. Azon már talán meg sem lepődünk, hogy Bonaventura is hozta a szokásos jó teljesítményt, Montolivo mögött a 2. legtöbbet passzolt a mezőnyben, gólt szerzett, a cselei működtek és még védekezéshez is hozzátett az 5 labdaszerzésével. Mondani sem kell, hogy a 4-4-2-ben utóbbi is kulcsfontosságú tőle és Cercitől is. Utóbbi statisztikailag védekezésben nem hozott sokat, de volt egy rendkívül fontos szerelése, amikor a védelmet már rég kijátszották és gyakorlatilag rajta kívül már csak Donnarumma állíthatta meg a Sampdoria támadóját. Cercit egyébként dicséret illeti, gólpassza mellett összesen 5 helyzet előkészítésében vállalt szerepet.
3. A Sampdoria védelmének totális szétesése
Nem volt nehéz észrevenni: ez a Sampdoria nagyon messze van a tavalyitól. Montella ide, Montella oda a védelem teljesen zavarodott volt, gyakorlatilag mindenféle szervezettség nélkül futkároztak. Feltűnő volt, hogy sebességben mennyivel fölé nő ellenfelének a Milan, aminek oka egyfelől az lehetett, hogy a szokásosnál nagyobb tempót vállalt be a Milan, másfelől viszont nem tudom elképzelni, hogy ebben a sebességben bármelyik csapatot is képes lenne megverni a Samp. Túl azon, hogy Niang jól játszott, az a tény, hogy sarkazva szedte szét egy olasz csapat védelmét olyan játékos, aki messze nincs neymari adottságokkal megáldva, nos elég jól leírja azt a fogalmatlanságot, amit tegnap mutatott az ellenfél.
Mit várhatunk Niangtól?
Őszintén szólva nem számítottam ennyire gyenge Sampdoriára, így egyértelmű, hogy nem ez lesz a legnehezebb mérkőzés az őszi széria hátralévő részében. A 4-4-2 ettől függetlenül valószínűleg marad, a Milan játékosállománya bőven elegendő lehet arra, hogy hasonló dominanciát mutassunk a kiesőjelöltek ellen is. Vagyis a játékrendszer valószínűleg inkább segíteni fogja a fejlődését. Arra azért nem számítanék, hogy minden találkozón ugyanazzal a trükkel fogja mattolni a védelmeket. Arra azért jó lehet ez az időszak, hogy végre megalapozza a helyét a kezdőben és szerezzen annyi önbizalmat, amivel a fejlődés útjára léphet. Ne felejtsük el: még mindig csak 20 éves, ami nemcsak magyarfocista mértékkel tekinthető fiatal tehetségnek. Ha most húzza fel a góllövő cipőjét, még kényelmesen befuthatja a neki jósolt karriert.
Mihajlovics vagy Montella? Milan-Sampdoria előzetes
A Milan az ellen a Sampdoria ellen lép pályára, ami tulajdonképpen megalapozta Mihajlovics milánói edzői karrierjét. Túlzás lenne azt állítani ugyanis, hogy a szerbnek értékelhető teljesítményt máshol sikerült nyújtani, a játékosként is megjárt genovai csapatban aztán valahogy minden jobban működött. Jól jelzi a csapat sikereiben játszott szerepét, hogy távozását követően megközelíteni sem sikerült a korábbi stabilitást, és már az első edzőváltáson is túl vannak. Nézzük mire mehet korábbi csapata ellen.
A Sampdoria az edző kiválasztásánál aligha foghatott volna nagyobbat. Azt a Montellát sikerült padra ültetni, aki előző 3 idényben a középszerűségtől fuldokló Fiorentinát stabil Európa Liga indulóvá tette és évről évre meggyőzőbb teljesítményt nyújtott a nemzetközi kupában. A távozása elsősorban nem is az eredmények miatt történt (szerződése 2017-ig szólt), hanem a játékospolitikával nem értett egyet, konkrétan azzal, hogy évente kellett más játékos köré építeni a csapatot.
Valahol érdekesnek tartom, hogy Montella soha nem merült fel igazán komolyan nagyobb csapatnál (oké, pletykák voltak róla), elvégre Firenzében kiváló munkát végzett, jobbat mint Mihajlovics bármelyik csapatánál. Ugyan Paulo Sousa egyelőre talán még magasabb szintre emelte a Fiorentina játékát, egyáltalán nem biztos, hogy ebben a megerősödött élmezőnyben a 4. helynél több reálisan elérhető számukra. De kicsit elkanyarodtam. Arra kívántam utalni, hogy Montella egészen kiváló munkát végzett a csapatnál, egy év alatt a 13. helytől (csupán 4 pontra voltak a 17. pozíciótól) egészen a 4. helyig emelte egyetlen szezon alatt a csapatot azzal, hogy sikerült a mai csapatba is meghatározó játékosokat szerezni (többnyire ingyen) és elkezdte jól használni Joveticset.
A Sampdoria mostani helyzete valamelyest hasonló. Ez a csapat nem sokban különbözik a tavalyi Mihajlovics-féle brigádtól, ami végül a 7. helyen zárta a szezont. Idén csak a 12. helyen állnak, de viszonylag közel a középmezőny elejéhez, amit mondjuk a 6. Juventus vezet a maga 21 pontjával. Ez csak 5 pont differencia, innen még szépen lehet feljebb tornászni a csapatot. Persze idény közben nehéz átvenni egy csapatot, így csodát azért Montellától sem várnék.
Mihajlovics számára most jön csak a szezon izgalmas része. A legtöbb csapattal ellentétben a Milan még nem találkozott az idén feljutókkal, nos a következő 5 mérkőzésen mind a hármat ledaráljuk, közte egy kiesőjelölt Hellas Veronával és egy edzőváltáson frissen átesett Sampdoriával. Azaz reálisan innen 15 pontot is el lehet hozni (ha komolyan gondoljuk az európai kupaszereplést, akkor el is kell). Újra kemény ellenfélre egészen január 10-ig kell várni, amikor is az olasz fővárosba tesz kirándulást a Milan.
Szóval mondhatnánk azt is, hogy most dől el Mihajlovics karrierje igazán, eddig ugyanis a kötelezőket nagyjából letudta, volt 1 maximum 2 emlékezetesebb mérkőzése és úgy általában Donnarummán kívül semmi extrát nem mutatott fel. Mondani sem kell talán, hogy mennyire más helyzetbe kerülne ha a pontok jelentős részét innen sikerülne elhozni.
Papíron egyértelműen a Sampdoria lesz a legkeményebb ellenfél a soron következő csapatok közül, a fentebb már dicsért edző miatt is. Akivel egyébként az első meccset sikerült elbukni, méghozzá az Udinese ellen idegenben. Ebből azonban nem célszerű kiindulni tekintve, hogy mennyire nehezen sikerült egyezségre jutni edzőfronton. Nem valószínű, hogy Montella munkája máris meglátszódna a csapat teljesítményén és a csapat gyorsan átvette a filozófiáját. Ugyanakkor amennyire jól jön az összeszokatlanság, annyira nem előnyös a taktikai ismeretlenség. Ha valamiben érezhetően gyengélkedik Mihajlovics az a váratlan taktikai húzás, idén adódott pár mérkőzés ami kifejezetten a gyenge reakcióján ment el. Montelláról pedig nagyon is el tudom képzelni, hogy totálisan felforgatja a csapatát és valami meglepő húzással jelentkezik, amire a szerb fájdalmasan tanácstalanul fog dekázgatni a pálya szélén.
Ha lehet hinni a lapoknak, akkor a 4-3-3 után a 4-4-2 lesz a felállás, ami nem teljesen idegen a csapat számára, hiszen ha támadni kellett rendszerint ebben a formációban próbálkozott Mihajlovics. Egyelőre mondhatni inkább kevesebb sikerrel, emlékezetes kudarcot vallott például az Atalanta ellen, amikor sikerült elérni, hogy momentumunk se legyen a találkozó hátralévő részében. A legsebezhetőbb pont a két belső középpályás lehet, élen Polival, aki semmilyen szükséges adottsággal nem rendelkezik ahhoz, hogy közvetlenül a védelem előtt szerepeljen, igaz a lehetőségek Montolivo mellett nagyjából ki is merülnek a jelenleg sérült De Jonggal, így némi kétségeim azért adódnak a rendszer életképessége mellett.
A csatárok szempontjából valószínűleg üdvözlendő a döntés, nehéz elképzelni, hogy a 4-4-2-ben az eddiginél is kevesebb helyzetet hozzanak össze Baccáéknak. A kolumbiai társa egyébként minden bizonnyal Niang lesz, ami meglepő Luiz Adriano mellett, de azért jó lesz látni a Milanban is eredeti posztján a franciát. Ha itt sem sikerül megszilárdítania helyét, akkor tartok tőle, hogy egyre kevesebb lehetősége lesz igazolni tehetségét.
Mihajlovics szempontjából a szezon eddigi legfontosabb időszaka következik, ugyanis egy jól elkapott szériával akár 18 15 pontot is összegyűjthet a csapat és ritka az ilyen, de ezt akár realitásnak is tekinthetjük. Ehhez azonban először meg kell kezdeni ezt a jó szériát egyből a papíron legkeményebb mérkőzéssel.