Emlékezetes mérkőzésen, a hosszabbításban lőtt góllal nyerte meg a Juventus az olasz kupa döntőjét, amivel Allegriék történelmet írtak. A torinói csapat lett az első az olasz labdarúgás történetében, amelyiknek összejött a "dupla-dupla", azaz egymás után két szezonban is megnyerték az olasz bajnokság mellett az olasz kupát is. A meccs képe alapján simán lehetett volna Milan győzelem is, de a kihagyott lehetőségek után Morata büntetett.

Nem erre számítottam. A Milan minden tekintetben várakozáson felül teljesített, míg a Juventus a vártnál lényegesen passzívabb volt, gyakorlatilag semmit nem akartak kezdeni a labdával. Ennek köszönhetően a Milan többet birtokolta a labdát, többet próbálkozott kapura lövéssel és talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy több lehetősége volt a gólszerzésre. Ahogyan az lenni szokott ennyi lehetőségből illik legalább egyet kihasználni, de mindig ott volt egy láb, vagy épp Neto, esetleg az akció végére becsúszott valami hiba. És ez nem fért bele. A Milannak volt esélye megnyerni ezt a kupadöntőt, és így talán még fájóbb, hogy a végén nem jött össze. Morata pontosan azt tette amihez ért: beállt egy fontos mérkőzésre és eldöntötte azt. 

Nem tudom minek volt köszönhető a számottevő formajavulás, de tény, hogy úgy futballozott a Milan, ahogyan ha szezon közben is megtették volna jóval kevésbé lehetett volna haragudni a csapatra. Voltaképpen ezt felfoghatjuk burkolt kritikaként is, mert ilyenkor mindig jogosan felmerül a kérdés: ha sikerül egy ilyen mérkőzésen kellő alázattal és motivációval játszani, akkor máskor miért nem? Miért van az, hogy olyan játékosok, akik képességük alapján örülhetnek, hogy egyáltalán bármelyik korszakban magukra ölthetik a mezt, inkább sétálgatnak és megelégednek a középmezőnnyel is? De ezek olyan kérdések, amiket sokszor feltettünk már és eddig választ senkitől sem kaptunk. 

Az igazság  az, hogy szombat este nagyon megérdemelték volna a győzelmet, míg a Juventus a mostani teljesítménye alapján nem. Nyilván ha egészében néznénk, akkor az lenne a jó válasz, hogy nem érdemtelen a Zebrák sikere, hiszen két erős csapat legyőzésével kerültek a döntőbe, míg a Milannak nem kellett megizzadnia a sikerért, de ez aligha vigasztal meg bárkit is. 

Őszintén szólva felemás érzéseim voltak a meccs miatt. Egyfelől szerettem volna ha végre ismét nyer valamit a csapat, másfelől viszont valahol rettegtem is a következményeitől. Mi van ha a "30 év alatt megnyert 29. kupa" olyan érzelmeket vált ki Berlusconiból, hogy inkább a klub megtartása mellett dönt? Mi van ha ez egyben Brocchi maradását is jelentené? Belátom ezek egyáltalán nem az ilyen helyzetre illő gondolatok. Mindemellett arra gondoltam, hogy tulajdonképpen mindegy, mert nem nyerhető mérkőzés annyival erősebb a Juventus minden tekintetben. Aztán úgy mentek pályára, mint akik semmit nem akarnak csinálni és a helyzet váratlanul érdekes, téttel bíró lett. Már-már sikerült elhinni, hogy meglehet. De ami rosszabb, hogy a játékosok egy részén - köztük Abbiatin is lehetett látni, hogy elhiszi. Meccs közben egyébként a két veterán kapus, Abbiati és Buffon többször is bekerült adásba. Mindketten feszültek voltak. És a gól után nem nagyon lehetett volna szomorúbb dolgot mutatni, mint az összetört Abbiatit, aki akkor már tudta, hogy nem fog kupagyőzelemmel visszavonulni. És ez egyben akár egy szimbolikus pillanata is lehet a Berlusconi korszaknak. Elment a csapattól az utolsó szenátor is, amivel végleg lezárult egy nagy korszak. 

Mostantól kezdve a fontos dolgok valószínűleg a tárgyalóasztalnál dőlnek el. Először is kiderül, hogy ki lesz a tulajdonos szeptemberben, ami alapvetően meghatározhatja a jövőt. Ha Berlusconi, akkor elég valószínű, hogy sok változás nem lesz és marad a 7.-8. hely környékén a Milan, ebben az esetben még az sem zárható ki, hogy Brocchi nem utolsó meccsét kapta a Milan élén. Őt egyébként akkor se lett volna szabad megtartani, ha netán megnyeri a kupát a csapat, így azonban elég tiszta mi lesz, mi lenne a helyes döntés. Ugyanez egyébként a klub eladására is vonatkozik. Berlusconi nyomás alatt, lassan mindenki vállalhatatlannak tartja a klub helyzetét, beleértve a szponzorokat is. Talán ez felgyorsítja a változásokat.

Most már csak ez az ami számít.