Azt már a találkozót megelőzően is tudtuk, hogy nem gyenge ellenfél ellen lép pályára a Milan. Az Empoli masszív, valahol a kis és középcsapat határmezsgyéjén táncoló klub, ami ráadásul idén pontosan annyi pontot gyűjtött, mint a Milan. Nem véletlenül, helyenként kifejezetten ötletes játékkal zavarták össze a Milan védelmét, ami mentalitását tekintve inkább idézett egy kiscsapatot, mint olyan klubot, aminek kimondott célja a dobogó. 

Bevallom azok között voltam, akiket a Fiorentina elleni győzelem sem dobott fel különösebben. Persze ha egy csapat egy olyan klubot nulláz le, ami előtte minden találkozón betalált, azt nem kell különösebben magyarázni, de annyira más volt a meccs képe az átlagnál, hogy nem lehetett rá építeni. Tudniillik a Fiorentina végig támadott, tette azt a szokásosnál erőtlenebbül és gyengébben, a szedett-vedett védelem ellen pedig egy Bacca bármikor jó lehet. Csakhogy a Milannak elsősorban nem ezeken a találkozókon szokott gondja lenni.

Az Empoli ellen ugyanis alapvetően az lenne az elvárás, hogy a Milan kontrollálja a meccset. Félreértés ne essék, itt nem elsősorban a labdabirtoklásról van szó, mert labda nélkül is lehet tökéletesen az a futball, ami a Milannak fekszik jobban. A nagyobb gond, hogy ezt még nem nagyon sikerült feltalálni, nagyjából erre vezethető vissza, hogy nincs egymás után két jó meccse a csapatnak. Ha most rá kellene mutatni, hogy mi az alapja a Milan játékának bizony gondban lennék, annyira ad-hoc jelleget ölt az egész, és ezt nem lehet a gyenge keret számlájára írni.

Ez bizony Mihajlovics sara. Nem értem mit vár, amikor hétről hétre variál és nincs egy olyan játék, amire lehet építeni, amiben a játékosok számára is kialakul a biztonság. Idén volt már minden. Letámadásra épülő, agresszív játéktól kezdve egészen a területet lezáró, masszív védekezésig. Igazság szerint mindegyik megoldásnak voltak jobb pillanatai, de ezen legkevésbé sem egy megfontolt taktikus húzásai tükröződtek. Egy nagy taktikus esetében még működhet valamilyen szinten ha hétről hétre az ellenfélhez igazítja az alapvető felfogást, de ettől azért nagyon messze áll Mihajlovics. A szerbnek akkor lehet(ne) esélye jó csapatra ha leteszi a voksát valamilyen játék mellett és igyekszik arra a stílusra építeni.

Egyébként a most épp nem variált a múlt heti játékhoz és felfogáshoz képest. A cél az volt, hogy gyors kontrákkal zavarja meg a Milan az Empoli játékát és aztán valahogy ne kapjon gólt. Egyik területen sem alkotott maradandót a Milan, ugyan az első ellentámadások egyikéből a vezetést megszerezte a csapat, de onnantól kezdve az dominált, amit az ellenfél akart. Pedig az Empoli ellen viszonylag egyszerű a recept. Két játékosra kell figyelni támadásban, a technikás Saponarára és a veterán Maccaronéra, utóbbi bár se nem ügyes, se nem gyors remekül fedezi a labdát, így nagy szerepe van abban, hogy a két technikás játékos - Szappan mellett Zielinski - kibontakozhasson. A Milan pedig ehhez remekül asszisztált. Rendre úgy tűnt mintha a masszív labdabirtoklási fölény ellenére az Empoli vezetne több olyan támadást, amiben emberfölényes helyzetet sikerült kialakítani. Mindez elég nagy bravúr figyelembe véve, hogy 40%-ban birtokolta csak a labdát a Milan.

A cserékkel még lehetett volna variálni valamit, de Balotelli játékkedve valahol a leszarom és leszarom határán mozgott, erős a gyanúm, hogy a leszarom győzött. Aztán sikerült várni a találkozó végéig Honda lecserélésével, akinek szintén sikerült a láthatatlan ember szerepét eljátszani. Hogy erre a változásra miért kellett a 86. percig várni az rejtély, Boateng eddigi beállásai alkalmával tudott lendületet hozni a játékba.

Egy ilyen találkozó után nehéz különösebben jó teljesítményt kiemelni, így nem is hirdetnék ki embert. Mondjuk Bacca és Bonaventura még a jobbak közé tartoztak, mezőnyben is többet mutattak az átlagnál és gólt is szereztek. Csak épp egyikük sem játszott különösebben jól.

A negatív teljesítmények oldalán már több jelölt van, talán Bertolaccit kell kiemelni, akinek pontosan nem tudom miért kell hétről hétre a pályán lennie, már a kivásárlási árát leszámítva. Azon kívül ugyanis nem sok érv szól mellette, mondjuk Kucka rovására. A szlovák - ebben a szerepkörben mindenképpen - a támadást és védekezést is jobban segíti, ráadásul az sem elhanyagolható tényező, hogy a rendszerbe is jobban illik.

A remekül felépített támadásaink mellett nem tudok elmenni szó nélkül, Niang például a szombati játéknap második legkínosabb gólpasszának tulajdonosa lett. De tudjátok mit, ennek eldöntését inkábbrátok bízom. A jelöltjeim: Szalai rosszul eltalált lövése, vagy Niang végtelenül tudatos fejese lett a legcikibb előkészítés?