A Milan hazai pályán 3-1-re nyert a Chievo ellen és az előző fordulók helyenként vitatható, de mindenképpen a nézhetetlenséget súroló játéka után kellően meggyőzően. A találkozón Bacca akár négy-öt gólt is kényelmesen rúghatott volna, végül megállt kettőnél, de ez most pont elegendő volt a győzelemhez. A mostani sikerrel továbbra is csak a hetedik helyen áll a Milan, de a negyedik helytől csak három pont választja el a csapatot, igaz a következő forduló után ez vélhetően változni fog.

Valamennyire aggódtam, hogy a klub körüli mizéria megzavarja-e a csapatot annyira, hogy a Chievótól is kikapjon hazai pályán, de ezek többé-kevésbé alaptalan félelmek voltak. Ugyan távol állt a jótól amit láttunk a Milantól, de az igencsak támadóra tervezett csapat sokkal többet és értelmezhetőbbet nyújtott támadásokban, mint a szezon legnagyobb részében. Pedig a gyors kezdés után a Chievo vette át az irányítást és a Milan többször is a saját kapuja elé szorult, és nem is voltak veszélytelenek a vendégek. Láthatólag ez nem az előre megbeszélt stratégia része volt, már csak azért is, mert Sosával és Bertolaccival a pályán nem épp a labdaszerzésre törekszik az ember. Tanulságos volt, hogy az egyik nagy mentést követően Donnarumma próbálta felrázni a társakat, amire szükség is volt, mert az irányítás kezdett kicsúszni a kezekből.

És hát szükség is volt erre, mert Birsa 19. percben megeresztett bombájánál épp a fiatal kapusnak kellett nagyot védenie.

A momentumot némiképp váratlanul az egyébként kiválóan teljesítő Deulofeu-Bacca páros szerezte vissza a csapatnak. Kettejük összjátékából indulhatott meg a kolumbiai, majd egészen lehetetlen helyzetből, több védő lába között bevette Sorrentino kapuját. Innentől a Milan percei következtek, Deulofeu például a 33. percben akár tizenegyest is kaphatott volna, de a játékvezető szabályosnak ítélte meg a védő lökését. Amivel még talán nincs is nagy gond - nekem többszöri visszanézés után is 50-50%-nak tűnik a szitu - de az rejtély hogyan lett ebből sárga, nálam legalábbis a széttárt karok bőven nem szolgáltatnak elegendő indokot erre.

Bacca azért a folytatásban is veszélyes volt, a 37. percben kis túlzással a találkozót is megnyerhette volna a csapatnak, de ziccerét ezúttal még épp időben ki tudták piszkálni a gólvonal előtt. Pár percre rá máris nagyon hiányzott ez a gól, Maresca ugyanis De Scigliót szabálytalannak látta a tizenhatoson belül, De Guzman pedig be is vágta a büntetőt. Ezzel két dolgot fűznék van: az egyik, hogy ha a bíró következetes és nem ítélt semmit Deulofeu korábbi eseténél - ahol lényegesen nagyobb kontakt volt a felek között - akkor itt is kirúgás következett volna. Az meg a másik, hogy még lesen is volt a földre került játékos, vagyis mindenképpen az lett volna a helyes ítélet.

De ezzel még nem ért véget a félidő, ugyanis Cesar tizenhatoson belüli kezezése után Bacca is lőhetett tizenegyest, de ő kihagyta a magáét, ami az első rontott büntetője volt a Serie A-ban. A sors különös fintora, hogy ez volt az egyetlen jogosan megítélt tizenegyes a mérkőzésen.

A második félidőt Bacca ott folytatta, ahol az elsőt, rendre veszélyes, ugyanakkor pontatlan is volt. Mindent egybevetve, kivételesen mégis egyetértek a Gazetta értékelésével, akik egyenesen a találkozó legjobbjának látták, ugyanis kis túlzással végig terrorizálta a Chievo védőit és Deulofeu mellett benne volt meg a folyamatos veszély. A helyzetei közül néhány egyenesen egyéni akció eredményeképpen született - köztük az első gól is - amit érdemes figyelembe venni. Montella a szokottnál bátrabban cserélt (bár én nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy minden esetben az extra csatár jelenti a bátor/jó megoldást), Locatelli helyére Lapadula érkezett. A csapat egyensúlyával láthatóan voltak is gondok - lássuk be, a Sosa-Bertolacci kettős fájdalmasan súlytalan a szó szoros értelmében - de ha eljutott a támadóharmadik a Milan, akkor sokkal nagyobb gondba került a Chievo. Bacca elég hamar ki is használta a lehetőséget egy látványos mozdulattal.

A hajrára már inkább ismételten defenzív cserével reagált az edző - vélhetően ebben Birsa újabb remek lökete is szerepet játszott - Kuco próbálta meg stabilizálni és erővel feltölteni a középpályát. A kontráknál így is jó lehetőségei voltak a csapatnak, a sérült Suso helyére beállt Ocampost pedig fel is rúgták a tizenhatoson belül. Azaz, inkább nem, mint igen, ugyanis első ránézésre inkább az argentin szélső rúgott bele a védőbe és esett el. Lapadula azért odaállt és bevágta - mondjuk nem győzött meg, hogy neki kell a továbbiakban a büntetőket elvégeznie. Az utolsó percekre maradt még egy Cacciatore kapufa (azt onnan művészet volt kihagyni) és egy Deulofeu ziccer, de a végeredményen nem változtatott, 3-1-re nyert a Milan.

Ezzel a sikerrel megvan a 15. győzelme a Milannak, ami tavaly 38 forduló alatt összesen csak össze. Az előző idényben egyébként épp ez volt a fordulópont, amikor a biztosnak tűnő EL helyeken tanyázó Milan a hátralévő 11 forduló alatt kemény 10 pontot gyűjtött és végül a nyolcadik helyen végzett.

A következő héten a Milan a Juventus otthonába látogat, ahol pokoli nehéz dolga lesz Baccáéknak, ugyanis Allegriék hibátlan teljesítményt nyújtanak idén hazai környezetben. A szezonbéli 14 meccsükből mind a 14-et megnyerték. 

És, hogy miben bízhatunk? Egyfelől abban, hogy a Juve vélhetően valamelyest tartalékosabb lesz a BL előtt - igaz elég jól állnak a párharcban - de önmagában az is segíthet valamelyest, hogy nem tudnak teljes erőbedobással a Milanra koncentrálni. Másfelől úgy látszik, kilábalt a Milan abból a válságból, amiben a 2017-es év első felében volt. Ebben nagy szerepe lehet Baccának, aki szerintem lényegesen jobban játszik és mintha kezdene formába lendülni (még messze nem tökéletes, de a helyzetek egyre inkább megvannak) és Sosának, aki fél év után felvette a ritmust.

Olyannyira, hogy az utóbbi négy meccsén a Milan legjobbjai között volt, és a teljesítménye alapján nem nagyon kérdőjelezhető meg a kezdő helye. A számok szerint védekezésben és támadásban is kulcsemberré nőtte ki magát. Ami a támadójátékot illeti, statisztikák szerint egyedül a Fior ellen volt szürkébb, de aki látta a meccset, tudhatja, hogy az első félidőben nagyon jól játszott. Egyébként a Sassuolo ellen 5, a Chievo ellen pedig 6 gólhelyzetet alakított ki, ami messze a legjobb, amit Milan játékostól láttunk a szezon során - átlagosan Bonaventura a legjobb 2,2-vel. Hetek óta neki van a legtöbb passza a középpályások közül - itt a Fior meccs a kivétel, ahol Pasalicnak egyel több volt, de pár perccel többet is játszott a horvát. Védekezésben pedig konstans jó, a három kezdőként lejátszott meccsén átlagosan hat labdát gyűjtött össze.

Ezek alapján a Juventus ellen is fontos lesz az ő teljesítménye, és igazából csak azt kell eldöntenie Montellának, hol adjon lehetőséget a középpályásnak. Sosa ugyanis két szerepkörben is nagyszerű volt - a védelem előtt és kvázi támadó középpályásként is megállta a helyét. Jómagam egyébként a fizikai párharcok miatt a Kuco-Locatelli-Sosa trióra voksolnék, de nem csodálkoznék, ha a fiatal olasz helyett Pasalic kapna lehetőséget és Sosa osztogatna a védelem előtt, ezzel is gyorsítva a labdakihozatalokat.

De péntekig még van ideje dönteni Montellának.