Milliók szemébe csaltak könnyeket az Európa-bajnokságon remeklő fiaink határon innen és túl, de még az óceán másik partján is, olyan hatást kiváltva, ami sokak életében, akár generációs megközelítésben is páratlannak tekinthető. Sok tízévnyi szenvedés és kilátástalanság után, hirtelen minden megváltozott, az észak-írek elleni meccs után - Szalai Ádám korábbi kifakadásának hatása nyomán is - egy hosszú, szép álomnak tűnő időszak következett, aminek épp a napokban lett vége – remélhetőleg csak ideiglenesen és ősszel folytatják a srácok az útjukat a VB-selejtezőkön. Talán sok kekeckedő számára túlságosan pozitív, nyomokban naív, mosolygósan egyoldalú és felszínes sorok következnek, de amikor a France Football is azzal nyit, hogy "A magyar csapat volt a torna egyik szenzációja", akkor remélem mindenki átérzi, hogy miért ilyennek lett megálmodva ennek a cikknek a hangulata.

Volt egy vezető, aki vállalta, hogy rosszul döntött, aki nem törődött azzal, mit fognak írni róla, mert 1 meccs után elzavarta Pintér Attilát, nem érdekelte milyen rossz fényben tünteti fel őt, hogy bízott benne, kinevezte, majd a következő másodpercben kirúgta, arccal odaállt a média elé, bevállalta, hogy alkalmatlannak titulálják, felelősséget vállalt és előre tekintett. Volt egy vezető, aki felismerte és mert beszélni a problémákról, akin látszott, hogy nem csak PR tevékenységet folytat, nem csak a levegőbe beszél, nem csak hülyíti a népet, hanem valóban tenni akar, tényleg nem önös érdekek vezérlik, hanem a magyar labdarúgás megmentése, felélesztése. Volt egy vezető, aki bele mert sz*rni az egész magyar edző és jól csengő nevű, magukat szakértőnek nevező játékos társadalom szájába azzal, hogy egy bizonyos Dárdai Palit nevezett meg ideiglenes kapitányként.

Mint kiderült, nemhogy nem volt igaza a száját huzigáló brigádnak, de Pali szinte pillanatok alatt egyenesen nyakig ásta be az összes idiótát a földbe, jelenléte, hozzáértése, őszintesége, tudása, szíve és lelkesedése olyan szinten nyerte meg a szurkolókat, hogy szépen lassan nem volt választás, jobban tette mindenki, ha csendben marad és sunnyogva felsorakozik Dárdai mögött. A mögött a Dárdai mögött, aki olyan szemléletet, filozófiát, technológiát és taktikai elemeket hozott az országba, amelyekről ez nagy magyar „focielit” még talán nem is hallott, nemhogy esetleg értenék. Tiszta vizet öntött a pohárba, nem volt mellébeszélés, elmondta mik a lehetőségek, mik a száraz tények, nem volt lehet, nem volt ha, mindenki számára tisztává vált a kép és ez az őszinteség duplán bejött neki. Duplán, mert nem csak szinte azonnal elfogadta az átlagember, a szurkoló, a közvélemény szinte egésze, ő tovább ment, mert amit vállalt, amit felvázolt, azt végre is hajtotta – tette mindezt maradéktalanul.

Rövid tevékenysége nyomán elérte azt, ami mondjuk ki elképzelhetetlenül hangzott addig a magyar futball irányítási gépezetében, kívülálló okok miatti kényszerű távozása után nagyjából kérdés nem merült fel az irányba, hogy az általa megnevezett Bernd Storck legyen-e az utód. Így lett, és a német nemcsak, hogy tovább vitte a munkát, de el is készült vele és 44 év után újra EB-n, 30 év után újra világeseményen láthattuk a magyar labdarúgó válogatottat, ami olyan produkciót tett le az asztalra, ami még a legnagyobb károgókat is elkussoltatta. Voltak, akik viháncoltak Selcuk Inan góljánál, hogy aztán már reszeljék a torkukat a pótselejtező biztos kudarcát vizionálva, hogy aztán az újabb pofára esésből felkelve, na majd az EB-n, na majd az osztrákok és így tovább. Hát ba***átok meg mind, be****tátok, be****tátok egytől-egyig!

De talán erre már ők is rájöttek, mert az MLSZ vezetésének bátor, a magyar futballvilág „óriásaival” szembemenő döntései, valamint Dárdai Pál és Bernd Storck szerepvállalásának nyomán igazi CSAPAT került a címeres mez alá, egy felkészített, hittel felvértezett, bátor, nem csak biztosan védekezni, de veszélyesen támadni is tudó társaság, amelyik tényleg játssza és élvezi a focit. Magyar nemzeti 11, akiket millióan néztek a tv-ben, akikért százezrek szorítottak a fővárosban és az ország egyéb területein a kialakított szurkolói zónákban, akiknek meccsei miatt munkahelyek zártak be hamarabb, akik miatt idős, fiatal, gyerek, nő és férfi nem volt többé idegen egymás számára. A vezetés, az edzők, a stáb és nem utolsó sorban a játékosok elérték, hogy az emberek ünnepelve, énekelve, büszkén és hangosan, az élet mindennapos problémáit elfeledve, fél Pest közlekedését ellehetetlenítve, megbénítva vállalták, hogy: MAGYAROK, EGYÜTT! És akkor azokról még nem is beszéltünk, akik időt, pénzt, energiát nem sajnálva képesztették el a franciákat, tízezrek, akik követték a csapatot az EB-re, ahol ők is elnyerték mindenki elismerését.

Amikor felmerült Csányi Sándor neve, sokan csak a szemüket forgatták, hogy mit is keresne ő az MLSZ élén, ha valaki, akkor ő tényleg nem sokat ért a focihoz, megválasztása után ő maga is első mondataiban közölte, hogy nem biztos benne, hogy meg tudja oldani ezt a feladatot, de tanulni fog, nem fogja sajnálni az időt és megpróbálja apránként egy innovatív irányba terelni a magyar focit. Nem nehéz rábólintani, hogy tényleg – bevallottan – nem volt ilyen szinten lételeme a labdarúgás, de mint kiderült más szempontok szerint is lehet rajta jócskán javítani. Az élet más területein szerzett tapasztalatait felhasználva, a modern világ működésének körforgását jól ismerve apró lépésekkel, sok tanulással elindította útján a dolgokat, mert ha a focihoz nem is értett kimagaslóan, azt nagyon jól tudta, hogy milyen körülmények szükségesek ahhoz, hogy a működés alapja megfelelő, erős és szilárd legyen. Nem haverkodni akart, nem barátokat akart pozícióba helyezni, hanem kimondta, hogy hol kezdi, mit szeretne és falhoz állította azokat a kontárokat, akik a gyerekektől kezdve egészen a felnőttekig vélt tudásukkal fertőzték a focizni vágyók elméjét.

Sokan rosszul jártak, sokan megijedtek, mert azt tudta minden szereplő, hogy Csányival nemigen lehet majd lepacsizni, hogy mismásoljunk tovább, a pénzt meg elosztjuk és hamar kiderült, hogy nem csak azért, mert neki aztán nincs szüksége a pénzre. Sokat elmond a magyar labdarúgás „fejedelmeiről”, hogy ez az eredmény egy olyan ember irányítása alatt érkezett meg, aki aztán tényleg nem ebben a közegben élte le az életét, viszont mégis sokkal többet tudott arról, milyen úton is kell elindulni és félnivalója se igen volt senkitől. A válogatott EB sikere, szereplése, játéka a legnagyobb pofonként csattan most azok arcán, akik saját érdekeiket nézve próbálták elhitetni a néppel, hogy ők igenis globális fociguruk. Hát nem vagytok azok, én szégyellem magam, hogy képesek voltunk ennyi ideig elviselni titeket. A foci összehozta az embereket, újra megmutatta gyógyító erejét, aligha kell hitelesebb bizonyíték arra vonatkozólag, hogy mennyire is voltatok alkalmatlanok hosszú éveken, évtizedeken keresztül, mint ami az utóbbi két hétben történt. Nem oldódott meg minden, van még bőven elvégzendő feladat, sőt csak az van, de engedtessék már meg, hogy most egy kicsit mosolyogjunk, pozitívan álljunk a dolgokhoz, élvezzük egy kicsit, hogy még ha egyelőre csak egy rövid időre is, de markánsan visszakerültünk Európa futballtérképére és igenis komolyan fognak minket venni mostanában, ha a megkezdett úton maradunk. Mert mikor, ha nem most?

A tavaly őszi, norvégok elleni visszavágót, volt szerencsém élőben végigüvölteni barátaim társaságában, már akkor, már ott lehetett érezni, hogy ez tényleg más, mint addigi életem bármelyik válogatott meccse, de a kijutás sikere után is csak abban voltam biztos - abban viszont teljesen - hogy leszerepelni és pont nélkül hazatérni ez a csapat nem fog Franciaországból. Nem tévedtem, de mégis tévedtem, nagyon nagyot, de nem bánom egy pillanatig sem! Nemhogy pont nélkül nem jött haza, hanem egyenesen csoportelső lett, veretlenül egy olyan csoportban, ahonnan ketten mentek be már a 8 közé azóta. Nem volt szerencsénk, a belgákkal kellett játszani, talán tényleg megérdemeltünk volna csoportgyőztesként egy könnyebb ellenfelet, de ha kérhetem, ezen ne rágódjon senki. Ne miattam, ne is magad miatt, a válogatott miatt, ami ebből a pesszimista magyar népből, pozitív, mosolygós, büszke emberek csoportját tudta kovácsolni odaadásával, azzal, hogy nem magukért, hanem értünk játszottak, velünk együtt játszottak, hogy úgy érezhettük egy kicsit mi is a pályán vagyunk, egy kicsit mi is lőjük azt a gólt, egy kicsit mi is védjük azt a ziccert.

Egy kis odafigyeléssel, valós törekvési hajlammal, a problémák felismerésével és legfőképp kimondásával, a megújulás, a változás nehézségeinek felvállalásával és nem utolsó sorban valódi munkával, valódi szakemberekkel nagyon sok mindent el lehet érni, ékes példája ennek a magyar labdarúgó válogatott legutóbbi időszaka. Reméljük, hogy ez tényleg csak az út kezdete, reméljük ez a szereplés tényleg képes lesz megszüntetni a belharcokat, a viszályokat és mindenki egytől-egyig be fog állni a sorba a magyar foci fejlődése érdekében, mind klubszinten, mind mindenhogy, reméljük mindenki félre fogja tenni egóját és képes lesz, akar majd tanulni, fejlődni, mert azt soha nem késő. Itt az esély, hogy tényleg elkezdjünk egy hosszú, megtervezett folyamatban felépíteni újra a magyar labdarúgást, most láthattuk, hogy van itt bőven olyan játékos kis hazánkban, akikkel igenis lehet futballt prezentálni amennyiben megfelelő emberek foglalkoznak velük. Tennivaló akad még bőven, de ezt a lehetőséget már tényleg nem szabad elszalasztani. Magyar gyerekeket, magyar játékosokat a pályára, zavarjuk haza a számtalan, selejt idegenlégióst, mert abból nem profitálunk - ez Csányi kimondott céljainak egyike is egyben, amire már történtek is határozatok, melyekre persze a klubok többsége a fogát szívta. A szívással mondjuk nincs problémám, csak ha lehet akkor nyammogjanak egy puhább testrészen ha nem akarnak felsorakozni az ügy mögé. Ajánlom ezt egyébként azoknak is szeretettel, aki ezen sorok után politikai vitákat akar majd kommentekben generálni.

Én személy szerint köszönöm mindenkinek, akinek építőleg benne volt a keze abban, hogy átéljem ezt az EB-t, az érzést, hogy MAGYAROK, EGYÜTT és aligha tévedek, ha mondom ezt az egész, magyar Milanosok számára életre hívott Curva Sud Ungheria minden egyes tagja nevében. Ők, mármint a Milan szurkolók joggal kérdezik, hogy hol van itt a cikkben a címben említett Milan, nekik üzenném: Mindenhol, de leginkább sajnos sehol! Jó lenne, ha mi is hamarosan rálelnénk a saját kis új utunkra, még ha ezért Kínáig is kell gyalogolni, mert a válogatott is bizonyította, hogy van megoldás, csak meg kell hozni a jó döntéseket! HAJRÁ MAGYARORSZÁG! SZÉP VOLT FIÚK! KIVÍVTÁTOK A TISZTELETET! Pirkad éppen, új nap, új idők jönnek, ez az éjjel, most véget ért, sokkal többet adott, mint reméltük, most már világos van, a munka folytatásának ideje, hogy aztán az, meghozva gyümölcsét ránk alkonyodjon és elölről kezdhessük, hogy márpedig: AZ ÉJJEL… az bizony újra nem érhet majd véget. Találkozunk október 7-én, találkozunk Svájc ellen a VB-selejtezőben, telt ház fog várni titeket, maga a pokol ellenfeleteket. Én biztos ott leszek, mert nekem is elraboltátok a szívemet.