Múlt vasárnap délután a Milanból összesen 4 alapember hiányzott és máris olyan hatást keltett a csapat, mintha nem az EL, hanem valahol az olasz középmezőny közepe lenne a cél. Utaltunk már rá többször is, hogy a Milan leggyengébb pontja a kispadja, mivel hiába van meg az erős(nek mondható) alapkezdő, ha mögöttük nincsenek minőségi beugrók.

Nem minden poszton van így, kezdjük is mindjárt ott ahol elméletileg nincsenek gondjaink.

Taktikai szempontból talán kevésbé jelentős, de kapusposzton három kiváló képességú játékosa van a Milannak, mind a három alternatíva a legtöbb csapatban kezdő lenne. Nem is érdemes pazarolni többet Donnarummáékra a szót, itt nagyon is megvagyunk.

Erős a felhozatal középhátvéd poszton is, ahol Mihajlovics rendszerében eddig Elyt leszámítva mindenki jól teljesített. Olyannyira, hogy a megbetegedett Romagnoli helyett beszálló Zapata minden bizonnyal kemény döntés elé állítja a szerbet, noha Alex eddig szintén megbízható teljesítményt nyújtott.

És végül nincs gond a csatárokkal sem, itt elméletben számban és minőségben is megvan a Milan. Sok mindent elmond, hogy Adriano - a BL tavalyi társgólkirálya - a keretbe se nagyon fér oda, ez persze valószínűleg nemcsak annak tudható be, hogy milyen társakkal kell megküzdenie.

Ahogyan taktikai elemzésünkben rávilágítottunk, Mihajlovics alatt nemcsak az a lényeg, hogy valaki jó futballista legyen, hanem az is fontos milyen mentalitással lép a pályára. Mivel mindenkinek védekeznie kell ezért különösen fontos, hogy ne legyen sétálgató, lézengő játékos a pályán, különben az megbonthatja a védekezési sémát. Ezt is érdemes figyelembe venni, amikor a cseréket keressük a Milannál.

Az első fejtörést a szélsőhátvédek helyzete okozhatja Mihajlovicsnak, itt ugyanis Abate és Antonelli képes megfelelő színvonalon játszani. Antonelli mögött ráadásul igazi csere sincs, hiszen DS eredetileg talán inkább jobbhátvéd, igaz ő mindkét szélen bevethető és ez nagyjából igaz Calabriára is.

Csak néhány érdekesség: Abate meccsenként 6,4; Antonelli 5,3; De Sciglio pedig 3,9 labdát szerez, vagyis ha például Ignác helyére kerül DS (mint a Sassuolo ellen), akkor máris 2,6 (!) labdával szerez kevesebbet a csapat. Mindezt úgy, hogy mindkét szélsővédőnknél többet (1,6 vs. 1,3, ill. 0,7) szabálytalankodik. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a két kezdő védő mentalitása is az erőssége közé tartozik - különösen Abate ellentmondást nem tűrő játékát élmény nézni -, míg De Sciglio esetében többször lehet azt látni, hogy nem zár vissza elég precízen, határozottan. Calabria egyelőre a jövő embere, és akár támadásban is meghatározó játékosa lehet a Milannak, de majdnem 2 szabálytalansága kifejezetten sok mérkőzésenként és láthattuk mennyire nyers a játéka.

Az egyik legkritikusabb pont azonban a középpálya, egészen pontosan Montolivo. Az olasz középpályás mérkőzésenként 6 labdaszerzéssel veszi ki a részét a csapatvédekezésből, de ami igazán fontos az a játékintelligenciája. Helyezkedésével kiválóan segíti a támadásépítést és az ellentámadások elleni munkája is rendkívül hatékony. Alternatívája jelenleg az a Bertolacci, akinek soha nem ez volt az igazi pozíciója és akit sokkal inkább a 4-3-3-as vagy 4-3-1-2-es játékrendszerben lehetne elképzelni egy kötetlenebb szerepkörben. Stílusát tekintve inkább tudná Kuckát helyettesíteni - noha ők is teljesen más felfogású játékosok - mivel mind a két középpályásnak a két tizenhatos közötti munka az erőssége. Habár Galliani szerint elegendő mennyiségű középpályása van a Milannak, valójában csak kettő olyan akad, aki valóban beleillik Mihajlovics rendszerébe és Bertolacci személyében még egy olyan, aki néhány meccsre képes lehet helyettesíteni Kuckát vagy Montolivót. Ebben a pozícióban rajtuk kívül Poli kapott még lehetőséget és a 4-4-2-ben egyedül a kupában próbálta itt ki a szerb.

A már említett három belső középpályás szépen végig is játssza a szezont. Amint az könnyedén látható szépen leosztják egymás között a játékperceket a bajnokságban, ami persze nem csoda, hiszen amióta a 4-4-2-vel focizik a Milan, azóta ebből a három játékosból valamelyik egészen biztosan a pályán volt és minden alkalommal kettő a kezdőben volt. A legtöbbet Montolivo játszotta (1969), utána jön Kucka (1651) és végül Bertolacci (1403). Poli összesen 328 percet játszott, de árulkudó adat, hogy a váltás óta négyszer kapott lehetőséget - összesen 51 percért. Mihajlovics a kupát használta ki pihentetésre, ahol Poli és Mauri is több játéklehetőséget kapott (utóbbi esetében persze nem volt nehéz dolog, mivel ő nem lépett pályára a bajnokságban). Mindez pedig annak fényében, hogy jövőre szeretnénk Európa Ligában is indulni mindenképpen aggasztó, mert a kettős terhelés mellett nem lehet megúszni a rotálást.

Végül ott van a két szélső, akik közül Honda eleve kényszermegoldás, hiszen a támadásban nem tesz túl sokat a mérkőzéshez. Viszont a japán legalább védekezésben hozza azt, ami elvárható tőle. Nagyobb baj, hogy már mögötte sincs olyan játékos, aki taktikailag képes átvenni a szerepét, bár személy szerint megnézném néhányszor a helyén Bertolaccit, akinek a sebessége és technikai adottsága is meglenne a poszthoz. Ugyan év elején még Cerci és Suso is elméletileg megoldást kínálhatott volna (akár csak csereként is), de mind a két játékos távozott a Genoába és egyébként sem nyújtottak olyan teljesítményt, ami akár csak közelében lett volna az elvártnak. És, hogy az egészet megkoronázzuk: a jelenlegi játékszervezésben talán legfontosabb játékost, Bonaventurát egyáltalán nem tudja pótolni a Milan. Ilyen esetekben már variálni kellene a felállással, csakhogy az eddig letesztelt játékrendszerekben nem volt túlzottan sikeres a csapat.

Végül nézzük meg a konkrét hatásait a gyenge második sornak.

A Sassuolo ellen összesen 5 labdával szerzett kevesebbet ezeken a posztokon a Milan és azt se felejtsük ki, hogy Niang a letámadásoknál gyakran állítja meg kisebb faultokkal az ellenfelet (átlagban 3-szor), Balotelli esetében ez a szám 0 volt.

Ezek pedig csak a nyers számok, amik nem írhatják le a hozzáállást, játékintelligenciát vagy vezetői képességeket, amik szintén befolyásoló tényezői egy mérkőzés alakulásának. A rendkívül okosan felépített Juventus például a mély kispadnak is köszönhetően tudott sérülésekkel terhelt időszakokat átvészelni és ez olyasmi, amiben a Napolit is jócskán megelőzik. Ahhoz, hogy a Milan előreléphessen nemcsak a kezdőcsapat minőségét, de a kispad mélységét is javítani kell.