A komolytalanabb végét már megfogtuk a témának és elmondtuk, hogy a sajtóban várhatóan hogyan alakul majd a téli átigazolási szezon. Rengeteg játékos, aki soha nem fog pályára lépni Milan-mezben és érkező vagy nem lesz, vagy valami olcsón (értsd: ingyen) megszerezhető játékos, akire épp senki nem tart igényt, de azért itt talán jó lesz. Ebben az írásban igyekszünk körbejárni a lehetőségeket és reális képet festeni a Milan átigazolási helyzetéről.
A már említett Mercatós írásunkban határozottan jeleztük mit gondolunk a pletykákról úgy általában. Többnyire unatkozó újságírók által kitalált hírek, akik így próbálnak valami érdekességet csepegtetni a lapba. Különösen igaz ez az átigazolási időszakok idején, ami a legrosszabbat hozza ki az újságírókból. Ez egyre inkább jellemző, ha figyelitek a Milan előző évi szezonjait, akkor tudjátok miért. Pedig ez nem atomfizika, ez az úgynevezett Mercato-matek.
Kezdjük a kerettel. A Milan jelenleg két fronton harcol, a bajnokságban és a kupában, erre 25 játékos bőven elegendő lenne. Galliani már többször is említette, hogy ez volna a cél. Csakhogy hiába játszik a Milan szezonok óta európai porond nélkül, erre még nem került sor, helyette voltak viszont pánikszerű igazolások sérülések esetén, visszahoztak nosztalgiázni néhány játékost, de ami a legfontosabb: évek óta képtelen eladni olyan képességű embereket, akiknek soha nem lett volna szabad a Milanhoz kerülni. Az idei szezonban eddig Susót sikerült kölcsönbe lepasszolni a Genoához, a helyét pedig egyből feltölteni Boatenggel. Mindez pedig zseniális, hiszen Suso továbbra is Milané marad, tehát a felesleges játékosok száma nem csökkent, nyáron legalább egyel több megoldandó feladata lesz a Kopasznak. Galliani mindig emlékeztet arra, hogy csak akkor érkezik erősítés ha valaki távozik. És amíg a szurkolók szépen összeírják a kívánságlistát az újságok irreális pletykái alapján, addig a Milanból senki sem akar távozni. Akár fogadhatunk is, hogy a mostani 28 fős keret ferburár 1-jén is 28 fős lesz, még ha 1-2 játékos esetleg változik is.
Nézzük a pénzügyi oldalát az egésznek. Berlusconi saját bevallása szerint 150 millió eurót költött a csapatra. Fogadjuk el, hogy így van, ebben valószínűleg benne van az adósság kifizetése és a játékosokba befektetett összeg. A pénz elköltésének módja megkérdőjelezhető, de hosszú idő után végre történt valami előrelépés. A pénztárcája kinyitásában nagy szerepe volt annak, hogy nyáron sikerült megállapodnia egy befektetővel, hogy a klub 48%-át megvásárolja, mintegy 540 millió euróért. Pech, hogy ez az összeg azóta nem érkezett meg, és még mindig nem történt érdemi előrelépés az ügyben, ráadásul a hírek szerint nem is nagyon lesz. Ez azt jelenti, hogy Berlusconi gondban van, hiszen a család nem akarja a Fininvest kárára folyamatosan fizetni a Milan adósságát.
Mondhatnánk persze, hogy Berlusconi jól áll anyagilag, csakhogy ez nem egészen igaz. A vagyonának jelentős része valamilyen befektetésben található, ami azt jelenti, hogy nincs elkölthető pénze. Pénz nincs, a család aggodalommal figyeli a Milanba tolt pénzeket, közben pedig a megmentőnek tűnő thai brókerről kiderült, hogy nem is akkora megmentő. És akkor arról még nem is esett szó hogyan futballozik a Milan. Ilyen környezetben nem valószínű, hogy pénzt öl a csapatba. A nyakamat persze nem tenném rá, elképzelhető, hogy pár millió mégis elköltésre kerül, de az bizonyos, hogy nem azok a játékosok lesznek, amikről a sajtóban elsősorban szó van.
A mateklecke következő része Gallianit érinti, aki mestere a Mercato-mateknak. Galliani előszeretettel hivatkozik a jól sikerült igazolásokra, így mondjuk Bonaventurára, akinek megtérült a 7 milliós ára, ráadásul az Inter orra elől sikerült megszerezni. Ezt a fajta elszámoltathatóságot kapjuk attól az embertől, aki a Milan igazolásaiért felel. A valóságban azonban sokkal rosszabb a helyzet. A Milannak van a 3. legnagyobb fizetésekre költött kiadása, viszont alig van a 7. helyen a csapat és szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha ez év végére javulni fog. Ráadásul ha megnézzük milyen játékosállománnyal bírnak azok akik megelőzik a Milant fizetésekben, akkor egyértelmű, hogy sokkal jobb keretre fizetnek ki sok pénzt. A keret minősége pedig Gallianit terheli, aki sokat dolgozott azért, hogy autonómiája legyen a játékosok válogatásánál.
Miközben a felelősség nagy része az edzőket terheli, addig Berlusconi és Galliani páros megúszta azt, hogy az előző 4 évben nem igazoltak olyan középpályást, akire szüksége lett volna a Milannak. Ehelyett majd kapunk egy Montolivót három újabb évig, De Jong pedig távozik és érkezik valami Kucka, Birsa vagy bárki aki manapság a Genoában játszik, és valószínűleg kétszer annyi fizetést adnak neki, mint amennyit megérne. A Milannál manapság így megy ez.
A Mercato nem vidám dolog a Milannál miután 2012 nyarán 14 játékos távozott, köztük a keret minőségét biztosító játékosok nagy része, akiket nem sikerült érdemben pótolni. Azóta a Milantól 70 játékos távozott és 56 érkezett, a klub pedig szépen megrekedt a középmezőnyben. Ehhez képest a tavalyi nyár egészen pofásra sikeredett, ahol 18 játékos hagyta el a csapatot és még többen kölcsönbe távoztak, és érkezett 10 olyan, aki közelebb áll a Milan szinthez, mint a korábbi átigazolási szezonokból bárki. Ugyanakkor ez önmagában kevés, és nehéz elképzelni a klub anyagi helyzetéből kifolyólag, hogy még egy ilyen átigazolási időszak lesz, pláne januárban. Különösen akkor, amikor Galliani valamiért fontosnak érzi, hogy olyan játékossal töltse fel a keretet, aki évek óta gyenge és már az utolsó Milanos szezonjában sem mutatott jó formát. Nem jó előjel a Mercatóra nézve.
Mindezek fényében nem valószínű, hogy várható egy minimalista stílus jegyében kialakított Mercatónál több. Ettől még lehet álmodozni a sajtóban emlegetett 25 milliós igazolásokról, akik valóban tökéletesen passzolnának a Milanba. Lehet olvasgatni a nevetséges sajtóhíreket, amik máris megjelentek, az olasz újságok klikkvadász cikkeiben. Csak aztán ne érjen a február 1. csalódásként titeket. Ha mégis, gondoljatok arra, hogy legközelebb ti is elvégezzétek a Mercato-matekot.
Az írás a milanobsession „Mercato Math” című cikke alapján készült.
