Előre jelzem, hogy nem lesz egy népszerű bejegyzés már csak a téma miatt sem. El Shaarawy ugyanis minden várakozás szerint aláír a Romához, ahol fél év kölcsön után végleg megvásárolhatják. De miért pont ő? -hangzik el sokfelé a kérdés, erre próbálok választ találni.

El Shaarawy meglehetősen kockázatos igazolásként érkezett 2011-ben, ahol körülbelül 15,5 millió eurót fizetett a játékosért a Milan. Annak ismeretében, hogy a srác akkor összesen egy jó - de nem feltétlenül kiemelkedő - évet produkált az olasz másodosztályban, ez egy hihetetlen nagy összeg volt akkor. Tekintettel azonban arra, hogy a csapatban több klasszis is futballozott, lehetett abban bízni, hogy a nagyok árnyékában is szépen fejlődhet. Az epizódszerepre szorítkozott első évet követően a másodikban kulcsszerep hárult rá és sikerült berobbannia az olasz bajnokság legszűkebb elitjéhez. Vagy legalábbis akkor úgy tűnt. Mert egy félév még senkiből sem csinált klasszist. Úton-útfélen megjelennek olyan futballisták, akik egy szezonon át húzóemberek, de hosszútávon nem képesek vezérré válni.

Rengeteg olyan futballista van, aki rövid ideig képes csak magas szinten teljesíteni. Ott van például Acquafresca, aki 2007 és 2009 között 24 bajnoki gólt szerzett a Cagliari színeiben 68 bajnokin, utána eddigi karrierje során összesen 23-at (ebből 4-et az olasz másodosztályban, 3-at a spanyol élvonalban).
Azt, hogy valakiből lesz-e klasszis nagyban meghatározza a teljesítmény kiegyensúlyozottsága. Egy jó félév után még senkiből sem lett világklasszis.

El Shaarawy esetében pedig ez gond. Azt követően, hogy a 2012-2013-as szezon őszén 14 gólig jutott, tavasszal már csak 2-t hozott össze, azóta pedig összesen 3 bajnoki gólt lőtt 2,5 szezon alatt.

A sérülékenysége is egy fontos faktor. A tavalyi szezon felét kihagyta, előtte pedig összesen egyszer lépett pályára kezdőként. Így nagyon nehéz köré építeni a csapatot, még ha a képességei alapján erre meg is lenne a lehetőség. Összevethetjük más hasonlóan sérülékeny játékosokkal is - kapásból Reus és Robben jut eszembe -, akik esetében fontos tényező, hogy rendre képesek magas szintre visszakerülni. El Shaarawynak ez egyik után sem sikerült, igaz nem is volt különösebben jó formában a kieséseikor.

Jelenleg ott tartunk, hogy a piaci ára a felére csökkent a Transfermarkt szerint, amíg 2013 augusztusában a számára csúcsot jelentő 27 millió eurón állt, addig ma 14 millióba kerül. Ráadásul a németek becslése nem is pontos. A mai ára valószínűleg rendben van, de 2013 környékén a valóságban 35-40 millió körül mozoghatott a játékos piaci ára, legalábbis az Anzsi hasonló összeget kínált a Milannak, de azt elutasította akkor a játékos és a Milan is. A piaci ár drasztikus csökkenése vélhetően a Milan vezetőit is elgondolkodtatta. Jelenleg ugyanis épp azon a szinten tart a csapat, ahol anyagi veszteség nélkül lehet megszabadulni tőle. A 2011-ben kifizetett 15 millió szinte teljes egészében visszajön, már amennyiben igazak a hírek a 2 milliós kölcsönről és 13 milliós opcióról. A leigazolásakor vélhetően számoltak a benne rejlő kockázattal, de akkor úgy döntöttek valószínűleg megtérülhet és akár hasznot is hozhat. Valószínűsítem, hogy hosszútávon nem is számoltak vele, mert ha esetleg mégis tartotta volna a jó góllövő formáját és évi 15-20 gólt hozna, ma ugyanúgy nem a Milan játékosa lenne.

A játékos eladása körül sokakban felmerült a kérdés, hogy miért pont a tehetséges Fáraónak kell távoznia, amikor olyan játékosok vannak a kezdőben, akik szintén nem mutattak semmit. Értem a logikát, elvégre El Shaarawyban még mindig benne lehet, hogy komoly játékos legyen, de érdemes a másik oldalról is nézni. A sokat és joggal kritizált Hondáért 4-5 milliónál aligha remélhetne többet a csapat, míg ennek háromszorosa benne van El Shaarawyban. Vagyis két nulla teljesítményt nyújtó játékos közül azt tartják meg, akinek nincs piaci értéke. Tagadhatatlanul rövidtávú gondolkodás, de ez nem ritkaság a Milannál.

Hogy a Milan vezetősége megalázta volna El Shaarawyt, az megint más kérdés. Személy szerint bár sok "bűnét" tudnám felsorolni a Berlusconi-Galliani párosnak, ezt innen semmiképpen sem tudom megítélni. Nem tudjuk hogyan és milyen körülmények között adták tudtára, hogy nincs szükség rá a csapatnak. Lehet ezt normális, emberi módon is közölni és lehet, hogy nem haraggal váltak el. Ezt valószínűleg maximum maga az érintett tudja pontosan. Egyébként sem arról volt szó, hogy egy amúgy jól teljesítő futballistáról mondták ki, hogy nem kell a csapatba, hanem olyan emberről, aki utoljára 2012-ben tudott jó formában futballozni. 

El Shaarawy helyzete pont a teljesítménye miatt nem túl jó a Milanban. A jó féléve mellett emlékezetes meccsei is ritkán akadtak, és így alighanem teljesen irreleváns az a tény, hogy mit tudott néhány éve. A szintén rengeteget kritizált Cerciről is mondhatnánk, hogy a 2013-14-es szezont még úgy zárta, hogy 25 gólban működött közre, de Hondánál is érvelhetnénk azzal, hogy a válogatottban kiváló teljesítményt nyújt. A Milanban viszont valamiért egyiknek sem megy.

El Shaarawy gyengélkedésének okainak részletezése egy másik bejegyzés témája kell, hogy legyen, de a teljesség igénye nélkül:

-Lehet taktikai probléma, hiszen sokkal kötetlenebb volt a szerepköre 2012-ben, amíg Pazzini volt a csatár. Azóta ezt nem sikerült megoldani, bár Inzaghi rendszerében kulcsszerep hárult volna rá.

-Lehet az edzők személye. Allegri alatt ment neki amíg ráépítette a játékot, utána kevésbé. Seedorfot és különösen Inzaghit nagy jóindulattal lehetne csak edzőnek nevezni, Mihajlovics pedig nem számított rá.

-Lehet az önbizalom. Volt időszak, amikor nem játszott jól, de 1-2 szép csel, megindulás benne volt a játékában. Ezek az évek során szépen eltűntek. Úgy tűnik, hogy egyénileg is válságban van, és egyelőre nem találta meg azt az edzőt, akinél ez változhatna. Ebből a szempontból a Genoa lehet jobb választás lett volna a Románál. 

De ezek mind csak feltételezések, mindenféle konkrétum nélkül. 

El Shaarawy távozását természetesen én is sajnálom. 2012 körül úgy tűnt meglesz a következő nagy klasszisa a Milannak. Azóta viszont adós maradt a jó teljesítménnyel. Feltehetőleg a vezetőség és az edzők is szerepet játszottak ebben, de nem szabad úgy kezelni ezt a történetet, mintha a játékos csupán áldozata lenne egy valóban logikátlanul működő vezetőségnek. A pályán ugyanis neki kellett volna jól teljesíteni.