Úgy néz ki, egy korszak véget ért, Berlusconi eladta az AC Milant kínai befektetőknek. Az utóbbi években nagyon sokat kritizáltuk a korábbi olasz miniszterelnököt, viszont vitathatatlan érdemei vannak abban, hogy Milánó egyetlen igazi csapata a világ egyik legsikeresebb klubja lett.
Összeszedtük a legszebb pillanatokat az elmúlt 30 évből, amik elsőre eszünkbe jutottak. Nincs sorrend, nincs benne koncepció, csak ami éppen eszünkbe jutott. Amitől a Milan Milan lett, amitől mi ennek a nagyszerű klubnak a szurkolói lehettünk. Amiket a Donnak köszönhetünk. Itt vegyesen, csoportunk több tagjának az emlékeit olvashatjátok, viszont kivételesen nevek nélkül.
Pippo 2. gólja a Liverpool elleni Bl-döntőben, azt a mai napig megnézem (Pellegatti kommentálásával!) és kiráz a hideg! PIPPO MIO!
Az első KAPARO, az a meccs, amikor Ronaldo és Pato is bemutatkozott. Ronaldo, mint gyerekkorom bálványa a kedvenc csapatomban, csodálatos érzés! Mögötte az akkori kedvencem Kaká, mellette meg egy szimpatikus, akkor még szemtelenül fiatal, és tehetséges tini, aki velem egy idős. Abban a hármasban sokkal több volt, sajnálom, hogy ilyen-olyan okok miatt nem emelkedtek (együtt) halhatatlan magasságokba.
Sheva Aranylabdája - Imádtam a játékát, valamint emberileg is bírom, többek között miatta lettem Milan szurkoló.
Kaká - a játékos maga a Milanban. Egy nagyon különleges, és egyedi játékos volt. Egyszerre volt benne valami brazilos, és európai, ez a kettősség nagyon tetszett nekem, és az akkori Milant is prezentálta. Brazilosan technikás, kreatív, egy igazi csoda volt a játéka, viszont fegyelmezett volt a pályán és azon kívül is egy példakép lehetett bárkinek. Nekem tényleg ő reprezentálta magát a Milant. Pont ide való volt.
Az MU elleni 2007-es meccsek. Ezt talán nem kell magyarázni
Savicevic gólja a Barca ellen a BL-döntőben
Kaka csele a Man. UTD ellen
Sheva büntetője a BL-döntőben a zebrák ellen és egy bajnokin szerzett (beadás vagy lövés gólja) szintén a Juve ellen
A világ legjobb védelme Tassotti-Baresi, Costacurta-Maldini
Az 1988-as EB tulipán triója, akik miatt lettem Milan szurkoló és akiktől konkrét pillanatot nem tudok idézni, annyi volt...
1992.11.25. – Van Basten - Ravelli 4-0, köztük egy hatalmas olló!
És bár ez picit (na jó nagyon ) személyesebb, talán vannak, akiknek nem maradt meg annyira: 2006.03.08. Kahn beleordít Sheva arcába a kihagyott büntető után, majd 85 másodperc múlva Sheva gólt fejel Kahnnak.
2007-es Bl-győzelem. Mert nehéz időszakon ment át a csapat, és nagyon kellett egy ehhez hasonló öröm a szurkolóknak.
A 2007-es Kaká. Mert nélküle nem jöhetett volna létre.
Kaká Aranylabdája. A brazil egyértelműen a kedvenc játékosom volt akkoriban, így érthető módon nagyon szurkoltam, hogy megkapja.
Pato bemutatkozó mérkőzése. Azt gondoltam - nyilván nem egyedül -, hogy megvan a következő Aranylabdás klasszisunk.
Gattuso bármelyik pillanata, amikor valamelyik csapattársát, edzőjét puszta szeretetből képen törölte.
A San Siróban éneklő Ancelotti.
A 2011-es bajnoki cím. Mert ez volt az első olyan szezon, amit úgy néztem végig, hogy a Milan nyerte a trófeát.
Boateng tánca a San Siróban.
A Seedorf, Pirlo-féle 30 méteres bombák. Nem tudnék egyet kiemelni ezek közül, de soha nem felejtem el azokat a góljaikat, amiket ilyen távolságból szereztek.
Milan-Steaua 4-0. Első Milan meccs volt, amit élőben láttam a TV-ben. Mindig mondogattam, hogy Milanos vagyok, Van Basten miatt, de addig sokat nem láttam játszani a csapatot. Le voltam nyűgözve...
Van Basten mesternégyese a Göteborg ellen. Nagy kár, hogy a sérülések miatt olyan fiatalon vissza kellett vonulnia, ez az ember egy csoda volt...
Milan-Barca 4-0. Kiemelhetném innen csak Savicevic varázslatát is, de az egész meccs óriási volt.
See papa dugója az Inter ellen, azon a meccsen, amikor 0-2-ről fordítottunk.
Weah szólója a Lazio ellen. Ezt nem kell körbeírni...
Pato bemutatkozása. Ez a gyerek amit mutatott 18 évesen, nem sokan tették azt meg abban a korban. Talány, hogyan lehet ilyen látványosan eltűnni olyan tehetséggel.
Kaka 2006-07-es idénye. Fantasztikus volt.
Maldini. Kommentár nélkül.
Baresi. Szintúgy.
Shevchenko. Szintén zenész.
A Milan-Juve BL döntő. Itt lettem Milan szurkló. Hisz a két bálványom közül mind a kettő a pályán volt. (Inzaghi, Del Piero) Szerencsére a jobbik csapat nyert így lettem Milanos kb. 8 évesen.
A brazilok. Kaká, Ronaldo, Pato, Cafú, Serginho zseniális volt.
A 2011-es Scudettonk. Lényegében az egyetlen trófea amire ténylegesen emlékszem és végig követtem a 2007-es BL-en kívül.
Nesta-Thiago kettős.
Boa félideje a Lecce ellen, illetve a gólja a Barca ellen, amit élőben láttam.
See gólja a Chievo ellen ami az első meccsem volt.
Kaká visszatérése.
1989. AC Milan-Real Madrid 5-0, és a döntő, a Steaua elleni 4-0, nem kihagyva a következő évi duplázást.
1994. a Barca elleni csodálatos este, amit Il Génio varázslása aranyozott be.
Az Ancelotti-korszak két BL-győzelme. A Bayern és a MU elleni mágikus este.
Az Aranylabdásaink.
1992. október 4. Fiorentina-AC Milan 3-7. Na ez a meccs nem volt semmi.
AC Milan-Inter 6-0.
Akiket csodáltam, s imádkoztam, hogy leigazoljuk őket: Weah, Sheva, Kaká, Nesta...
Mindezek megkoronázása: FRANCO BARESI!
Ha valami nektek is eszetekbe jut, írjátok le kommentben. Forza Milan! Grazie Berlusconi!
