Nem esik nehezemre megosztani veletek, hogy teljes egészében még mindig nem tudtam elraktározni magamban a szerdán történteket, mert ami Bolognában megesett az jócskán a hihetetlen kategória. Utólag könnyű ilyet mondani, de a második piros után éreztem, hogy itt most történni fog valami, meg lesz az esélyünk a gólszerzésre és pozitív fordulópont lesz a 9 emberes játék, viszont arra így sem gondoltam, hogy meg is tudjuk nyerni a meccset. Tény, hogy a spagettisek olyanok voltak támadásban amilyenek, de akkor is egyértelmű, hogy ez a Milan nagy sikere és nem a Bologna nagy kudarca lett. Igen furcsa képet fest mikor visszaemlékszek Pasalic góljára, mert úgy 5 másodpercig nemhogy megszólalni, de megmozdulni sem tudtam, aztán valami hülye érzés hatására előtört belőlem egy félperces röhögés melynek lezárásaképpen vagy egy 20 percet megdöbbenve ültem. Tökéletesen tisztában voltam vele én is és ti is, hogy ez az idei Milan bármelyik pillanatban képes akár így, akár úgy meglepni, de ha magam elé gondolom az Udinese, a Sampdoria és ez utóbbi, a Bologna elleni meccset, akkor itt bizony überelhetetlenül ki lett akasztva az a bizonyos mutató.

Vagy 22 éve nem fordult elő a Serie A-ban, hogy egy csapat kettős emberhátrányban meccset legyen képes nyerni, de a világon máshol sem túl gyakori eset ez, a jobb bajnokságokban főleg nem. Igazából így a hasamra csapva egy kellemeset, az ismertebb csapatok közül nekem egy 2010-es skót Ligakupa döntő ugrott be elsőre – gyorsan rákeresve megerősítést is nyert sejtésem – akkor a Rangers a 71. perctől 9 emberrel játszva lőtt a 84. minutumban győztes gólt. Kell emésztgetni rendesen, hogy a Milan egy bolognai győzelemmel képes volt bekerülni a történelemkönyvek lapjaira, de a történtek tudatában, ebben semmi meglepő nincs. Kérni se kérhetett volna a társaság ettől komolyabb pozitív töltést, a megkötött betonból kirángatna bármit az az erő, amit egy ilyen eseménysor után meg lehet lovagolni, de sajnos kaptunk a másik oldalra is eleget a „jóból”, ennek eredményeképpen a csapatnak nagyjából úgy kell majd kiállnia a Lazio ellen, mintha ki lenne verve minden második foga! De legalább van mibe kapaszkodni, mert a hét közepén megtalált valamit a Milan, ami az utóbbi hetekben elveszni látszott, megtalálta újra, hogy miként is lehet eredményesnek lennie, csúszva-mászva, összefogva, dacosan, együtt és mindenek előtt nagyon-nagyon küzdve.

És ezekre a dolgokra még akkor is nagy szüksége lenne a csapatnak, ha nem ilyen megtépázott kerettel kellene kiállnia a Lazio ellen hétfő este, így pedig még inkább elengedhetetlen dolog, hogy ezekből újra elővegyen valamit, amennyiben sikeres szeretne lenni. Rápillantva a tabella jelenlegi állására mindenkiben a ’húúú de meg kéne ezt nyerni ’ érzés kerülhet előtérbe, de itt és most, bizony nagyon úgy néz ki, hogy még egy döntetlen is simán jó eredmény lenne. A várhatóan Immobilével, Felipe Andersonnal és talán Baldéval felálló támadószekció egészen vészjóslóan fest, ha ráeresztjük a mi jelen állás szerinti Abate-Gómez-Zapata-Vangioni féle kvartettünkre és a Biglia-Parolo-Savic féle középpálya sem az, amitől ne lenne félnivalója a nálunk majd jó eséllyel kifutó középpályás hármasunknak. Nagyon nehéz elképzelni, hogy a Milan azt tudja majd játszani, amit szeretne, az látszik így elsőre, hogy ez még ideig-óráig is komoly feladat lesz, úgy pedig még inkább, hogy az a mérkőzés folyására is komoly hatással legyen. Visszább lehetne esetleg állni a szokásosnál, hogy majd a kontrákból nyomatunk valami fociféleséget, de ezzel a szinte 0 km-es védelemmel és fizikailag gyenge középpályával azt gondolom nem sok értelme volna. Még akkor se, ha eddig láttuk többször is, hogy egy felállt Milan védelemnek nem könnyű gólt rúgni. Sokkal inkább rohannak át rajtunk – amire most is jó esély lenne – vagy a képességekből adódó hiányosságaink és az abból eredő komoly hibák nehezítik dolgunkat.

Ezek a hibák pedig szinte biztos, hogy előjönnének, ha a megszokottól eltérően hátrébb rendezkednénk be, így akkor már szerintem inkább maradjunk az alapelképzelésnél és próbáljunk meg abból kihozni valamit, főleg ha Abate és Vangioni nem csak elméletben lesz képes gyorsan és hatékonyan futni. A sebesség mindkettőben megvan, úgy vélem az argentin a kellemes meglepetés kategóriába volt sorolható szerdai játéka alapján, Abate meg Abate, összekaphatná magát ő is így a szezon hátralévő részére. Visszatérve az argentinra, ha csak arra az azt hiszem, két beadására gondolok, amelyeknek íve olyan volt, amilyet ebbe a Milanba csak véletlenül, azt is négyévente tud bármelyik szélső védőnk, akkor meg tényleg megvan most felé a bizodalmam. Egyébként pedig a Kucka, Paletta – akkor ugye Jack – és várhatóan Romagnoli nélkül felállni kénytelen Milan vizionálása elég ijesztőnek tűnhet, de nem vagyok teljesen biztos benne, hogy annyira, mint amit igazából joggal beleképzelünk. Bonaventura hiánya egyértelmű, arról nincs mit beszélni, de az egy ideje már mentálisan fáradni látszó raklapunk vagy a valószínűleg emiatt is egyre inkább bizonytalanná váló, komfortzónáját kereső Romagnoli helyett két olyan embert kapunk, akikben biztos ott van a bizonyítási vágy, a javítási hajlam. Tudom, nem játszottak nagyon együtt, hibázgattak ők is keményeket, de valamiért előre még nem ásnám el őket. A középpályánkról viszont nagyon fog hiányozni Kucka, minden felesleges agressziójával, meggondolatlanságával együtt is, mert Lacika, Locatelli meg Pasalic ha hárman egyszerre a nyakába ugranának is nehezen borítanák fel.

Reméljük, hogy cserébe legalább a labdát képesek lesznek számottevő alkalommal előre juttatni, mert most várhatóan azért nagyobb terület áll majd támadóink rendelkezésére és erre komoly szüksége is lesz a kiismerhetővé vált és kicsit szürkülő Susonak és a saját és önhibáján kívül egyaránt eltűnő Baccanak is. Ha valami csoda folytán meg Lapadula kezdene, biztos ő se sírná el magát kínjában, hogy most kicsivel nagyon légtér juthat neki, még akkor se, ha ezzel jár az is, hogy komolyabb védőkkel kell szembenéznie, mint mondjuk a Palermo, az Empoli vagy a Crotone ellen, ahol eredményes volt. De itt és most eljött az idő arra, hogy joggal képzeljük el, hogy középcsatáraink életképtelensége miatt esetleg Montella húz valami váratlant, itt-ott már arról cikkeznek, hogy akár mindkét ék a padra szorulhat és megpróbálja a mester a Deulofeu-Suso-Ocampos trió mindhárom tagját a pályára küldeni. Érdekes döntés lenne, amelyet gondolom mindannyian szívesen megnéznénk. Erre hétfő este lesz is lehetőség, ha úgy adódik, a  mérkőzést a 24. forduló zárásaként rendezik, a DS1 20:30-as felvezetés mellett élőben közvetíti, streameket pedig ITT vagy ITT lőhettek. Nehezen szánom rá magam, hogy úgy konkrétan tippelgessek mostanság egy-egy Milan meccs kapcsán, de azt most megkockáztatom, hogy kicsit se lepődnék meg, ha egy nagyon jó meccset hozna majd ez a találkozó, olyat, amilyet az előjelek talán nem is indokolnának!