Reménykedek benne, hogy léteznek alternatív valóságok és valamelyik párhuzamos univerzumban méltóképpen, győzelemmel adózott a csapat Cesare Maldini emlékének, mert a mi létsíkunkon ez nem sikerült, nagyon nem! Annyira nem, hogy – alig merem leírni – a mai teljesítmény azt mondatja velem: Drága legendánk, nekem, ezen a szomorú napon egy pici enyhülést vitt a szívembe, hogy ezt nem kellett látnod! Megtörtént, ami a szezonban eddig még nem, vezetett, ennek ellenére pont nélkül maradt a Milan.

Szerencse, hogy nem lesz ez most egy hosszú értékelés, mert megfogadtam, hogy csúnya szavaktól mentesen írom le ezt a pár sort, de ez még így is nehéz lesz. Az a csapat egyik nagy szerencséje, hogy ezen a napon nem erre a meccsre fog emlékezni senki ember fia majd a jövőben, pedig a mai „játékunk” felvételével tanítani lehetne. Tanítani a ’Ha csak erre vagy képes, keress más szakmát!’ képzésen. Egyetlen helyzetet nem tudott kialakítani a Milan a mérkőzésen, szinte a valamelyest veszélyes pillanatokat is keresni kell, azt is csak akkor lehet találni, amikor már a minden mindegy elv volt napirenden. Megint a 0 pontos meccsállásig kellett várni arra, hogy legalább az akarat csírája meglátszódjon a csapaton, mindezt egy olyan napon, amikor meg kellett volna dögleni a mezben, még jobban, mint máskor. A Rossoneri brigád mai másik nagy szerencséje, hogy ez a meccs, nem a San Sirora jött ki, mert kétlem, hogy egyhamar el merték volna hagyni a stadion öltözőjét.

A beharangozóban ugyan számítottunk rá, hogy ez lesz, elvéve olvasóink kedvét előre a meccstől, de, hogy ezt a ma hajnalban történtek után is át kelljen élni, azt bevallom nem gondoltam, amikor reggel megláttam a gyászhírt. Az lett a vége, hogy sikerült még szomorúbbá válnom a délutánra és nem a meccs végeredménye miatt, sokkal inkább azért, mert senkin nem láttam, hogy átérezné a mai nap jelentőségét. De még a meccsét se sikerült, pedig ma pont 'tökmindegynek' hat, hogy az a Sassuolo, aki kitette ránk az indexet a következő fordulóban nagy csoda lenne, ha nem osonna el mellettünk.

Szégyellje el magát mindenki, aki ma a pályán volt, egyszerűen nem is akarok velük tovább foglalkozni a mai napon, nem érdemlik meg, egyik se, senki se! Inkább megpróbálok saját kis világomból merítve legalább én méltóképpen elbúcsúzni egy ízik-vérig Milan család legendás Rossoneri alakjától, számunkra egyik legkedvesebb győzelmével, egy tavaly őszi gondolatával és azzal, hogy:

ISTEN VELED CESARE MALDINI!

 A probléma nem a Milan játékstílusával van, hanem a játékosállomány minőségével!