Curva Sud Ungheria

A Milan család.... Van ilyen?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. május 28. - curvasudungheria
Miért kell ezt tenni egy legendával??????? Sőt, többel???? Kezdem az elején...... Január elején, Seedorf kinevezése többféle indulatot váltott ki a szurkolókból. Volt, aki üdvözölte Berlusconi döntését, volt aki nem értette (én is ezek közé tartoztam). Abban szinte mindenki egyetértett, hogy Allegri helyett kell valaki más, a kérdés az volt, hogy újonc vagy esetleg tapasztalt edző kell-e. Seedorf újoncra esett a választás, aki Berlusconi első hívószavára felhagyott az aktív pályafutásával, otthagyta Brazíliát, és sietett "haza", hogy segítsen. Segítsen a Milan-on, a szeretett klubján. Az elnök úr személyes kívánsága, jelöltje volt See, benne látta a lehetőséget, az ambíciót, a jövő Milanjának partvonal melletti karmesterét. Nyilván a holland nem ingyen tette, de erről most nem akarok hosszabban értekezni. Persze tudtuk mindannyian, hogy semmi edzői tapasztalattal nem rendelkezik, és emiatt én is megkérdőjeleztem a kinevezésének jogosságát, de ha már így alakult, akkor nagyon szurkoltam neki. Megkapta Allegri keretét, meg a feladatot: csinálj velük valamit! Építs szarból várat!!!

Próbálkozott szerencsétlen, de egy demotivált, felkészületlen, fizikaliag 0 csapatból, hovatovább csürhéből túl sokat nem hozhatott ki. Érződött, hogy új koncepció amit felvázol, és új irányba próbálja terelni őket. Akik sok esetben vették is a lapot, mégis csak a szezon végére európai kupa közelébe értek. Én azt gondolom, hogy See kiérdemelte (volna), hogy kapjon egy teljes évet, hogy a nyáron saját magára formálja a keretet, elküldjön olyanokat, akik nem férnek bele a koncepciójába, és igazoljon olyanokat, akikre szüksége van. De ehelyett jelenleg úgy tűnik, leváltják.. Az én olvasatomban mondvacsinált okokkal, gerinctelenül, aljas módon...mert nem volt egy barom, aki bólogat a két főmuftinak, aki nem pincsikutyaként gondolta a szerepét...



Folyamatosan hangoztatja Galliani és Berlu, hogy Milan család így, meg Milan család úgy.... Milyen család az, ahol a családfő szembeköpi a többieket és helyenként meg is alázza? A következő példák miatt gondolom így: Leonardo anno értékes, nagyon is értékes tagja volt a vezetésnek, jól is csinálta a munkáját, több klasszis leigazolásában közreműködött, aztán egyszer csak a kispadon találta magát, mert Berlu megkérte.... És ő vállalta, mutatva a lojalitását a klubhoz... Aztán eltávolították, kirúgták, megalázták.... Az Interhez való távozása nem volt szép (akkor legalábbis így gondoltam), de így visszagondolva tökéletesen jogos lépés volt!!!!! hogy miért? Mert sárba tiporták, és ez volt a megfelelő lépés!!!

Seedorf hasonló cipőben jár, hazajött, mert Berlu kérte. Erre eltelik 2-3 hónap, és már pletykálnak arról, hogy nyáron meneszthetik. Érthetetlen... aztán nyilvánosan Galliani benyal Emerinek, meg kitudja még kinek... mikor See még a kispadon... Gyalázat... Miért kell ezt csinálni egy olyan emberrel, aki iszonyat sokat tett a Milanért????? Aki felhagyott mindennel azért, hogy segítsen???? Vajon Maldini miért nem vállalt eddig szerepet a Milanban??????????? Véleményem szerint a két főmufti miatt. Mert aljas módon csinálnak mindent (az elmúlt évekről beszélek), mert undorító módon bánnak azokkal, akik nem érdemelék meg ezt a bánásmódot.

Azon is gondolkodtam, miért nem adta még el Berlusconi a Milant... Azt nem hiszem el, hogy azért, mert a szive csücske.  Az a nagy, milanos szive miatt..... Asszem Silva (talán Ibra) eladása előtt játszotta el a mártírt, aztán el is adta, mint a huzat... Ha valaki kinyitja a száját, akkor az Gallianiék szerint hülye. Pl: Boban több esetben kinyilvánította nemtetszését, illetve a Curva Sud (Matri leigazolása esetén) is....  Hát uraim, lehet tükörbe kéne nézni.... Szerintem nem meri eladni, mert az esetleges új tulaj ráküldene néhány könyvvizsgálót..stb, akik olyan dolgokat láthatnának, amelyek miatt nem csak a szart kéne pucolni az öregek otthonában... Egy szó, mint száz....szerintem valami kurvára bűzlik Milánó szebbik felén....



Szólj hozzá!

Demagóg gondolatok, kényszeredett reménykedés, elkeseredett optimizmus… - no thanks! Eyes open, clean water!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. május 28. - curvasudungheria


Amióta az életem részévé vált az internet, ezzel együtt a különböző Milanos oldalak, fórumok, majd a Facebook és vele a szűkösebb, főként baráti, Milan közeli csoportok még nem volt rá példa, hogy olyan hosszú ideig ne írjak egy kósza betűt, egy megjegyzést, vagy csak ne helyezzek el egy gyenge lájkot – még akkor se ha teljesen egyetértek a lejegyzett résszel  - mint történt ez az utóbbi napokban és történik még jelenleg, a cikk írása közben is.  Egyrészt mérhetetlenül elegem van abból a vakságból, ami a címben említett szókapcsolatok mentén bizonyos rétegeknél még mindig jelen van – sőt, itt-ott még erősödni is látszik!!! – másrészt sajnos (sajnos, mert ez szeretett csapatunk helyzetét erősen bizonygatja) egyre több helyen vetődik fel és képez masszív falat az az általam (már régóta) is képviselt látásmód, miszerint, hogy úgy mondjam 1+1=0, magyarul mocsokjancsi+dómorrú=NULLA. Amennyiben valakit sért eme két jelző az nyugodtan üljön fel a főcím irányába tartó vonatra, elfogadjuk döntését és eközben tisztelettel kérjük, fogadja el ő is a miénket, ugyanis rohadt nagy különbség van a között, hogy ezt nem az ellenfél szurkolójaként, hanem ízig-vérig Milan drukkerként mondja az ember. És én mondom, tessék, csak tessék!
 

Ha abban a bizonyos szép korszakunkban, ami a Világ tetejére repített minket, munkásságukkal, eredményeikkel jogosan kiérdemeltek minden magasztaló jelzőt, szóösszetételt, akkor most ugyanannyira megérdemlik annak ellenkezőjét. Igazából nem is ugyanannyira, hanem még jobban, mert ha hajlandó egy pillanatra mindenki magába nézni, végiggondolni a történéséket, akkor nagyon gyorsan rá kell, hogy jöjjön arra a megállapításra, hogy: Szinte nehezebb volt ilyen mélyre süllyeszteni a csónakot, mint elérni az „il club più titolato al mondo” rangot. Amennyiben olyan szellemben végeznék a munkájukat, mint abban az emlegetett időszakban, biztos nem kapták volna meg az ilyen különféle jelzőket, de még akkor sem ha - figyelembe véve a futball gazdasági változásait is, nem megfeledkezve arról a temérdek milliárdról, amit gázosok, olajosok pöfögtek bele a fociba - nem taszítják ilyen mélyre a klubot, mint, ahol van, mert ezt a jelenlegi "szintet" egy minimális odafigyeléssel, egy minimális koncepcióval, az ő szintjükön egy minimális befektetéssel el lehetett volna kerülni. 

Többször felmerül, hogy ha nincs az az első sikeres időszak a megannyi sikerével, akkor közel nem lenne ennyi Milan szurkoló, nem lenne ennyi szép eredmény és ezzel együtt nem éreznénk azt a végeláthatatlan mélységet, amibe jelen sorok születése pillanatában is szabadesésben közlekedünk és már csak ezért sem érdemli meg a két „zseni” ezt a fajta jellemzést, de az az igazság, hogy ezt felhozni érvként védelmükben a jelenlegi állapotokra vetítve nem más, mint színtiszta mellébeszélés. Az ma semmit nem ér, hogy mi volt a múltban és erre nem is kell más, jobb bizonyíték, mint jelenlegi felejthetetlen „korszakunk”. Emlékezünk, emlékezzünk arra, ami csillogó történelmünk része, legyünk rá büszkék, de ne akarjunk abból próbálni megélni, mert bőrünkön érezzük, hogy semmi értelme és ugye nem is működik. Az az aknamunka, amit az a két ember, aki annak idején a legjobbá emelte a Milant évek óta végez megmagyarázhatatlan. Athén után már nyomaiban sem lehetett felfedezni azt a szenvedélyt, tüzet, megalkuvást nem tűrő ragaszkodást a jól kiérdemelt helyünkhöz, mint előtte. És ezt nehezen lehet magyarázni a labdarúgásban bekövetkezett anyagi változásokkal, mivel mi nem csak ebben vagyunk lemaradva. Konkrétan kihagytuk a modern foci újabb forradalmát, változott a játék, változott a taktika, változtak az edzésmódszerek, változott az iram, a dinamika, az egész koncepció, ami köré egy csapatot felépítenek és ezekből a dolgokból mi egyet sem tudtunk magunkévá tenni nemhogy többségét.

És, hogy ne csak anyagilag, ne csak szakmailag, hanem emberileg is sikerüljön végleg elásni magukat a szóban forgó képződményeknek itt van még a nyakunkra a Seedorf téma. Biztos mindenki, akit érdekel olvasta már valahol azokat a már elcsépeltnek tűnő mondatokat miszerint: első szóra jött, azonnal abbahagyta, hogy segítsen, nem ezt érdemli és a többi. Hát nagyon nem ezt érdemli és nem azért, mert egy a szívünknek kedves, zseniális focista, aki a Milan sok sikeréhez masszívan hozzájárult és nem is azért, mert egy legendája a Rossonerinek. Ha szigorúan azt nézzük, hogy mit vett át, honnan indult, milyen akadályokba ütközött és összességében hogy hozta le azt a 19 bajnokit, ami jutott neki a szezonban, nincs az az érv, ami alapján nem neki kellene lennie a Milan edzőjének a következő szezonban. Egy teljesen szétesett, fejben halott, motiválatlan, fizikailag felkészületlen csapatot vett át szezon közben és a végén mégis egy lépésre volt Európától. Vannak, akik szerint ez nem nagy eredmény, a Milan szintjén főleg, de egyrészt teljesen értelmetlen most azt nézni, másrészt jó, ha 100-ból 1 ember merte azt gondolni januárban, hogy a végén harcban leszünk az EL-ért, legyen az bármilyen értéktelen és felesleges is egyeseknek. Az, hogy ő esett ki a kupából, ő esett ki a BL-ből, ő nem érte el az EL-t az minden csak nem az ő sara.

Aki látta az első pár meccsét, az látta, hogy mit szeretne, megpróbált volna azonnal zárkózni a foci jelenlegi irányához: sok mozgás, intenzív futás, főként labda nélküli játékhelyzetekben, de a játéképítésében is. Gyorsan kiderült, hogy ezt a tervét nem tudja véghezvinni, hacsak nem számít, hogy a 60. perc után bucira vernek, mert fizikálisan nem bírta a keret a rendszert, így vissza kellett térnie az eddig alkalmazott Faszkalapos történethez és abból főzni. Abból, ami számára teljesen idegen! És abból főzött, jobban, mint az elődje! A lényeg, hogy ez a fél szezon totálisan alkalmatlan volt arra, hogy Seedorf munkásságát bármilyen módon is meg lehessen ítélni, így totálisan lehetetlen történet az is, hogy szakmai okokra hivatkozva őt meneszteni kelljen. Az az ok, ami miatt, ha úgy alakul megtörténik – jelenleg ugye még csak az hivatalos, hogy semmi sem hivatalos – annak semmi köze nem is lesz ahhoz. A probléma forrása valahol ott keresendő, amilyen egyenes ember is a mi legendánk, annyira az, hogy az ijesztő a két főnökére nézve. Elég csak megnézni ennek igazolására annak a pár nyilatkozatnak a valós és rejtett mondanivalóját, amit mikor idekerült egy ideig láthattunk, olvashattunk tőle és utána azt a törést, aminek következtében, a felső nyomás hatására átformálta a kommunikációját a média és a szurkolók felé. Seedorf esetleges menesztése és a jelenléte óta vele kapcsolatos egész vezetőségi bánásmód egy újabb szívbemarkoló jele annak, hogy még mindig tud ez a vezetés mélyebbre menni, most emberileg, ez van – a Milanra vetítve ez annyit tesz: suicide attempt in progress. A két delikvenshez végül pedig egy általam kedvelt filmes idézettel szólnék: „Minden ember ezzel törleszt!”


Ez egy olyan cikk, ahol nem lesznek szép, színes képek, motivációs videók, rózsaszín felhőcskék, nem szerettem volna csillogó cukormáz közé keverni ezt a hangulatot, ezt a fajta szemléletet, csak így keményen, élesen megmutatni, szándékosan emészthetetlenül nehéz anyaggá tenni.


Szólj hozzá!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. május 05. - dani027
Továbbra is harcban Európáért…

A tegnapi, Inter elleni mérkőzés több szempontból is kulcsfontosságúnak bizonyult. Fontos volt Seedorf jövője szempontjából, aki alighanem szívesen megtartaná edzői székét a szerződésében foglaltaknak megfelelően. A csapatnak (elméletileg) érdeke, hogy jövőre is európai porondon szerepeljen, ehhez pedig mentálisan és stratégiailag is fontos volt a kuzinok leverése. Végül, de nem utolsósorban ott vagyunk mi, szurkolók, akiket évek óta arra kárhoztatnak, hogy a nagyobb rangadókon beletörődjünk a vereségbe, esetleg döntetlenbe. Seedorf csapata ezúttal remekül vizsgázott. Az Internek momentumai sem voltak, végig kézben tartották a srácok a meccset, és ha nem is látványosan, de megérdemelten tartottuk „otthon” a három pontot.


Viszonylag kevés Inter-meccset néztem a szezon során, de lehetett tudni, hogy nincsenek igazán nagy formában. Bár Mazzari csapatát nem könnyű legyőzni (a fordulót megelőzően 6 vereségük volt, többsége rangadó), igazi döntetlenhalmozónak számít (a 15 jelenleg a legtöbb a ligában), így viszonylag sok pontot veszítettek el a szezon során. 57 pontjuk elég stabilnak tűnő helyzetben tartotta őket az EL-ért folytatott küzdelemben, mely egyes sajtóhírek szerint az egyetlen biztosítéka annak, hogy Mazzari megtarthatja az edzői székét.

A találkozót Mazzari a szokásosnak mondható 3-5-2-vel kezdte, elöl a mostanában egész jó párost alkotó argentin duóval, Icardival és Palacióval. A középpályán – talán némi meglepetésre – ott találhattuk a horvát tehetség, Kovacic nevét is, aki viszonylag kevés lehetőséget kapott eddig Mazzaritól, újabban azonban, mintha bízna benne Walter. A többi poszton nem sok meglepetéssel találkozhatott Seedorf, mert a lehető legerősebb összeállításban próbált küzdeni az Inter.

Ez utóbbit nem feltétlenül kell szó szerint venni. Már az első percekben látni lehetett, hogy melyik csapatnak fontosabb a siker. Az Inter játékosain nem igazán lehetett felfedezni annak a nyomát, hogy egy rangadón játszanak, ez pedig Seedorf malmára hajtotta a vizet. A múlt heti, Roma elleni fiaskót követően összeszedettebben játszott a csapat, ez pedig a próbálkozások számában meg is mutatkozott. Gólhelyzetekben azonban nem nagyon, bár De Jong indítását követően Kaká fantasztikus lövése a lécen csattant. Mindkét megoldás klasszis volt, nagy kár, hogy nem lett belőle gól.

A második félidőben hasonló képet láthattunk. A Milan dominálta a játékot, de igazán nagy helyzeteket nem alakított ki a csapat. Amikor már talán Seedorf is azon gondolkozott, hogy melyik támadóját küldje a pályára jött Balotelli beadása és De Jong fejese, amivel megszerezte a csapatnak a vezetést, és mint később kiderült a három pontot is. Ekkor nagyobb rohamokra lehetett volna számítani, azonban ezek elmaradtak. Mazzari próbált frissíteni, de igazán nem sikerült feltüzelnie a csapatát. Így a meglehetősen felejthetőre sikeredett városi rangadót ezúttal a Milan nyerte meg, 2010 után először.

A találkozó legérdekesebb része kétségkívül Seedorf taktikájában rejlett. A holland edzősködése alatt kipróbált néhány variációt már a csapattal (főként inkább a stíluson, mintsem a szisztémán csiszolva), végül úgy döntött, hogy egy 4-4-2, vagy 4-4-1-1 féleséggel lehet leginkább kihozni a csapatból a maximumot. Ez a rendszer hozta a pontok jelentős részét, így bízott is benne. A tegnapi találkozón viszont teljesen feladta a széljátékot, és az általa játékosként is remekül ismert 4-3-1-2-es hadrendben küldte pályára a csapatát.




A fentebbi ábrán tisztán kivehető, hogy ezúttal nyoma sem volt a korábbi széljátéknak. A két támadót, Kakát és Balotellit szokás szerint felmentette Seedorf a védőmunka alól, ellenben a középpályás négyesnek nagyon sokat kellett melóznia. Külön kiemelném Taarabt teljesítményét, aki amellett, hogy az Inter labdakihozatalát is állandóan zavarta, még a támadásépítésből is aktívan vette ki a részét. Klasszikus trequartista szerepkörben is remekül érezte magát, bár a cselei ezúttal kevésbé jöttek be (összesen 1), a csapatból a legtöbb passzt mutatta be.



A változás oka annak a felismerése volt, hogy az Inter széleken nem kifejezetten aktív (bár vitán felül kulcsfontosságú a két szárnyvédő játéka), és a kontratámadás sem tartozik a csapat fegyverei közé. Így a 4-4-2-ben hozott, dupla védelme a széleknek ezúttal feleslegesnek bizonyult, ellenben a középpálya közepére be lehetett rakni egy plusz embert. Mivel a 4-4-2-ben a két támadó nem lett volna képes állandóan fenntartani a nyomást a labdakihozatalon, ezért egy olyan embert kellett keresnie Seedorfnak, aki ezt a fontos taktikai elemet magára tudja vállalni 90 percen keresztül. Ezért tette szabadabbá Taarabtot, akkora területet teremtve előtte, amit manapság ritkán adnak egy játékos kezébe. Ez a húzás remekül működött, mivel az Inter igen körülményesen tudta csak kihozni a labdát a saját térfeléről, így már azelőtt visszazártak a Milan középpályásai, hogy egyáltalán el tudták volna kezdeni az akciót.

A másik kulcsfeladat hátul De Jong nyakába került, aki a jelek szerint a három belső középpályással bíró rendszerekben sokkal hatékonyabb játékra képes. Tegnap is magasan a csapat legjobbja volt és nem csak a gólja miatt. Hátul fontos szerelései voltak, a támadás építéséből pedig jóval hatékonyabban vette ki a részét, mint például a túloldalon hasonló szerepkörben játszó Cambiasso. Kiemelném még főként a védekezése miatt Montolivót is, aki viszont a támadásból ezúttal jóval kevesebbet vállalt.

Seedorf taktikája valószínűleg meglepte kissé Mazzarit, ennek ellenére kissé furcsa, hogy ennyire későn reagált rá. Tulajdonképpen egészen De Jong góljáig nem is próbálkozott a változtatással, akkor viszont egyből azt a játékost kapta le, aki a labdakihozataloknál rendre gondba került (Cambiasso) és egy mozgékonyabb játékossal pótolta őt (Guarin). A húzás azonban nem hozott különösebb változást a játék képében, mivel az Inter passzivitása a kolumbiai beállítása után is ugyanúgy érezhető volt.  







Az Inter támadójátékának hiányát a fentebbi statisztika is jelzi. A kiemelt oszlop tanulsága szerint a mérkőzés kapus nélkül is megnyerte volna a Milan, mivel az Inter 7 próbálkozásából egy sem talált kaput. Sőt, még súlyosabb a statisztika ha azt is figyelembe vesszük, hogy ebből a 7 kísérletből 4-et blokkolt is a Milan védelem, így tulajdonképpen 3 olyan lövésről beszélhetünk, aminek egyáltalán esélye volt eljutni a kapuig. Ugyanezek a számok a Milan oldalán a következők voltak: 14 próbálkozás, 4 kaput eltaláló lövés, 4 blokkolt kísérlet. Ezek sem ütős statisztikák, de arra elegendőek, hogy bemutassa melyik volt az aktívabb csapat az este során.


A tegnapi mérkőzés látványtalansága, sőt már-már érdektelensége (a játékosok viselkedése alapján is állítható ez) egyértelműen jelzi az olasz foci válságát. Hiszen ez a hihetetlenül alacsony színvonalú meccs papíron rangadó volt.


Szólj hozzá!
elemzés milan inter

Kell-e a Milannak Balotelli?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. április 26. - curvasudungheria
Igazságtalan valakiről véleményt formálni egy rossz meccs után, de akik ismernek, tudják, hogy ez nem új keletű dolog. Tegnap egy bűn rossz, minősíthetetlen meccsen, simán kikaptunk Rómában a Roma csapatától. Megérdemelten? Igen! Nyugodtan lehetne az egész csapatot, menedzsmentet, bírót okolni, de végeláthatatlan lenne a cikk. Így beszéljünk inkább Balotelliről.

A kiutált Mario-t 24 millióért igazoltuk le a MC-től, abban a reményben, hogy majd pótolja Zlatan Ibrahimovicot. Az elején jómagam is azt mondogattam, látva a teljesítményét, hogy igen, ebből lehet valami. Aztán lassan 1,5 után kijelentem, hogy Balotelli egy az egyben olyan, mint egy zsiráf: szép, szép, de otthonra nem kellene.

Balotelli tehetsége vitathatatlan, remek lövőtechnikája és fizikai adottságai vannak, de kb. ennyi. Egyáltalán nem fejel jól, nem tud helyezkedni, mentálisan pedig minősíthetetlenül borzalmas. Nem tud konzisztensen jól játszani, nem tud kellően felpörögni a nagy meccsekre, folyamatosan hisztizik és verekszik, dekoncentrált és semmi alázat nincs benne. Sokan azt mondják, hogy olyan, mint Zlatan, sőt ő lesz az új Ibrahimovic. Pedig ez közel sem igaz, egy olyan tulajdonsága nincs, ami Ibrában alap. Vagyis de, ő is elképesztően arrogáns, de van különbség a megalapozott magabiztosság, és az alaptalan önteltség között.  

De nem is lenne baj az alázat hiánya, hisz Cassanoban sincs sok. De mégis: ég és föld a két játékos pályán mutatott teljesítménye. Cassano egy futballista. Lehet, hogy egy gerinctelen idióta, de a pályán lát, olvassa a védelmeket és lereagálja. Ha az ember megnéz egy Real Madrid meccset, megnézi a Juventus-t vagy a Bayernt stb. akkor leesik az álla, mert az futball. Mintha visszamentünk volna az időben: mindenki áll, nincsenek bemozdulások, vagy csak későn (a technikai hiányoságokat nem is említem), egyszerűen a reakció idő és a cselekvés között akkora orbitális differencia van, hogy az már nevetséges. Ezekben a játékosokban nincs futball ösztön!

Még valamikor az első félidő elején jártunk. Balotelli megkapta a labdát a középkörben. A teljes baloldal üres volt, két fehér mezes is szaladt csak a kiugratást várva. Balotelli tötyörészik, tötyörészik, még mindig tart a "buffering", miközben az Roma játékosai beállnak a passzsávba. A program betölt, Balotelli passzol, aztán Fatal Error, eladja a labdát. És ez rendkívül jellemző a játékára. Balotelli egyszerűen túlságosan is buta a focihoz. Nem lát a pályán, nem olvassa a játékot, a védelmeket, folyamatosan megakasztja a kontrákat, nem tud passzolni, ha próbálkozik, azt is ütemtelenül teszi, nem jó a test koordinációja, csak átlagosan cselez, dekoncentrált, túl sokat gondolkodik. Egyszerűen nincsenek meg benne az ösztönök. EZ BALOTELLI!

Itt egy másik link, szintén EB, csak most itt gól lett:


Szép-szép, de ez megint elkapkodott, rosszul kivitelezett támadásbefejezés volt. Megint eltötyörögte az időt, majd belebikázott egyet a labdába és szerencséjére bement. Egy ilyen akciót szépen végig kell vinni, betörni a 16oson belülre, majd lazán elgurítani a kapus mellett. Rengeteg akciónk ért idén is így végett: Balotelli megkapta a labdát, eltötyörgött és belebikázott egyet. 

Seedorf azt nyilatkozta, akkor jó egy támadósor, ha a támadások folytonosak. Ameddig Balotelli a pályán van, soha nem lesznek folytonos akcióink. Emlékszek a jelenetre, amikor Kaká szó szerint leb*szta, mert kontra helyett feldobta magát. Örülök neki, hogy szeret 65 méterről is kapura lőni,  20 lövésenként még kaput is talál, de ez nem foci, nem játék és ennek Balotelli a legfőbb oka.

Egy csatár aki csak büntetőből és szabadrúgásból tud gólt szerezni... Az amerikai fociban van egy úgynevezett speciális egység. Amikor egy támadás megakad, lehetőség van arra, hogy messziről kapura rúgjanak. A rúgó egy nagyon fontos poszt, de 1-2 milla között keres, míg a sztártámadók 10-15-20 milliót tesznek zsebre.

Balotelli egy fék, egy defekt ebben a csapatban. Még ebben a gyenge csapatban is. És, hogy kell a nekünk ő? Véleményem szerint NEM!


Szólj hozzá!
blog milan balotelli

Kapaszkodjunk valamibe! Kapaszkodjunk valamibe?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. március 28. - curvasudungheria


Itt fuldoklik szeretett csapatunk a szemünk láttára, bőrünkön érezzük a kínt, szívünkben hordozzuk a fájdalmat, elménk lassan feladja a harcot, mert nincs akkora kapacitása, hogy értelmezni tudja a helyzetet, a tényeket. Hetek, hónapok, évek óta hömpölyög ez a folyamat, ráadásul így 2014 tavaszára már tényleg odáig süllyedtünk a szarban sárban, hogy temérdek vágyunk, kívánságunk, érzésünk, szomorúságunk közepette is magasan, jól láthatóan kapálózik egy gondolat a fejünkben: Legyen már vége ennek az átkozott szezonnak! Sajnálattal közöljük, hogy még nincs.

És, ha már így van, akkor ne legyünk restek, vegyük elő mazochista énünket és próbáljunk valami fogódzót találni a káoszban, hogy később el tudjuk mondani sikeresen kreáltunk magunknak még egy verziót, amit aztán végül újra csalódásként kellett megélnünk bíztunk benne és tessék ez legalább a végére így összejött. Hogy miért tennénk ilyet? Jogos a kérdés. Ha már nem nézzük, feladtuk, elegünk volt az idényből akkor semmiért, de ha még a sok keserűség ellenére sem vagy képes nem nézni a meccseinket (a szerző az utóbbi csoportba tartozik) akkor azért, hogy ne üres fejjel, céltalanul pásztázva a képernyőt kelljen végigzongorázni a 90 perceket.

Ne foglalkozzunk most egy kósza pillanatig a vezetéssel, a kerettel, annak állapotával, CSUpán CSUkjuk be a szemünket, markoljuk meg azt a fogantyút és nevezzük közben nevén: Európa Ligát érő helyezés - egy Milan szurkolók körében joggal lesajnált, gazdaságilag is értéktelen sorozat, Európa másodosztálya. Igen ide jutottunk, ez most az a határozatlan, erőtlen kezünk összeszorításával működésre bírható használati tárgy, amit vagy megérintünk, vagy nem. 


Róla van szó!

Jelenleg többről, mint matematikai esélyről nem beszélhetünk, de ennek ellenére a bajnoki sorsolás szeszélye folytán olyan szituáció alakulhat ki, amely szerint kizárólag rajtunk múlik, hogy a végjátékra a tűz, jó maradjunk annyiban a parázs közelébe érünk-e. A következő 4 forduló megadja a lehetőséget arra, hogy érezzük, hogy élünk, még ha alig is tesszük azt. Annyiszor elment már ez a szezon, annyi csalódás szedett minket darabokra, hogy már bőven mindegy lesz-e még egy vagy sem, így teher nélkül adhatunk magunknak még egy célt, hogy esetleg emlékezhessünk valami, akár csak kicsit is szépre ebből az idényből. Tudjuk, igen nehéz számunkra jelenleg abba is belekapaszkodni, hogy csak rajtunk múlik, mert semmi olyan impulzus nem éri a szurkolót, hogy higgyen mostanság ebben a Milanban, másrészt ez ferdítésnek tűnhet, mert van egy pár csapat előttünk, akik ugyanúgy vagy akár még eredményesebben is focizni fognak hétvégenként. Ha magunkat a nevünket nézzük, papíron szép látvány a következő 4 ellenfelünk, ráadásul 3 alkalommal hazai pályán játsszunk, de pont leendő játszópajtásaink azok az alakulatok, akik idegileg teszik tönkre a szurkolót - mondjuk manapság ki nem - annyira nem tudunk velük mit kezdeni. Ugyanis ők azok – nevezzük akkor nevükön őket: Chievo(o), Genoa(i), Catania(o), Livorno(o) – akik nem igazán szeretnek támadni, ellenben visszaállnak, amivel szemben még véletlenül sem tudunk mit csinálni, és akkor az ebből adódóan kialakuló kontrákról már ne is beszéljek.

Na de, nézzük, akkor miről is van szó konkrétan:
 

31. forduló
32. forduló
33. forduló
34. forduló
5. Inter 48p
Livorno (i)
Bologna (o)
SAMPDORIA (i)
PARMA (i)
6. Parma 47p
LAZIO (i)
Napoli (o)
Bologna (i)
INTER (o)
7. Atalanta 43p
Bologna (i)
Sassuolo (o)
Roma (i)
H. VERONA (o)
8. Lazio 42p
PARMA (o)
SAMPDORIA (o)
Napoli (i)
TORINO (o)
9. Samp 40p
Fiorentina (o)
LAZIO (i)
INTER (o)
Catania (i)
10. HVerona 40p
GENOA (o)
Chievo (i)
Fiorentina (o)
ATALANTA (i)
11. Torino 39p
Cagliari (o)
Catania (i)
GENOA (o)
LAZIO (i)
12. Milan 39p
Chievo (o)
GENOA (i)
Catania (o)
Livorno (o)
13. Genoa 39p
H. VERONA (i)
MILAN (o)
TORINO (i)
Cagliari (o)

Adott tehát ez a 9 együttes, melyek 9 ponton belül vannak és a következő időszakban 9 olyan mérkőzés lesz, amikor valamilyen formában egymás ellen küzdenek meg, emellett 5 alkalommal még egy top 4-es csapat is belerondít a programjukba miközben mi… majd csinálunk valamit. Hogy mit az majd elválik, az idő majd elmeséli, de ha tényleg nem mondott le a vezetőség, ha tényleg nem mondott le a csapat Európáról, akkor tessék, tálcán kínálta fel nekünk a sors a lehetőséget, hogy még egy utolsó nagy levegőt vegyünk és mutassunk valamit, ha már úgy alakult – nyugodtan kijelenthető, hogy ötben végző csapat nyeri a kupát – hogy a 6. hely is EL-t ér.


Ettől nagyon messze vagyunk!

A szerző egyéni véleménye egyébiránt nagyon nem tükrözi azt az álláspontot, felvetést, lehetőséget, amiről ez a pár sor szól, szerinte régen vége van a szezonnak, az utolsó szög a BL párharc volt a koporsóban és az lezárta számára azt, de valamiért csak leírta ezeket a sorokat. Hogy azért tette-e, mert már megedződött annyira, hogy tényleg nem számít még egy kés a szívébe, azért, mert tényleg lát benne esélyt, azért, mert vannak még mindig olyanok, akik szerint oda lehet érni, azért, mert akart magának valami célt találni rövidtávon, hogy meg tudja magyarázni másoknak, miért ül le a képernyő elé és közben magával is elhitesse van még miért ezt megtennie vagy azért, mert egyszerűen unatkozott azt ő maga se tudja. Két dolgot viszont tud, az egyik az, hogy ezt a betűhalmazt a taktika, a játék, a vezetés, az edző, a helyzet, a lehetőségek minden szegmensének totális kizárásával szándékozott életre hívni (a másik, hogy azért, mert egyes szám harmadik személyben beszél magáról még nem teljesen alulbútorozott szellemileg), kizárólag azért, hogy kiderüljön tudunk-e még hinni, bízni abban, amiben nem nagyon lehet és talán nem is nagyon kellene. Tudunk-e ebbe a rég nem látott mélységű szezonba még egyszer beletenni egy darabot a szívünkből, tudva, hogy nagy esély van rá az is örökre elvész azzal, amit az utóbbi években, de főként idén elvesztettünk? EL tudjuk-e hitetni magunkkal, hogy önmagában az, hogy több tétmeccset játszhat jövőre a csapat elég kell legyen, hogy akarjuk Európát vagy inkább arra hajlunk, hogy a heti egy meccs az ami inkább a nekünk való ha már a BL-ről lemondhattunk?

És akkor legyen a végszó az, amivel kezdődött az egész és válaszoljátok meg Ti: Kapaszkodjunk valamibe?


Szólj hozzá!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. március 24. - dani027
A 75% nyomában





Clarence Seedorf, csapata Parma elleni 4-2-es vereséget követően a Curva Sud egyik vezetőjével beszélgetve azt mondta, hogy a jelenlegi csapat 75%-ra nem tartana igényt. Kétségkívül súlyos mondat ez, melyet érdemes egy kicsit vizsgálni. Pedagógiai szempontból talán nem szerencsés fontos meccsek előtt – még ha nem is a sajtónak címezve – a játékosok jelentős részét gyakorlatilag alkalmatlannak nevezni a Milan mezre, ugyanakkor maga az állítás tartalmaz igazságot. Ebből kiindulva azt vesszük most végig, hogy kik lehetnének hasznos tagjai a következő szezon csapatának.

A kérdésfelvetés természetesen teoretikus, hiszen nehezen elképzelhető, hogy az évek óta lelkesen kukázott csapat jelentős részét egyik évről a másikra kidobják. Nem elsősorban azért, mert bárki is ragaszkodna a mostani állományhoz, ennek leginkább anyagi okai vannak. A keret annyira lyukas, hogy ha csak a kezdő minőségi feltöltésére koncentrálnának is milliókra lenne szükség. Ez pedig az elmúlt évek tendenciájából kifolyólag nem tűnik reális vagy valós célnak. Egyelőre világos, hogy Gallianiék a túlélésre játszanak, nem az a lényeg, hogy 5 év múlva fantasztikus csapatunk legyen, hanem az, hogy jövőre is legyen valami.



Eredetileg két részben terveztem ezt megírni, de azt gondolom erősen kötődik a Seedorf által elmondottakhoz két másik Milanhoz köthető személy nyilatkozata. Az egyik a tulajdonosé, Silvio Berlusconié, aki látványosan kiakadt az Atletico elleni vereség után mondván, hogy évente sokkal többet költünk a játékosok fizetésére, mint a Madridiak, mégis ők a jobbak. A másik pedig Paolo Maldinié, a klub egyik legnagyobb ikonjáé, aki szerint rossz a klubmodell, és a töltetékek, valamint ingyen igazolások helyett inkább a minőségre kellene ismét fektetni a hangsúlyt. Ez a két nyilatkozat is erősen összefügg, Seedorféval összevetve pedig talán teljesebb kép lehet a klubról.



Az olasz bajnokságban a Milan a 2. legtöbb fizetést osztja ki a labdarúgóinak. Ez konkrétan 105 millióba kerül évente a klubnak – bár meg kell hagyni, hogy ezek az adatok nem feltétlenül pontosak, hiszen még az év elején készült, amikor picit más volt a keret összetétele, de kiindulási pontnak megfelel. Nálunk csak a Juventusnál vannak magasabb fizetések, ahol 115 millióba kerül a bajnok csapat felépítése. A bajnokok ligájában jó eséllyel sokáig utolsó ellenfélként emlegetett Atletico Madrid pedig 72 milliót utal át a játékosoknak. Ezeknél a fizetéseknél jóval nagyobbak is vannak. A Real, Bayern, Barca kaliberű csapatok 200 millió környékén fizetnek évente a játékosoknak. Persze le kell szögezni, hogy az eredmények is egészen mások. Látható viszont, hogy a fizetésekben hozzánk viszonylag közel álló Juventus jóval sikeresebb nálunk. A problémáinkat nem lehet tehát pusztán anyagi okokra visszavezetni, persze látva a leggazdagabb klubok számadatait, érezhető, hogy ezen a szinten még nehezebb velük felvenni a versenyt.

A magas fizetések a legtöbb klubban a kulcsjátékosok felé mennek. A Juventus például a Buffon-Tevez-Vidal-Pirlo négyesnek fizet a legtöbbet, ami teljesen érthető és racionális döntés, tekintettel arra, hogy ezek a játékosok a jelenlegi csapat gerincét alkotják. Sőt, a további magas fizetésű játékosok is alapemberek, de legalább rendszeresen játszanak. Utóbbit is csak azért kellett hozzátenni, mert a 3 milliót kereső Marchisio újabban csak csere a szenzációsan futballozó francia titán, Pogba mögött, aki csak 1,2 milliós eurós keresettel bír. A fizetéseket végtelenül racionálisan osztják ki, és nincs az az érzete az embernek, hogy feleslegesen terhelik csak meg a klub költségvetését. Nem volt ez persze mindig így. Náluk is voltak nagy reménnyel és fizetéssel érkező játékosok, akik szépen-lassan elkezdtek gyengébben futballozni a vártnál. Ilyen volt Iaquinta avagy Amauri esete is. Mind a ketten szép pénzt tettek zsebre, és bár nem kaptak lehetőséget emiatt nem akartak különösebben eligazolni, a magas fizetésüket pedig senki más nem állta volna. Ezzel a Zebrák elég sokat szenvedtek, mire sikerült egyensúlyba hozni a teljesítményeket és pénzeket.




A Milannál nincs annyira kiemelkedő fizetésű játékosa, mint mondjuk a Juventusnak, de Kaká, Balotelli és Mexés 4 milliója így is bőven az élmezőnybe sorolja őket az olasz bajnokságban. Ugyanakkor a Juventus húzó embereivel egyenértékű fizetést tesz zsebre Montolivo, De Jong, Pazzini, Robinho, Honda és El Shaarawy. Bár nagyjából a Milanra is igaz, hogy a legjobbjainak adja a legmagasabb fizetéseket, az is érezhető, hogy jóval gyengébb képességű labdarúgókat honorálnak hasonlóan. Például nagyjából egy fizetési kategória Pirlo és Montolivo vagy Vidal és De Jong. Egyiküket sem akarom bántani, de képességek terén egyikük sem hasonlítható össze a torinói riválisok legjobbjaival.

A probléma leginkább a gondolkodásmódban rejlik. Amíg a Juventusnál számos olyan játékost igazoltak, aki a a Zebráknál lett klasszis – gondolok itt Vidalra vagy Pogbára – addig a Milannál inkább a sztárjátékosok keresése zajlott. (Hogy itt is pozitív legyen a példám, Ibrahimovicot írom.) A Juventusnál tehát eleve alacsonyabb fizetések kialakítására törekedtek a fiatal, feltörekvő játékosokkal, ez pedig kihatással volt a többi játékos fizetésére is. A Milannál viszont eleve magas fizetésekhez érkeztek még magasabb igényekkel rendelkező játékosok, amik tovább növelték az igényeket. Ibrahimovic és Silva eladása ennek a következménye volt, igaz azt nem lehetett állítani, hogy ők nem dolgoztak meg a pénzükért. Teszik ezt mind a mai napig, csak épp egy másik csapat színeiben. Emellett állandó forrása a magas fizetéseknek az ingyen igazolható játékosok. A jelenlegi keretből kiugróan sokat keres Kaká, Mexés, Montolivo, Honda vagy akár Essien. Ezekben a játékosokban közös, hogy ingyen érkeztek a csapathoz. Kaká és Essien eleve magas fizetéssel rendelkeztek korábbi csapatukban, így esetükben ez is tényező volt ennek megállapításakor. Nyilván volt egy határ, ami alá nem szívesen adták igényeiket. Ugyanakkor Mexés, Montolivo és Honda esetében inkább az játszott szerepet, hogy gyakorlatilag a fizetésekkel lehetett licitálni egy-egy játékosra. Értelemszerűen nagy szerepet játszott a döntésükben, hogy itt hajlandóak voltak a piaci fizetésükre ráígérni. A felsorolt ötösben egyébként közös pontként említhető még az is, hogy igazából egyikük sem lett igazán jó igazolás. Legalábbis a fizetéshez mérten nem húzóemberek a jelenlegi csapatban.




Ezek után ideje visszakanyarodni az első gondolathoz, mely Seedorftól származik és ahhoz a bizonyos 75%-hoz. Bár nem tudhatom kire gondolt Seedorf, úgy vélem célszerű három részre osztani a játékosokat. Biztos maradók, elgondolkoztatók és biztos távozók. A lista végtelenül szubjektív és a szerző gondolatait tükrözik, így elfogadni sem kell feltétlenül.

Maradó Kérdéses Távozó
El Shaarawy Balotelli Amelia
De Sciglio Kaká Coppola
Cristante Pazzini Mexés
Taarabt* Abate Bonera
Rami* Zapata Constant
Abbiati Muntari Birsa
De Jong Montolivo Robinho
Poli Emanuelson Zaccardo
Niang Saponara Vergara
Gabriel Honda Essien
*jelenleg kölcsönben, opcióval

Nagyjából sikerült három részre osztani a keretet. Az elsőbe azok kerültek akik nálam mindenképpen maradnának jövőre is. A teljesítmények alapján három játékos esetében érzek szükségesnek magyarázatot: Abbiati szerintem ideális cserekapus, nagy tapasztalattal és Milan-szívvel. A két dőlt betűvel jegyzett játékos pedig – bár nem nyújtottak kimagaslót eddig – rendelkezik annyi potenciállal, hogy később Milan-szintű játékosok legyenek. Ezért akár kölcsönadással is, de mindenképpen a klub kötelékében tartanám őket.

A második sorban vannak azok a játékosok, akik képesek lehetnek ugyan minőséget szolgáltatni, de valamilyen oknál fogva mégis kérdéses lehet-e rájuk számítani. A legnagyobb vitákat kiváltó játékosok a listán úgy érzem Kaká, Balotelli és Montolivo lehetnek, így esetükben is külön érvelek. Kaká kétségkívül hatalmas játékos volt, de jelenleg nem képes kimagasló teljesítményre. Erőnlétileg gyengének tűnik ehhez a szinthez – és kétségtelenül hatalmas szíve van, ez sajnos kevés. Balotelli épp az ellenkezője, mert a jelen klasszisa lehetne egy kicsivel több szorgalommal. Örök kérdés nála, hogy megjavul-e valamikor és ha igen hol. Emiatt a kiszámíthatatlansága miatt úgy érzem egy megfelelő ajánlat esetében érdemes elgondolkozni az eladásán. Persze csak akkor ha a pénz a csapat érdekeinek megfelelően új játékosok vásárlására fordul. Montolivo klasszikusan az a játékos, akit személyesen sokra tartok, de eddig a Milanban nem vált be igazán. Voltak jobb meccsei, de hosszútávon nem lett igazán meghatározó. Mind a három játékos esetében igaz lehet azonban, hogy jobb társak mellett kevésbé tűnnének ki a hiányosságaik, illetve inkább kidomborodnának az erényeik. Ez nagyjából a többi listán lévő játékosra is igaz.

Végül azok a játékosok kerültek, akikről azt gondolom, hogy semmilyen esetben sem tehetnek érdemben hozzá a csapathoz. Egyeseknél hozzáállásbeli, másoknál pedig képességbeli gondokat látok. Részleteiben nem is mennék bele, ennyiből szerintem érezhető, hogy ki melyikhez tartozik.

Reálisnak egyébként azt tartanám ha az első két oszlopban vázolt játékosok nagy része maradna és hozzájuk érkezne 4-5 olyan játékos, akik a jövő emberei, egyúttal minőséget hoznak. 

De ebből is látható, hogy komolyabb tőkeinjekció nélkül évekig tengődhetünk az olasz bajnokság középmezőnyében. Reméljük nem így lesz.

Érdekelne viszont a véleményetek, kedves olvasók. Ti kiket tartanátok meg, és kiket küldenétek el? Válaszaitokat a lenti kommentmezőben várjuk. 


3 komment

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. március 21. - dani027
Lazio-verésre fel!





Meglehetősen rossz előjelekkel látogat a Milan a Stadio Olimpicóba a Lazio vendégeként. A csapat négy meccses nyeretlenségi sorozatban van, ráadásul a legutóbbi két mérkőzésen összesen 8 gólt kapott a védelem. Az elmúlt hetek igen megtépázták a csapatot, hiszen a vereségek a BL-ből való búcsút, valamint jó eséllyel az európai kupasorozatról való lemaradást is jelenti. Állítólag az öltözőn belül ellentétek (klikkel) alakultak ki, Seedorf jövője is ingatag és úgy általában mindenki mindenkire mutogat felelősöket keresve. Így kell belevágni a római kalandba, ami nem ígérkezik könnyűnek.

A két csapat között jelen pillanatban hat pont a különbség, aminek köszönhetően a Lazio a 7., míg a Milan a 11. helyet foglalja el a tabellán. Reja alaposan összekapta a római sasokat, hiszen a Petkovic alatt szétesni látszó Lazio újra elkezdett pontokat szerezni és a keret minőségéhez illően játszani. A 68 esztendős olasz szakember január 4.-én vette át a csapat irányítását és azóta minden porondot figyelembe véve 15 meccsen 7 győzelem, 4 döntetlen és 4 vereség a mérlege, ami teljesen vállalható, különösen akkor ha figyelembe vesszük Hernanes eladását is.

Seedorf edzői teljesítményét viszont egyelőre igen nehéz megítélni. Először is nyilvánvaló, hogy erős túlzás lenne a kinevezése ellenére edzőnek tekinteni, hiszen néhány hónapja még bőven a brazil ligában rúgta a bőrt, és csak az „iskolapadban” dolgozott azon, hogy megszerezze a licenszet. Ez egyelőre még nem sikerült neki – majd valamikor a nyár környékén lehet meg – és valószínű, hogy akkor sem lehet teljes értékű edzőként kezelni. Ez tipikusan az a szakma, ahol kell a rutin, és ezt önmagában a pályán eltöltött évtizedekkel sem lehet pótolni. Az eddig hozott eredményekről nem lehet azt állítani, hogy rózsásak lennének, de azért botrányosnak sem titulálnám. Egyedül a Parma elleni 4-2-es vereséget érzem kissé kínosnak, de tulajdonképpen a meccs forgatókönyve nehezen alakulhatott volna rosszabbul az 5. percben történt kiállítással és büntetővel. A BL-kiesés azt gondolom papírforma, a hazai meccsen pedig akár másképp is alakulhattak volna a dolgok a helyzetek alapján. Tulajdonképpen a Coppa Italia kiesést sem varrnám a nyakába, hiszen edzői karrierjének második meccsén nem biztos, hogy reális elvárás volt a győzelem. Ha egy normális szezonban lenne a csapat, akkor alighanem Seedorf edzői teljesítményét másképp kellene értékelni, de egy eleve romokban lévő csapatot vett át, ahol ugyanúgy nem működött semmi, mint ahogyan alatta is csikorog a gépezet. Ennek ismeretében nem mondanám egyelőre, hogy kudarcot vallott. A hírek szerint azonban komoly lehetőség kínálkozik arra, hogy heteken belül a második edzőjét is elhasználja a csapat, és az a Tassotti veszi át az irányítást, aki évek óta a másodedzői széken ül, de előre eddig csak néhány meccsen léphetett. Ez viszont számomra Seedorf kinevezésének teljes logikátlanságára utalna.


Elkélhet most  az edzői szigor


Adott egy olyan csapat ahol komoly problémák voltak, mind az állományban, mind pedig taktikailag. Hiába játszott sok defenzív játékos, a hátsó alakzat botrányosan teljesített, de támadásban sem alkottak maradandót a játékosok. Allegri távozását biztosra lehetett akkor már venni, hiszen maga is utalt arra, hogy a nyáron mindenképpen feláll és elhagyja a Milant. Ez persze pletykák özönét indította el, az egyik legerősebb egy holland legenda padra ültetése volt, akiről azt lehetett hallani, hogy gőzerővel készül az edzősködésre. Majd jött egy kínosan nagy vereség a Sassuolo ellen és minden addigi forgatókönyv átíródott. Allegrit már nem tudták tovább védeni, idő előtt kirúgták és úgy döntöttek, hogy nem átmeneti megoldásban gondolkoznak. Azt az embert ültetik le a hátralévő fél évre, aki egyébként is átvette volna nyártól a csapatot.

Sokan nem értik, hogy mi motiválhatta Seedorfot, amikor egy ennyire rossz helyzetben lévő csapatot átvett. Pedig azt gondolom világos a szándék. Valószínűnek tartom, hogy valóban ő lett volna nyártól az edző. Erre számos pletyka és nyilatkozat utal. Allegri kirúgásával, és az állás felajánlásával azonban lehetőséget kapott arra, hogy a csapatot – amit ugye terveinek megfelelően csak nyártól edzhetett volna– fél évvel korábban megismerje. Ez egy kiváló alkalom lehetett a szelektálásra, a rendszer alapjainak lefektetésére és a tanulásra. Persze nyilvánvaló, hogy aki egyik nap brazil bajnokit játszik, majd kap egy hívást, hogy mehet edzősködni még nem lesz egyből edző. Ez egy hosszabb folyamat eredménye kell, hogy legyen. És ezt a vezetőknek is tudniuk kellett, amikor leültették. A döntésükkel csakis azon az alapon tudtam egyetérteni, hogy ez jó lehet a következő szezonra nézve.

Az ideiben viszont már nem maradt sok lehetőség, dacára annak, hogy az olasz kupában és a Bajnokok Ligájában is állt még a csapat, sőt az EL-helyek sem álltak messze. Talán abban lehetett leginkább bízni, hogy a kupában megállja a helyét a csapat, de azért valljuk be: túlságosan meseszerű és hollywoodi lett volna ez a forgatókönyv és élesen eltért volna egy ennyire kilátástalan szezontól. Úgy gondoltam, hogy a szerződéskötéskor is gondoltak arra, hogy Seedorf nem az első fél évében, de még nem is az első teljes idényében válik igazi edzővé. Az első fél év elegendő a poszttal, a felelősséggel és csapattal való megismerkedésére, a második évében pedig a saját elképzeléseire formálva a keretet és a stílust egy nem kiemelkedő, de előremutató (fiatal játékosok) játékot produkál a csapattal, talán egy EL-hellyel és jó kupaszerepléssel megkoronázva a szezont. A harmadik évétől viszont jöhetnek az igazán komoly elvárások, amikor a BL-helyért folyó küzdelmekbe is be kell csatlakozni. Azt gondolom, hogy egy teljesen kezdő edzőtől valami ilyesmi lenne a realitás. Az viszont, hogy két hónap után csodát tegyen semmiképpen sem. Hogy mennyire nem arra a csapat múltjában is találunk ékes példát.

1996 decemberében az addig pocsékan szereplő Milan edzőjét, Tabarez-t kirúgták. A vezetők akkor úgy gondolták, hogy a rutin segíthet a szezon megmentésében, így a klub történetének talán legkiválóbb edzőjét ültették le a padra, Arrigo Sacchit. A mester mindent megnyert a Milannal, tulajdonképpen korszakos csapatot hozott össze. Megjelenése a futballtaktikára is nagy hatással volt, és máig nem volt olyan parádés védelem a pályákon, mint amit a Tassotti-Costacurta-Baresi-Maldini négyessel összehozott. Sacchi bármekkora zseni is volt, nem tudta összerakni a csapatot. Második irányítása alatt nem nyert két meccsnél többet egymás után, ellenben elveszített például két egymást követő rangadót a Juventus majd az Inter ellen. Mindez ráadásul 9-2-es összesítéssel zárult. (Juventus ellen 6-1-es, az Inter ellen 3-1-es zakó.) A szezont négy meccses nyeretlenségi sorozattal zárta, utolsó Milanos meccsét is elveszítette a Cagliari ellen 1997. június elsején. Sacchi tudása nem kopott meg az évek során, de mégsem tudta kezelni a helyzetet. Ez is jelzi, hogy nem feltétlenül mutatja meg egy edző képességeit egy év közben átvett csapatnál nyújtott teljesítmény. A sort ráadásul folytatni is lehetne. Sacchi után szintén egy ex-Milan edző került a kispadra, Capello személyében. Egy szezont töltött a kispadon, de igen gyengén teljesített ebben az időszakban a csapat. Egészen 2001-ig nem is találták meg a megfelelő edzőt, amikor egy bizonyos Carlo Ancelotti kapott lehetőséget, és a végkifejlete ennek a történetnek ismert és szerencsére pozitív.

A napokban egyébként megjelent egy hír, miszerint a Curva Sud egyik vezetőjének Seedorf elmondta, hogy a jelenlegi keret 75%-ra nem tartana igényt. Azt gondolom – ha mondott ilyen a holland – akkor igen nagy igazságot mondott ki. Különböző okoknál fogva, de a jelenlegi keret jelentős része nem való a Milanba. Legtöbbjük még a mai, gyengének nevezhető csapatból is lefelé lóg ki. Mindazonáltal nem meglepő, hogy a vezetőség több tagjának is szúrja a szemét ez a mondat, hiszen ezzel lényegében az ő munkájukat is kritizálja Seedorf, tekintettel, hogy a mai keret javarészt Berlusconi pénztelenségének és Galliani kukázásának az egyvelege.

Azt gondolom jelenleg nem edzőkérdés van a Milannál, sokkal inkább strukturális jellegű problémák. Túl sok a fizetés, rosszul összerakott a keret, nem megfelelő az edzésmunka és még lehetne sorolni.

Könnyen lehet viszont, hogy a Lazio elleni találkozónak nagy jelentősége lesz a klubra nézve, hiszen többek között a Gazzetta dello sport információi szerint is, ultimátumot kapott Seedorf. Ha nem nyeri meg a soron következő két meccsét, (Lazio, Fiorentina) akkor repülni fog.

Mi Veled vagyunk See.



Mérkőzés: Olasz bajnokság, 29. forduló, 2014. 03. 23, 20:45, Digisport 1


Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása