Mihajlovics 37 mérkőzés - és nem egészen egy szezon - után távozik a Milan kispadjáról, helyét pedig az utánpótlásban tevékenykedő Cristian Brocchi veszi át. A szerb tehát nem bírta ki a csapat folyamatosan ingadozó teljesítményét és a szezon végére szétesni látszó játékot. Bár az valahol várható volt, hogy hosszútávon nem életképes a Milan-Mihajlovics kapcsolat a mostani döntés kissé váratlan volt. És, hogy örülünk-e? Hát, egyelőre nem nagyon.

Mihajlovics kinevezésekor számos szurkolót megosztott a szerb személye a múltja miatt. Nem pusztán azzal volt baj, hogy az Internél volt játékos, de azt is elmondta a Milannál bizony soha nem vállalna állást. Aztán csak fel kellett neki ajánlani és végül igent mondott. Fenntartásaim nekem is voltak, azonban egészen más okból.

Elsősorban nem a játékosmúltja miatt voltak és nem is a nyilatkozata okán. Ezek kevésbé fontosak. Számít-e például Capello megítélésében, hogy játékosként a Juventust (is) szolgálta? Na, ugye. Persze Capello azért már játékosként is belekóstolt abba milyen Rossonerinek lenni, míg Miha nem, ugyanakkor a szerbet sem feltétlenül érdemes az Interrel összekötni a náluk eltöltött 2 szezon miatt. Mintha valami ős-Interes lenne, mint Materazzi. A nyilatkozata pedig megtörtént és alighanem akkor jogosan gondolta, az Inter kispadjára potenciális jelölt volt. De, hogy a lényegre térjek lényeg, ezek nem zavartak.

Az már inkább, hogy szakmailag nem volt kiemelkedő, hiszen ha visszatekintünk az eddigi munkásságára, akkor az látszódik, hogy bár nem kutyaütő, de nem is az a szint, amit elvárnánk. Az a szint, amit mondjuk a Juventus megtalált Contéval vagy később Allegrivel. A jelenlegi folyamatok ismeretében komoly kérdés, hogy egyáltalán van-e olyan edző ebből a kategóriából, aki hajlandó leülni a Milan kispadjára. Élek a gyanúperrel, nincs.

A klub helyzetéhez mérten tehát Mihajlovics logikus választás volt, karrierje azért mégis felfelé ívelt, ha nem is Emery vagy akár csak Di Francesco szintjén. A kiesőjelölt Sampdoriából másfél év leforgása alatt olyan csapatot épített, ami nem vallott szégyent nagyobb csapatok ellen sem és olykor kifejezetten bravúros eredményekre is képes volt. Ezt tudja.

Ezt pedig a Milannál is hozta, csakhogy a Sampdoriás betegségek is előjöttek. Hiába volt mondjuk zsinórban négy jó meccs, ha utána képtelen volt a legegyszerűbb feladatokat is megoldani. A gyengeségei akkor mutatkoztak meg leginkább, amikor a Milannak saját játékot kellett volna felmutatni. Az ugyanis - kreativitás szintjén - nem volt.

Az már egy másik kérdés, hogy ez csak Mihajlovics sara-e. Szerintem nem. Ha megnézzük a Milan keretét, az egyértelmű, hogy alig van olyan játékos, aki kifejezetten ahhoz ért, hogy betömörülő ellenfelek ellen is jól futballozzon. A csapat első számú játékszervezőjévé előrelépő Bonaventura sem ilyen, leginkább akkor van elemében ha lendületből indulhat meg. Más pedig még ezt sem nagyon tudja.

Lehetne persze a nyáron elköltött pénzekről beszélni, ami fontos szempont, tényleg nagy segítséget adhatott volna a csapatnak. Csakhogy a keretet az évek során sikerült úgy építeni - köszönhetően többek között a vezetőség kívánságainak -, hogy sem a szélsőjátékra sem a 4-3-1-2-re nem igazán alkalmas. Előbbihez a szélsők, utóbbihoz pedig az irányítók hiányoznak. Akkor mégis mit kellene játszani?

Maradt a 4-4-2, amiből sikerült sokat kihozni, amíg volt benne spiritusz. Arra már az elemzéseinkben is rávilágítottunk, hogy az A terv remek, de mögötte nem nagyon akad B. Különösen igaz ez a két belső középpályás posztjánál, ahol az utóbbi időben Kucka és Montolivo is sokat volt sérült. Lehetett sejteni, hogy ezt így nem fogja elbírni a csapat, ahogy nem is tette végül.

Reális átgondolva a két alap középpályás kiesése, formahanyatlása alapjaiban megfogta a Milan játékát. Maradt Bertolacci akinek a Milanban egy két méteres passz is megoldhatatlan problémát jelent, Poli akinek már a járás is akadály és Mauri aki a harmadosztályú ellenfél ellen is karcsúnak tűnt. Grátiszként persze Locatellit is meg lehet említeni, róla például már tudjuk, hogy az oldalvonal mellett ácsorgásban klasszis. Ennél többet nem nagyon.

Lehetne azzal érvelni, hogy egy jó edző eldobta volna a 4-4-2-es formációt és helyette kitalált volna olyat, ami a megmaradt játékosokra nézve kedvező. Csak épp mit találsz ki olyan középpályásokra, akik talán még a gyep lenyírására is alkalmatlanok?

És akkor olyan problémákról nem is beszéltünk, mint Bonaventura alternatívájának hiánya vagy a rossz mentalitású játékosok halmozása.

Olyan problémákról, amik túlmutatnak az edző személyén.

Hogy Miha megütötte-e azt a szintet, amit megszoktunk? Nem. De manapság hol üti meg a Milan azt a bizonyos szintet? Játékosokban, klubmenedzsmentben biztosan nem. És ezek után komolyan csodálkozunk ha az edző sem üti meg azt a bizonyos szintet? Egyáltalán ezzel kell leginkább foglalkozni? 

Mindent egybevetve összességében nem volt ez annyira rossz, 1,78 pontot hozott átlagban, ami épphogy elmarad Allegritől (1,81) és jócskán megelőzi Inzaghit (1,38).

Mindenképpen beszélni kell Brocchi személyéről is, aki egy újabb tapasztalatlan, nullkilométeres edző. Az a Brocchi érkezik, aki az ifik között 1,85 pontot hozott átlagban, a meccseinek durván 60%-át nyerte meg és egyébként semmit nem nyert a fiatalokkal. Még annyit sem, mint Inzaghi, aki úgy általánosságában is sikeresebb volt a fiatalokkal (meccsenként 2 pont). Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy például a Viareggio kupán, ahol 4-0-ra zúgott ki a Juventus ellen a legfontosabb alapemberei nem voltak a pályán az utánpótlás válogatott miatt és egy ificsapatnál nem feltétlenül az eredményesség fontos. Mondjuk Brocchi segített felépíteni Donnarummát, bizalmat szavazott neki, ami önmagában kenterbe veri a teljes Inzaghi-életművet. Mármint edzőként.

A kinevezése elsősorban azért aggaszt, mert nem látom mi szükség volt erre. Komolyan gondolja bárki is, hogy Mihajlovics nem tudta volna bekormányozni a csapatot a legjobb 6 közé? Esetleg komolyan gondolja bárki is a vezetőségben, hogy Brocchi - aki az utánpótlásban nem tudta kiegyenlíteni tudásával a hiányosságokat - majd azt az Allegrit meccseli le a kupadöntőben, aki egyébként szépen lassan top5 edzővé lépett elő? Félreértés ne essék, Mihajlovicsban sincs ez benne reálisan, de ha már vele jutott idáig a csapat (és az most nem olyan lényeges hogyan), akkor legalább annyit megérdemelt volna, hogy megküzdhessen a trófeáért és ne az a nullkilométeres edző kapja ezt a megtiszteltetést, aki egyébként idén semmit nem tett a sikerért.

Nem Brocchi ellen szólok természetesen, simán elképzelhető, hogy több tudás van benne, mint Seedorfban és Inzaghiban összesen és személyében megtalálja az olasz Dárdaipalit a Milan, behozza gond nélkül első hatba a csapatot, megnyeri a kupát, jövőre pedig akár a Serie A meglepetéscsapata lesz a Rossoneri. Azt a gondolatmenetet nem értem ami mentén ide eljutottunk. Még egyszer: egészen pontosan, hogy mit remélnek ettől a cserétől.

Brocchiról egyébként azt mondják az okosok, hogy a Barca-stílusát kedveli, letámadással, labdabirtoklással építkezik, már a védőket is bevonja a támadásépítésbe, szereti az olasz játékosokat és nem fél fiatalokat bedobni a mélyvízbe - már amennyiben a U19-es csapatot már annak tekinthetjük. Még fiatalok szintjén is mer fiatalokhoz nyúlni, így a 15 éves Donnarummához vagy épp Alessandro Plizzarihoz. Várhatóan tehát Calabria és Locatelli is lehetőséghez jut majd Brocchi alatt. Játékrendszerként egyébként a 4-3-3-at favorizálja, de ne csodálkozzunk ha időközben azt is kitalálták volna a szerződés aláírása előtt a kölcsönös egyetértés jegyében, hogy Bonaventura A TREQUARTISTA és a 4-3-1-2 nagyon faszán illene ehhez a csapathoz.

Végszóként pedig csak annyit: azért kösz mindent Szinisa!