Voltak az elején lehetőségei, de végül önmagának rúgott gólt a Milan, amely olyan hibát vétett csapatként, ami önmagában vereséget érdemelt. Vége a 9 (12) meccses veretlenségi szériának, újra figyelhetünk hátrafelé is, de lesz rá idő, mert előre most egy ideig kevésbé kell. Lekerült a csapat válláról a teher, innentől semmilyen - még a legelvakultabb - szinten sem lehet tovább elérhető célként tekinteni a harmadik helyre, annál inkább a legalább hatodik hely mihamarabbi bebiztosítására, esetleg az Inter megelőzésére. Mikor lassacskán már kezdtünk elszokni tőle, újra jött egy nagyon gyenge, rémesen erőtlen, kapkodó, átláthatatlan produkció.

Nem így indult pedig, a meccs első negyede bizakodásra adhatott okot, de ami a 27. percben történt mindent felülírt. Annyira alapvető, hogy talán nem is tanítják azt, amiből a Milan valószínűleg a forduló gólját kapta. Az, hogy szögletből, laposan, nem is földön túli erővel, hagyja egy csapat, hogy a félkörbe passzoljanak egy szögletet, teljesen, úgy egy 5 méteres sugarú körben üresen hagyva az egész területet, na az, az a basszátok meg kategória. Ezután pedig már momentuma sem volt a Milannak, amely a végén még emberelőnyben sem volt képes tartani a labdát, sőt védekezni kényszerült. Semmit nem érdemelt a Rossoneri ezen a délutánon csak vereséget és azt meg is kapta. A rengeteg hiba, a mérhetetlen kapkodás, a kilátástalan, koncepció nélküli „labdajáratás” egy egészen kompromittáló teljesítmény eléréséhez vezetett, mely után elmondhatjuk, hogy még mindig nem tudtunk pontot szerezni a Neroverdi vendégeként.

Nagy tragédiaként azért nem kellene ezt megélni, ettől a kerettől ez az utóbbi két hónap több mint szép volt, várható volt már, hogy jönni fog egy vereség, az viszont kár, hogy ilyen csúnyán zárta le ezt az etapot a csapat, ráadásul a hatodik hely szempontjából, a legfőbb rivális ellen. Ennek a szakasznak most ugyan vége, de a Milan útja tovább folytatódik, a vereség mikéntje aggasztó, de igazán nagy meglepetés nincs az eredményben - nem a Mapei stadionban hagyott pontok hiányoznak a csapat neve mellől. 10 forduló van hátra és látva ördögeink utóbbi hónapokban mutatott fejlődését, van abban ráció, hogy azt mondjuk, szépen, akár egy közel olyan szép sorozattal zárhatja le a szezont a Milan, amilyet most ezzel a vereséggel maga mögött hagyott.

Kiváltképp akkor lehet ebben bízni, ha elfogadjuk érvként, hogy nem bírta el a Milan 3 hiányzóját, akik az utóbbi időszakban meghatározóak voltak a kezdőcsapat kialakításakor, mind Abate lendülete, mind Niang védőmunkája, mind Montolivo stabilitása nagyon kellett volna a csapatnak a mai napon is, mert egyszerűen a keret közel sem olyan mély, hogy akár csak ideiglenesen tehermentesítse a fontos láncszemeket, főleg olyan formában, hogy valami minőséget is sikerüljön belevinni. A második gól után az addig is roppant feszült Mihajlovicot is elvesztette a teljesen szétesett Milan, a közvetlenül Biondini nyilvánvaló szabálytalansága után kapott gólt már nem tudta feldolgozni a csapat mestere. De be kell vallanunk, az már nem osztott, nem szorzott.

Miha a meccs után kiemelte, hogy nem elég, hogy a helyzeteket újra nem tudtuk az elején gólra váltani, utána egy gyermeteg hibával meg is pecsételtük a sorsunkat. A játékosokra külön nem tért ki, nem is volt rá szükség, mi is csak érintőlegesen tesszük meg. Se Balotellinek, se Méneznek, se Baccának nem volt esélye, mert nem volt középpályánk sem, tehetetlenül vergődött mindenki, Kuckán, Gigi D-n és Antonellin kívül nem volt ember, aki hozta volna magát egy elfogadható módon - legalábbis nálunk nem, mert az ellenfélnél bőven akadt jó, sőt kiváló teljesítmény. Csapatként szenvedtünk és ennek a triónak nagy szerepe volt benne, hogy csak ennyi lett a vége.

A kérdés nyilván ezután annyi, hogy talpra tud-e állni a Milan a következő mérkőzésen, amikor újra vendégségbe utazik, ezúttal Veronába a Chievo csapatához vagy hosszabb távú zavarodottságot fog okozni ez a mai vereség. A repülő szamarak közel sem olyan erősségű alakulat, mint ez a számunkra rohadt kellemetlen Sassuolo, úgyhogy az esély adott, hogy mihamarabb túllépjenek a játékosok mai csalódottságukon. Ha sikerül a csapatnak gyorsan továbblépnie és a sérülések is elkerülik őket a szezon hajrájában, akkor fogunk tudni még minek örülni a hátralévő meccseinken, ha viszont kicsit beleragad a Milan a mai pofonba, akkor azt kockáztatja, hogy a végén öldöklő harc lesz azért a bizonyos hatodik helyért, mert láthattuk most, hogy van olyan jó ez a Sassuolo, hogy a nyomunkban legyen, és ez az, amit mindenképpen jó lenne elkerülni.