A Milan és az Alessandria között van egy igen szoros kapcsolódási pont. Egészen konkrétan Gianni Rivera, aki a jelenleg olasz harmadosztályban tengődő Alessandria csapatának alighanem legtehetségesebb futballistája volt, mielőtt a Milanba igazolt, ahol a klub ikonikus alakjává vált.

Kicsit magas labda a cím, valószínűleg páran a taktikai repertoárokra gondoltatok elsőre, vagy a jó meccselésre, én viszont kicsit másra. 

Következik az Olasz Kupa első elődöntője méghozzá az Alessandria otthonában. Bármennyire is idegenben kezd a Milan, már most olyan előnyre kell szert tenni, ami után a visszavágóra nem marad sok kedve a harmadosztályban vitézkedő csapatnak.

A Milan "apja" 146 éve látta meg a napvilágot. Minden milanista számára közismert, hogy Kilpin a Milan alapító tagja volt, az ő ötlete volt a klub megalapítása. A csapatnál 1899-1908 között játszott (23 mérkőzésen 7 gólt szerzett), a klub első csapatkapitánya, és edzője is volt (1899-1906 között). Ő választotta ki a klub színeit. 3 bajnokságot (1900-01, 1905-06, 1906-07) nyert a Milannal.

Azt már a találkozót megelőzően is tudtuk, hogy nem gyenge ellenfél ellen lép pályára a Milan. Az Empoli masszív, valahol a kis és középcsapat határmezsgyéjén táncoló klub, ami ráadásul idén pontosan annyi pontot gyűjtött, mint a Milan. Nem véletlenül, helyenként kifejezetten ötletes játékkal zavarták össze a Milan védelmét, ami mentalitását tekintve inkább idézett egy kiscsapatot, mint olyan klubot, aminek kimondott célja a dobogó. 

A legutóbbi Fiorentina elleni meglepően simának mondható győzelmünk után, közvetlenül a Derby della Madonnina előtt, az utóbbi három meccsünk képsorait felelevenítve, miszerint lépésről-lépésre kezdtünk lehetőségeinkhez mérten egyre sűrűbb periódusokban igazán csapatként futballozni, talán a szokásosnál nagyobb lelkesedéssel, érdeklődéssel, bizakodással várjuk szombati idegenbeli fellépésünket. Van is rá némi okunk, de toszkánai ellenfelünk nem éppen az egyszerű kategória. A tabellán egy ponttal előzzük meg őket, jelenleg közvetlen riválisunknak számítanak.

Ha megkérdeznének egy Milan szurkolót (aki nem aludta át az elmúlt 6-7 évet), hogy mi jut először eszébe Gallianiról és az átigazolási szezonról, akkor jó eséllyel az a válasz érkezik, hogy "kölcsön+opció". A Milan sportigazgatója a pénzcsap elapadásával gyakorlatilag sportot űzött a hasonló formájú szerződésekből, így elsőre mondhatnánk, hogy nagy mestere a műfajnak. Csakhogy a felszínt megkapargatva rájöhetünk, hogy a módszere elavult és a világ ebben a tekintetben is elment mellette.

Ritka pillanat mostanság, hogy úgy üljünk neki egy összefoglalónak, ahogy ez után a meccs után van rá lehetőségünk. Nem tűntünk ugyan látványosan jónak, nem sziporkáztunk, mégis azt kell mondani, hogy egy nagyon extra teljesítménnyel ajándékoztak meg minket tegnap a fiúk. Szervezetten, alázattal, egységesen, taktikailag tönkrevertük a labdát ugyan rengeteget birtokló, de tehetetlen, igazi helyzet kialakítására képtelen Fiorentinát. Igaz, ami igaz, minden csapat olyan forgatókönyvről álmodik, amilyet a tegnapi meccs írt és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez így alakulhasson.

Inzaghi volt az utolsó klasszis játékosunk a 9-es mezben - azóta mintha el lenne átkozva. A korábban tiniként berobbanó Pato gólképtelenné vált benne Pippo után, de Fernando Torresnek - aki szinte mindent megnyert, amit egy focista megnyerhet - sem hozott szerencsét. Pedig menő mezről van szó, a csajok is szeretik. Ezt bizonyítván összeszedtük a közelmúlt kilenceseinek a feleségeit, barátnőit. Talán miattuk nem tudnak teljesíteni a csatáraink?

Nem tagadom: a francia játékos egyáltalán nem tartozik a kedvenceim közé. Habár a képességei alapján azt gondolom, hogy az olasz bajnokság 5 legjobb védője közé is beférne, a pályán mutatott teljesítménye alapján meg sem közelíti ezt a szintet. Az, hogy a karrierje így alakult, elsősorban saját magának köszönhető, pedig ígéretesen indult az olasz bajnokságban is.