Bár Montella éppen az ellenkezőjét nyilatkozta, de egyértelmű, hogy a szezon egyik legfontosabb mérkőzése volt a vasárnap esti, Fiorentina elleni rangadó. Egyrészt a győzelem azt jelenti, hogy kilábalt a gödörből (hosszabb-rövidebb időre) a Milan, másrészt az egyik legnagyobb riválisunkkal találkoztunk, akik szintén Európa Liga indulásért harcolnak. Az előjelek nem voltak túl biztatóak, minimum 5 meghatározó játékosunk hiányzott sérülés miatt.

Nem mondanám, hogy jól kezdtük volna a mérkőzést, és azt sem, hogy magas színvonalú játékot láthattunk az első félidőben, ennek ellenére mi szereztük meg a vezetést, és az első 45 perc még semleges nézőknek is élvezhető volt. A játékrész képe változó volt, néha a Fiorentina szegezett minket a kapunk elé, máskor pedig az ő térfelükön folyt a játék. Ami tény, egy jó első félidőt láthattunk, ahol kétszer is vezetést szereztünk, ami döntőnek bizonyult, mivel a második félidő teljesen mást hozott.

Valószínűleg Montellát meglepte, hogy a félidőben vezetett a csapat, és jobb ötlete híján elővette a catenacciot, hogy a szezon legrosszabb félidejét láthassuk. 3 középső védővel utoljára talán Allegri játszatta a csapatot az utolsó milánói félévében, amikor az összes létező felállást kipróbálta, hátha valamivel kilábal a gödörből a Milan. Becsületünkre legyen mondva, most állta a sarat Montella gárdája, valahol viszont szomorú, hogy hazai pályán így leparkol a csapat busszal a kapuba. De inkább nem panaszkodok, mert a lényeg meglett, ami a 3 pont. Akik idegesek lehetnek, azok a lila-fehérek, mivel gólhelyzetet is alig tudtak teremteni egy nem túl erős Milan-védelemmel szemben. Viszont őket nagy ívben leszarom, ez az ő gondjuk.

A csapatról: Gomezt ötletem sincs, honnan, hogyan és miért hoztuk ide. Hozzá képest Lord Bonera valójában egy aranylabdás zseni volt. Vangionit nem akarom bántani, mert legalább küzd, robotol, mindent megtesz, amit tud, továbbá a poszttársai sem játszottak nála sokkal jobban az elmúlt hetekben. De amit Abate a másik oldalon művel, főleg támadásban, az tragédia. Legalábbis a csapatkapitánytól, egy sokszoros olasz válogatott játékostól sokkal többet várnék el. Az ellenfél térfelén rosszabbnál rosszabb megoldásokat választ, talán akkor a leghasznosabb, amikor a beadása az aktuális védőt találja el. Abate a jelképe annak a középszerűségnek, ami ma a Milan. És ha úgy nézzük, hogy a mai Milan egy középszerű, de szimpatikus, harcos csapat, akkor nem is olyan szégyen egy Fiorentina ellen hazai pályán bekkelni. Csak mi nem ehhez szoktunk, legalábbis régen.

Azért pozitívumok akadtak. Az ma már kevésbé meglepő, hogy Paletta jól játszott, most viszont a támadást is segítette. Romagnoli hiányában ő próbálkozott hosszú indításokkal, melyek olyan mérnökien pontosak voltak, mintha a fénykorában lévő Pirlo csinálta volna. Sosa volt a csapat egyik legjobbja, amíg nem fáradt el. Mindkét gól előtt ő szerzett labdát, sőt, az egyik gólpassz is a nevéhez fűződik. Kezd belejönni a regista pozícióba, hétről hétre egyre jobb teljesítményt hoz. Deulofeu még az, aki fényt hoz az éjszakába, élmény nézni a játékát, és végre gólt is szerzett. Azon kevesek közé tartozom, akinek Pasalic játéka is tetszik (főleg, ha megnézzük, kik az alternatívák a helyére), hasznosan játszik, mindig gólveszélyes, ráadásul most egy gólpasszt is összehozott. Baccát szerintem méltatlanul lepontozta a Gazzetta (4,5). Igaz nem játszotta élete meccsét, de így hajtani talán még nem is láttam piros-fekete mezben. Kucka hozta a szokásos tőle elvárt szintet, ahogy Donnarumma is. Susonak nem  megy hetek óta, talán elfáradt, de még mindig egy fáradt Susot nézek szívesebben, mint egy béna Hondát. Bertolacci továbbra is egy hatalmas kérdőjel, a kisszöglet is elpattan tőle, ezért még a grundon sem válogatnák be a csapatba. Remélem hamar megszabadulunk tőle. De legalább a statisztikáján javított. 

Úgy gondolom, bár nem ehhez szoktunk, de a cél szentesíti az eszközt, nagyon fontos 3 pontot szereztünk. Így életben maradtak a reményeink arra, hogy újra nemzetközi kupában játsszon a Milan. Ha mindez megtörténik, akkor megbocsátom a vasárnapi második félidőt. A következő fordulóban a legnagyobb mumusunk, a Sassuolo otthonába látogatunk egy újabb "döntőt" játszani. Az sem lesz könnyű, de remélem, nem vezetünk majd a félidőben, csak a meccs végén...