A hosszabbításban csúszott ki a Milan kezéből a győzelem és a vele járó három pont, az egész mérkőzésen veszélyes Inter pontrúgások közül, a legutolsó volt az, amit nem sikerült megúsznia a csapatnak, amely így végül csak egy pontnak örülhetett. Innen nézve nem egyszerű igazán pozitívan értékelni az eseményeket, én mégis azt mondom, hogy maradéktalanul lehet örülni ennek a döntetlennek. Valljuk be nyugodtan, ezen az estén nem érdemelt a Milan győzelmet hiába vezetett kétszer is, a Nerazzurri alakulat szinte a meccs egészében fölénk nőtt és nagyon komoly nyomás alatt tartottak minket nemcsak akkor, amikor a vezetés tudatában még inkább visszahúzódva próbáltunk vitézkedni, hanem egyenlő állásnál is. Megmaradt a 8 pontos távolság a két csapat között, ezt előzetesen nagyon sokan aláírták volna, köztük én is, ahogy erre a mérkőzés felvezetésében is utalást tettem. Való igaz, hogy az utolsó pillanatokban történtek után ezt egy kicsit nehezebb elfogadni, de az Intertől elvett két pont még így is nagyon sokat hozhat a Milan számára a végelszámolásnál.

A játék folyása és a meccs képe alapján egyébként egy kínnal-keservvel kiharcolt pontszerzésről is lehetne nyugodtan beszélni, mert csapatként és taktikailag szétszedte a Milant az ellenfele, és hogy megúszta ezt az estét vereség nélkül azt a szerencsén túl Suso zsenialitásának és annak köszönheti, hogy minden csapatrészre akadt egy-egy igazán jó egyéni teljesítmény. Több mint kétszer annyi próbálkozás és majdnem kétszer annyi labdabirtoklás az Inter javára, emellett számunkra botrányos képet festő passzhatékonyság (71!!!-86) és szögletarány (1-8), a kulcspasszokról (8-20) nem is beszélve. Ezek alapján még a döntetlen is igazán megsüvegelendő eredmény, egy nála erősebb csapattól nem kapott ki a Milan, sőt pillanatokon múlt, hogy nem nyert, pedig az első 40 percben Handanovic fix, hogy elaludt a kapuja előtt. Valahogy úgy, ahogy a Milan is tette azt a bekapott góloknál és ott olyan hibákat vétett, hogy meg is érdemelte, hogy ne nyerje meg a derbit.

Számtalan olyan szituáció volt a meccsen, ahol egy bekapott gól nem váltott volna ki ilyen hatást belőlem, na, ez a kettő pont az volt, ami igen. Hogy miként lehet az, hogy egy szögletnél, a majd 190 magas Kondogbiát nem zárjuk el a labda útjától, miközben Perisic kontakt nélkül gyalogolhat a gólvonal felé az is megérne egy misét, de nekem bevallom Candreva gólja sokkal, de sokkal jobban bassza a csőröm. Folyik a játék, a labda elhagyja a játékteret és Abate, valamint Locatelli magastartásban óbégat valami vélt vagy valós – teljesen mindegy melyik – szabálytalanságot számon kérve, miközben Perisic elvégzi a bedobást, ami mintegy 30 méterre a kaputól olyan üresen találja meg Candrevát, hogy szegény gyerek zavarában azt se tudja, hogy merre induljon el. Eközben Kuco kocog mögötte, Gómez felé indul, majd megtorpan, hogy aztán újra elinduljon egy lehetetlen becsúszó hadjáratra. Az Inter egyenlít, és az addig lépegető, magyarázó, valamelyest visszakocogó csapatkapitányunk olyan sprintben támadja le Tagliaventót, hogy ott a bögre kiesett a kezemből. Egy szó, mint száz, ha nincs a reklamálgatás és a mutogatás, hanem mindenki csinálja dolgát, együtt él a játékkal, ahogy azt kell, akkor ez a hatalmas bomba nem záporozik rá GigiD kapujára.

Nem tudni mi volt Montella taktikája, ha az, hogy ne kapjon ki a Milan, akkor ez bejött, ha bármi más, akkor azt az Inter megölte, egy biztos, mostanában nem ezt szoktuk meg a csapattól. Amikor egy olyan ellenfél került manapság a Milan útjába, amely nem egyértelműen minden poszton jobb csapat, nem egy top alakulat, de képes és akar támadni, kockázatot vállalni, akkor a Rossoneri is veszélyesebb, látványosabb focira volt képes, ez most nagyon nem valósult meg, sőt szinte momentumai is alig voltak a csapatnak az Inter kapuja előtt, Suso kimagasló teljesítményét leszámítva. Összességében egy nagyon közepesen teljesítő, csapatként, taktikailag elvert Milan végzett döntetlenre az Inter ellen, egy egyszerű, de hatékony Gómez, egy sokszor önző, de a játékba komolyan beleálló Bonaventura és a két gólt lövő, lassacskán megítélésében egy más, komolyabb szintre lépő Suso jóvoltából.

Ha nem is tudunk felhőtlenül örülni az 1 pontnak, annak biztos, hogy mindenki tud, hogy az Intertől ezzel elvettünk kettőt és nagyon jó pozícióból várjuk az év végét, aminek elején jön két olyan meccs, amit kötelezően meg kell nyerni. Az Empoli és a Crotone nem jelenthet akadályt a Milan számára, nem lesz gála, nem lesz egyszerű, de az a különbség, ami van, az ki kell, hogy jöjjön 90 perc alatt a várhatóan 10 emberrel védekező két legközelebbi vetélytársunk ellen. És amennyiben ez sikerül, akkor már mindenki számára nagyon értékes lesz, ennek a derbinek az eredménye. És mivel az év utolsó két meccsét a Roma (I) és az Atalanta (H) ellen vívja majd a csapat, ki kell jelenteni bátran, nem eltitkolva, hogy a két kiesőjelölt ellen nem hibázhat a Milan.