Az az igazság, hogy nem tudom mit kellene írnom, nem tudom, hogy miként kellene reagáljak erre a mérkőzésre, úgyhogy most jó eséllyel egy hatalmas nagy improvizáció következik, mert egyre inkább nem értem mi történik a szemem láttára a Milannal a 2016/17-es szezonban. Most mondanám, hogy előre lelőttem a poént a beharangozóban – nem lesz egyszerű sima meccs, de valahogy megnyeri a csapat – és ez maradéktalanul be is jött, de a látottak alapján számomra ez a tegnapi siker már a csoda kategória! Talán könnyebben megérteném, hogy ez a Milan vezeti a Serie A tabelláját, mint azt, hogy tegnap ebből, hogy sikerült megint 3 pontot összerakni.

Hihetetlen, lehetetlen és a Rossoneri megint megcsinálta, már sokadszorra a szezon során, és már bőven túl vagyunk azon a meccs- és pontszámon, hogy ezt leginkább a szerencsére lehessen fogni. De itt akkor rögtön adódik is a kérdés, hogy: Mégis akkor hogyan? Hogy a földöntúli véreres fütyimbe tudja a Milan sorozatban megnyerni az ilyen meccseket, azzal a teljesítménnyel, amit a tabella hátsó felében kullogó csapatok ellen látunk tőle, azzal a tudattal, ténnyel, hogy évekig ez még hébe-hóba is csak jóindulattal sikerült? Hogy lehet az, hogy ez a Milan jelenleg is pontelőnnyel a Serie A legjobb formában lévő csapata a legutóbbi 5 fordulót elemezve, és egyúttal az is, amelyik az idegenbeli tabellán holtversenyben áll az élen, a vendégként eggyel több meccset játszó Atalantával?

Nos, srácok, csalódást kell okozzak azok számára, akik azt várták, hogy na, most itt mélyére hatolok és megmondom a frankót, mert őszintén nem tudom, elképzelésem nincs róla! De komolyan mondom, azt sem tudom, hogy fontos-e ez most! Hosszú-hosszú évek alatt rengeteg Milan szurkoló szájából számtalanszor elhangzott, hogy:

De amikor ezek a mondatok előtérbe kerültek igazából senki nem gondolt bele abba, hogy végső soron a legfontosabb dolgot kéri, mert nincs annál lényegesebb, mint hogy kinek a neve mellé vésik be a 3 pontokat a mérkőzés végét jelző sípszó pillanatában. Voltak természetesen olyanok is szép számmal, akik számára már az is némi megnyugvást adott volna, ha a csapat legalább szépen halna meg, ha már fejet kell hajtani, de ugye a látványos szép focival elért 0 pontok közel sem érnek annyit, mint a tervszerű célfocival bezsebelt 3 egységek. Márpedig most itt tartunk, a sokszor értelmezhetetlen produkcióval útját járó Milan szinte megállás nélkül hozza a meccseit, és ezzel megoldhatatlan feladat elé állítja azokat, akik le szeretnék írni, hogy miként is lehetséges ez.

Én is el vagyok veszve ennek az előző megállapításnak a labirintusában, legfőbb és első számú akadályom az, hogy csapatunk esetében én nemcsak látványos szép fociról, de a másik lehetőségről, a tervszerű célfociról sem tudok beszélni. A célfoci része még valahol adja magát, de hogy a tervszerűség hol van benne, arra szerintem még Montella sem tudna választ adni. Mert ha az terv volt, ahogy tegnap – vagy az Empoli-Palermo-Pescara trióval – meccselt a Milan, akkor azonnal oda kell neki adni az év edzője díjat! Az egész meccsen azt éreztem, hogy nem is akarom én megérni ezt az értékelést, nem akarok megint én a fasz lenni és nagyon nagy szerencsém, hogy Lapadula ismét megmentette a Milant, mert egyszemélyes kivégzőosztagom nagyon durván lecsapott volna egyénre, csapatra, edzőre egyaránt, pedig a tabella állása szerint nem kellene kiakadnom.

Botrányos volt, ahogy a Milan hozzáállt ehhez a meccshez a kezdés pillanatában, kritikán aluli volt néhány játékosunk összteljesítménye, ahogy komolyan elgondolkodtató volt Montella ténykedése is, de bassza meg, csak megnyerte ezt is valahogy a csapat és így még én is kezdem elhinni, hogy okafogyottá vált kirohanásom intézése, mert én is azt a tábort erősítem, aki azt mondogatta kifulladásig, hogy mindegy már hogy, de nyerjünk! Mégis engedje már meg az ég, hogy csak így minimálisan De Scigliót, Niangot meg Montellát is elküldjem egy kicsit a jó büdös picsába. Mattiát rövidre is zárom annyival, hogy amennyiben egészséges nálam Antonelli a kezdő, Montellát se értem, minek kavargatta azt a Kucka-levest, ha a végén beküldi eredményt tartani, mert bár a pályán Locatelli – akinek valaki megtaníthatná, ha már azon a poszton játszik, hogy mielőtt átveszem a labdát hátranézek, mert ezt még Montolivo is tudja, pedig őt aztán sokan elhordják mindennek, leginkább annak köszönhetően, hogy tőle támadást segítő játékot várna el az ember, de nálunk mégis teljesen más irányba haladt a pályafutása és a védekezés lett a fő hobbija - hibája volt, hogy Kucónak szabálytalankodnia kellett és nem is ért amúgy sárga lapot, de a fő hibát ő vétette, ő tette lehetővé, hogy megtörténjen az, amit minden erővel el akart kerülni, vagyis, hogy Kucka ki ne hagyja a Roma elleni csörtét. Niang 80 percig való pályán tartására meg legalább ennyire nem találok szavakat.

Ha már Niang, jaj istenem most segíts, hogy ki ne forduljak magamból… Amit ez a gyerek művelt abban a 81 percben, amíg a pályán volt, az alkalmas arra, hogy egy bekezdést írjak kizárólag olyan szavakkal, amilyeneket nem lenne szabad! És ebben a felindulásomban a büntető kérdése még nincs is benne. Mert azt én egy kicsit másképp látom, mint a nagy többség. Amennyiben Niang a kijelölt büntetőrúgó Bacca távollétében, márpedig úgy tűnik, hogy ő az, akkor Lapadula ne szorongassa a labdát, ne próbálja azt nem odaadni, még akkor sem, ha ő harcolta ki, maximum próbálja megbeszélni egy kevésbé látványos módon, hogy nem-e lehetne, hogy én rúgjam, ha már egyszer több tízmillió ember látja őket az adott pillanatban. Na de most jön a második része a dolognak, ha egy ilyen jelenetsor után elveszi Niang a labdát, akkor nem hagyhatja ki! Megtette és ezzel olyat vágott maga alá, ami sokáig bélyegként fog rávetülni, mert az egy dolog, hogy Kenyáig pattan el tőle a labda 10-ből 11-szer, de ezt a szituációt még attól is rosszabbul kezelte le!

Lenne még hová és miért, de nincs kedvem már más irányba karmolni, megvertük a Crotonét is, és a legfontosabb mégiscsak ez! Dobogón áll a Milan 15 forduló elteltével a bajnokságban, azonos ponttal a jobb gólkülönbségével második farkasok és 4 ponttal a Juve mögött, mi ez, ha nem olyan dolog, aminek igenis örülni kell, és bármi is történjék majd Rómában hétfő este az is biztos, hogy a dobogón is fog maradni! Én személy szerint nem kergetek illúziókat, nem látom azt a verziót, hogy hogyan nem kapunk majd ki az Olimpicóban, nem hiszem, hogy számottevő, a mérkőzés sorsát befolyásoló erőt leszünk képesek kivinni ott a gyepre, de – és ez egy nagyon nagy de – látva, hogy ez a Milan milyen szélsőséges és játéka láttán elképzelhetetlennek tűnő eredményekre képes, csak ott lebeg a rómaiak feje felett Damokélsz kardjaként a Rossoneri és emiatt nehezen lehet olyan embert találni, aki azt mondaná, hogy ez bizony fix 1-es!