Curva Sud Ungheria


Ha a Milanon múlik, összejöhet a Bologna negyedik idegenbeli győzelme

A Milannak elég lenne két győzelem, és ott lenne az EL-ben. Csak épp senki nem akarja a hatodik helyet.

2017. május 20. - dani027

Ahhoz kisebb csoda kellene, hogy ne a Juventus legyen a bajnok 2017-ben is Olaszországban, ehhez csupán egyetlen győzelemre van szükségük a Crotone vagy a Bologna ellen. Mögöttük már forróbb a helyzet, a Roma és a Napoli fej-fej mellett küzd az igencsak értékes második helyért. Ez arról dönt, hogy…

Tovább

A végítélet napja - minimum az egyik csapat számára biztosan messze száll a remény!

Crotone-Milan, avagy mindenki menekül!

Pontosan egy héttel legutóbbi, kudarcba fulladt hadjáratát követően próbál meg szépíteni a Milan vasárnap, azon a bizonyos jókora, szurkolókat földhöz csattintó pofon, vagyis az Empoli elleni hazai zakó után. Tenné ezt meg majd a Crotone vendégeként, akikre nyugodtan rájuk lehet fogni, hogy az…

Tovább

Megnyíltak a kapuk, karnyújtásnyira a Milan Európától

Nemigen lehetett volna annál jobb nem nyertes forgatókönyvet kitalálni a kínai korszak első meccsére, mint egy utolsó másodperces góllal egyenlíteni a városi derbin. Amellett, hogy ez az új vezetőséget és a játékosokat is nagyon komolyan kellett, hogy irányba állítsa, még a legfőbb riválist is a…

Tovább

Hősies döntetlen az Inter ellen

Az őszi derbi után kevesen gondolták volna, hogy lehet fokozni a "Dárdai-faktort", a drámát, szombat délben mégis sikerült. A Milan a hajrában, gyakorlatilag az utolsó utáni lehetőséget megragadva egyenlített, és a körülményeket figyelembe véve, ezt akár győzelemmel felérő döntetlennek is…

Tovább

Az Inter elleni meccsel új korszak kezdődik a Milannál

Egészen lehetetlen időpontban, szombat 12:30-kor lép pályára a Milan az Inter ellen "idegenben". A találkozónak a bajnokság végkimenetelére is nagy jelentősége lehet, és miután Pioliék kerültek lépéshátrányba, ezért nekik valamivel fontosabb lenne a három pont az EL-helyek szempontjából. Ez persze…

Tovább

Rég volt ennyire jó forduló Milanos szemmel

Vegyük sorra: a közvetlen riválisok közül kikapott az Inter és a Lazio, valamint ikszelt az Atalanta és a Fiorentina. Hosszú idő után még pozíciót is javított a Milan, jelenleg az Intert megelőzve a hatodik helyen állnak Donnarummáék. Jövő héten ráadásul következik a derbi, ahol ugyan nem a Milan…

Tovább

Tovább tapad az élmezőnyre a Milan

Csak a végeredmény alapján tűnhet szorosnak a Milan-Genoa mérkőzés, valójában nem veszélyeztette a Milan győzelmét igazából semmi. Mati Fernandez remek találatával már az első félidőben a Rossonerié volt az előny, ezt sikerült megtartani a mérkőzés végéig, így tovább tapad a csapat a közvetlen…

Tovább

Hazai pályán fogadja a megfogyatkozott Milan a Genoát

Talán meglepőnek tűnhet a két csapat közötti kapcsolat irányát ismerve, de a Genoa ellen egyáltalán nem megy a Milannak, az utóbbi hat meccsből négyet elveszített a Rossoneri és csupán kétszer sikerült legyőzni őket. Legutóbb 3-0-ra verték a Milant - ez Montella legsúlyosabb veresége a csapat élén -…

Tovább

Negyedjére csap össze a szezonban a Milan és a Juventus

Nem túlzás kijelenteni, hogy a leglehetetlenebbnek tűnő küldetés következik a Rossoneri számára péntek este, amikor is Torinóba látogat a címvédő és az idei kiírásban otthon hibátlan zebrákhoz. A Juve Arénában eddig 14-ből 14-et nyerő, ezeken összesen 7 (utolsó 5 hazai meccsén 1) gólt kapó…

Tovább

A Berlusconi-korszak utolsó meccse után következik még három

Aztán lehet, hogy még több, szóval csak a szokásos lemez

A mostani posztnak arról kellene szólnia, hogy a klub eladásának körülményeit taglaljuk hosszasan, esetleg néhány bátor tippet is megeresztünk a nyári mercatóra vonatkozóan. Ehhez képest ott tartunk, ahol eddig: valamikor lehet, hogy lesz valami (most épp március 31-én), de lehet, hogy nem és minden…

Tovább
süti beállítások módosítása