A Milan idén kétszer szerepelt többé-kevésbé komolyan vehető csapat ellen, mindkétszer kikapott. És - nem megbántva őket - egyik társaságról sem mondanám azt, hogy akár a keret minőségében, akár az elvárt eredményekben a Milan riválisaiként kellene kezelni őket. De arra a sorozatra sem kell sokat várni, és a csapat formájából kiindulva, vannak gondok bőven. 

A gondok hátul kezdődnek, de nem egészen úgy

Egyelőre nem a csapat védekezésével van a legtöbb gond. Nyilván azzal is, de érezhetően itt van a legnagyobb minőség, idővel óhatatlanul jobbak is lesznek. A fő probléma valójában nem új jelenség, kis túlzással Pirlo/Van Bommel távozása óta ugyanaz. Az ellenfél edzőinek ugyanis jóformán taktikát sem kell kidolgoznia a Milan ellen. Meg akarod ölni a játékukat? Támadj le. Ennyi, ilyen egyszerűen. Ha nyomás alá kerül a Milan, rengeteg a hiba, és ez tükröződött a hétvégi teljesítményen is.

A Sampdoria legalább három emberrel rontott rá a labdát birtokló játékosra - általában a három támadó - ezzel arra kényszerítve a védőket, hogy gyorsabban járassák a labdát. Igen ám, de két-három passz után elfogytak az opciót, és valaki arra kényszerült, hogy kivágja, hátha valamit tud kezdeni Kalinic a labdákkal. Az első félidőben a hosszú passzok 95%-val a horvát támadót keresték. Ezekből viszont ritkán sikerült megtalálni, általában labdavesztés lett a vége.

Konkrétan egy teljes félidő kellett ahhoz, hogy azt csinálják a játékosok, amit ilyenkor kell: mozogjanak üres területekre, és segítsék a labdát birtokló társat. És nem kell itt nagy megfejtésre gondolni, inkább olyan kényszerítőkre, összjátékokra amiket álmukból felverve is végre kell tudni hajtani. Ilyet egy nagycsapat nem engedhet meg magának, és még az összeszokottság hiányára sem lehet hivatkozni, hiszen láttuk: képes lett volna a megfelelő játékra a csapat.

Egyébként pedig ilyenkor lehetne B-terv is, akár tudatosan is lehet alkalmazni a hosszú indításokat (Bonucci azért elég jó ebben a műfajban), ehhez is meglennének az elemek. Így viszont a Sampdoria akarata érvényesült, a Milannak nem sikerült érdemben birtokolnia a labdát. Ez akárhogy is nézzük, edzői hiba, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy Giampaolo olyan nagyon meglepő dolgokat vett elő.

Ideje eldönteni, mi a csapat igazi stílusa

Tavaly még érthető volt, hogy Montella nem feltétlenül ragaszkodott a labdabirtokláshoz, és helyenként átadta a területet az ellenfélnek. Idén azonban nincs sok ráció ebben, két ok miatt. 1. Nem kifejezetten villámléptű a csapat a kontrákhoz. 2. Megkapta a szükséges játékszervezőket, a keret egyértelműen a labdabirtoklásra lett kitalálva. Ehhez képest idén is elő-előfordul, hogy iszonyatosan mélyen védekezik a csapat. Egy kis érdekesség: a Milan védőinek 21 alkalommal kellett felszabadítania, a Sampdoria hátsó alakzatának kilencszer.

Valószínű egyébként, hogy a labda megtartása lenne a cél, de úgy még kellemetlenebb a történet, ha minden szándék ellenére sem tudja a csapat járatni a labdát. És itt most nem arról beszélek, hogy Bonucciék passzolgatnak hátul, hanem valódi labdajáratásról.
Jelenleg épp annyira nem sikerült eljuttatni a labdát a kreatív(abb) játékosokig, mint tavaly. Azt például nehezen tudom megérteni, miért Suso a legelőrébb helyezkedő játékosunk. Ha már egyszer középre került a spanyol, többet kellene visszalépnie a labdákért, hogy több passzlehetősége legyen a csapatnak, és nagyobb területe a társaknak.

A passztérkép alapján két dolog látszódik: egyrészt nagyon távol vannak egymástól a középpályások, másfelől pedig nem azoknál van a legtöbbet a labda, akiknél szeretnénk. Ideális esetben Suso, Bonaventura és Biglia kellene, hogy középpontban legyenek, közülük viszont ketten is értelmezhetetlen helyen és szerepkörben játszottak. Nem csoda, hogy a Samp simán szétszedte a Milant.

Montella nem fog végtelenségig időt kapni

Ez már nem az az időszak, amikor büntetlenül beleférnek az ehhez hasonló meccsek. Ha veszélybe kerül a BL, akár idény közben is felállíthatják a padról, mivel a klub gazdálkodásának szempontjából nélkülözhetetlen a sorozatból befolyó bevétel. Nem véletlenül emlegetik máris azt a sajtóban, hogy Carlo Ancelotti, esetleg Antonio Conte veheti át tőle a stafétát. Egyelőre egyiktől sem kell tartani, még akkor sem, ha Ancelotti alatt is inog kissé a kispad Münchenben.

Más azonban akár szóba is jöhet, még ha elérhető edzők híján nincs is túlontúl sok jelölt, az ismertebb nevek közül Thomas Tuchel, Paulo Sousa, Laurent Blanc, Walter Mazzari vagy Francesco Guidolin jöhet szóba, és egyikről sem mondanám, hogy biztosan képesek lennének pozitív változást elérni. Októbert követően azonban valaki közelebb kerülhet a Milanhoz, kivéve ha Montella összekapja a csapatot. Ebben a hónapban három olyan mérkőzés is van, ahol papírforma szerint pontokat bukhat a Milan.

Amennyiben a vállalhatónál többet veszít a csapat a közvetlen riválisokkal szemben, könnyen úgy érezheti a Fassobelli kettős, hogy veszélyben van a BL-szereplés. És ne legyenek illúzióink: ha így érzik, lépni is fognak.