Szereztünk 1 pontot az újonc otthonában!

0

2014. szeptember 24. - curvasudungheria

Lehet a legtöbben inkább úgy fogalmaznák meg, hogy elvesztettünk kettőt, de akkor az nagyon elferdítené a meccsen történtek tényét. Minden nézőpont kérdése, így ez is, konkrétan itt arról van szó, hogy mire tartjuk a Milant, hová árazzuk be őket. Ha a BL indulást elérni szándékozó Milanról van szó, akkor az újonc otthonában hagyott 2 pontról kell beszélnünk, ami a megengedhetetlen kategória, ha arról a csapatról és edzői munkáról, amit láttunk tegnap este akkor a megszerzett 1 pont megnevezés a helyes. Ennek egészen egyszerű oka az, hogy a Castellani népe tegnap nem egy BL helyet elérni képes és arra vágyó Rossonerit látott, ha maga elé nézett a gyepre.

Nem nehéz megállapítani, hogy amennyi különbség van a Milan és Juve között a zebrák javára, akkora van az Empoli és köztünk is a javunkra és mégis azt kell leszűrni, hogy amíg mi 80000 ember előtt összeszart gatyában totyogtunk ki a Juve elé, addig ez a most feljutott kiscsapat a nem éppen nagy lehetőségei és nem igazán oroszlánbarlangra hajazó éppen nem 20000 férőhelyes kis legelőjén úgy nekünk ment, ahogy az illik. Olyannyira, hogy szinte már a félidő végén halálukon voltak, de amit addig nyújtottak mégis elegendőnek bizonyult az áhított 1 pontra, miközben a mi tutyimutyiságunk „nyereménye” egy vereség lett hétvégén. Pippo szerint az első fél órára nincs magyarázat – na ezzel tökéletesen egyet van értve, hogy szép magyarsággal bólintsunk rá erre a gondolatára. De ha már itt tartunk, akkor gyorsan jegyezzük meg azt is, hogy arra sincs:

1. Miért játszott Bonera? Miért játszik folyamatosan Bonera? És miért nem látod drága Pippo, hogy semmi keresnivalója nincs a Milan kezdőjében?

0!!! B0nulla! B0nera!

2. Ha az a nagy szíved, lelkesedésed, mentalitásod olyan erejű, hogy ódákat zeng róla a keret bármely tagja, akit éppen megkérdeznek valamiről, akkor hogy a faszomba nem tudtad megoldani a meccs előtti talán legfontosabb feladatodat? Vagyis miért nem sikerült kirángatni a csapatodat a Juve elleni vereség okozta nem oly nagy mederből, de főleg abból, hogy az ott használatos játékfelfogást felejtsék el és ne lelaposodva, erőtlenül, minden kreativitást nélkülözve, görbe háttal vágjanak neki a meccsnek? Az, hogy taktikailag még nem vagy elég rutinos, az, hogy nem ismered még annyira a benned lakozó felkészült edzőt, az még valahol rendben van, az, hogy ezt nem tudtad megoldani, na az nagyon nincs.

3. Hogy van az, hogy egy minden tiszteletem mellett is harmatgyenge, de kétségtelenül nagyon szimpatikus Empoli rommá alázott minket azzal, hogy megnézte a Juve elleni meccsünket és ugyanolyan tanácstalanná tett minket, mint a zebrák ellen voltunk? Letámadtak, mi megzavarodtunk, ha szerencsénk volt fel tudtuk lőni a labdát, ha nem nem, de akár így, akár úgy, elvesztettük azt azonnal, számtalanszor.

Mivel nincs ember, aki ne a BL-be vágyna, nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy elcsattant az első pofon a Milan számára. Igen az első, a Juve elleni nem volt az, ez masszívan. Felesleges szépíteni, ezen a meccsen sokkal inkább Pippo bukott el, mint a csapata és igaz ez főként azért, mert az alapvető hibái és hiányosságai ellenére még ez a meccs is meglehetett volna a semmiből. Meglehetett volna, mert az ellenfél nagyon korán kidurrant, de leginkább azért, mert akadt a pályán nem egy olyan teljesítmény, ami még így, ezzel a játékképpel is majdnem elegendő volt ahhoz, hogy zsebre rakjuk az újabb 3 pontot. Sajnálatos, hogy Abbiati nagy védései, Abate újabb gólpasszai, Torres gyönyörű fejese, az egyébként kapura most annyira nem veszélyes Ménez megindulásai a feledés homályába vésznek, mert csak az marad majd meg, hogy a faszért kell Bonerát a pályára engedni minden bevethető pillanatában. Valamint, hogy miként engedheti meg magának az az edző, aki állandóan arról beszél, hogy csak megfelelő szellemben, megfelelő tűzzel, a mez jelentőségének maximális tiszteletével lehet bármely játékosa a pályán, egy ilyen csapatot enged ki a fűre. Lehet és lesz rossz meccse mindenkinek, Pipponak is, de ő pont az az ember, akitől mindenki joggal várja el, hogy ez ne történhessen meg, még akkor se ha egy Juve után nehéz felpörögni.

Empoli-Milan 2-2 – szombat este még nem kellett, de most nyugodtan ülhet vissza mindenki egy kicsit a földre. Nem történt orvosolhatatlan, ordító nagy tragédia, hibázott már a Napoli, az Inter, a Fiorentina és a Lazio is és mi velük vagyunk harcban azért a harmadik helyért. A Roma és a Juve más világ jelenleg számunkra, de a másik négyes mondjuk fele képes és tud jobban focizni nálunk folyamatosan is, így nem engedhetjük meg magunknak, hogy pontokat hagyjunk az újonc otthonában. Soha, semmilyen körülmények között, de főleg nem így.

Szólj hozzá!

Nincs idő a sebek nyalogatására, itt a lehetőség a javításra!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2014. szeptember 23. - dani027

Sok időt nem kap a csapat arra, hogy kiheverje a Juventus elleni vereséget, de egyben ez azt is jelenti, hogy lehetősége van Pippóéknak a javításra. Az ellenfél pedig papíron kellemesebb nem is lehetne erre a feladatra, hiszen a friss feljutó Empoli ellen kellene begyűjteni a három pontot.

Az Empoli a 2007/2008-as szezonban került a kiesés sorsára, amikor a bajnokságban megszerzett 36 pont kevésnek bizonyult a bennmaradáshoz. Nem kellett volna sokkal több a bravúrhoz, hiszen a 17. helyen épphogy élvonalban maradó Catania 37 pontot gyűjtött. Erre az évre sem az Empoli sem a Milan szimpatizánsok nem emlékezhetnek szívesen, hiszen ez volt az az év, amikor a Milan képtelen volt elérni a 4. helyet a bajnokságban, így az UEFA kupába szorult a csapat.

Az Empoli tehát 6 esztendőn át a másodosztályban sínylődött, ahol nagyon magasan és nagyon mélyen is voltak. Első idényükben például a feljutás sem állt messze, 5. helyük alapján részt vehettek a rájátszásban. Itt azonban sima vereséget szenvedtek a Brescia ellenében, így az azonnali visszajutásról kénytelenek voltak lemondani. A következő évek a lejtmenet időszakát jelentették a csapat számára. Előbb két középmezőnybéli pozíció a feljutás legcsekélyebb reménye nélkül, majd egy rettenetes szezon, amikor a másodosztályban való bennmaradás is kérdéses volt számukra. Kénytelenek voltak meccset vívni a Vicenzával, ami viszont szinte hollywoodi forgatókönyvet hozott. Az első mérkőzésen egy jó olaszos 0-0-val kezdtek a Vicenza otthonában, így az Empoli hazai pályán biztosíthatta bennmaradását. Aztán jött az 59. és 65. perc, ahol két Paolucci góllal már 2-0-ra vezetett az ellenfél. Az Empoli hatalmasat küzdve két perc alatt egyenlített Mchedlidze és Tavano góljai révén, ám ez még mindig a kiesésüket jelentette. Sőt, Tavano véleményes tizenegyesgólja után a Vicenza is kapott egy büntetőt, amit a meccs addigi hőse Paolucci végezhetett el, azonban Dossena kapus életben tartotta az Empoli reményeit. Szívproblémákkal küzdő Empoli szimpatizánsoknak nem ajánlott a meccs, mivel a győztes gólt végül a 94. percben szerezte meg az Empoli Maccarone révén. Ennél tökéletesebb meccs és forgatókönyv talán nem is létezik. A találkozón egyébként már ott volt a kezdőben Riccardo Saponara, azonban sérülés miatt le kellett cserélni.

Vizuális típusoknak ajánlott a meccs összefoglalója, még úgy is érezhető feszültség, hogy a főbb eseményeket már leírtam.

A Milan-Empoli párharcok is szolgáltattak bőven izgalmakat, amíg az olasz élvonalban rendszeresen összefutott a két csapat. Természetesen az egymás elleni mérleg sima Milan fölényt mutat. A soccerway szerint 14 bajnokija volt a két csapatnak egymás ellen, ebből 9 Milan siker, 5 döntetlen és 2 Empoli győzelem született. Legutóbb 2007. októberében kapott ki a Milan tőlük (ez volt az az év, amikor kiestek mi pedig UEFA kupába jutottunk), akkor Saudati 55. percben szerzett találatával 1-0-ra nyertek. A San Siróban. Közel álltak ahhoz is, hogy abban az évben a csapat mumusává váljanak, ugyanis a másik mérkőzésen egészen a hajráig 1-1-et mutatott az eredményjelző, ám Paloschi remek cserének bizonyult, megélénkült a Milan támadójátéka és előbb Ambrosini majd Kaká is betalált. A meccs képe alapján sokkal jobban megérdemelte volna a győzelmet a kiscsapat, rengeteg helyzetig és kapufáig is jutottak. A végeredmény tehát simának tűnt, de vért kellett izzadnia a csapatnak a győzelemért. Az akkori Empoli egyébként kifejezetten jó nevekből állt. 2008. márciusában például olyan nevek kaptak helyet a kezdőben, mint Antonini, Abate, Marchisio avagy Giovinco. Antoninit leszámítva mindannyian olasz válogatottig vitték, és bármennyire is csípte a szemünket Luca játéka, azt azért nem lehet elvitatni tőle, hogy stabil Serie A játékos lett belőle.

Itt megtekinthető ez a meccs is.

Az Empolit egyébként sokan idén is az egyik biztos kiesőnek érzik, hiszen nem sikerült kellően megerősíteni a csapatot az olasz élvonalra. A Serie A csapatok Mercatóját értékelő bejegyzésünkben például azt a Maccaronét is felvéstem érkező oldalon, aki már évek óta erősíti őket, igaz eddig kölcsönben szerepelt. Említésre érdemes azonban Laxalt, Vecino, Verdi és Bianchetti, akik inkább tehetségek egyelőre, és egy friss feljutó csapat általában a rutinos játékosok beépítésével szokta stabilizálni a helyét az élvonalban. A bajnokságot nem is kezdte jól az Empoli, igaz talán nem mérvadó az eddig három meccsük. A Roma és az Udinese egyértelműen erősebbek, a Cesena pedig szintén friss feljutó.

Inzaghi támadószellemű Milant ígért, ami talán el is várható az ellenfelet is figyelembe véve, a kezdőben ennek megfelelően változások várhatóak. Először kezdhet Fernando Torres, akinek az állapotáról így képet kaphatunk, bár bizonyára nem lenne célszerű egy meccs alapján megítélni, akár jól debütál, akár nem. Ugyanígy kell viszonyulni a valószínűleg szintén kezdőbe robbanó Van Ginkelhez is, aki vagy Poli vagy Muntari helyett lesz kezdő, jelenleg a ghánai helye tűnik veszélyeztetettebbnek. Állítólag El Shaarawy is kimaradhat, és visszatér a kezdőbe Bonaventura. Menez helye is kérdéses, aki kisebb rúgást kapott a Juventus ellen és elképzelhető a pihentetése. Ugyanakkor ezen a téren olvastam a legtöbb formációt, így szinte lehetetlen megjósolni a támadósor összetételét. Az tűnik biztosnak, hogy a kapuban Abbiati áll majd, a védelmet az Abate-Rami-Zapata-DS négyes alkotja és De Jong is marad a kezdőben.

Most épp ez a tipp, de nehéz jósolni.

A találkozót a Digisport élőben közvetíti, sztrímekről a facebook oldalon gondoskodunk.

Szólj hozzá!

blog előzetes beharangozó milan empoli

Nem ezt vártam...

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2014. szeptember 21. - curvasudungheria

Egész szombaton a meccs járt a fejemben, bizakodóan, lelkesedéssel tekintettem elébe. Rég vártam ennyire meccset. Tettem ezt azért, mert jól indítottuk a szezont, a támadószekciónk egész jól muzsikált (a hátvédsorunk annál szarabbul), illetve mert tuti nem léphet pályára Bonera. Persze tartottam is tőle, mégis csak az elmúlt 3 év bajnoka látogatott hozzánk, és nem mellesleg szintén jól kezdték a szezont. De hát ezek BL-t nyomtak a héten, fáradtabbak lehetnek mint mi, és nem mellesleg a Faszkalap az edzőjük. Annyira vágytam arra, hogy győzzünk, és a Juvés haveroknak végre (évek óta nem volt ilyen) bemutathassam a középső ujjamat.

Pippo kezdőcsapatát borítékolni lehetett, nem is volt semmi meglepő benne, a szokásos 4-3-3-mal kezdtünk. Ami viszont meglepett az az, hogy begubóztunk a saját térfelünkre, teljesen átadtuk az irányítást a Rabruhásoknak. Pippo úgy gondolhatta, hogy a kontráink majd elegek lesznek. Hát így visszagondolva, piszok szarul gondolta.

Az első félidő nem szólt másról, mint a védekezésről, rohantunk, kerestük a labdát. Azért nem értem, mert ezzel saját magunkkal basztunk ki, hisz sokkal többet kellett rohannunk, ergo hamarabb elfáradtunk.Támadni elfelejtettünk, illetve energiánk sem volt rá, az egész félidőben csak talán Honda fejesét érdemes megemlítenünk, mint támadásra utaló jel.

A Rami-Zapata páros mindenképp jobbnak bizonyult, mint a Pippo által korábban érthetetlen módon favorizált Bonera-Alex duó, a középpályán De Jong mindenhol ott volt, elképesztő futómennyiséggel segítette a hátvédeket. Poli és Muntari játéka meg szerintem egy vicc volt, az olasz alig avatkozott játékba, semmiben sem jeleskedett, idegen test volt a pályán. A ghánai küzdött, hajtott, de ezt körülményesen, kurva lassan tette. Pereyra azt csinált vele, amit akart. Nem egyszer ültette bele a hintába, bohócot csinálva belőle.

El Shaarawy és Honda képtelen volt támadásokat építeni, ha eljutott hozzájuk a labda, akkor sem voltak képesek megtartani, Ménez egyedül őrlődött elől, de nem bírt a túlerővel.

Azt mindenképp hozzá kell tenni, hogy a Juvenak a hét közepén BL meccse volt, szóval fáradtabbnak kéne lenniük, mint a mieinknek. Nem így volt. Megmagyarázhatatlan módon sokkal frissebbnek, kreatívabbnak, energikusabbnak tűntek, uralták a meccset, néhány helyzetet is kidolgoztak, minden jel arra mutatott, hogy előbb-utóbb felőrölnek minket. A labdabirtoklás kb. 70-30 lehetett a zebráknak.

Jött a félidő, gondoltam, hátha összekapja a társaságot Inzaghi. Nem tette, vagy nem tudta. Kijöttünk ugyanazzal a csapattal, pedig Poli és/vagy Muntari nyugodtan maradhatott volna az öltözőben. Semmi sem változott, a Juve rohamozott, mi védekeztünk, sokszor azt sem tudtuk hol a labda, több esetben is csak a szerencsének köszönhetjük, hogy nem kaptunk gólt. Bejött Bonaventura, de a megfáradt csapatunkon ő sem tudott segíteni. Aztán jött Tevez, és gólt szerzett. De hogy? Az agyam eldobtam! A gólja előtt elcsúszott, de így is továbbította Pogbanak. Abate ezt végigmozizta, és mire észbe kapott, addigra Tevez már felpattant (megkerülte Ignácot), és a Pogba által továbbított labdát elhelyezte a hálónkba, Ignazio meg csak nézelődött.

Fájdalmas volt látni minden mozzanatát ennek a szituációnak!

Jött Torres és Pazzini, Pippo próbálta átalakítani a felállást, de lófaszt nem ért vele. Késő volt már, a csapat hulla fáradt. Gondolná az ember, hogy a hátrányba lévő csapat az utolsó 10 percben megnyomja az iramot, mindent megtesz az egyenlítésért. Na, nekünk erre esélyünk sem volt, ment a tili-toli, álltunk egy helyben, passzolgattunk, a játékosok a seggükön vették a levegőt, a Juve betömörült, az az érzésem volt, hogy ha jövő karácsonyig játsszunk, akkor sem lövünk gólt. Közben Rizzoli lefújta a meccset, talán az egész csapatunk megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy vége.

Nagy csalódás volt ez a meccs, mert az általam is gyűlölt Allegri taktikailag agyonverte Pippot, aki szarul is készítette fel a brigádot erre a meccsre. Piszkosul felbasz, hogy a torinoiak fittebbek voltak, mikor ők még BL-t is nyomtak a héten. Hát hogy a picsába lehet ez? Inzaghi kontrázni akart, de ez rohadtul nem jött össze. Talán a 0-0-ra gyúrtunk??? Érthetetlen...

Nagy csalódásként élem meg a tegnapot. De mindig van holnap...

Szólj hozzá!

Elbukott rangadó - elemzés a Milan-Juventus után

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2014. szeptember 21. - dani027

A tegnapi mérkőzés egyik legfőbb tanulsága, hogy a Milannak tökéletesen megfelelt volna a döntetlen. A kiépített meccstaktika és a játékosok viselkedése alapján ez tökéletesen megállapítható. Hiába sikerült ismét teltházassá varázsolni egy rangadót, messze nem azt a bátor Milant kapta vissza a közönség, amelyiket az első két meccsen láthattak, hanem egy olasz középcsapat benyomását keltette a csapat. A realitás persze nagyjából ez, ami már csak azért is felettébb szomorú, mert a Milan játékát tökéletesen kontrolláló Juventus nagyjából annyi lemaradásban van az európai elittől, mint a Milan tőlük. Rövid elemzése következik a tegnapi rangadónak, szigorúan a lényeges elemekre fókuszálva.

Még a TIM kupán, akkor fordított eredménnyel.

Valószínűleg korai volt Inzaghitól azt várni, hogy az első igazán komoly rangadóját egyből bátor taktikával meccselje le. Vélhetően sem a csapatépítés terén sem edzőként nem érezte magát elég felkészültnek ahhoz, hogy a kezébe vegye az irányítást, így azt az első percektől fogva a Juventus kezébe adta, és megszállta a csapata a saját térfelét. Támadásépítésre sok erőt nem fektetett, szemmel látható volt, hogy 1-2 kontratámadásban bízott, ez azonban kevés eredményt hozott. Talán két olyan lehetőséget lehet kiemelni, aminek a végén helyzet lehetett volna, vagy legalább lövésig eljutottunk, de ezeknél a helyzeteknél vagy a védelem helyezkedett remekül, vagy Buffon volt a helyén. A mérkőzés képét tökéletesen írta le a whoscored, a meccs végi szöveges összefoglalóban. A Juventus sokat birtokolta a labdát a Milan térfelén – ez a taktika az eddigi meccseiken is feltűnő volt – főként középről irányították a meccset, és az a tény, hogy az indítások és rövid passzos játék terén is jól teljesítettek szintén jelzi, hogy remekül kontrollálták a találkozót. Milan oldalon annyit sikerült feljegyezni, hogy hosszú labdákkal akartunk támadásokat építeni, és a csapat bal oldala aktívabb volt – De Sciglio és El Shaarawy teljesítményét látva ez azért meglepő – az erősségeket feljegyző részhez pedig nemes egyszerűséggel csak annyit írtak, hogy a csapat semmilyen erősséget nem tudott bizonyítani. Ez úgy vélem hibátlanul összefoglalja a látottakat.

Hogy miben volt jó a Milan tegnap? A statisztikák szerint semmiben!

Ha Allegri és Conte Juventusát akarnák összehasonlítani, az egyik legszembetűnőbb különbség, hogy míg utóbbi nem feltétlenül törekedett arra, hogy a pálya minden szegletét uralja, addig Allegri állandó nyomás alatt tartja az ellenfelet. Ennek eredménye, hogy az eddigi négy meccsük során az ellenfelek ki sem tudtak mozdulni a saját kapujuk elől, és ez alól a Milan sem volt kivétel. Ugyanakkor úgy tűnt számomra, mintha ezzel előzetesen nem számolt volna Inzaghi, mivel a kontratámadások nagyjából ott akadtak el, hogy nem sikerült kihozni a labdát a térfelünkről. Ami azért elég súlyos problémát jelentett.

A Milan védekezésben próbálta fegyelmezetten lezárni a területet, de ez csak mérsékelten sikerült. Ugyan sikerült a komplett Juve középpálya komolyabb rohamait megfogni, lelassítani, de ez csak azt jelentette, hogy a játékosok egy az egy elleni képességeit kellett elővenni. A középpályásaik (és most ide sorolom Lichtsteinert és Asamoah-t is) összesen 11 sikeres cselt mutattak be, amikből származtak veszélyes helyzetek. Kiemelném Pereyra játékát, aki hibátlanul helyettesítette a sérüléséből felépült, de a meccset csereként kezdő Vidalt.

Há' te gyere ide, ő jöjjön oda!

A labdakihozataloknál szinte reménytelen volt a Milan helyzete, a Juventus remekül zárta le a passzfolyosókat. Előfordult, hogy a labdák megjátszásában kulcsfontosságú emberünkön, De Jongon egyenesen két ember is volt, ami azt jelentette, hogy Raminak és Zapatának többet kellett beavatkoznia a vártnál. Ami nagyobb baj, hogy Abbiatinak is, ami azt jelentette, hogy fejpárbajokat kellett vívni a középpályán, ami természetesen a Juventusnak kedvezett.

A labda Abbiatinál, aki keresné De Jongot, de hiába.

Menez szépen visszalépne a labdáért, de mindenki őrizetet kap. Muntari csak hátrafelé tud futni, a labdakihozatal végeredménye, hogy Abbiati kirúgja a labdát a mezőnybe, amire a Juve lecsap.

El Shaarawynak és Hondának is aktívan be kellett segíteni szélen, aminek elméletben az lett volna az értelme, hogy középen kevesebb terület adódik a Juventus előtt. A fentebb említett okok miatt azonban ezt remekül tudta kezelni a középpályás trió, ami fokozatosan növelte a nyomást a védelmen. Amíg az első félidő elején, olykor sikerült ígéretes pozíciókat kiharcolni, addig a meccs addigi legnagyobb (és összességében a legjobb Milanos akció) után, melynek során Honda fejesét védte nagyszerűen Buffon, teljesen reménytelenné vált a Milan helyzete. Olyannyira, hogy Llorrente ziccerig, Marchisio pedig kapufáig jutott. Nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel a játékfelfogással csak idő kérdése a gól, de az első félidőt még kihúzta a Milan.

Jelentős változás azonban egyik oldalon sem történt, a Milan nem váltott bátrabb játékra, a Juve pedig tartotta a korábbi nyomást. Egy jelentős tolódási hiba miatt (sajnos ezt Pintér hiányában nem tudta megtanulni a védelem), Tevez került helyzetbe és étékesítette is Pogba ragyogó passzát. Erre már próbált reagálni Pippo is, így a gól előtt nem sokkal beküldött Bonaventura mellé két csatárt is harcba állított, ezzel 4-4-2-re módosítva a hadrendet. A Juventus ekkor már megtehette, hogy kontrákra rendezkedjene be, és az egyre inkább szétesni látszó Milan ellen erre megvolt minden lehetőségük.

Összegezve én abszolút realitásként fogom fel a történteket. A két csapat között jelentős erőbéli különbség fedezhető fel, elsősorban a középpályán, ahol döntőnek is bizonyult ez a differencia. Muntari talán a legrosszabb Milanos meccsét produkálta, egyszerűen kínosan suta és körülményes volt a letámadások során, nem egyszer veszélyesen a saját kapuja felé vezetve a labdát. Poli tegnapi játéka engem azokra a kistermetű kutyákra emlékeztetett, amik lelkesen és nagy energiával ugrálnak a náluk 2 méterrel magasabb kerítés körül, de persze képtelenek átugrani azt. De Jongot pedig bármennyire is szeretjük, nem egy vezéralkat, ő akkor hasznos, ha vannak mellette kreatív játékosok.

Végezetül Pippo nyilatkozatával zárnám ezt a bejegyzést.

„Mérges voltam, mert nagyon bíztam benne, hogy felérünk egy kivételes csapat szintjére. Mondtam a játékosoknak, hogy elégedett vagyok, két fordulót követően egyszerűen nem lehetünk azon a szinten, mint Európa egyik legerősebb csapata. Ha Honda fejese bement volna, egy teljesen más játékhelyzet áll elő. A meccs végén két csatárral próbáltunk rohamozni, de ez már nem jött össze. A gólt két nagyszerű játékos összjátéka előzte meg, ami el is döntötte a meccs sorsát. Máskülönben jó eséllyel 0-0-val zárult volna az ütközet, egy fontos pontot megszerezve. A védelmünk remekül teljesített, a legtöbb támadást sikerült megakasztani. A vereség miatt természetesen csalódottak vagyunk, de figyelembe kell vennünk, hogy a legutóbbi három év bajnokával találkoztunk, akik tavaly majdnem 50 ponttal szereztek többet nálunk, így az elvárásaim túl nagyok voltak. „

Szólj hozzá!

blog juventus milan serie a rangadó

Őrület, csodák, rémálmok, de az előételt csak sikerült lenyelni, jöhet a főfogás - az AC Milan - Juventus FC rangadó elé

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2014. szeptember 18. - curvasudungheria

Nehezen gondoltam, hogy a hétvégén elkövetett tivornyázás után még várhat rám vasárnap este valami olyan dolog, ami több energiát von el belőlem, mint az a temérdek sör és pálinka, ami lecsúszott – hát volt és mindehhez csak a Milan meccsének majd 100 percére volt szükség. Igencsak el kell gondolkodni rajta, hogy mikor látott utoljára az ember ehhez mérhető meccset, főleg olasz csapatoktól, egy Milan szurkolónak gyanítom egész elérhető agyállományára szüksége van ahhoz, hogy egy ilyen lefolyású győztes meccset előkeressen a meghajtójáról. Ugye az alapfelállás az, hogy ha bárki azt mondja, hogy ez a Milan képes úgy megnyerni egy meccset, hogy négy gólt kap (az nagyjából most mindegy is, hogy otthon vagy idegenben) akkor gyanítom, egyből mindenki arra gondol, hogy az illetőnek nem ártana felmutatni minimum egy sárga lapot miközben mobilunk hálózatán az éppen elérhető és lehető legközelebbi ideggyógyászati szakrendelés címét, telefonszámát kutatjuk. Lássunk csodát, megtörtént. 25 percnyi laza, nyugodtan lehet mondani semmittevés után - ami főleg annak volt köszönhető, hogy a sonkahad nagyjából telibeszarva első hazai meccsén publikumát nem volt hajlandó focizni - az ég se tudja ki volt, de valaki kitörölte a seggét az addigi forgatókönyvvel és odaívelt a gyepre egy horror köntösbe bújtatott crimescifisuperherodehappyendleszavégekomédiát.

A támadószekció sikeressége és a védekezés sikertelensége jó nagy kontrasztot visz fel a festményre és ezt a két végletet szépen átfedi a teljesen langyos középpályánk. Igaz, hogy mind a rúgott gólok, mind a kapottak az egész csapat érdeme, de valljuk be a Parma elleni kezdőt figyelembe véve mindössze a támadóhármasunk, DJ és Abate futballoztak, őket egészítette ki némiképp a beszálló Rami-Zapata duó, akik ahhoz képest, hogy hidegen kezdték el nyomni nagy csalódást nem okoztak. És akkor is igaz, hogy a többiek lófaszt se csináltak, ami focira emlékeztető, ha kellett jó nagy adag szerencse is a mi szerencsétlenkedéseink mellett ahhoz, hogy ez a pármai kirándulás így alakuljon, nem beszélve a meccs talán leggyengébb figurájáról, Davide Massáról, merthogy neki volt a legkevesebb fogalma arról, hogy mi történik a pályán az fix - ha 11-es akkor piros lap és nagyjából vége a meccsnek, hogy csak a legfontosabb legyen megemlítve. Feltűnő és nagyon örömteli a támadóhármasunkban lévő erő, lendület még ezzel a biztonságinak csúfolt középpályával is, a baj ott van, hogy ez a középpálya – nyilván DJ-ot leszámítva – képtelen bármi érezhető támogatást nyújtani a többnyire Bonera jelenléte miatt nem létező védelmünknek. Alex, aki az első fordulóban Zapata társaként sokkal jobb teljesítményre volt képes, mint a Parma ellen igen lassú már ahhoz, hogy egy ilyen - hogy is mondjam - hátráltató tényezőre is figyeljen maga mellett és tényleg nem tudom meddig fog még menni ez a Bonera a kezdőben című sláger, de az biztos, hogy ha évekkel ezelőtt átment volna a lemezen az úthenger, már akkor is késő lett volna. Kedvenc kis Cassanónk fejese előtt 3 másodperccel volt egy pillanat, amikor 3!!! Parma játékos volt a 11-es pont magasságában tök egyedül a kapusunkkal szemben, miközben 6-an!!!, mint a birkák a réten - köztük utolsóként kullogva Bonera barátunk, hogy nehogy kimaradjon már az össznépi eltolódásból – mentünk neki a labdának, mert az milyen jó. Hát jó lett, Cassanónak. Kegyetlenségemben még a második góltól se tudnám felmenteni, ugyan megpattant, eltört a labda, de ettől neki még nem kellett volna féltérdre ereszkedve bámulni, hogy a lendületből mellette elrohanó simán bepofozza azt a kapuba. Azt meg csak azért nem firtatom, hogy ugyan a karja görcsölt-e be vagy csak félt, hogy a fejére esik valami annál a második sárgánál, mert attól jobbat, hogy megvillantatta a pirit a sporival nemigen tehetett úgy összességében a csapattal, mert legalább nem kell azon aggódni, hogy Pippo ugyan talál-e neki helyet megint valahol a Juve elleni kezdőben.

Nem csak fogyasztásra, szemléltetésre is tökéletes választás!

Nyilván látszik az is, hogy Bonera nélkül sem egy leányálom a védelmünk, de az biztos, hogy az Alex-Zapata-Rami hármasban kell keresnünk a megoldást senki másban, no meg legfőképp abban, hogy valamiféle alapszintű középpályás védekezést le kellene tenni a meccsekre, mert ez a védekezőnek szánt eleme a felállásnak DJ-on kívül nemigen tesz hozzá semmit, se előre, se hátra. Pedig nem ártana felkötni a gatyát, mert most a Juve jön látogatóba és nekik nem éppen a leggyengébb egységük a középpályás gyülekezet, hogy finoman fogalmazzak. Poli kapcsán jelenleg a se só, se bors féle állapot jut mostanában először eszembe, ott van a pályán mégse látom, nagyokat nem hibázik, de nem is nagyon kerül olyan helyzetbe, és ha hozzá kerül a labda se igazán veszem észre, hogy van elképzelése arról, mit kellene kezdenie vele. Muntari is körülbelül itt tartott valahol Parmában, ő talán egy fokkal észrevehetőbben tette a dolgát, de kifejezetten hasznosságról egyikőjük esetében se nagyon beszélhetünk. Teljesen biztos, hogy nem a Juve ellen fogja megbolygatni Pippo ezt a hármast, hacsak nem lesz rákényszerítve, de én akkor, ha ez a jelenleg használatban lévő középpálya ettől jobban működne is elvárnám, hogy egy kreatívabb játékos is kapjon ott helyet és ne csak hébe-hóba hanem taktikai szinten, elvégre akárhogy is, de csak a Milanról beszélünk, még ha olyan is most amilyen. Nem igazán kellemes nézni, hogy egy olyan vágóhídra hasonlít a csapatunk dereka, amelynek egy kivételével minden kése csorbult, életlen.

Tehát összességében ugyan elmondható, hogy főként támadószekciónknak köszönhetően nagyon kellemesen, talán bőven nem várt szinten indítottuk el a szezonunkat két meccsen két győzelemmel, 8 rúgott góllal. Most viszont a címvédő jön és ez igaz még akkor is, ha egy olyan edzővel teszi, akinek neve hallatán is ideggörcsöt kaptam, amíg nálunk ténykedett. Most már nyugalmasabb a szitu, jelenleg már boldog, harsány nevetéssel fogadom ha szóba kerül, hogy ő a Juventus edzője. A zebrák egy más szintet képviselnek még így is, így Pipponak minimum dupla mentális bombát és taktikai gránátot kell az öltöző közepébe hajítania, mert kizárólag a támadókból ezen a rangadón már nem fogunk tudni megélni. Egy az eddigiekhez képest nagyságrendekkel hatékonyabb középpályát kellene valahogy életre hívni, hogy a végre valahára Bonera nélküli hátsó alakzat is stabilabb lábakon állhasson. Azért szerencsére Inzaghinak kellemes problémái is vannak, mert eddig az összes támadószekcióban lehetőséget kapó és értékelhető időt pályán töltő emberünk sokkal többet hozott az átlagnál, sőt klasszis teljesítményekről is beszélhetünk. Viszont ezzel és a két győzelemmel az elvárások is megnőttek és bár igaz, hogy nekünk nincs veszítenivalónk a Juve elleni derbin, ezt elmondva már nem igazán lehet levenni a játékosok válláról a terhet és szerintem nem is kell. Ahogy ebből a két meccsből kiindulva sem kell még hosszútávú előrejelzést adni. A szurkolók éhsége nyilván megnőtt, a jelenlegi állapot elegendő arra, hogy bízzon az ember akár egy Juve elleni sikerben is, legalábbis jobban, mint erre az utóbbi időben volt lehetősége és gyanítható, hogy most ezt élik át a játékosok is. Ezt fűszerezve pedig a szurkolói támogatással, várhatóan teltházzal, az eddigi lelkes játék és Inzaghi mentalitásának továbbvitelével nem a földtől elrugaszkodott gondolat az, hogy partiban lehetünk a zebrákkal. Természetesen ezért rengeteget kell tenni és ha összejönne, akkor sokkal többet nyerne vele a csapat, mint három pontot vagy akár önbizalmat, erőt. Visszanyerné elkóborolt szurkolói egy részét a lelátóra és a Milannak erre lenne most talán a leginkább szüksége, mert ez adja a legnagyobb pluszt, az érzetét annak, hogy hiszünk bennük.

Többször kellene ilyet látnunk!

Amennyiben nem sikerül mégsem vágyaink szerint ez a mérkőzés semmi baj nem történik, szeretnénk, jó lenne, de tényleg nagyon igaz, hogy nekünk most nem a zebrákkal és a farkasokkal kell versenyeznünk, ahogy az is, hogy vereség esetén ne tehetnénk ezt meg összességében a hosszú szezon alatt. Pippo azt mondta, hogy ellenféltől függően fogja variálni a taktikáját, felállását, de nagyon nehéz elképzelni, hogy az eddig használt formációba belenyúlna a Juve kedvéért, ha csak nem lesz rákényszerítve. De köszönjük, több sérülést nem kérünk és ha nem lesz, akkor szinte biztos, hogy az Abbiati – Abate-Rami-Zapata-Des – Poli-DJ-Muntari – Honda-Ménez-Shaarawy kezdő fut ki az ennyi nézőt régen látott San Siro gyepére. Ezt a támadó formációt jelenleg nem sok értelme van megbontani még akkor se ha a kölyökre sokan kíváncsiak vagyunk és tudjuk, hogy kaparna a pályán esztelenül, mert a vérében van. Védekezőbbé tenni se lenne ajánlatos a csapatot, az erőnk nem abban van jelenleg és nem kellene elvenni onnan potenciált ami eddig szépen muzsikál. Teljesen kizárt, hogy megtörténjen de simán meglehetne lepni a Juvét azzal, ha a Poli-Muntari duó egyikét egy kreatívabb, gyorsabb emberkére cserélné le Inzaghi, nehezen hihető, hogy erre előzetesen készülne Faszkalap bácsi, a zebrák vezére. Nem lesz ilyen, de jó volt leírni az elképzelést és ez még így is egy visszafogott verzió maradt mivel már több helyen vizionáltak Milan szurkolók olyan kezdőt, ahol az említett két középpályást egy az egyben gyorsaságra cserélnék. Nehéz elsőre rációt találni ezekben a felállásokban, mert miért pont a Juve ellen kellene ezt tennünk, de lehet találni mellette érvet bőven. Ezen a derbin egyedül a Juve csapata az, akinek vesztenivalója van, nem mellesleg ők nyomtak egy 90 percet a BL-ben is, még ha nem is terhelték magukat halálra vele, az előzetes jelentések szerint teltház várja majd a csapatot, amire nem sokszor volt példa mostanában még egy igazi nagy rangadón se és nem hiszem, hogy bármelyik kilátogató egy fülét-farkát behúzni készülő csapat látszatát akarja a kezdősípszó pillanatában észlelni. No meg ott van még az az aprócska nem elhanyagolható tény is, hogy a mi keretünk nem olyan erős, hogy meghatározóan befolyásolja a csapat védekezési képességét az, hogy mennyi rombolónak nevelkedett egyén áll a középpályáján. Szervezetten, sokat futva, jó helyezkedésekkel kell operálni és ha megvan a bogyó az jelen állás szerint konkrét életveszély az ellenfél kapujára.


Ebből kellene nagyokat harapni!

Na de ez csak egy mellékvágány volt, maradjunk abban, hogy az eddig pontokat tekintve jól bevált felállás mellett fogjuk folytatni utunkat, személy szerint én egy az eddigiektől minimális eltérésen is meglepődnék. Addig is amíg ez kiderül, melegítse be mindenki a hangszálait, szerezze be itókáját, rágcsáját, szedje össze a spanokat és készüljön nyugodtan a szombat estére, mert több, mint valószínű, hogy egy igazán jó meccset fogunk kapni, ahol bármi is lesz az eredmény nem kell majd hetekig hallgatni a zrikákat azért, mert annyira alárendelt szerepet játszottunk. Egy fontos meccs következik, egy nagy lehetőség, egy derbi, ahol szabadon játszhatunk még a csapat által az előző két fordulóban kieszközölt szurkolói könnyűcske nyomás, elvárások mellett is, ezt mutatja részemről ez a cikk születése is, amit indokolatlanul masszív influenzám ellenére is muszáj volt megszülni. Igaz volt ebben segítségem is, mert az a pálinka, ami szombat este majd a stressz, a drukk, az izgalom enyhítésére és a hangulat fokozására lesz majd felhörpintve az most orvosi céllal szolgálja egészségem eredeti állapotának elérést, mert szombat estére teljesen rendbe kell jönni.

Szólj hozzá!

A hibák estéje

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2014. szeptember 15. - dani027

Megőrizte a tabellán őrzött első helyét a Milan, köszönhetően a Parma elleni idegenbeli győzelemnek. Így továbbra is hibátlan a csapat a bajnokságban. Bár még csak két forduló telt el a bajnokságból, de ez a Milanon kívül még két csapatról, a Romáról és a Juventusról mondható el. Két nagyon fontos győzelem után jövő héten még keményebb csata vár Inzaghi csapatára, hiszen a Juventus ellen kell farkasszemet nézni.

6 ponttal a zsebben várhatjuk a Juvét

Az előző szezon során nem sikerült legyőzni a Parma csapatát, sőt a két bajnoki alkalmával 7 gólt szedett össze a Milan védelem. Tekintve, hogy viszonylag kevés játékos mozgást tapasztalhattunk nyáron a kezdőjüket illetően, lehetett tartani előzetesen Donadoni csapatától. Mint kiderült nem alaptalanul, hiszen a tavalyi átlag környékén sikerült szerencsétlenkednie a hátsó alakzatnak, ellenben pozitívumként jegyezhető fel, hogy a támadósor kíméletlenül kihasználta az ellenfél védősorának gyengeségeit. Ilyenből pedig számtalan akadt, lehetőséget teremtve a gyors támadók előtt.

A kezdőcsapatban az előzetesen jósoltakhoz képest történt változás, mivel Torres az utolsó edzésen megsérült (a hírek szerint a Juventus ellen már ott lesz), így végül nem ő, hanem Bonaventura debütálhatott a Milanban. A védelembe visszakerült De Sciglio és kiszorult Zapata, aki Ramival együtt a padról kezdte a találkozót.

A mérkőzés első felében a csapatok kifejezetten szervezettnek tűntek, kevés terület adódott a játékosok előtt. Kisebb helyzeteket jegyezhettünk csak fel. Kiemelném az első negyed órából Honda játékát, aki jó cselekkel vétette észre magát és a játék szervezéséből is kivette a részét. A japán irányítót mintha kicserélték volna a tavalyi év után. Kifejezetten frissen mozog, és egyáltalán nincs az az érzése az embernek, hogy idegen számára ez a játékrendszer.

A másik kulcsember a támadásépítések során Menez volt, aki továbbra is remek hozzáállással és nagy kedvvel játszik. Úgy tűnik a hamis kilences szerepkör kifejezetten illik hozzá, jó érzékkel lép vissza a labdákért és kellő hatékonysággal játssza meg azokat. Tegnap 97%-kal passzolt, emellé öt cselt mutatott be, kiharcolt egy tizenegyest, két gólt is szerzett és róla állították ki Felipét. Nehéz ennél jobb teljesítményt nyújtani, így Inzaghi előtt máris adódik az első dilemma, miszerint szükség van-e igazi kilencesre. Hosszútávon valószínűleg a válasz igen, viszont amíg Menez ilyen formában teljesít nagyon nehéz őt kiszorítani szélre. Remélhetőleg Torres is érzékelni fogja ezt, és ennek megfelelően ez extra erőket mozgósít majd benne. A francia támadóval kapcsolatban azonban nem hagy nyugodni egy dolog, amit Balotelliben is rettentően gyűlöltem. Ez a színészkedés. A Lazio ellen és a Parma ellen is kiharcolt egy tizenegyest, és mind a kettő eset vitatható. Bár rövidtávon jól járt ezzel a csapat, hiszen ebből két gól is született, hosszútávon alighanem felhívják majd a sporik figyelmét erre. Onnantól kezdve pedig egyértelmű esetek után sem biztos, hogy megkapja a Milan a megérdemelt ítéletet. Balotelli esete jól példázza ezt, de tegyük hozzá, hogy minden más játékelemben felülmúlja a centert Menez, így ezen kívül csak a dicséret szavaival illethetjük. A Milan ötödik gólját is Menez jegyezte, ami mellett nem lehet nem megállni. Egyszerűen zseniális volt, ahogyan lecsapott a labdára, majd egy megkerülős csellel csapta be a kirontó Mirantét.

Menez kétségtelenül a meccs embere

Mindezt ráadásul egy sarkazással tette különösen megalázóvá és egyben felejthetetlenné. Az eddigi meccsek alapján teljesen világos, hogy Menez az év igazolása lehet. Csak reménykedni tudunk, hogy ez a forma kitart a szezon során.

Remekül teljesített utolsó nyári szerzeményünk Bonaventura is, aki góllal mutatkozott be. A befejezés és a helyzetfelismerés kifejezetten mutatós volt, ezen kívül a mezőnyben végzett munkájával nagyon hasznos tagja volt a csapatnak. Nyilvánvaló, hogy még szoknia kell a közeget, de bemutatkozásnak ez tökéletes volt.

Bonaventura fontos góllal mutatkozott be

Nem volna szép, ha nem emelném meg képzeletbeli kalapom De Jong teljesítménye előtt, aki a védekezésben a szokásos statisztikáit produkálta (3 szerelés, 6 megelőző szerelés, 2 felszabadítás, 1 blokk), de támadásban is voltak kulcsfontosságú labdaszerzései. Egyikből épp saját magának teremtett jó helyzetet és jó 20 méteres sprintet követően be is talált Mirante kapujába.

Sok mindent elmond a támadósor játékáról, hogy a whoscored élő statisztikákra épülő osztályzata átlagban 8,7-re értékelte a három támadó játékát.

De Jong akcióban

Miután elmondtuk a legfőbb pozitívumokat, illendő a kevésbé bátorító dolgokról is említeni néhány szót. A védekezés röviden összefoglalva katasztrofális volt. A mérkőzés első negyed órájában mindkét csapat precízen védekezett, a sort a Parma bontotta meg, amikor az első gólnál rossz helyen veszítettek labdát és nem tudták levédekezni a Milan kontráját. Sajnos azonban a Milan védelem bőven lesüllyedt az ellenfél szintjére. Alig két perccel Bonaventura vezető találatát követően a két belső védő között, nagyon üresen fejelhetett Cassano, így ismét góllal terhelte a Milan kapuját. Védekezésben mind a négy játékosunk gyalázatosan teljesített, Abate játékát az a tény mentette meg, hogy a támadásokat hatékonyan tudta segíteni. Ezen a ponton viszont ismét a dicséret hangjai következnek. Abate eddig Milanos karrierje legjobb időszakát akkor élte, amikor az edzői stáb megtiltotta neki a beadásokat. Gyakorta elfelejt ugyanis ilyen helyzetekben gondolkozni, aminek az az eredménye rendszerint, hogy belelövi az előtte álló védőbe a labdát. A Lazio és a Parma ellen is minimalizálta az ilyen helyzeteket, ugyanakkor csak a tiszta helyzetekből vállalja el a beadásokat. Ami nagyon fontos, hogy többnyire lapos passzokkal próbálkozik. Ezek eleve nagyon kellemetlenül érkezhetnek a tizenhatoson belülre, másfelől rettentő hatékonyak tudnak lenni. Érdemes megnézni 1-2 Manchester City meccset, ahol szinte pillanatok alatt tudnak a kreatív játékosok jó pozícióba hozni egy szélső védőt, aki rendszerint keményen, laposan lövi keresztbe a labdát. Ez a támadásépítés figyelhető meg a Milanban is. Mivel Abate beadásai egyébként rendszerint gyengék, ezért jó gondolat inkább a földön tartani a labdát. Könnyebb így pontosan célozni, és a berobbanó emberek megjátszása is egyszerűbb. Remélhetőleg a közeljövőben hasonló hatékonysággal használják ki Abate sebességét, mert az kétségtelen, hogy ebben a tekintetben a Serie A élmezőnyében van. Visszatérve a védelem gyengeségeire, mindaz, ami jól működött a Lazio ellen, tegnap csődöt mondott. A gyors Parma támadások rendre veszélyt okoztak, emellett számos egyéni hiba színesítette a játékot. Tulajdonképpen mindegyik Parma találatban benne volt a Milan védelem. Ezt az estét koronázta meg De Sciglio és Diego Lopez, a meccs kétségtelenül legkomikusabb jelenetét okozva. A fiatal olasz védő hazaadásába egyszerűen belesérült Lopez, aki így nem tudta lekezelni a labdát és az a kapuba jutott. Nem volt kellemes megoldás De Sciglio hazaadott labdája, de meg kellett volna oldania Lopeznek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy De Sciglio sem volt elég határozott, ha hamarabb szabadul a labdától, elkerülhető a gól. A legkomikusabb pillanatra volt még pályázó, elsősorban Bonera kapitánynak köszönhetően, aki olyan remekül sáncolt le kézzel egy átlövést, hogy abból megszerezte a második sárgáját a meccsen. De, hogy ide is írjak valami pozitívumot: legalább nem léphet pályára a következő meccsen. Kevésbé örömteli, hogy sérülés miatt Lopez és Alex játéka is kérdéses.

Abate két meccs két gólpassz. Ő az új Özil?

Összességében kifejezetten élvezetes meccs volt, annak ellenére, hogy az olaszos szervezettségnek nyoma sem volt. Egy kilencgólos meccset azonban nem kell túlmagyarázni. Arra mindenképpen alkalmas volt, hogy a Juve elleni meccs előtt aggódjunk kissé a védelem állapota miatt, mert ellenük ez nagyon kevés lesz. Inzaghinak tehát lesz dolga a következő héten.

Szólj hozzá!

blog meccs milan serie a parma

Parma-Milan meccselőzetes

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2014. szeptember 13. - dani027

A válogatott szünetet követően folytatódnak a Serie A küzdelmei, bár még el sem kezdődtek igazán. Mindenesetre az első fordulós sima győzelmet követően a tabella élén találta magát a Milan (ráadásul 2 hétig), ilyen pedig legutóbb 2011-ben volt, amikor a 23. és a 30. forduló között vezette az olasz pontvadászatot a Milan. A fejlődés tehát megkérdőjelezhetetlen.

A listavezető a Parma otthonába látogat. (Na jó, ígérem ezt abbahagyom.)

Bár a fentebb leírt utolsó mondat inkább szarkasztikus, mintsem komolyan gondolt, idén lehetősége adódott a csapatnak a jó szezonkezdésre. Az első körös Lazio-veréssel megvan a szezon első megnyert rangadója, amire tavaly a 30. (!) fordulóig kellett várni. Mondani sem kell, hogy ez a csapatszellem szempontjából mennyire fontos lehet. Amire már csak azért is ügyelünk, mert fél szemünket máris a 3. fordulós ellenfelünkön tartjuk. Bizony a Juventus legyőzése sem lehetetlen, ami a Conte-érában egyszer sikerült a Milannak és most köszönettel kihagyjuk a Muntari gól felemlegetését (oh wait…), így egy zebraevős sikerre elég régóta éhezünk. De előtte még nem ártana lenyelni a pármai sonkát előételként.

A Parma tavaly kiváló szezont futott, hiszen többek között a Milant is megelőzve a 6. helyen zártak, amivel kivívták az Európa Liga indulási jogot. Erre a 2006/2007-es szezon óta nem volt példa. Végül azonban mégsem sikerült újra európai kupaporondra jutni, köszönhetően 300 ezer eurónyi be nem fizetett adónak. A csapatnál teljesen érthető volt az elkeseredettség, az elnök Tomasso Ghirardi a visszavonulás gondolatát is meglebegtette a sajtóban, bár a napokban jelezte, hogy ilyen szándékai már nincsenek.

A tavalyi csapat jelentős részét sikerült megtartaniuk. Fontos távozók között jegyezhetjük fel Parolo nevét, akivel pont két héttel ezelőtt találkozhattunk a Lazio ellen. A támadósorból pedig immáron hiányzik Amauri, egyik rettentő bosszantó mumusunk. A brazil-olasz csatár ezentúl a Torino színeiben lő legalább egy gólt ellenünk. Pótlásukra érkezett Lodi a Cataniától, illetve az Intertől visszavásárolt Belfodil.

Az előző szezon alapján bőven van a csapatnak törlesztenivalója a Parmával szemben. A legutóbbi két meccsünket elveszítettük, ráadásul összesen 7 gólt kapott a védelem. Ebből ráadásul 3 gólt is a Milánó egyik felén sem különösebben kedvelt Cassano szerzett. Szóval már ezek is elegendő okot szolgáltatnak arra, hogy elhozzuk a három pontot a Parmától.

A Parma kifejezetten rosszul kezdte a szezont, hiszen a nyitókörben kikaptak az újonc Cesena vendégeként. Igaz, azon a találkozón nem lépett pályára Cassano, akivel teljesen más lehetett volna a játék képe. Ellenünk már ott lehet a „közönségkedvenc”, így bizonyára jobban oda kell figyelni a támadósorukra. Hiányozhat viszont az a Biabiany, aki úgy fél napig Milan játékosnak hihette magát.

-Helló. Ez nem az aminek látszik.

Kisebb sérülés miatt azonban valószínűleg nem lép pályára, mint ahogyan az igazolást megakadályozó Zaccardo játékával sem számol az olasz sajtó, igaz ennek inkább taktikai jellegű megfontolása van.

A Milan kezdőjében továbbra is akad 1-2 meglepő dolog (legalábbis a Gazzetta prognózisa szerint), hiszen Bonera a múlt heti játékával sem tudta meggyőzni arról Inzaghit, hogy van nála jobb alternatíva. Ezúttal viszont nem a védelem valamelyik oldalán kezdhet, hanem a védelem tengelyében Alex mellett. Inzaghi Milanjában először lép majd pályára tétmeccsen De Sciglio – valószínűleg a bal oldalon – a középpálya pedig egy az egyben a két héttel ezelőtt lehet. A támadósorban viszont debütál Torres – remélhetőleg valódi kilencesként – támadójátékát Menez és Honda segítheti. El Shaarawy a válogatottban kisebb bokasérülést szedett össze, és bár nem komoly a dolog Pippo jó eséllyel pihentetni fogja ezen a héten. A Juve ellen ugyebár nagy szükség lenne egy jó Fáraóra.

Torres jó eséllyel kezdő lesz.

A várható kezdők:

Parma: Mirante-Cassani-Paletta-Lucarelli-Gobbi-Acquah-Lodi-Jorquera-Cassano-Belfodil-Palladino

Milan: Diego Lopez-Abate-Alex-Bonera-De Sciglio-Poli-De Jong-Muntari-Honda-Torres-Menez

NEM ELFELEJTENI: vasárnap, 20:45, Digisport 1 - streameket szokás szerint a facebook oldalunkon találhattok

Szólj hozzá!

blog milan parma meccselőzetes

Mercato értékelés II. rész – ezúttal a Milan a terítéken

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2014. szeptember 07. - dani027

A Mercato lezártával eljött az ideje a tapasztalatok összegzésének. A cél egyértelműen a csapat megerősítése volt, melynek során talán kicsit nagyobb szerepet kapott az edző a játékosok kiválasztásában, mint az elmúlt években. Ez részben nyilvánulhatott persze csak meg, hiszen az Inzaghi által leginkább kért játékosok (Iturbe, Cerci) nem érkezhettek a kivásárlási áruk miatt. Így az anyagi korlátok miatt jobb híján továbbra is az ingyen szerződtethető játékosokra fókuszáltak Gallianiék.

Az elmúlt évek Mercatója során a legnagyobb kritika mindig a koncepció hiánya volt. Ez annyiban nem változott, hogy Milanhoz méltó jövőképe nincs a klubnak, azaz nem tudható mikor tér vissza a korábbi magasságokba a csapat. Azt azonban túlzás lenne állítani, hogy nem történt előrelépés. Ugyanis amíg az Allegri-éra során a legtöbb igazolásnak nem sok értelmét láthattuk – többségükről be is bizonyosodott, hogy aligha konkrét edzői kérésre jöttek – most minden érkező világos céllal érkezett.

Az első bajnoki tanulsága, hogy Inzaghi a támadásépítés során bizony nem foglalkozik a hagyományokkal. A Milan nem igazán nevezhető ez alapján kontracsapatnak, elvégre a Berlusconi-érában mindig zseniális középpályások uralták a játéktér ezen részét, ami lehetővé tette a domináns futballt. A legtöbb edző valamilyen szinten ragaszkodott ahhoz az elképzeléshez, hogy a Milannak bizony birtokolnia kell a labdát. A kreatív középpályások hiányában azonban ez passzív labdatartásba torkollt, ami nem igazán nevezhető közönségcsalogatónak. Allegri utolsó évében már semmi eredményt sem produkált, ráadásul a kontrára érzékennyé is vált a rendszer. Seedorf is ezen az úton indult el először, de hamar bebizonyosodott, hogy képtelenség ezzel eredményeket elérni. Ezért váltott inkább a 4-4-1-1-es rendszerre, amivel már ő sem törekedett a labda feltétlen birtoklására. A játék képe és az eredmények is javultak ezzel a megoldással. Igazi kontrákat viszont a csapata sem tudott vezetni, mert sebessége ehhez maximum Taarabtnak és Balotellinek volt, ők azonban nem ebben a legerősebbek, mivel nem nagyon szeretnek megválni a labdától. A marokkói valószínűleg ezért nem érkezett és Balotelli távozásában ez is vastagon benne volt.

Az új edzői stáb világos elképzeléseket fogalmazott meg

Inzaghi nyilatkozataiban többször is jelezte, hogy fegyelmezett és hajtós csapatot kíván összerakni. Nem véletlen, hogy olyan játékosok jegyezhetők fel a távozók között, akik nem éppen a jó magatartásukról vagy mentalitásukról híresek. Helyettük viszont hajtós, gyors játékosok kerültek, akik sokkal inkább illenek egy Inzaghi által vázolt csapathoz.

A távozók közül egyedül Cristantét sajnálom, akiben személy szerint sokat láttam. A képességei alapján maximálisan illett volna Inzaghi Milanjába is. Valószínűleg nem érezte a bizalmat, így inkább a váltás mellett döntött. Persze ez jól jelzi, hogy Inzaghinak vagy nem sikerült meggyőznie a fiatal olaszt vagy nem is marasztalta. Akárhogy is nézzük, nem valószínű, hogy elsők között számoltak volna vele.

Nevek alapján a legnagyobb távozó Balotelli volt, aki statisztikák alapján nem produkált rosszul a Milanban. 54 meccsen 30 gól és 12 gólpassz a mérlege, azaz amikor pályára lépett szinte mindig volt gólt érő megoldása. A legtöbben azonban szerintem megértik miért nem gondolom annyira fájó veszteségnek az eladását. A mentalitása sokszor inkább csak ártott a csapatnak. A blogon már részletesen elemeztük korábban a helyzetét, pro és kontra is, jómagam azt a végső érvet hoztam fel, hogy Balóban iszonyatos paradoxon munkál. Elméletben saját maga is azt várná, hogy rá építsék a játékot (szakmailag ez a képességei miatt nem is rossz döntés), azonban fejben ezt sokszor nem tudja elviselni. A sajtóval eddig állandóan gondja volt, ami meghatározta a pályán nyújtott teljesítményét is. Angliában sokat foglalkoztak a magánéletben elkövetett hülyeségeivel, az olasz sajtó pedig állandóan többet várt tőle. Lehet, hogy a Liverpoolban végül megtalálja a számításait, elvégre a játék valószínűleg nem rá épül majd elsősorban, de így is fontos szerepe lehet a csapatban. A Milanba azonban nem feltétlenül illett.

A Liverpool egy új esély Balotelli számára - érezhetően az utolsók egyike

Érzelmi szempontból fájó pont lehet Kaká elvesztése, aki azonban a második milánói karrierje alatt korántsem volt annyira fontos láncszeme a csapatnak. Egy évre azonban nagy Ricky-fanként jó volt látni, jövője azonban érezhetően nem volt az olasz élvonalban. Különösen nem egy gyors, elsősorban kontrákra építő csapatban. Fontos pontja a Mercatónak, hogy végre sikerült megszabadulni Robinhótól, aki évek óta az eladási lista élén van, magas fizetése azonban meggátolta az eladását. Idén azonban visszatért Brazíliába, ahol megpróbálja visszanyerni önbizalmát és korábbi formáját.

Kaká jött, látott, de sajnos nem győzött - vissza is ment hazájába fél évig

Távozott még Constant és Emanuelson, akiknek voltak ugyan jó meccsei is a Milanban, de emlékezetes teljesítményt nem tudtak nyújtani.

Átigazolási listán volt Essien és Mexés is, a magas fizetésük miatt azonban irántuk sem volt nagy kereslet. A ghánainak Törökországból voltak ajánlatai, de inkább csak pletykák szintjén, míg a franciát a Manchester Uniteddel boronálták össze egy erősen hápogós hírben. Valószínűnek tűnik azonban, hogy amíg a Milanhoz köti a szerződésük őket, addig maradnak is. Erre Mexés már korábban is tett utalást, sőt még a hosszabbítás lehetőségét sem zárta ki. A korábbi válogatott védő azonban nem szerepel Inzaghi tervei között, így erre valószínűleg kevés esély mutatkozik.

A távozók listája

Az érkező játékosok között szokás szerint találkozhatunk pár igen rizikós névvel, akik vagy a formájukat keresik a Milanban vagy a több lehetőség reményében szerződtek a piros-fekete klubhoz. Kezdjük szépen a sort posztonként.

Kapusposztra két ingyen igazolt játékost is sikerült bezsebelni. Agazzi már a nyári Mercato előtt is a Milan játékosának volt tekinthető, hiszen a felek mindenben megállapodtak. Valószínűsíthető volt, hogy a játékos elsősorban a távozó Ameliát hivatott pótolni, de Abbiati kora miatt azt sem lehetett kizárni, hogy komolyabb szerep hárulhat rá. A nyári teljesítménye azonban aggasztó volt, nem sikerült megszilárdítania a helyét, ami arra késztette Gallianiékat, hogy alternatíva után nézzenek. Ár-érték arányban aligha lehetett volna jobbat találni a Real Madrid Bajnokok Ligája győztes kapusánál, Diego Lopeznél, aki a Blancók kapusai közül egész évben a legjobb teljesítményt nyújtotta. Bár a szerződése még kötötte a Realhoz, a madridi csapat hajlandó volt ingyen elengedni kapusát, aki végül a Milant választotta a Monaco helyett. Személyében egy klasszis formában védő kapust sikerült megszerezni, akinek érkezése miatt már örömködtünk egy sort a blogon. Ha a formákat vesszük figyelembe az érkezőknél, akkor egyértelmű, hogy magasan a legjobb igazolás elvégre a spanyol élete formájában véd.

Bíztunk benne, de a biztonság kedvéért parádés védésekkel és egy megfogott büntetővel kezdte a szezont

Védelembe érkezett a Valenciától Rami, aki már bizonyította képességeit az előző szezonban. Maga a transzfer nem ment könnyen, mivel a spanyolok több pénzt reméltek a Milan ajánlatánál. Végül a játékos maga is beszállt a vételárába, ami egyfelől elég ciki, másfelől viszont jelzi a játékos elhivatottságát a klub iránt. Alighanem a csapat egyik alapembere lesz a francia, bár a nyitómeccsen éppenséggel a kispadon kapott helyet. Társa akár a PSG-től ingyen igazolt Alex is lehet a védelem tengelyében. A brazil játékos alapembernek mondhatta magát a fővárosi klubban, igaz a védelem dirigálása a csapatkapitány, Thiago Silva feladata volt elsősorban. Így a Milanban valószínűleg több teher kerül majd a vállára. Bár kifejezetten rossz mozgású védőről van szó (lassú, olykor darabos) a fejjátéka első osztályú, ami évek óta az egyik gyengéje a védelemnek. Már a Lazio elleni meccsen is megmutatkozott, hogy mennyire uralja a levegőt, ugyanakkor arról is bizonyítékot kaphattunk, hogy a földön bizony verhető. Alex egyébként tipikus Milan igazolásnak tekinthető: jó képességű játékos, de a leigazolását évekkel ezelőtt kellett volna megtenni. Szintén a védelem megerősítésére érkezett a kolumbiai Armero, aki a világbajnokságon is kiválóan szerepelt. A játékos stílusából adódóan a védelem stabilizálására kevésbé alkalmas, viszont technikája sokat segíthet a támadások során. A nem feltétlenül tervezett igazolásokhoz tartozik Albertazzi, aki a Hellas Verona játékosa volt az elmúlt évben, elsősorban kiegészítő emberként. Többre a Milanban sem számíthat.

Alex a csapat új mókamestere

A legkevesebb játékos mozgást a középpályán jegyezhettük fel. Talán érdemes megemlíteni, hogy végleg a Milan játékosa lett Saponara, akiért a vaklicit során tett ajánlatunk bizonyult elegendőnek. Bár a Milan nem feltétlenül tartotta volna meg a fiatal középpályást, a nyár során mutatott biztató produkciója meggyőzte Inzaghit, így nem engedte kölcsönbe az Empolihoz pedig a friss feljutó egész nyáron érdeklődött korábbi játékosa iránt. Kölcsönben de opció nélkül futott be a csapathoz Van Ginkel, aki a holland válogatottban is bemutatkozott már. A tehetséges hollandnak az elkövetkezendő egy évben be kell bizonyítania José Mourinhónak, hogy akár komolyabb szerepet is szabhat rá a Chelsea játékosaként. A középpályás egyébként szíve szerint maradt volna Londonban, de végül sikerült meggyőzni a váltásról.

Nem akart a Milanba jönni, de végül beadta a derekát

A támadósorba első érkezőként a francia Menezt jegyezhettük fel, Alexhez hasonló módon a PSG-től, ingyen tette át székhelyét Milánóba. Menez a sztárok mellett főként kiegészítő szerepet töltött be a párizsi sztárcsapatban, bár voltak kifejezetten jó időszakai is a PSG-ben. első idényében például 33 meccsen 7 gól és 17 gólpassz volt a mérlege a bajnokságban. Ezt a teljesítményt később nem sikerült megismételnie, de annyit azért nyugodtan állíthatunk, hogy nem ügyetlen játékos és a motivációjával sincsenek gondok. Elvégre maradhatott volna Párizsban, ahol biztos bajnoki cím, nemzetközi kupameccsek és évi körülbelül 15-20 meccs várt volna rá, mégis inkább olyan klubhoz szerződött ahol optimális esetben alapember lehet. Mario Balotelli távozása után számos őrült pletyka látott napvilágot a pótlásával kapcsolatban (melynek során Jackson Martinez és Pandev között számos játékost szóba hoztak a Milannal), végül a formáját kereső Torres öltötte magára a piros-fekete mezt. Torres igazi világklasszis játékos, természetesen pocsék formában, de a spanyol így is kilóg picit a kiégett világsztárok sorából. Ebbe a kategóriába illik például Ronaldinho, Kaká vagy Essien, de többségük nemcsak a formájuktól szenvedett. Dinho mentalitása finoman szólva sem volt profi, Kaká és Essien pedig a sérülések miatt veszítették el korábbi kirobbanó erejüket. Torres nem küzdött sérülésekkel, a mentalitása nagyon rendben van, szorgalmából mit sem veszített. Egyedül az önbizalmát kell helyreállítani, ami nem lesz egyszerű és időbe telhet. Torres formája szerintem nagyban meghatározza, hogy a Mercatónkat hogyan kell majd értékelni. A Chelsea-s formájában nem lesz húzóembere a csapatnak, bár a 10 gól feletti szezon így is összejöhet neki, ami a gólpasszokkal egészen tisztességes eredményt is hozhat. A nyár utolsó érkezője volt Bonaventura, az Atalanta labdarúgója. Ez elég szép szappanoperát hozott az utolsó napra, ugyanis már 99% volt, hogy Biabiany lesz a befutó – megvolt az orvosi és már Milan sálban is pózolt – amikor kiderült, hogy Zaccardónak nem elég jó a Parma ajánlata, így füstbe ment az üzlet. Az utolsó pillanatokban így bejelentkeztünk Bonaventuráért, akit hajlandó volt eladni az Atalanta 7 millió euróért. A 25 esztendős olasz hasznos igazolásnak tűnik eddigi teljesítménye alapján, remélhetőleg a Milanban is beválik majd.

Őszintén remélem, hogy nem a szezonban lőtt góljainak számát becsüli meg ezen a képen

Összegezve én nem ítélem rossznak a Mercatót elsősorban azért, mert az egyértelmű korlátok mellett is látszódott kit miért igazoltak a csapatba. Bár ez egy csapatépítésnél alapvető kellene, hogy legyen nálunk korántsem volt az eddig. Ha pozitívumként említettem, hogy látszódott az igazolások mögötti szándék, akkor az időzítés mehet a negatívumok közé. Ugyanis a csapatépítést nem könnyíti meg, ha az utolsó pillanatokban befutott játékosokat kell a csapatba építeni. Egészen Balotelli eladásáig úgy tűnt, hogy idén kész keretünk van már a felkészülési időszak elején. Ehhez képest az olasz szinte az utolsó pillanatokban távozott, amivel biztossá vált, hogy érkező is lesz. Ebből végül kettő lett (az érkezőkkel mondjuk nincs bajom), de jó lenne egyszer olyan Mercato amikor már nyár elején megvannak a játékosok és nem augusztus legvégén esik be pár név. Előzetesen különböző rizikófaktorok és a szokásos időzítés miatt maximum 5,5-re értékelném 10-es listán, ami utólagosan értékelve persze változhat még.

Ők érkeztek a csapathoz

Szólj hozzá!

milan értékelés mercato

Egy nem tervezett poszt, egy nem várt átigazolásról

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2014. szeptember 01. - dani027

Kissé megszaporodtak a posztok mostanság a blogon. Bizonyos részben így is terveztük persze, hiszen itt az új szezon, jönnek a meccsek, és a Mercato is zajlik még. Sajnos. Az utolsó napok ugyanis az eddigi legrosszabb döntést hozták. Bryan Cristante a Benficába szerződik 6 millió euróért.

Egyik kedvenc jelenetem tavalyról.

Személy szerint bevallottan elfogult vagyok a fiatal olasszal kapcsolatban. Nagyjából azóta kedvelem a játékát, hogy először láttam Primavera meccsen. Messze kiemelkedett a korosztályából, már akkor lehetett érezni, hogy kivételes technikai adottságokkal bír. Más is érződött: korához képest szokatlan érettséggel mozgott egy igen nehéz pozícióban. Az olasz bajnokságban nagy értékkel bír ha valaki a védelem előtt, mélységi irányítóként kivételes adottságokkal rendelkezik. Nem véletlen, hogy a kétségtelenül zseniális Pirlóra évek óta alapemberként számítanak a válogatottban és a klubcsapatában egyaránt. A labdakihozataloknál, gyors támadásoknál egy jó képességű mélységi irányító aranyat ér. Cristante pedig ilyen játékosnak tűnt. Korosztályos szinten a középpálya szinte minden posztján feltűnt, sőt bizonyos időszakokra még a védelemben is helyet kapott.

A nyár során tovább erősödött bennem, hogy a játékosnak kivételes képességei vannak. Szinte minden mérkőzésen kiosztott olyan passzokat, melyek igen ritkák a mai Milanban, sőt a Pirlo-Seedorf kettős távozásával teljesen ki is haltak. A Cristantéhoz hasonlóan mélységi irányítóként számon tartott Montolivo az én megítélésem szerint soha nem rendelkezett ilyen passzkészséggel és térlátással. Ez persze egy szubjektív megközelítés, és ahogyan írtam elfogult vagyok a fiatal olasz-kanadai sráccal kapcsolatban.

A csalódottságom jelenleg szinte leírhatatlan. Adott egy olyan Mercato, mely szerintem jobban sikerült a vártnál és amit pillanatok alatt rombolnak le. Legalábbis az illúzióját az előrelépésnek. Ez a döntés ugyanis megint a klub legsúlyosabb problémájára hívja fel a figyelmet, a koncepció hiányára. Seedorf eddigi rövid edzői karrierje során egy dolgot róttam fel neki: nem épített be egyetlen fiatalt sem. Érkezett Pippo, aki immáron két éve dolgozik a Milan utánpótlás csapatainál. Mégis ott tartunk, hogy egyetlen fiatal játékos sem került közel a felnőtt csapathoz alatta, ellenben az utánpótlásunk legragyogóbb csillagát sikerült eladni a portugáloknak. Valószínűleg mindenki tudta mekkora kamu Berlusconi beígért fiatal, olasz csapata, ez azonban váratlan húzás. Érzésem szerint váratlanul rossz.

Másik oldalról is meg lehet persze közelíteni a kérdést, és ez Cristante szemszöge. Neki valószínűleg így lesz a legjobb. Nem kell arra várnia, hogy a remek teljesítmények sorozata után vajon végre lenyomta-e Essient a sorban és kaphat néhány percet csereként, hanem ha jól játszik valószínűleg alapember lesz. Egy fiatal játékos számára a játékperceknél nincsen fontosabb. Ráadásul a Benfica egy remek csapat, Bajnokok Ligájában is indulhat, szinte garantált a nemzetközi kupaszereplés. Ez ugyebár a Milanban sokkal nehezebb, és valószínűleg lehetőséghez se nagyon jutott volna.

Nem tehetünk mást, mint sok sikert kívánunk neki az új klubjában. Őszintén remélem, hogy elér arra a szintre, amire a tehetsége alapján képes lehet. Csalódottságom pedig itt az ideje, hogy néhány mém segítségével fejezzem ki.

Gondoltam kiderül hova igazolt Falcao, vagy tényleg megvettük-e Biabianyt.

Agyrém.

Hirtelen elfelejtettem, hogy tegnap még örültem.

Vajon mit beszélhettek meg Berlu villájában?

Consuélát Galliani helyére!

DE!

Konklúzió.

Szólj hozzá!

Végre győzelem! – Nem is akármilyen

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2014. szeptember 01. - dani027

A Milan szezonkezdetei az elmúlt években nem alakultak a legfényesebben. Többnyire egy erőnlétileg meglepően gyenge, taktikailag még nem egységes csapatot láthattunk, ami aztán lassan kezdett összeállni – már amennyiben összeállt. A legutóbbi igazán pozitív szezonkezdésig egészen 2010-ig kell visszamenni, amikor Allegri első bajnokiján 4-0-ra nyert a csapat a Lecce ellen. Ezt követően nyitottunk 2-2-es döntetlennel a Lazio ellen, 1-0-s vereséggel a Sampdoria ellen, és 2-1-es zakóval a Hellas Verona vendégeként. A tegnapi sikerben nem is a győzelem ténye, hanem a mutatott játék különösen üdítő. Különösen fontos, hogy megvan a szezon első megnyert rangadója, amire nem kellett megvárni a bajnokság végét. Önbizalom növelésnek ez a győzelem tökéletes.

Egy nagy ölelés mindenkinek

A találkozót Inzaghi a szokásos 4-3-3-ban kezdte meg. Kapuban Lopez őrködött, a védelem tengelyében Alex és Zapata takarítottak, a két szélen pedig Abate és Bonera számára akadtak feladatok. Utóbbi kezdőbe jelölése általános meglepetést keltett – elsősorban a poszt miatt. Inzaghi Candreva játékától tartott elsősorban, amikor nem a védekezésben kevesebbet nyújtó Armerót tette a kezdőbe. A többi területen még ennyi meglepetést sem találhattunk, Inzaghi a középpályán a Poli-De Jong-Muntari, a támadósorban pedig a Honda-Menez-El Shaarawy triót favorizálta.

A mérkőzésen Inzaghi alapkoncepciója igen világos volt. Védekezésben minél kevesebb területet engedni az ellenfélnek, támadásban pedig a lehető leggyorsabban kell megjátszani a labdát. Ebben a játékban a Lazio partner volt, nem álltak be védekezni, próbáltak támadásokat vezetni. Ennek eredményeképpen a szélsők – elsősorban El Shaarawy és a hamis kilencesként játszó Menez előtt nagyobb területek nyíltak, felkínálva ezzel a kontrák lehetőségét. Az első csapás rögtön a mérkőzés elején érte a Lazio védelmét, amikor Bonera pörgetése nyomán El Shaarawy lépett ki a védelem mögé, és vezethette a labdát egy az egyben Berishára, de ezt a játékvezető les címén visszafújta. Jogtalanul – hiszen a visszajátszás alapján nem tűnt lesnek a helyzet. Nem kellett azonban sokat várni a következő villámakcióra, ismét Bonera került a főszerepbe, aki a szöglet után megszerzett labdát hezitálás nélkül játszotta El Shaarawy felé. A Fáraó felavatta az első olasz élvonalbeli meccsén játszó de Vrijt, és miután lefutotta védőjét tökéletes ütemben centerezett Honda elé. A japán irányító nem hibázott, így a Milan gyorsan megszerezte a meccs és a szezon első gólját.

Egy villanás itt, egy pontosan érkező ott, és már vezet is a Milan

A megszerzett gólnak köszönhetően Inzaghi meccsterve még hatékonyabban működött, hiszen a Lazio kénytelen volt támadásokat vezetni. Különösebb átütő siker nélkül. Védekezésben a Milan leginkább arra a 4-4-2-re hajazott, amit tavaly Ancelotti is használt fontos meccseken. Lényege, hogy az egyik szélső visszalép a középpályára – ez elsősorban Honda volt – míg a támadósor másik két játékosa tartotta a pozícióját a felezővonal környékén, ezzel biztosítva a kontrák lehetőségét. A védekezés alól ők sem kaptak felmentést, elsősorban a labdakihozataloknál kellett zavarniuk, mely tevékenységüket a labdajáratásnál is gyakorta alkalmazták. Ezzel pedig akár a középpályásoknak is jó lehetőséget biztosítottak a labdaszerzésre.

Védekezésben kiemelném De Jong láthatatlan, de hasznos tevékenységét, aki 2 szerelése mellett 5 megelőző labdaszerzést is bemutatott, valamint Menezt, akinek pontosan annyi szerelése volt, mint Zapatának szám szerint négy. A területek lezárásakor fontos, hogy a beadásokra jól reagáljon a csapat, ami az Alex-Zapata duónak nem jelentett gondot. Különösen a brazil védő tűnt aktívnak a légelhárítás terén, de a kolumbiai védő is inkább a vb-formáját idézte.

Menez a meccs egyik legjobbja volt

A második játékrészre azonban jelentősen felgyorsult a Lazio támadójátéka, ami jelezte, hogy nem lesz annyira könnyű dolga a Milannak. A gyors ellentámadásokból a fővárosi csapat is egyre többet vezetett, némelyek góllal is kecsegtettek. Eközben azonban a Milannak is akadtak ígéretes lehetőségei. Kiemelném Honda szólóját, akit talán annyira meglepett, hogy egymás után 2 sikeres csel által kihozta a labdát a tizenhatosunk elől, hogy végül futóversenyre invitálta a Lazio védőjét, ami finoman szólva sem az ő terepe. Az újabb gólra az 56. percig kellett várni, amikor is egy szintén gyors akcióból Abate centerezett középre, amit Muntari gólra is váltott. Megvan tehát az olasz Dani Alves első asszisztja az évben, ami azért több, mint kellemes meglepetés volt. A Milan harmadik gólját Menez és a játékvezető közösen hozták össze. De Vrij ugyan valóban hozzáért Menezhez, az esés mértékét is figyelembe véve, azonban valószínűsíthető, hogy a francia támadó egy jó adagnyi színészi teljesítménnyel járult hozzá a tizenegyeshez. A sértett maga állt a labda mögé, és ellentmondást nem tűrve értékesítette is. Ezzel már 3-0-ra vezetett a Milan. Még mielőtt komolyabban belenyúlt volna a meccsbe a két mester szépített is a Lazio, ebben Alex segítette őket. A brazil védő rosszul ért a labdához, így az a saját kapujában kötött ki.

Lopez első nagy bravúrja - később még büntetőt is kellett fognia

A folytatásban Pioli és Inzaghi is rendszert váltott. Előbbi támadókat állított csatasorba, és 4-2-3-1-es rendszerre állt át, Pippo viszont a védekezést erősítve 3-5-2-es rendszert tesztelte élesben. Ha eddig nagyon dicsérhettük Pippót, akkor ezen a téren azért kap egy fekete pontot. Nem elsősorban a rendszer, hanem a kivitelezés miatt. Az egész felkészülést fantasztikus formában játszó Cristante helyett ugyanis Essient küldte pályára, aki hihetetlen nullát produkált ismét. Bő 20 percig játszott, melynek során egy labdát sem szerzett, ellenben a passzolási hatékonysága csak 67% volt. Bryan ennél már csak azért is többet hozott volna, mert ilyen botrányos passzolási mutatót, ha akar sem tud összehozni. Pályára lépett még Armero, aki ehhez a rendszerhez a legjobb választás, és Niang akire legalább ívelni lehetett a labdákat. Az ugyanis egyértelmű, hogy amennyiben hamis kilencessel a fedélzeten játszik a csapat, és zavarják a földön történő labdakihozatalokat, akkor jó eséllyel elbukjuk a légi csatákat. A francia támadó azonban változást hozott ezen a téren, Lopez pedig jó érzékkel lövöldözte is a labdákat irányába. A 3-5-2-es rendszer védekezésben nem tűnt különösebben stabilnak, de ezt lehet a rutintalanság számlájára is írni. Lopeznek bravúrokat is mutatnia kellett, a találkozó hajrájában pedig Abate butasága után tizenegyest is védhetett. A kontráknál ugyanakkor nem tűnt rossznak, Niang különösen aktívnak mutatkozott, El Shaarawyval veszélyes párost alkottak. Meglátjuk, hogy lesz-e jövője ennek.

A végén már a régi Fáraó-egyik jellegzetessége, a pimasz csel is megvillant

Összegezve a nyitómeccsen tapasztaltakról szinte csak pozitívan tudok beszélni, egyedül Essien jelenléte zavart kissé. A fegyelmezetlen játékosok száműzése kifejezetten jót tett a csapatszellemnek, sokkal egységesebbnek tűnt a Milan, mint amit az elmúlt években láthattunk. Nem felejthetjük el persze, hogy az erőviszonyok még nem ismertek, így következtetni sem tudunk a Milan jelenlegi erejéről. Így csak bízni tudunk a hasonló folytatásban.

Highlights Milan 3-1 Lazio by Maestro21Channel

Itten megtekinthető a teljes összefoglaló.

Szólj hozzá!

blog bajnokság milan lazio