Túl vagyunk ezen az igazán remek hétfő délutánon is, ilyen fura időpontban talán még sosem csapták pofán a csodálatos Milanunkat, úgyhogy ebből a szempontból is újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Nyugalom, kitartás, már csak hármat – no meg a plusz 1-et – kell kibírni a végéig, hamarosan lemegy a függöny és vége lesz – legalábbis egy időre – a Rossoneri idei nagy gálaelőadásának, amelynek legutóbb egyik újabb kulcsjelenetét vetítették éppen.
Vannak, akik arra hivatkozva, hogy milyen komoly dolgok vannak készülőben a klubnál, egy kézlegyintéssel elintézik, hogy nem kell ennek olyan nagy jelentőséget tulajdonítani, sőt biztatnak is erre, hát én most engedelmetekkel őket le is hülyézném. Engem szurkolóként elsősorban nem a háttérben zajló sakkparti, az őrület határát jócskán átlépő láthatatlan, érthetetlen, megfoghatatlan, végeláthatatlan műsor érdekel, sokkal inkább a meccs, az, amit hétről-hétre a szememmel látok, ami kézzel fogható. És ez még akkor is igaz, ha előbbi nagyban befolyásolja majd, hogy mit fogok látni a következő szezonokban.
Lehet bűvészkedni a szavakkal, elterelni a figyelmet a látottakról, kevésbé fontosnak feltüntetni a pályán történteket, a tabellán mutatott állapotokat, de ez egy kurva nagy terelés, az egész semmi másról nem szól, csak arról, hogy ne kelljen már arról a szarról beszélni, amit például így hét elején rögtön megint a pofánkba öntöttek. Last second KO: Hellas Verona – AC Milan 2-1! Nagyon kellemetlen, felfogni ép ésszel nehéz, de ha ez nem fontos annyira, akkor tök felesleges károgni itt évek óta! Azt még meg tudom érteni, ha valaki azt mondja, nem nézem, kiégtem, ez már nekem sok, mert ez maga a kritikája a látottaknak, de akik a valós jelentőségét próbálják csökkenteni ennek az egésznek, amit Milan meccsnek hívunk az az én szememben nagyon rossz végén vette fel a fonalat.
Elhiszem, hogy sokan nem akarnak tudomást venni róla, de az a büdös nagy helyzet, hogy a tökutolsó, már a bajnokság közepén szinte biztos kiesőnek vett Hellas is elvert minket a faszba, és az új szokásunknak megfelelően megint úgy szoptunk, hogy vezettünk. Tettük ezt csak azért a legminimálisabb különbséggel, mert van egy GigiD a kapuban, aki a Serie A leggyengébb támadóalakulatával és csapatával szembenézve számtalan góltól mentette meg a Milant nemcsak a szezonban összességében, de ezen az egy meccsen is. Érdemes megnézni, nem úgy, mint az előző videót!
Közel háromszor annyit próbálkozott és kétszer annyit talált kaput a Carpi győzelmének köszönhetően estére hivatalosan is búcsúzó Verona – na, most erre mit lehet mondani? Egyértelmű, hogy jóval gyengébb játékerőt képvisel egyénileg a már Serie B-re készülő alakulat, ezeknek a túlnyomóan szerény képességű játékosoknak köszönhető jogos kiesése, de az is biztos, hogy nem a legrosszabb csapat búcsúzott tegnap az első osztálytól, mert csapatként ebben a mezőnyben a Milannál nincs rosszabb. Mindezt ideig-óráig képes álcázni az a néhány jó teljesítmény, vagy az az egy-két átlagtól jobb labdarúgója, de ennyi és nem több.
