Ezen a héten hétközi fordulót is rendeznek a Serie A-ban, ráadásul a Milanra rangadó vár: a Laziót fogadja a San Siróban Montella csapata. Ehhez a jeles alkalomhoz természetesen felvezető poszt is dukál, rendhagyó módon azonban nem elsősorban a leendő mérkőzésről lesz szó. Az ok egyszerű: a lejátszott négy mérkőzés után képet kaptunk Montella csapatáról és elképzeléseiről ezért részletesen is megvizsgáltuk, hogyan teljesített eddig a Milan. 

Ezt a kérdéskört nagyon röviden le lehetne zárni: szarul. Kész, viszlát, várunk titeket a jövő héten is!

(Részletesebb indoklás a továbbiakban következik).

Egyáltalán nem indokolatlan abból a felvetésből kiindulni, hogy az eddig látott Milan igencsak gyengécske. Montella alapvetően a labdabirtoklásra és a gyors támadások egyvelegére épít, melynek jelentős része főleg szélről indul. A védők és Montolivo feladata a labda minél gyorsabb megjátszása, elsősorban a balszélt keresve a labdákkal, ami egyfelől egy kijelölt áttörési pont, másfelől pedig a remek lövőtechnikával rendelkező Suso előtt is gólhelyzeteket eredményezhet. Ezt a számok is könnyedén igazolják, ugyanis az eddigi négy mérkőzés alkalmával háromszor is a támadások több, mint 40%-át vezette a csapat bal oldalon. A kivételt az Udinese elleni találkozó képezi - ahol az eltiltott Niang helyére feltolt Bonaventura szerepkörét Poli vette át a túloldalon, értelemszerűen azon a mérkőzésen szimmetrikusan (nem) működött az elképzelés.

Bár a formáció alapvetően 4-3-3, ez a legritkább esetben érződik tisztán. A kulcs Bonaventura szerepkörében rejlik, aki sokszor balra kihúzódva próbálja segíteni a támadások felépítését, így gyakorlatilag 4-2-3-1-es formációvá alakítja a Milant támadásokban. Ahogyan fentebb írtam ez a kijelölt áttörési pont, így a felfutó szélsőhátvédnek is nagy szerepe van a labdás játékos - mondjuk Niang segítségében. A felfogás lényege, hogy lehetőleg túltöltsék a pálya szélét és valahol üresen álló játékos maradjon. Már alapból ígéretes a szituáció - egy szélsőhátvédre fut fel három ember - de még ha a középpályás be is segít neki a védekezésben (általában be), akkor is előnyben van a csapat szélen. A másik forgatókönyv az lehetne, hogy az ellenfél támadója is visszazár a Milan játékosokkal, hogy kiegyenlítse a létszámot, ezzel viszont a potenciális kontratámadások lehetőségét adják fel azon az oldalon.

A rendszerben kulcsfontosságú szerepe van Romagnoli mozgékonyságának, ugyanis azon az oldalon a felfutó szélsőhátvéd és a magasra feltolt Bonaventura miatt egy ember hiányzik a védekezésben, ezért kicsit a védelmi vonal mögött kell helyezkednie. Labdavesztés esetén itt sebezhető leginkább a Milan papíron. És azért csak papíron, mert a csapat pontosan tudja ezt, így az ellentámadásoknál akár ösztönösen is kihúzódnak a labdás emberre (aki értelemszerűen a Bonaventura által üresen hagyott területet futja meg), így viszont épp a túloldalon alakul ki az emberhiány. Épp ezt használták ki a csapatok idén már több alkalommal is, amikor Abate egy az egyben maradt, nem tudta megoldani a feladatot és végül gólt kapott a Milan. Persze az égvilágon semmi nem indokolja, hogy a kapott gólokat Abate nyakába varrjuk, ilyenkor csapatként teljesít rosszul a Milan, ennek áldozata - jelen esetben Abate.

Hogyan működik a rendszer?

Aki látta már a Milan idén, tudja: rettenetesen.

A legnagyobb gond támadásban a kapura lövésekkel van, ebben ugyanis csak 13. helyen áll a Milan a 12 próbálkozással. Még nagyobb gond, hogy ebből csak 3(!) találja el a kaput, ami 14. ligaösszevetésben. A sikeres cselek szintén hiánycikknek számítanak, csupán 8 sikerül meccsenként, ez a 17. "legjobb" a Serie A-ban.

Közben viszont a Milan kapuját 15 lövés éri meccsenként (Donnarumma nagyon hálás, legalább fejlődhet) és bizony szerelésekben sem kiemelkedő a csapat a maga 16,5 labdaszerzésével. De még megdöbbentőbb adat, hogy a Milan a megelőző szerelésekben tökutolsó helyen áll 7,5-tel, míg a listavezető Sassuolo 20,5-nél jár meccsenként. (Miközben ők a szerelésekben is jobbak, nem is kevéssel).

Foglaljuk össze röviden a dolgot: a Milan védekezésben és támadásban is átlag alatti teljesítményre képes, ehhez mérten még hízelgő is a megszerzett 6 pont.

Ezt érdemes a Sampdoria ellen kispadra száműzött Baccának megköszönni, eddigi négy gólja ugyanis hat pontot ért a Milannak, nélküle egyetlen ponttal állna a csapat az utolsó előtti helyen.

Mi a gond?

A probléma természetesen nem új, valami ugyanis a legtöbb edző elképzeléséből hiányzott, nagyjából Ancelotti távozása óta. Jelenleg épp azzal szembesül a csapat, hogy alapvetően minden hiánycikk, amit Montella a csapat erősségeinek képzelne el. Ez a játék ugyanis lehetne sikeres, elméletileg kiváló gondolat, hogy a középpályásként és szélsőként is jó teljesítményre képes Bonaventura egyfajta átmeneti poszton segítse területhez jutni a szélsőket, és ezzel alakítson ki mindkét oldalon helyzeteket. Csakhogy ehhez többek között jó beadásokra is szükség lenne, jelenleg viszont nincs olyan játékos a keretben, akitől legalább egy jó beadás várható mérkőzésenként. 

Nem lenne rossz gondolat, hogy gyors, direkt passzokkal hozzák játékba a szélsőket, de sokkal gyorsabban és szervezettebben kellene befejezni az akciókat. A cikk írása közben visszanéztem a meccsek összefoglalóját és legalább két olyan alkalom volt, amikor ha a labdát vezető játékos nem a lövést, hanem a passzt választja, gyakorlatilag kihagyhatatlan helyzetbe hozza a társát. Ez akár azt is jelezheti, hogy a csapatszellemmel valami nincs rendben.

Azt sem sikerült kihasználni eddig, hogy a szélre helyezett akciókkal a középen felfutó játékosoknak teremtsünk lövőhelyzeteket, pedig Sosa és Bonaventura technikája is igencsak veszélyes. Beszédes adat, hogy a három kezdő csatár összesen majdnem 8 lövést vállal a Milan 12 próbálkozásából, vagyis a középpályások elképesztően passzívak a mérkőzésen. Na nem mintha a támadók ilyen tekintetben kiemelhetők lennének, különösen Suso és Niang, akik kifejezetten azért szerepelnek tükörszélsőként, hogy befelé cselezve könnyebben vehessék célba a kaput. 

Tavaly egyébként 14,4 lövési kísérletből átlagban 4,6 találta el az ellenfél kapuját, ugyanakkor meccsenként hárommal kevesebbszer találták el a kapunkat, és 18 szerelés mellett 19 megelőző szerelést is produkált a csapat. Utóbbi statisztikák magyarázhatók azzal, hogy Mihajlovics lényegesen defenzívebb volt, ugyanakkor a védekezés teljes szétesése mellett legalább a támadás is visszaesett a tavalyi évhez képest. 

A  statisztikákat szemlélve az ugrott be, mintha Montella maga sem tudná, hogy egy rideg, racionális, célratörő Milant szeretne látni - amihez sokkal jobb védekezés kellene - vagy pedig egy olyan Milant, ami lehetőleg dominálja a mérkőzést - értelemszerűen ehhez sokkal jobb támadás. Az előélete és a látott játék alapján utóbbira tippelnék, ehhez viszont egyáltalán nem elegendő a mostani játékosállomány a középpályán.

A Lazio

Így jutunk el a hétközi bajnokihoz, ahol a Milan a Lazio ellen lép pályára hazai pályán. A két csapat között mindösszesen egy pont a különbség. A Milan a Napoli, a Lazio a Juventus ellen játszott vesztes rangadót, ezek a vereségek gyakorlatilag előre bekalkulálható botlások voltak. Inzaghi (nem az, a másik) csapata a Chievo ellen szaladt bele egy döntetlenbe, közben legyőzték az Atalantát (4-3-ra) és simán verték Oddo Pescaráját.

Az ellentámadásikra kifejezetten figyelni kell, mert Milinkovic-Savic bizonyítottan veszélyes játékos, Felipe Anderson pedig kezd újra értékelhető teljesítményt nyújtani. Passzaikra elsősorban Ciro Immobile leselkedik majd, aki eddig két gólos a bajnokságban. Úgy tűnik a védelem is stabilizálódhat, legalábbis Stefan de Vrij visszatérésével erre minden esély adott.

Ha hihetünk a híreknek Montella bekeményít és a középpályára a Kucka-Locatelli-Sosa trióval áll majd ki. A szlovák, mint egy falat kenyér, úgy kell erre a középpályára és egyelőre Sosa is ígéretesen futballozott, noha extra teljesítményt még nem láttunk tőle. Locatelli érdekes kísérlet lehet, a Sampdoria ellen voltak jó és rutintalan megmozdulásai is, de eddig semmi kiemelkedőt nem láttunk tőle. Elsősorban a védekezés lesz kérdés, mert eddig ez tűnik a csapat legnagyobb gyengeségének. Ez a rendszer sokkal kevésbé fekszik például Montolivónak - több és gyorsabb futásra lenne szükség, így nem csoda, hogy a tavalyihoz képest két labdával szerez kevesebbet. Érdekes kísérlet lesz ha valóban így dönt Montella, mivel Sosa vélhetően életében nem játszott a védelem előtt, Locatelli pedig felnőtt meccsen se szerepelt nagyon.

A mérkőzést a Digisport 1 élőben közvetíti, streameket pedig INNEN vadászhattok majd.