Még egy hetet sem kell várni és új mesterünk a San Siro üres székei előtt is bemutatkozik a bajnokságban. Nem lesz ez számára egy nagyon emelkedett pillanat, mert a forduló hétközi jellege és a Milan szereplése nyomán sok érdeklődőre és meccshangulatra aligha számíthat. Nehéz meccsre viszont mindenképpen, jóval nehezebbre, mint amit a párosítás ránézésre előrevetít, vagy amit a keretek összehasonlítása sejtet. A Carpi ugyanis az életéért küzdve érkezik vendégségbe, jóval nagyobb háború részeseként a kiesés elkerüléséért folytatott harcban, mint a Rossoneri hatodik helyért folytatott csatája.

Nem ébredt fel hetek óta tartó kómájából, de Valerinek köszönhetően most nyert a Milan a Marassiban. Dodo szabályos gólját ugyanis érvénytelenítette a játékvezető, megkímélve a Rossonerit az újabb kellemetlenségektől, a második félidőben pedig így Bacca villanása és csatárhoz méltó ’egy érintés – egy gyors, pontos lövés’ kombinációja 3 pontot ért a csapatunknak. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egyenlő erők összecsapását hozta a vasárnap este, a kapuk nem igazán forogtak nagy veszélyben, itt is, ott is egy-egy látványos védést kellett bemutatnia a kesztyűs brigádnak. Küzdött és láthatóan akart a Milan, de futballra emlékeztető jeleneteket nagyítóval kellene keresni ebben a 90 percben is, csapatszintű építkezést találni viszont még az is kevés lenne.

Mondjuk kettős emberhátrányban ez nem is csoda. Az egy dolog, hogy a középpályánk szokásos módon lófasz, de hogy előre játék tekintetében is Kuckát lehet leginkább kiemelni belőle az elég kemény. Montolivonak nem ment, de azt legalább le tudtam szűrni a közvetítésből, Jacket viszont én nem is láttam ma a képernyőn. Bertolacci meg – engem már nem érdekel, kimondom véglegesen, pedig sokan úgy vannak vele, hogy még egy évet adjunk neki - árát és teljesítményét figyelembe véve a Milan történelem valaha volt legnagyobb pénzkidobós faszságává "focizta" össze magát ebben a szezonban. Simán körözi Matrit, pedig az nagy szó!

Az, hogy a közvélemény túlnyomó része szerint legerősebbnek tartott középpályás négyesünk egy ilyen tök átlagos ellenféllel szemben ennyire nevetségesen szar teljesítményre legyen képes a szlovákot leszámítva az finoman szólva kellemetlen, nagy szerencsénk, hogy nem volt támadóerő és kreativitás a túloldalon se, mert így elbírta védelmünk, hogy Kucót leszámítva - aki magában többet védekezett össze a statisztikák alapján, mint a másik három - nem volt előtte senki. De, hogy mondjak még jobbat, Balotelli is hasznosabb volt védekezésben, mint Bonaventura vagy Bertolacci! Azt hiszem ez az a pont, ahol már további magyarázatra nem szorul se Jack, se Lacika teljesítménye, igaz előbbi legalább egy gólpasszal szépített valamit semmittevésén.

Brocchi bemutatkozott, Brocchi győzelemmel debütált, végre nyertünk egy meccset, de őszintén, érdekel ez valakit? Én ugyanolyan csalódottan és kedvetlenül álltam fel a tv elől, mint ha kikaptunk volna 3-0-ra és csak ugyanarra tudok gondolni, amire már évek óta ilyentájt, vagyis, hogy legyen már végre vége ennek a szezonnak is, de minimum legyen már legalább a kupadöntő napja, még ha szinte esélyünk sincs ott se. De ez sajnos nem így megy, jön a Carpi hétközire, ezért mi is jelentkezünk majd hamarosan az újabb „kedvcsinálóval”, mert bármi is van, a meccset, ha kezdődik, nézni kell! Mindent félretéve, gratulálunk mi is Cristiannak, ahogy Mihajlovic is megtette ezt rögtön a mérkőzés után.

50 - ennyi napot vártunk arra, hogy a Milan újra nyerjen a bajnokságban.

15 – Bacca góljainak száma a Serie A-ban.

5 - a szám, ami nyeretlenségi szériánkat mutatja, aminek véget vetettünk, de akár azt is mesélheti, hogy ekkora győzelmi sorozatot építhetnénk a közelgő ellenfeleket figyelve. De tudjuk, hogy nem vagyunk rá képesek és különben sincs már semmi értelme.

33 – ennyi fordulónak kellett eltelnie, hogy a Milan átlépje az 50 pontot az olasz pontvadászatban, pedig már egy ideje nem a két pontos rendszer van érvényben.

4 – ennyi pont az előnyünk a Sassuolo és a Lazio előtt, védjük a hatodik helyet.

Adta magát, hogy majd azzal a címmel próbáljuk felhívni figyelmeteket a meccsre, hogy volt csapata ellen vezeti a Milant Mihajlovic vasárnap este a forduló zárómérkőzésén, de most már az a helyzet van, amikor Miha bá’ volt csapata látogat a Sampdoriához. Vagy ha úgy jobban tetszik, Sinisa legutóbbi két klubja találkozik. Az új vezetőedző, a taktikai, a formáció- és felállásbéli dolgokról döntő Silvio ’kapdbeafaszomat’ Berlusconi lesz a maradék 6+1 játéknapon, a stróman szerepére pedig erre a kis időre Cristian Brocchit jelölték ki.

Mihajlovics 37 mérkőzés - és nem egészen egy szezon - után távozik a Milan kispadjáról, helyét pedig az utánpótlásban tevékenykedő Cristian Brocchi veszi át. A szerb tehát nem bírta ki a csapat folyamatosan ingadozó teljesítményét és a szezon végére szétesni látszó játékot. Bár az valahol várható volt, hogy hosszútávon nem életképes a Milan-Mihajlovics kapcsolat a mostani döntés kissé váratlan volt. És, hogy örülünk-e? Hát, egyelőre nem nagyon.

Éjszaka robbant a bomba, mely szerint Brocchi és Berlusconi éjszaka megegyeztek, így a Primavera csapat edzője veszi át Sinisa Mihajlovic helyét.

Sok jót nem ígért egy Milan-szurkolónak Olaszország két legnagyobb csapatának mérkőzése, mégis közel telt ház fogadta a bajnokot a San Siróban. Fordulatos, nagy iramú, jó mérkőzést láthattunk, ahol a (jelenleg) erősebb együttes győzött, de a piros-feketék is emelt fejjel hagyhatták el a pályát.

A szurkolók méltó megemlékezése Cesare Maldiniről a meccs előtt

Cseppet sem könnyű feladat mostanság Milan drukkerként egy Juve elleni meccshez írni beharangozót, felvezetőt. Mire számítsunk egyáltalán egy ilyen meccstől ezekben az ínséges időkben? Szerintem nem kérdés, ez a mérkőzés kéne legyen a Serie A „El Clásico”-ja (még akkor is, ha papíron a Juve – Inter a Derby d’Italia), az olasz foci legnagyobb meccse, a derby, amelyet a világ minden táján figyelemmel kísérnek. Az olasz rekordbajnok a legtöbb nemzetközi sikerrel büszkélkedő olasz klub ellen.

A Sampdoria felépítése Mihajlovics edzői karrierjének egyik legfontosabb pontja volt, egyúttal a Milanos szerződését is ez alapozta meg. A szerb edző két év alatt stabil középcsapatot épített egy korábban csak vergődő klubból és még az európai kupaszereplést is elérte - igaz, ehhez szerencse is kellett. Arról azonban kevesebb szó esett mi történt a csapatával a szezon végén, de ezúttal kénytelenek vagyunk elővenni, mert hasonló folyamatok zajlanak a Milannál is.

Reménykedek benne, hogy léteznek alternatív valóságok és valamelyik párhuzamos univerzumban méltóképpen, győzelemmel adózott a csapat Cesare Maldini emlékének, mert a mi létsíkunkon ez nem sikerült, nagyon nem! Annyira nem, hogy – alig merem leírni – a mai teljesítmény azt mondatja velem: Drága legendánk, nekem, ezen a szomorú napon egy pici enyhülést vitt a szívembe, hogy ezt nem kellett látnod! Megtörtént, ami a szezonban eddig még nem, vezetett, ennek ellenére pont nélkül maradt a Milan.

Szerencse, hogy nem lesz ez most egy hosszú értékelés, mert megfogadtam, hogy csúnya szavaktól mentesen írom le ezt a pár sort, de ez még így is nehéz lesz. Az a csapat egyik nagy szerencséje, hogy ezen a napon nem erre a meccsre fog emlékezni senki ember fia majd a jövőben, pedig a mai „játékunk” felvételével tanítani lehetne. Tanítani a ’Ha csak erre vagy képes, keress más szakmát!’ képzésen. Egyetlen helyzetet nem tudott kialakítani a Milan a mérkőzésen, szinte a valamelyest veszélyes pillanatokat is keresni kell, azt is csak akkor lehet találni, amikor már a minden mindegy elv volt napirenden. Megint a 0 pontos meccsállásig kellett várni arra, hogy legalább az akarat csírája meglátszódjon a csapaton, mindezt egy olyan napon, amikor meg kellett volna dögleni a mezben, még jobban, mint máskor. A Rossoneri brigád mai másik nagy szerencséje, hogy ez a meccs, nem a San Sirora jött ki, mert kétlem, hogy egyhamar el merték volna hagyni a stadion öltözőjét.

A beharangozóban ugyan számítottunk rá, hogy ez lesz, elvéve olvasóink kedvét előre a meccstől, de, hogy ezt a ma hajnalban történtek után is át kelljen élni, azt bevallom nem gondoltam, amikor reggel megláttam a gyászhírt. Az lett a vége, hogy sikerült még szomorúbbá válnom a délutánra és nem a meccs végeredménye miatt, sokkal inkább azért, mert senkin nem láttam, hogy átérezné a mai nap jelentőségét. De még a meccsét se sikerült, pedig ma pont 'tökmindegynek' hat, hogy az a Sassuolo, aki kitette ránk az indexet a következő fordulóban nagy csoda lenne, ha nem osonna el mellettünk.

Szégyellje el magát mindenki, aki ma a pályán volt, egyszerűen nem is akarok velük tovább foglalkozni a mai napon, nem érdemlik meg, egyik se, senki se! Inkább megpróbálok saját kis világomból merítve legalább én méltóképpen elbúcsúzni egy ízik-vérig Milan család legendás Rossoneri alakjától, számunkra egyik legkedvesebb győzelmével, egy tavaly őszi gondolatával és azzal, hogy:

ISTEN VELED CESARE MALDINI!

 A probléma nem a Milan játékstílusával van, hanem a játékosállomány minőségével!