Újra megtörtént, ami mostanság elég sokszor, a Roma megint elherdálta előnyét és mondjuk ki: Örülhetnek, hogy nem kaptak ki! Pedig ahogy indult a meccs, az a lehető legtávolabb volt attól, ami végül lett belőle, minden jel arra mutatott, hogy itt akár pokoli verésbe is beleszaladhatunk. Az első negyed óra még annál is rosszabb volt, amit megszokhattunk, mondanám, hogy momentumunk sem volt a meccs első részében, de ez nem igaz, mert ha Gigi D nem extra fokozatban nyomja, akkor most itt könnyen egy három vagy több gólos vereséget tanulmányoznánk. Nem így lett, és ahogy az velünk is lenni szokott, a kihagyott lehetőségek szokás szerint megbosszulták magukat, a farkasok esetében az utóbbi 7 fordulóban konkrétan 4-szer fordult elő, hogy vezettek és a spori mégis X-nél fütyörészett hármat.

Ennél talán már csak az érthetetlenebb, hogy mit is hozott össze a Milan ezzel az ugyan semmit nem érő, de igencsak meglepő római pontszerzéssel záruló találkozón. Alaphelyzetben már ott felsírnék, ha valaki elképzeli, hogy többet fogunk lőni a meccsen, akkor meg pláne, ha kapura is, de fix, hogy rögtön hívom a dokit, ha azt vetíti elő egy értelmesebbje, hogy pontosabban fogunk passzolni, sikeresebben fogunk cselezni, kétszer annyi szögletet fogunk elvégezni, mint a Roma, mindezt úgy, hogy nálunk lesz többet a labda. Mindezt otthon is nehéz lenne elhinni, nem még idegenben, főleg az első percek után. Aki ezt a mai Milant csak egy minimális szinten is képes megfejteni, hát az kurva okos egy ember az biztos.

Góljával és majdnem nélküle is Kucka lett most ennek a mérkőzésnek a legjobbja véleményem szerint, védekezési (6 labdaszerzés, 2 szerelés, blokkolt lövés) és passzolási (majd 85%) teljesítménye, 4 lövési kísérlete csak megszorongatni tudja Bonaventura teljesítményét, a fejes, viszont az ő javára billenti a mérleg nyelvét – természetesen mindez akkor igaz, ha kivesszük az egyenletből a minket egy mészárlástól megmentő kapusunkat. Bár ha jobban belegondolok nekem Montolivo „játéka” okozta a legüdítőbb állapotot, zseniálisan segítette társait azzal, hogy ült a gumóin az oldalvonal mellett és Mihának is pacsi, hogy esze ágában se volt becserélni, így többek között emiatt is láthattuk, hogy Boateng igenis erősítés lehet erre a középpályára. Persze benne van, hogy a kezdeti lelkesedés és egy hosszabb távú szerződés kierőszakolása erősen ott mocorog benne, de az biztos, hogy úgy szállt be, ahogy ez a mez megérdemli. Majd az idő, ahogy kell, szépen eldönti, hogy is van ez valójában, kezdésnek megfelelő volt, amit odarakott, de a kondira masszívan rá kell gyúrnia. Nem tudni, hogy az egymeccses kihagyás és, hogy új társat kapott maga mellé a mérkőzésre mennyire volt benne, de azért az első félidei pokoljárásért egyértelműen Romagnoli az, aki megérdemli, hogy a legnegatívabbként legyen megemlítve.

A héten két meccs is vár a csapatra, melyekből talán meglepő módon nem a vasárnapi lilák elleni derbi, hanem a szerdai Carpi elleni kupameccs tűnik fontosabbnak és nem mellékesen nyerhetőbbnek is. De mielőtt még ennyire előreszaladnánk álljunk meg egy pillanatra és próbáljuk megfejteni, hogy mi történhetett a Roma-Milan szünetében, mennyi köze lehetett ehhez Mihának, mennyi a mostanában felvett új Roma képességnek (ha vezetünk X-elünk) hogy lehet olyan szélsőségeket megélni egy meccsen belül, ami még két külön meccsen is a bravúr kategória? Hogy a saját kis behatárolt, szürke világában is megfejthetetlen csapatunk, egészen hihetetlen hintázása mire lesz elég a héten, azt még megtippelni se lehet, de nem lepődnék meg ha a Fiorentina ellen mutatnánk a szebb arcunkat, a jobb játékunkat, hiába tűnik a kupameccs egyszerűbbnek, az ottani ellenfél verhetőbbnek.