A Sampdoria felépítése Mihajlovics edzői karrierjének egyik legfontosabb pontja volt, egyúttal a Milanos szerződését is ez alapozta meg. A szerb edző két év alatt stabil középcsapatot épített egy korábban csak vergődő klubból és még az európai kupaszereplést is elérte - igaz, ehhez szerencse is kellett. Arról azonban kevesebb szó esett mi történt a csapatával a szezon végén, de ezúttal kénytelenek vagyunk elővenni, mert hasonló folyamatok zajlanak a Milannál is.
A 2014-2015-ös szezonban Mihajlovics Sampdoriája a bravúrosnak mondható 4. helyen állt a 28. fordulóban, a 7. helyhez képest - ami már éppen nem érhetett Európa Ligát - 8 pontos előnnyel fordultak a szezon hajrájára, addig ugyanis 48 pontot szereztek az olasz pontvadászatban. Nagy előnye nem volt a csapatnak a közvetlen riválisokkal szemben, ráadásul a következő fordulóban épp az egyik nagy ellenféllel, a Fiorentinával kellett játszaniuk, vagyis egy győzelem esetén komoly lépéselőnybe kerülhettek volna a tabellán és mentálisan egyaránt. Végül azonban kikaptak Firenzében és onnantól kezdve az utolsó 9 bajnokin egyetlen győzelmet tudott szállítani a csapata.
Az utolsó 10 mérkőzésen így összesen 1 győzelem, 5 döntetlen és 4 vereség volt a Sampdoria mérlege vagyis összesen 8 pontot gyűjtöttek ebben az időszakban. Ez pedig arra is elegendő volt, hogy a genovai csapat lecsússzon a bajnokság 7. helyére és így az Európa Liga helyezésről is. Az, hogy ez végül mégis összejöhetett, a városi rivális Genoa anyagi gondjainak köszönhető. Történt tehát, hogy a szerb irányítása alatt egy ígéretesen fejlődő csapat - aminek volt négy meccses győzelmi sorozata is, a Roma és Inter legyőzésével többek között -, végül nem hozta ki a szezonban rejlő potenciált, mert képtelen volt jól befejezni az évet. Ismerős forgatókönyv?
Egy korábbi bejegyzésben már írtunk arról hogyan alakult ki fokozatosan a Milan játéka Mihajlovics alatt és hogyan került a nagyjából reálisnak tekinthető és már teljes mértékben elvárható 6. helyre. Ehhez kellett egy 9 meccsig tartó veretlenségi sorozat a bajnokságban, majd eljött az a pontja a bajnokságnak, ahol végképp megerősíthette volna ezt a pozíciót - és így az EL-indulást. Csakhogy a Sassuolo elleni bajnokin nagyon csúnyán elhasalt a Milan és a kényelmesnek tűnő előny nagyon gyorsan megfogyatkozott. Azóta pedig tovább folytatja a botladozást a csapat, legutóbb az Atalanta otthonában maradtak pont nélkül Baccaék.
Mindez azért érdekes, mert hasonló szakaszában kezdett el tavaly jelentősen visszaesni a Samp teljesítménye és most mintha a Milannál is hasonló folyamatokat látnánk. Kényelmes előny - pipa, közvetlen rivális elleni vesztes mérkőzés - pipa, szétesett játék - egyelőre úgy néz ki pipa. Minden adott tehát ahhoz, hogy a Milan pont a bajnokság végére rontsa el azt, amiért egész évben küzdött.
Az utolsó 10 bajnokiból már hármat lejátszott a Milan, ebből 2 döntetlent és 1 vereséget sikerült kihozni. Ami sokkal aggasztóbb, hogy nagyon is nyerhető mérkőzésekről beszélünk, ahol a pocsék forma után edzőt váltó és Inzaghi tesójához forduló Laziót, a Chievót és az Atalantát kellett volna megverni. Olyan hármas ez, ahonnan a 9 pontot is össze lehetett volna kaparni, valami azonban nagyon nem stimmel itt a fejekben. Az az elszántság, ami szezon közben megvolt, és ami hétről hétre jellemezte a Milant, pont egy kulcsfontosságú mérkőzésen törött meg a csapatban és fordult át az ellenkezőjébe. Azóta enervált, gyengén teljesítő játékosokat látni a pályán, nem véletlen, hogy Abate és Abbiati is felemelte már a szavát a rossz hozzáállás miatt. És ha ők ketten szólalnak fel, az ebben a csapatban már jelent valamit.
A két csapat szezonja közötti párhuzammal nem azt akarom bizonyítani, hogy Mihajlovics szar edző és képtelen befejezni, amit elkezdett, csupán érdekességként ástam elő ezeket az adatokat. Ugyanis az tény, hogy a Samp tavaly leszerepelt a szezon utolsó 10 meccsén és a Milan is nagyon ebbe az irányba halad. És ha a tendencia folytatódik - amire még legalább egy fordulóban van esély, tekintve, hogy a Juventus következik - az a csúnya helyzet állhat elő, hogy a Sassuolo esetleg megelőzi a Milant, ami megint új helyzetet teremtene lélektani szempontból és ez a kupadöntőre is kihathat. Abban ugyanis nem hiszem, hogy sokan vitatkoznának, teljesen más úgy pályára lépni a Juventus ellen, hogy az EL-hez mindenképpen nyerni kell, mintha a kupaszereplés már biztos lenne és ezektől a plusz terhektől mentesen léphetne pályára a Milan. Esélyesnek még ekkor sem nevezném Baccáékat, de ha ebből a szempontból is kötelező volna a győzelem, látva a játékosok mentális állapotát, semmilyen formában nem tudnám elképzelni a kupagyőzelmet. A jó szereplés már csak ezért is nagyon fontos lenne a hétvégén, arról nem is beszélve, hogy egy esetleges győzelemmel még a bajnoki cím sorsába is bele tudna szólni a Milan, még ha nem is abban a formában ahogyan szeretnénk.
A Milan mélypontra jutott, másodjára a szezon folyamán. Az első kritikus helyzetet sikerült megoldania Mihajlovicsnak és az első próbálkozás a probléma megoldására már megtörtént az edzőtábor kihirdetésével. A szezonból már csak 7+1 mérkőzés maradt, így ennyi ideje van a szerbnek összekapni még a társaságot, ez pedig a sorsolást figyelembe véve egyáltalán nem tűnik lehetetlen küldetésnek. Ugyan még a Juve-Roma kettőssel is játszani kell, de köztük a Sampdoria, Carpi, Hellas Verona, Frosinone négyes is vár a csapatra. Valószínűleg ha ezeket a mérkőzéseket sikerülne megnyerni, akkor meglenne az európai kupaszereplés a következő szezonra.
