Most, hogy már eltelt a megfelelő mennyiségű idő az elég idegesítőre sikeredett Napoli elleni csörte óta, itt az idő, hogy nagy vonalakban mi is pontot tegyünk az ügy végére és emellett egy kicsit más vizekre is evezzünk. A hat gólt és tucatnyi lapot hozó mérkőzés után bőven maradhatott hiányérzet a Milan játékosaiban és szurkolóiban egyaránt. Önmagában is egy nagyon furcsa lefolyású mérkőzés volt ez a szombat esti csörte, és ahogy vártuk is a felvezetőben, meccsben tudott lenni a csapat a találkozó jó részében, de végén már esélye sem volt és ebben ugyanannyira hibás az egyenlítés után visszább vevő Milan, mint Paolo Valeri, aki csak a pillanatra várt, mikor segíthet a Napolinak.
Bevallom őszintén eléggé megosztott figyelemmel követtem a szombat esti történéseket, egy laza kis házibulit szerveztem arra az időpontra és házigazdaként minden másra is figyelnem kellett, de pont ezért merem kijelenteni, hogy elég, ha csak ránéz az ember valamelyik statisztikus oldal grafikonjaira és kiderül, hogy nem tiszta körülmények között kapott ki a Milan. Amíg az első félidőben lap nem villant, a másodikban a csapat hihetetlen feltámadása után – mert ki gondolta volna, hogy ez a gyengécske alakulatunk 0-2-ről visszajön a Napoli vendégeként – egy fél tucat sárgát tudtunk csak összefutballozni.
És ugyan a hazaiaknak is villantak ekkor már a cetlik, a két pirosat mégis csak a Milan kapta. És bár labdaelrúgásért lehet sárgát adni, ahogy vitatkozásért is villanhat a lap, és Niang se épp a legokosabb volt abban az adott pillanatban, azt látni kell, hogy ilyen kismillió van egy hétvégén, de lapot többnyire ez csak ott ér, ahol kompenzálni, jegyzőkönyvet szépíteni vagy egyszerűen csak belenyúlni akar a meccsbe az éppen aktuális sípmester. Meg lettünk intve, mint a birkózók az Olimpián, nem lehet számon kérni a játékvezetőn, ennek ellenére mindenki tudja, hogy mi történt. Nem lehet azért ebbe belemagyarázni, hogy pontot vettek ki a zsebünkből, jó eséllyel teljes létszámban maradva is vereség lett volna a vége, mert az egyenlítés után a Napoli is előremozdult és mi is visszább álltunk, annak pedig tudjuk jól, hogy mi szokott lenni a vége.
Nem érdemes túlságosan mélyre elásni az emlékezetünkben ezt a találkozót, egyelőre maradjon meg mindenki abban – ha ajánlhatok ilyet – hogy inkább most és ilyen helyzetben kapjunk nem várt tőrdöféseket a meccs közben, amikor idegenben, egy amúgy se nagyon nyerhető meccsen veszünk részt az olasz bajnokság egyik nagy hala ellen, mint olyanon, amit papíron tényleg nyernünk kell. Ismerjük jól az olasz viszonyokat és tudjuk jól, hogy a Milan mennyit vesztett a tekintélyéből, amit újra ki kell vívnia, hogy megvédje magát az ehhez hasonló eseményektől.
Egyébként is, szögletből ne kapjunk gólt, ha bármit is akarunk kezdeni az adott meccsen, és az se ártana, ha Montella meg tudná végre tanítani embereinek, hogy ha kiegyenlítünk, nem kell rögtön arra gondolni, hogy na most már minden rendben van – mert ugye ez megy évek óta. Amúgy meg jobban fog nekünk jönni az Udinese elleni 3 pont, mint ha itt szereztünk volna mondjuk egyet, mert ha már a Calcio olyan amilyen, várható, hogy otthon, legközelebb ezek után mi kapunk némi hátszelet, annak pedig elégnek kell lennie, mert van fantázia Montella Milanjában csak az időt, amíg ez megmutatkozik kell kitolni elég komolyan, mert abban bizony még nagyon kevesek vagyunk. A meglévő kettősséget jól mutatja a lőtt és a kapott gólok száma, ahogy meccsidő felszabdalása is.
Most válogatott szünet következik, ami esélyt ad arra, hogy Montella még jobban gatyába rázza a társaságot, mentálisan, fizikailag és taktikailag egyaránt, de könnyű dolga nem lesz, mert többek között, GigiD, Romagnoli, Bonaventura, Montolivo, Antonelli, DeS, Bacca, Honda, Kucka nemzeti elkötelezettségeik miatt nem állnak majd a rendelkezésére. Azokkal pedig, akik maradnak, hogy mit lehet kezdeni az már ugye megint egy másik kérdés. Mindenesetre meccs nélkül nem maradunk a héten se, 3-án ugyanis a Bournemouth vendégeként lép pályára a csapat egy felkészülési mérkőzés keretében 16:00-tól. Ha másért nem is, azért esetleg érdekesnek is ígérkezhet ez a csörte, hogy várhatóan Vangioni, Sosa, Pasalic és Lapadula pályára lépésére is több mint jó esély van.
Közben, így a hét derekához érve bezár még egy ilyen mercatónak nevezett valami is, a legfontosabb, legutolsó napok nálunk úgy telnek, hogy Galliani papa nagyjából már vasárnap lezártnak tekintette az ügyet. Pletykák persze vannak és lesznek is holnap estig még szép számmal, pénz viszont nincs, úgyhogy itt mifelénk már az is csoda lenne, ha a kertész kutyája robbantana egy ízeset, nemhogy petárdát meg tűzijátékot halljunk majd durranni. Ebbe tehát olyan nagyon merészen nem vetném bele magam, főleg, hogy ha minden kerek lesz, akkor azért készül majd egy átigazolási poszt is számotokra, hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül és legfőképp, hogy el ne felejtsétek hogyan is kell elkeseredni ebben a kéthétnyi szünetben sem! Ehhez gyakorlásként szánjuk a zárógondolatot, ami nem más, mint: Kucka két meccset kapott!
