Az idei évben jó formában van Montolivo, a védelem stabilizálásában nagy szerepet vállalt teljesítményével. Erre alapozva a Milan új szerződést ajánl a középpályásnak, de vajon ez a helyes döntés?
Riccardo Montolivo, a Milan csapatkapitánya az olasz sajtó szerint közel áll ahhoz, hogy meghosszabbítsa szerződését és 2019-ig maradjon a klub játékosa. A mostani kontraktus idény végén járna le, és év elején még úgy tűnt nem lesz több idénye a klubnál. Aztán jött De Jong formahanyatlása és Montolivo javulása, ami megalapozta a bizalmat is.
Hét sikeresen eltöltött firenzei szezont követően Montolivo olyan helyre került, ahol emberes feladatot kapott. A Milanban egy olyan játékost kellett pótolnia az olasz foci talán legbonyolultabb posztján, aki gyakorlatilag prototípusa volt a mélységi irányítóknak. Montolivo azzal a feladattal került a csapatba, hogy segítsen növelni a csapat kreativitását a Pirlo-utáni időszakban, egyúttal vezéregyéniséggé váljon az erősen megfogyatkozott erőkből álló csapatban. Ezeken a területeken nem sikerült jól teljesítenie a játékosnak, igaz az évek során az egész csapat alulteljesített az elvárásokhoz képest.
Első szezonja egyébként nem sikerült rosszul, De Jong sérülése miatt a védelem előtt játszhatott, a csapat ráadásul a 3. helyen zárta a bajnokságot, ami a keret színvonalához mérten sikernek számított. Azt követően viszont valami elromlott Montolivo körül, jöttek a sérülések és a frusztrált szurkolók is egyre gyakrabban megtalálták a Milan kapitányát. Sérülései sokszor tartották pályán kívül – a tavalyi szezont szinte teljes egészében kihagyta – de amikor lehetőséget kapott sem sikerült kellően bizonyítania tudását. Gyengén és önbizalom nélkül futballozott, a legkevésbé sem csapatkapitányhoz, mentális vezetőhöz méltón. Képtelen volt teljesítményével pozitív hatást gyakorolni a mérkőzésekre, ami Ambrosinihez vagy Gattusóhoz képest jelentős visszaesés volt ebben a szerepkörben.
Montolivóval kapcsolatban talán okkal merül fel az utóbbi évek problémája: ha érkezik is egy jobb képességű játékos, az már akkor teszi, amikor más topcsapatnak nem kell, esetleg évek óta valamilyen problémával küzd. Ennek szellemében igazolt a Milan olyan klasszisokat, mint Essien, Torres, Mexés vagy szerzett meg olyan jó képességű játékosokat, mint Honda vagy Montolivo. Utóbbi kettő esetében nem volt látványos visszaesés, ugyanakkor a csúcspont sem volt olyan kiugró. Montolivo játékán egyértelműen érződött, hogy az akkor már évek óta középcsapatként sínylődő Fiorentina nem tett jót neki. Ebből a közegből kellett volna a Milanban vezérré válnia egy olyan csapatban, ami akkor veszített el rengeteg legendás játékost, akik 1-2 évvel korábban még példaképként mutatták volna hogyan kell a Milanban vezérként viselkedni. Azt, hogy végül nem sikerült megoldani a rá nehezedő nyomást erre is vissza lehet vezetni.
A tiszteletlenségre, amit Seedorffal kapcsolatban mutatott kevesebb mentség van, ha egyáltalán. Ebben viszont nem őt érzem elsősorban felelősnek, a csapat vezetői éppúgy sárosak benne. Nehéz szavakkal összefoglalni azt a mélységet, amit sikerült elérnie Gallianinak és Berlusconinak a Seedorf-ügy kezelésében. Meggyőződésem, hogy a játékosok azért is engedhettek meg többet maguknak, mert a vezetők melléjük álltak az edző rovására. És mégis hogyan várható el a tisztelet és tekintély elnyerése, ha közben ilyen lépésekkel rombolják azt? Mindez nem menti fel az edző döntése ellen lázongó játékosokat, Seedorf ha kutyaütő lett volna is megérdemli a tiszteletet, amit a Milan mezben letett az asztalra.
Mihajlovics alatt a padon kezdte az évet, egyértelműen sokadig opcióként szerepelt a szerb terveiben. Csakhogy a stabil, de átlagos teljesítménnyel alapembernek számító De Jong formája elgondolkoztatta Mihajlovicsot, és végül tett egy próbát a kapitányával is. A lehetőséggel pedig ezúttal élni tudott Montolivo. Visszatérését követően dominálja a Milan tizenhatosát, az olasz bajnokság leghatékonyabb szűrői közé tartozik. Habár eredetileg nem ezért szerződtette a Milan, a labdaszerzések arányában az Atalanta 24 éves holland középpályása Marten de Roon (7,4), Lorenzo Lollo (6,2) és Federico Viviani (6,1) veszi fel a versenyt Montolivo számaival (6,1), rajtuk kívül középpályásként nincs játékos, aki 6 labdaszerzés fölé jutna mérkőzésenként. Idei legjobb teljesítményét nemcsak a Milan, de Montolivo is a Lazio ellen mutatta be, ahol nem kevesebb, mint 13 alkalommal állította meg a rómaiak akcióit. Emellett a támadásokhoz is hozzáteszi a magáét, magasan a legtöbb passzt engedi el a szezonban (61,8) és a pontossága is folyamatosan javul, jelenleg 80,7%-on áll. Megkérdőjelezhetetlenül helye van az idei csapatban.
De ennek feltétlenül szerződéshosszabbítással kell járnia?
Félreértés ne essék, nem az a kérdés itt, hogy valamikor, a szezon vége felé érdemes-e hosszabbítani vele. Ha így folytatja, akkor pár éves szerződéshosszabbítást csökkentett fizetéssel kiharcolhat Montolivo. De addig még sok mindent kellene bizonyítania, mindenekelőtt még legalább fél évig tartani a mostani formáját. A konzisztens teljesítmény eddig nem feltétlenül volt részese a játékának, és összességében az eddigi 4 évéből kettő során ablakon kidobott pénz volt a neki kiutalt 7 millió euró. Mindezt úgy, hogy az ezt keretbe záró két erősebb szezonjában sem mozgott úgy, mint egy 3,5 millió eurós játékos. Összehasonlítva mondjuk a Juventus fizetéseivel, ebben az időszakban olyan játékosoknak fizettek kevesebbet, mint Pogba vagy Vidal. (Persze náluk közben azért ezek növekedtek.)
A formahanyatlásra már vannak jelek, a Bologna ellen nagyon gyenge volt, a Roma ellen pedig már pályára sem engedte Mihajlovics.
Azzal ha a szerződéshosszabbítást elhalasztják május környékére azt kockáztatják, hogy esetleg addig megegyezik másik csapattal, ahol biztosan megkapja a maga 3-4 éves szerződését. Ennek veszélyét azonban akkor látnám elsősorban, ha reális esélye lenne az előrelépésnek, vagyis egy a Milannál nagyobb klub hívná magasabb fizetéssel. Tekintve, hogy Montolivo már 30 éves, a szóban forgó csapatok nem valószínű, hogy benne látnák a jövőt. Másfelől pedig ha csereként le is igazolnák, akkor a fizetése aligha lesz azon a színvonalon, amit esetleg a Milantól kapna.
A hosszabbításnak van egy másik üzenete is, amin persze a halasztás nem változtat. Ha Montolivo megkapja a három éves hosszabbítást, az azt jelzi, hogy a középpályára a Milan nem szándékozik érdemben erősíteni. Erre utalna a szerződés mértéke is (2019). Joggal felmerülő kérdés, hogy vajon mekkora fizetése lehet Montolivónak, vélhetően ez az a pont, ami leginkább eldönti, hogy megéri-e megtartani. Az tiszta sor, hogy évi 3,5 milliót nem ér meg a csapatnak, ugyanakkor egy Mexéséhez hasonló csökkentés esetében már elgondolkodtató lenne. Mondjuk évi 1,5 millió euró nem számítana rossz pénznek és nagyjából reális lenne a piaci értékével is, egyszersmind lehetőséget teremtene arra, hogy akár Montolivo helyére igazoljanak egy jobb képességű játékost, aki mögött minőségi alternatívát kínálna a csapatkapitány.
Akármilyen lehetőségeket is nézünk, azt nehéz tagadni, hogy a mostani szezonban mutatott formájában hasznos a Milan számára és csak reménykedni lehet abban, hogy ez a jó széria a továbbiakban is kitart. Valahol érthető, ha a klub nem szeretné elkövetni azt a hibát, hogy túl sokáig vár (khmmm) és elveszíti a játékost, ugyanakkor a téli szerződéshosszabbításnak is számos anyagi kockázata van. Elképzelhető az is, hogy a mostani formajavulás tartós lesz és a 2019-ig szóló szerződésének minden centjét megszolgálja majd, ugyanakkor a múltbéli tapasztalatok alapján erre kevesebb esélyt látok.
Az ötlet az acmilan.theoffside Is Riccardo Montolivo's Contract Extension Good For Milan? című cikke alapján született.
