Curva Sud Ungheria

Nyomás nélkül - élet a 'perfect hat-trick' után!

2016. augusztus 26. - godom

Az első idegenbeli fellépésére készül szombat este a Milan a Serie A új idényében és rögtön a papíron egyik legkeményebb fába kellene belevájnia tompácska körmeit. Egyelőre tényleg maradjunk meg ennél a nem egészen tényszerű megközelítésnél, ugyanis a Partenopei nemcsak legélesebb, legfélelmetesebb fegyverét vesztette el a mercato alatt, de az első forduló legnagyobb meglepetését is okozta azzal, hogy pontokat hagyott az újonc Pescara otthonában és csupán a csereként beálló Mertens duplájának köszönheti a totális égéstől való megmenekülését. És bár most hazai pályán bizonyíthatják, hogy van még bennük bőven erő Higuain nélkül is, azért ott is nagyon szezon eleje van még és így akár meccsben is lehet a Milan – ideig-óráig mindenképp, aztán, hogy a végét mennyire bírjuk az már más kérdés, mert a Torino ellen úgy tűnt, hogy jelenleg 70 percre van kalibrálva erőnlétileg a Rossoneri alakulat.

A Milan Bacca mesterhármasa és GigiD hatalmas utolsó másodperces bravúrja nyomán, végül egy szűk és - mondjuk ki - szerencsés győzelemmel a tarsolyában utazik délre. Így, hogy meglett a 3 pont a nyitányon nagyjából nyomás nélkül készülhet az összecsapásra a csapat, mert ennek a keretnek, amely az előző idény óta nem sokat változott - de semmiképp sem erősödött – elsősorban nem a San Paolo lelátói előtt kell megalapoznia a szezonját. Legutóbb februárban egy jól hangzó 1-1-es döntetlent sikerült összehozni nápolyiéknál, ez egy hangyányit sikeresen tudta árnyalni az azt megelőző szezonkezdet környéken tőlük Milánóban kapott válasz nélküli négyest.

gigid.gif

Sokat nem kellett várnunk arra, hogy rögtön egy új védőnégyest láthassunk majd a leendő kezdőcsapat böngészésekor, Paletta meccs végi kiállítása után várható, hogy bemutatkozik egyik új szerzeményünk és a paraguayi Gustavo Gómez első tétmeccsén kap szerepet a Milanban Romagnoli párjaként a védelem tengelyében. Szerény véleményem, hogy ezt én nagyon nem bánom, sőt, de az tény, hogy nem biztos, hogy egy idegenbeli, Napoli elleni derbi a legalkalmasabb a fiatal, dél-amerikai középhátvéd bemutatkozására. Na de ez mindegy is, mivel Paletta nálam egy töltelék, egy bűn lassú pali, aki maximum cserének fogadható el még ebben a Milanban is, míg Gómezben legalább ott a hátha, a lehetőség, hát adjuk meg neki.

Több változás aligha elképzelhető a Torino elleni kezdőhöz képest, erre csak sérülés vagy betegség esetén kerülhet igazából sor. Az ellenfélnél se várható nagy változás, de az talán kisebb meglepetés lenne, ha a legutóbb két gólt szerző Mertens nem kapna helyet az első perctől. Az olasz lapok szerint Jorginho is elfoglalja Valdifiori helyét a középpálya közepén, valamint Milik is a pályára kerülhet Gabbiadini helyett. Ez egyik se olyan opció, ami könnyítené a mi helyzetünket és az a tény is tartogat magában némi pikantériát, hogy mindkét alakulat a 4-3-3-as felállást fogja alkalmazni – amit, teszem hozzá gyorsan, én alapból rohadtul utálok önmagában is, nem még ha párban kell nézni.

napmilkezdo.png

Egyenlő erők valószínűsíthető küzdelméről ennek ellenére alaphelyzetben távolról sem beszélhetünk, mégis benne lehet a levegőben, hogy egy tisztességes, vállalható produkciót és egy elfogadható eredményt össze lehet futballozni, amennyiben jobban bírja a Milan a meccs végét és a lehető legkevesebb alkalommal hagyja ellenfelét úgy igazán felgyorsulni. Természetesen ez már durván egy optimista verzió, a valósághoz nemigen áll közel, de legalább még a szezon kezdetén ne döntsük magunkat nyomorba idegileg, lesz még arra idő bőven. A nyomás most nem a fiainkon van, GigiD-t is megszállhatja megint valami és a mesterhármas után mi mást mondhatnánk, mint hogy elég lehet, ha csak 2-3 normálisabb labda eljut Baccához.

baccahattrick.jpg

Kolumbiai csatárunk egyébként nemcsak úgy simán vert hármat, hanem úgynevezett ’perfect hat-trick’-et ért el! A tökéletes mesterhármas jellemzője, hogy mindkét lábbal, valamint fejjel is eredményes a játékos.

A találkozó szombat este – a Lazio-Juventus „rangadó” után – 20:45-kor kezdődik és a DS1 20:25-től kezdődő felvezetése mellett élőben közvetíti. Streamekre ITT és ITT vadászhattok kedvetekre.

A bejegyzés trackback címe:

https://curvasudungheria.blog.hu/api/trackback/id/tr7411653072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása