Felemás félidők, felemás érzések. Ez is lehetne a címe ennek a cikknek. Sajnos a téli szünetre keserű szájízzel mehetünk, mert a tabella nem lesz olyan szép karácsonykor, mint az elmúlt hetekben. A cikk írása közben már két három góllal vezet a Napoli Mihajlovicék ellen, így ők szinte biztosan előznek minket, de a Lazionak is két lehetősége van erre. Bár nekünk és a Juventusnak nincs több bajnokink idén a katari Szuperkupa-döntő miatt, de egy csonka fordulót tartanak hétközben, még karácsony előtt. Kicsit keserű szájízzel megyünk tehát neki így a rövid téli szünetnek, és arra is egyre kevesebb reményünk van, hogy januárban megerősítik a keretet. Az őszre azonban mindenképpen sikerként kell tekintenünk.

A mérkőzés nem jól kezdődött, az Atalanta letámadásával nem tudtunk mit kezdeni. Ha több góllal vezetnek a félidőben, egy szavunk sem lehetett volna (köszönhetjük többek között Petagnának), ráadásul a második félidőt is egy veszélyes helyzettel kezdték. Ezután viszont feljavult a játékunk, átvettük a kezdeményezést, és helyzeteket is kialakítottunk. Úgy éreztem, megszerezzük azt a bizonyos szokásos, "szerencsés" gólt a meccs végén, és hozzuk a 3 pontot, de ez most nem sikerült. Nem sikerülhet mindig, várható volt, hogy ez is eljön egyszer. Egy, az élmezőnyhöz szorosan tapadó, jól játszó Atalanta hozott el két pontot Milánóból, szerintem ez önmagában nem csalódás, nem lehet mindig győzni. Akkor lesz igazán fájó, ha a következő meccseken is pontokat hagyunk el. Talán a legjobbkor jön a szünet, két rosszabbul sikerült meccs után. (Az más kérdés, hogy a felesleges dohai túra mennyire tesz jót az erőnlétünknek.)

A kezdőben volt pár meglepetés, kikerült De Sciglio, Locatelli és Niang is, visszatért Antonelli, mélységi irányítóként pedig a 20 milliós "csodagyerek", Bertolacci kezdett. Én még mindig nem tudom hova tenni Andreát. Amit az első 60 percben csinált, az tragédia, az eddigi milánói teljesítményét is alulmúlta. Az utolsó fél órára viszont feljavult (ez azt jelenti, hogy hozott egy erős átlagot, de nem emelkedett ki, nem volt vezére a csapatnak). Pasalic játéka volt számomra még nagy csalódás, teljesen beleszürkült a mezőnybe, de ő legalább nem adott el egy csomó labdát. Susot sikeresen semlegesítették a kék-fekete védők, nem ez volt a legjobb meccse. Bonaventura volt a legaktívabb játékosunk, de túl görcsösen játszott volt csapata ellen, a meccs végére el is fáradt, így nem tudott sokat segíteni a csapatnak. Ezekből is következik, hogy Lapadula alig volt játékban, nem kapott sok labdát, ő pedig nem az a típusú támadó, aki ki tudja alakítani magának a helyzetet, ha nem szolgálják ki. Ez a helyére beálló Baccáról is elmondható, viszont majdnem gólt szerzett a kolumbiai csatár nem sokkal a becserélése után. Hogy Montellát se mindig csak dicsérjük: ezt a cserét talán korábban is megtehette volna, de a Pasalic-Bertolacci kettős egyikét is lehozhatta volna (bár Antonelli és Bonaventura cseréje nem biztos, hogy tervezett volt).

Akiket kiemelnék a csapatból, az a Paletta-Romagnoli védőpáros. Nemcsak tegnap, hanem egész ősszel megbízhatóan teljesítettek. Nagyon jól kiegészítik egymást, stabil védelmet alkotnak, és fejlődnek is egymás mellett. Donnarummáról csak egy gondoltat: az biztos, Josep Guardiola aktuális csapata nem őt fogja leigazolni. Bár már 17 évesen sikerült klasszis kapussá válnia, viszont lábbal nagyon bizonytalan, itt kell a legtöbbet fejlődnie. Ha hazapasszolják neki, mindig elmormolok egy rövid imát. Persze még mindig jobb, mintha a szögleteknél, beíveléseknél kapnánk szívrohamot.

Jöhet egy kis szünet, a bajnokságot január 8-án a Cagliari ellen folytatjuk, hazai pályán. Az elmaradó meccsünket Nagy Ádiék ellen pedig egy hónappal később, február 8-án játsszuk le. Akkorra sokkal okosabbak leszünk azzal kapcsolatban, hogy mit várhatunk tavasszal. Remélhetőleg egy az őszihez hasonló folytatást.