Még egy hetet sem kell várni és új mesterünk a San Siro üres székei előtt is bemutatkozik a bajnokságban. Nem lesz ez számára egy nagyon emelkedett pillanat, mert a forduló hétközi jellege és a Milan szereplése nyomán sok érdeklődőre és meccshangulatra aligha számíthat. Nehéz meccsre viszont mindenképpen, jóval nehezebbre, mint amit a párosítás ránézésre előrevetít, vagy amit a keretek összehasonlítása sejtet. A Carpi ugyanis az életéért küzdve érkezik vendégségbe, jóval nagyobb háború részeseként a kiesés elkerüléséért folytatott harcban, mint a Rossoneri hatodik helyért folytatott csatája.
A majd pályára kerülő játékosokat összehasonlítva ég és föld a különbség a két brigád között, csapatként nézve viszont már korán sem ilyen egyszerű a kép, a Milan a szezonban már számtalanszor bebizonyította, hogy „egysége” bukásgenerátorral van ellátva. Nehezíti a dolgot, hogy a középpályánk leginkább kiegyensúlyozott teljesítményét nyújtó, legtöbb munkát végző emberére sem számíthat majd Brocchi, ugyanis Kucka sárga lapok miatt eltiltását kénytelen letölteni a mérkőzés alkalmával, és bár gyanítható, hogy ez az este nem a Milan védekezéséről fog elsősorban szólni, a szlovák nélkül, az, amit a középpályánk ilyen tekintetben a Marassiban nyújtott igen kevés lesz.
Nem nehéz megjósolni, hogy vissza fog állni a Carpi, nagyon, annyira, hogy ennek a kreativitást nem ismerő Milannak veszettül nehéz dolga lesz, ha nem talál minél hamarabb egy gólt. Erre azért van esély, mert egyénileg sokkal képzettebb a csapatunk, ezt a különbséget pedig nehezen fogja tudni kezelni az Emilia-Romagna régióból, a sonka, a balzsameset és a spagetti bűvöletéből érkező kiscsapat. Jól mutatja ezt elég sok számukra veszélyes helyen elkövetett szabálytalanságuk, amire lehet alapozni, mert a védekező pontrúgások megoldásokban és a fejpárbajokban bőven lenne még mit tanulniuk.
A labdabirtoklás is egy olyan pont az életükben, amivel nagyon hadilábon állnak, de jól felvázolja mennyire is lesz nehéz dolga a Milannak, hogy ennek ellenére csak kétszer, a Bologna és Juventus ellen vesztették el az összes pontot, amikor ők szereztek vezetést. És ez elég keményen figyelemre méltó számunkra, tekintve, hogy a labda nincs sokat náluk, ebből csak azt lehet kiolvasni, hogy nagyon masszívan tudják hozni a betömörülős védekezésüket és ez nekünk rohadtul nem fog ízleni. Kellene a gyors gól, ahogy mindig, de garanciát attól sem lehet várni, mivel a Carpi mindegyik döntetlenjét úgy érte el, hogy nem ő lőtte az első gólt.
Tehát ha kockáztatniuk kell, akkor tudnak némi támadóerőt meríteni, köszönhetően leginkább a labdaszerzéseiknek és az utána történő helyzetbe kerüléseiknek, amiben azért figyelemreméltó adatokat produkálnak, még ha ezek kihasználása jóval el is marad a várttól. Ezek mellett pedig 6 gólnélküli X-et is összehoztak, köztük van egy Napoli és egy Milan elleni 0-0 is, ez pedig önmagában is elég jól előrevetíti, hogy lesz velük bajunk bőven, főleg a bajnokság ezen szakaszában, amikor egy pontra a kiesőhelytől, kettőzött erővel, várhatóan kifulladásig fog küzdeni a Carpi.
Ezek persze összességében csak jelek, hogy nem szabad félvállról vennie a találkozót a távolról sem stabil és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó csapatunknak. A Milant semmi nem mentheti fel az alól, ha ezt a mérkőzést nem nyeri meg, ezzel a teherrel a vállán pedig már ebben a szezonban is többször botlott meg, mint kellett volna, jóval többször. Hiába rettentően gyenge vendégként a Carpi, mindössze 2 győzelmet, de 5 döntetlent felmutatva, könnyű meccsre nehéz számítani és ennek legfőbb oka maga a Milan, amely nemcsak a szezonjára, de abban nyújtott hazai teljesítményére sem lehet büszke.