Hétfő este a Sky Sport híre bombaként robbant (na jó, max a Milanisták között). Szinisa Mihajlovics úgy döntött év végén elhagyja a csapatot, amiért a vezetőség - de különösen Berlusconi - folyamatosan beleugat a munkájába.

Nőnap alkalmából megmutatjuk, hogy melyik lenne a legszebb kezdőcsapatunk!

Pár napja még azon vitáztunk a csoportban, hogy Balotelli vagy Ménez tudná pótolni a kis „néger Fittipaldit”, aki a mai hírek szerint ebben a szezonban már biztosan nem játszik. Mindkettőjük mellett szólnak érvek - bár a hétvégi meccs után úgy fogalmaznék, hogy mindkettőjük ellen. Ma viszont egy új név került szóba a sajtóban Bacca lehetséges párjaként, ő pedig Patrick Cutrone. Kicsit utánajártunk, kiről is van szó.

Mihajlovics minden túlzás nélkül egy romhalmazt vett át Inzaghitól 2015 nyarán. A csapatnak sem jól kigondolt játéka, sem megfelelő játékosállománya nem volt, a kettő együtt pedig 10. helyet ért a bajnokságban. A Mercato alatt sikerült megfelelően erősíteni csapatot ahhoz, hogy komolyabb célokért versenyezzen a klub, de Mihajlovics szemlélete is kellett a fejlődéshez. Egy korábbi bejegyzésben már számokkal igazoltuk, hogy a csapat jobban teljesít (és ez nem rosszul leplezett propaganda), most pedig mélyebbre megyünk és a taktikai oldaláról közelítjük meg a szerb Milanját. 

Voltak az elején lehetőségei, de végül önmagának rúgott gólt a Milan, amely olyan hibát vétett csapatként, ami önmagában vereséget érdemelt. Vége a 9 (12) meccses veretlenségi szériának, újra figyelhetünk hátrafelé is, de lesz rá idő, mert előre most egy ideig kevésbé kell. Lekerült a csapat válláról a teher, innentől semmilyen - még a legelvakultabb - szinten sem lehet tovább elérhető célként tekinteni a harmadik helyre, annál inkább a legalább hatodik hely mihamarabbi bebiztosítására, esetleg az Inter megelőzésére. Mikor lassacskán már kezdtünk elszokni tőle, újra jött egy nagyon gyenge, rémesen erőtlen, kapkodó, átláthatatlan produkció.

A keddi, edzőmeccs jellegű kupaelődöntő és könnyed döntőbe jutás után egy sokkal nehezebb feladat vár a Milanra vasárnap délután, amikor is Emilia-Romagna tartományba, a Sassuolo otthonába látogat. Amellett, hogy nyugodtan nevezhetjük őket mumusunknak az utóbbi évek alapján, még önmagában is kellemetlen ellenfél, akikre nagyon nehéz lesz felkészülni. Annyira nem jók, mint azok az előttünk lévő csapatok, akik ellen nagyon jól tudott meccselni idén a Milan, de sokkal erősebbek azoktól az alsó középmezőnybeli, visszahúzódó alakulatoktól, akik ellen mostanában sokszor játszottunk felemás eredményekkel. Szerencsére nincsenek abban a hű de félelmet keltő formában, ahogy Berardi kolléga sem, aki előszeretettel keserítette meg mindennapjainkat mióta feltűnt a színen, de még így is nehéz elképzelni, hogy simán átléphetünk rajtuk, mivel eddig egyetlen tétmeccsen sem sikerült őket a minimálisnál nagyobb különbséggel megverni!

Mihajlovics nem szórakozott és majdnem a legerősebb csapatát küldte pályára. Ennek megfelelően a Milan simán, 5-0-ra verte kupaellenfelét, az egyébként szimpatikusan játszó Alessandriát. Az olasz harmadosztályú csapatot csak dicsérni tudjuk, az esélytelenség ellenére bátran belementek a nyílt fociba és a találkozó elején még kellemetlen perceket is okoztak a Milannak. Végül azonban győzött a papírforma és most már csak az a kérdés, hogy ki vár a csapatra a döntőben.

Még korai arról beszélni, hogy a végéhez közeledik a Serie A, ugyanakkor a szezon nagyobb részén már túlvan az olasz bajnokság mezőnye. Ezek alapján kialakulóban van egy egyre inkább megfigyelhető erőviszony, ami kapcsán már megtettük tippjeinket a szezon hátralévő részével kapcsolatban, erről itt olvashattok is, ha még nem tettétek meg. A szezon mostani szakaszában már lehetőségünk van arra, hogy képet kapjunk Mihajlovics eddigi munkájáról és az általa összerakott csapat teljesítményéről. Ezt próbáljuk összefoglalni ebben a bejegyzésben.

Lehet-e a szezon eddigi legfontosabb meccsének nevezni egy olasz kupa elődöntőt, ha történetesen a leendő ellenfelünk az olasz harmadosztályban vitézkedik? Simán! Jelentőségét tekintve mindenképpen. A tét ugyanis nem kicsi. Egy győzelemmel (de akár döntetlennel is), a Milan hosszú idő után bejutna az olasz kupa döntőjébe és egyúttal megerősítené az EL-helyét is. Nézzük hogyan.

Hát ez nagyon csúnyán nézett volna ki idegenben is, nem még saját pályánkon, szurkolóink előtt, de a célját elérte ez a produkció, mert ha nehezen is, ha görcsölve is, ha nézhetetlenül is, de Antonelli szöglet utáni góljával 1-0-ra legyőzte a Milan a Torino gárdáját. Azt mondják, 1-0-ra tudni kell nyerni, a Rossoneri ezen az esetén tudott és kapott gól nélkül, minimális futballra emlékeztető megmozdulással is elvégezte az újabb feladatot, ami életben tartja a csapat céljait, a szurkolók álmait. Tudunk ám találni pozitív elemet, nem is akár milyet: szenvedve hozta a 3 pontot a csapat, szinte emészthetetlen játékkal sikerült győznie és ez egy újabb jel arra, hogy lépéről-lépésre halad a jobbá válás útján Mihajlovic és legénysége, mert ilyenre elvétve akadt példa mostanában. Amikor ennyire semmit fociztunk, javarészt nem is sikerült zsebre vágni a fődíjat.

Bevallom, szinte semmit nem értettem az egész meccsből, de most emiatt nem kell, hogy elkezdjek picsogni, mert legalább az eredmény kárpótol. Messze vagyunk még attól, hogy az eredmény + látvány kombináció, együtt kéz a kézben legyen az elvárás. Valamilyen szinten csak teljesítettek a srácok, ha már gólt nem sikerült kapni, mégis nehéz az összképet dicsérni. Egyenként pedig nincs értelme belefolyni maximum annyival, hogy Niang és Bertolacci még ebben a mai fostengerben is magasan kitűntek balfaszságaikkal – bocsánat, nem tudtam ettől szebben megfogalmazni – valamint Kucka szinte minden egyes pályán töltött pillanatában kicsit fényesebbnek látszik. Gondolták páran, hogy ennek a keretnek ő erőssége lehet, de hogy ilyen mértékben azt aligha vizionálta bárki is. Gólpasszával és meg nem alkuvó, sokszor ötletes és szemnek szép játékával színt tudott vinni ebbe a botrány szürke, szombat esti meccsnézésünkbe. Tette ezt annak ellenére is, hogy nem Montolivo, hanem egy olyan valaki volt mellette, aki… - inkább ne firtassuk!

Kedden vár a csapatra az olasz kupa elődöntőjének visszavágója az Alessandria ellen, de miattuk, minden tiszteletünk mellett se kellett volna ennyire nem kihajtani magunkat. Várhatóan ott is egy ilyen minimalista elképzelést próbálunk majd a vászonra festeni, de ezen még ráérünk aggódni akkor, ha sikeresen kiszurkoltuk a fordulóból többek között hátralévő két rangadó számunkra megfelelő végeredményét. A mai 3 pontot raktározzuk el magunkban, a mérkőzésen látottakon pedig lépjünk túl egy hanyag mozdulattal - győztünk, haladjunk tovább, a csapat is és mi is koncentráljunk a következő feladatra. Ha másért nem, akkor azért, mert többet erről az eseményről nem nagyon tudok írni.