Szögezzük le: a Milan és a Roma között lehet reálisan egy gólos különbség, különösen ha a fővárosi csapat hazai pályán játszik. Mégis, a mostani találkozó után maradt bennem hiányérzet. Ha úgy lépnek pályára El Shaarawyék, hogy esélye sincs a Milannak és akár több gólos különbséggel nyernek, valószínűleg kevésbé lenne fájdalmas emlék a mostani találkozó, csakhogy erről szó sem volt. A Roma legalább annyira rosszul játszott, mint a Milan, és igazából csak egy-egy momentum döntötte el a találkozót. Pedig - mint azt mindannyian tudjuk - még azt a lehetőséget is megkaptuk, hogy kezünkbe vegyük a meccset.
Még mielőtt rátérnék az elkerülhetetlen témára, mindenekelőtt megjegyezném, elég nagy csalódás volt a meccs. Nem az eredmény miatt, nem azért, mert a Milan nem futballozott jól, hanem azért, mert a Roma sem mutatott különösebben sokat. Ahogyan a Facebookra is kiírtam a meccs hevében, nagyon durva, hogy amit hétfő este láttunk, az a Serie A aktuális második és harmadik helyezettje között zajló rangadó volt. Ez a színvonal még úgyis brutálisan alacsony volt, hogy mindannyian tudjuk, ez a Milan nem való a dobogóra és ez a társaság nem is fog odaérni. (Ha valaki lemaradt róla, mindenképpen pótolja a Torino-Juventus találkozót, az a forduló legszínvonalasabb mérkőzését hozta.) Rövidtávon eladhatjuk, hogy ér valamit a mostani játékosállomány, de hosszútávon ki fog ütközni, hogy a keret többsége nem üti meg egy középcsapat szintjét sem. Lehet, hogy lehangoló, de jelen pillanatban a Milan dobogóját legalább akkora csodának értékelném, mint a Leicester PL-győzelmét.
Valószínűleg unalmas már, hogy minden aktuális posztban Montellát dicsérem - különösen a mostani meccs után - de valami tényleg működik nála. Lehet, hogy a Pescara szintű csapatok ellen is vért kell izzadni a győzelmekhez, de a kiscsapatok elleni gyötrelem után pontosan ugyanazt hozzák a srácok a rangadón is. Furán hangzik, de valahogy úgy néz ki a helyzet, hogy ha nem is tudunk felnőni az ellenfél színvonalára, akkor is lehúzzuk őket a mi szintünkre. Van a jól ismert vicc: az idiótákkal azért nem érdemes vitatkozni, mert lesüllyedsz az ő szintjükre, ahol legyőznek a rutinjukkal. Valami ilyesmi a helyzet a Milannal is: idén talán nekünk van a legnagyobb tapasztalatunk, hogyan lehet a semmiből gólokat szerezni és sokszor semmitmondó játékkal is termelni a pontokat. Mivel a Roma ellen is összejött a kedvező forgatókönyv, ezért nyerhetett volna a Milan és ezért fáj, hogy végül nem nyert.
Foglaljuk össze röviden a meccset. A találkozó néhány ígéretes Roma próbálkozással kezdődött, de amióta Donnarumma van a kapuban, nem aggódom, kurvára jól eltalált lövés kell ahhoz, hogy ilyenekből gól legyen. Ekkor mégis úgy tűnt, Spallettiék hazai pályán megpróbálják hamar bedarálni a Milant, és esélyt se nagyon adnak a kibontakozásra. Aztán meggondolták magukat és úgy döntöttek, nem fociznak ők sem. A 27. percben ráadásul Szczesny buktatta Lapadulát a tizenhatoson belül, tizenegyes. Niang jött, és azzal a lendülettel kihagyta. (Nyugi, mindjárt rátérek erre is.) Ezután jött egy hosszabb szünet, ahol Bruno Peres sérülésén és El Shaarawy pályára küldésén kívül nem sok dolog történt. A 62. percben Nainggolan jobbosa balosa elsült és megszerezte a vezető gólt. És ennyi. Ha őszinték akarunk lenni, a két csapat nem igazán tört a másik kapujára. Úgy sejtem mi nem nagyon tudtunk, ellenben a Roma tarthatott a Montella-mágiától és attól, hogy egy gyors kontrából mégis odaér valahogy a lengyel kapuja elé valamelyik Milan csatár. Minden bizonnyal úgy gondolta Spalletti, ez a valaki nem Niang lesz, mert ha ezzel a forgatókönyvvel számol, valószínűleg a kapusát sem küldi ki a pályára. Ez az ember ugyanis kiakasztó tud lenni.
Nem lehet azt állítani, hogy ne lettem volna türelmes Nianggal szemben. Itt van például ez a februári cikk, aminek nagy részével tulajdonképpen még ma is egyetértek. Mert Niangban változatlanul látom a potenciált. Aki ilyen fizikai paraméterekkel rendelkezik, az tényleg sokra vihetné a labdarúgásban és mivel taktikailag elég nagy hiányosságai voltak, az olasz foci is remek közeg lenne a fejlődéséhez. A baj csak az, hogy amint tesz egy lépést előre, amint kijön két olyan hónap, amikor hasznosan futballozik, jön kettő olyan, amikor az NBII nyugati csoportjából is lefelé lógna ki a technikai képzettségével és játékintelligencájával. Amit hetek óta produkál, arra tényleg nincsenek szavak. Ennyire gyengén utoljára Traoré-szintű bohócokat láttam futballozni ebben a csapatban és nekik meg tudtam bocsátani: eleve balfaszok voltak, senki nem gondolhatta komolyan, hogy belőlük majd Milan játékos lesz. De Niangot nem sorolnám közéjük, mert ha hosszabb távon is, de benne volt, hogy jó játékos legyen. És ha nekem nem hisztek, kezdjetek el valamelyik FM-mel játszani, egészen hasznos futballista tud lenni, még ha a játék fejlesztői sem látják világklasszisnak.
Elsősorban nem azon akadtam ki, hogy rosszul kezeli le a labdát, esetleg rossz döntéseket hoz. Ezeket már megszoktuk. De az, hogy esetenként a csapat érdekeinek sem tudja alárendelni magát, az vérlázító. Mert ha a csúcson lévő Ronaldinho kezdene el flegmán focizni a Milanban, egye fene, legalább a meccsenkénti öt-hat önbecsülését vesztett védő és az egyéni zsenialitás kárpótol. De Niang messze nem ilyen. Neki egy út vezetne felfele: ha a szart is kihajtaná magából (fúj baszdmeg) és ha nem megy a játék, akkor más módon teszi hasznossá magát. Mondjuk végigfutja, végigsprinteli a meccset. És volt olyan alkalom, hogy ezt megtette. Tegnap azonban úgy viselkedett, mint aki már előre megsértődött a kihagyott tizenegyes utáni gyűlölet-cunamiért és már a pályán elkezdett tüntetni. Nem, ezt egyszerűen nem teheti meg.
Ezen a ponton ideje akkor kritizálni is Montellát. Mert egy: ez a srác nem olyan nagy tizenegyeslövő, hogy csak úgy odaítéljük neki ezt a jogot. Balotelli úgy volt agyhalott, hogy a többségét beverte ezeknek a lehetőségeknek, és megkérdőjelezhetetlen volt a szerepköre. De Niang? Ő bizony rettentő messze van ettől. Ha nemcsak a Serie A-s tiziket számoljuk (ahol a Crotone elleni meccsig hibátlan volt a mérlege), akkor az utolsó hét tizenegyeséből négyet kihagyott. Ez olyan mérleg, amit kis gyakorlással talán én is összehoznék, pedig higgyétek el: nem akartok a pályán látni még Megye II.-ben sem.
4 - M'Baye Niang has failed 4 of the 7 penalties taken in a top-flight league (Serie A or Ligue 1). Thrilled. #RomaMilan
— OptaPaolo (@OptaPaolo) 2016. december 12.
Kettő: Niang annyira rettenetesen rosszul játszott, hogy az ő lecserélése biztos előrelépést jelentett volna, még a padon ülő pocsék felhozatal ellenére is. De komolyan: ha előbb behozza Hondát, akkor legalább a védekezés rendben van. Ha Poli mellett dönt, legalább van egy olyan játékos a pályán, aki lelkesen futkározik, és jöhetett volna a helyére Adriano, aki... jó róla nem tudom mit tehetett volna. De annyira biztos nem gyenge, mint Niang. Ennek ellenére végig pályán maradt a szenegáli-francia, ami körülbelül a legérthetetlenebb döntés azóta, hogy Abatét Seedorf támadóként próbálta játszatni. Pedig az azért nagy szó! Ráadásul azt a Lapadulát hozta le először, aki az utolsó percekben már nem egyszer mentette meg a csapatot. Ezt a cserét csak az magyarázza meg, ha Montella úgy érezte, azzal, hogy Nianggal sokkolja a vezetőséget, kierőszakolja a téli igazolásokat. Ha így történt nagy pacsi Vincenzo. Nagy pacsi!
És ha az nem lenne elég, hogy Niang ennyire gyalázatos volt, Bertolacci is a pályára került. A 20 milliós csodajátékos a körülményekhez képest nem játszott rosszul. Összesen 65 percet töltött a pályán, ezalatt két labdát szerzett, volt egy kulcspassza és több, mint 12 passza volt, egészen pontosan 13! És ha ez nem lenne elég, ebből 69% pontos is volt! Világklasszis teljesítmény, egészen döbbenetes, hogy ennek ellenére nem vezette győzelemre a Milant.
De végezetül, azért mégiscsak a pozitívumokkal zárnám, mert az, hogy a teljesen nyilvánvaló hiányosságok ellenére - például a klasszis védekező középpályás teljesítmény hiánya (bár itt érdemes megjegyezni, hogy Pasalic sokkal jobban teljesített, mint átlagban szokott, a Roma ellen négy labdaszerzése volt a szokásos egy helyett), vagy a helyenként botrányos teljesítmények - sikerült tisztességes meccset játszani a Romával. Ha nem lenne az egész szezon, amit láttunk, azt mondanám, véletlenül alakult így, egyszerűen rossz napot fogtak ki De Rossiék és reálisan van is ennyi különbség a két csapat között. Az ezt megelőző meccsek ismeretében viszont nem tudom csak a véletlenre visszavezetni az eredményt. Külön kiemelendő, hogy Montella nem fosott attól, hogy még tovább fiatalítsa ezt a csapatot, a Roma ellen 23 éves és 343 napos átlagéletkorú csapattal állt fel, ez nemcsak a legfiatalabb Milan évtizedes távlatban, de az idei Serie A-ban sem láttunk ennél fiatalabb csapatot.
23 - AC Milan' starting XI average age (23y 343d) is the lowest for a team in a Serie A game this season. Green. #RomaMilan
— OptaPaolo (@OptaPaolo) 2016. december 12.
Ezért is tölt el büszkeséggel, hogy hol tart a Milan. Tudom, elég lehangolónak tűnik a fentebb már hangoztatott véleményem, miszerint ez csak ideiglenes helyezés a Rossoneritől, mindez leginkább annak köszönhető, hogy a fiatalok többségében sem érződik, hogy hosszútávú megoldás lehetnek a Milanban. De mégis: az, hogy végre nem biztosan a középszerű játékosok kapják meg a bizalmat, hanem olyanok, akik akár még többé is válhatnak és még eredményes is a csapat ezzel az akármilyen játékkal, sokkal szerethetőbbé teszi a Milant, mint évek óta bármelyik csapatot. Ezért azt mondom, élvezzük ki a helyezést, amíg lehetséges, a héten pedig lehetőleg küldjük melegebb éghajlatra az Atalantát, hogy legalább a karácsonyt dobogón tölthesse a társaság.
